üzenetek

hozzászólások


Mura
(csendes tag)

A cikkel sajnos maximálisan egyet kell, hogy értsek. Nekem négy gyermekem van, még senki nem érte el az iskolás kort - de sajnos látom azt, hogy mivel kell majd megküzdeniük.

Annak idején - hajj, de régnek tűnik már - az a nagy szerencsém volt, hogy egy akkor még ritka nyelvi tagozatos osztályba kerültem. A válogatott tanulóknak és tanároknak köszönhetően az osztályban "égő" volt nem tanulni, a jó tanulók "húzták" egymást felfele, a megyében kevés olyan osztály volt, ami felvehette volna a versenyt, az országban is néhány. Ez pedig nem annak volt köszönhető, hogy valami kivételes csodagyerekek jártak volna oda, hanem annak, hogy a jó (nem szuper, de jó) "anyaghoz" jó pedagógusok nyúltak, és kész.

Ugyanezt éltem meg különórán is, ahol nyelvet tanultam. Az átlagnál kicsit jobb csoport (akinek a szülei nagy nyomatékot adtak a tanulásnak, és nem jártak be tanárt verni az iskolába...) és rendkívül lelkes és felkészült nyelvtanár segítségével mindenki elérte középiskola végére a felsőfokot.

Egyszóval én is rettegek, hogy mi lesz, ha a gyerekeim olyan osztályba kerülnek, ahol kényszerűen "integrálják" őket olyanokkal, akik megkeserítik a pedagógusok és a diáktársak életét. Nem kell a cukormáz, nem kell a habfelhő, erről van szó. A feleségemmel együtt minden időnket azzal igyakszünk tölteni, hogy a gyerekekkel foglalkozzunk, hogy értelmes, okos, becsületes emberek legyenek belőlük, akik tisztességesen meg tudnak élni. Mit fogunk tudni ebből megtartani, miután bekerültek az iskolába, és olyan példákkal találkoznak, ahol se a becsület, se a munka, se a tanulás nem érték?

Félreértés ne essék, nekem nem elsősorban az integrált gyerekekkel van a gondom, hanem a szüleikkel, illetve azzal az értékrenddel, amit sokszor képviselnek. Nem az a bajom, ha egy jóravaló szülőpárt megver a sors azzal, hogy a gyerek (mondjuk orvosi műhiba miatt) oxigénhiánnyal születik és ezáltal nehezebben tanul. A gondom azzal van, amikor alkoholista anyuka még dohányzik is a terhesség alatt, többszörösen hátrányos gyermekét pedig (aki viselkedészavaros, tanulási zavaros és még hozzá neveletlen is) berakják a lányaim vagy fiaim mellé a padba. Erre varrjon valaki gombot...


Bocha
(HÁZIGAZDA)
Blog

Nagyon korrekt a hozzászólásod, egyet is értek Veled, felhívnám azonban a tisztelt fórumtársak figyelmét, hogy nem szeretném, ha a topic a szociális problémákon keresztül faji és etnikai problémák taglalásába menne át, azt ugyanis a Prohardver lapcsalád Fórumszabályzata tiltja, csak úgy, mint a politizálást, mely bár kis részben benne van az írásban, nem arra van kihegyezve: a problémakört ugyanis más országok példáin át, szociológiai szempontból is meg lehet közelíteni.

Kérem, hogy ezt mindenki tartsa szem előtt! Előre is köszönöm!

[ Szerkesztve ]


Noddy
(senior tag)

Nekem egy ismerősöm tanárnő egy olyan iskolában ahol egy osztályban csak 6-an járnak és mégis három félét kell oktatnia, egy gyereknek összeadást, egynek szorzást, a többinek a normál ötödikes tananyagot. Nem irigylem.

Én elsősorban szülői hibát látok. A gyerekek szeretet hiányosak, nem foglalkozik velük senki iskolán kívül, nem tudják ezért megtanulni az emberi "normákat", már ha van még ilyen. Abban az iskolában csak egy igazán beteg gyerek van, ő autista, de nem vele van a legtöbb probléma.

[ Szerkesztve ]


partymaci
(aktív tag)
Blog

Egyetertek és jogos a félelem, sajnos be kell latni, hogy a mai oktatás már olyan szinten le van korlátozva, hogy szinte a gyerek tanítja a tanárt és leginkább móresre. Ez megtalálható manapság bármelyik "normális" iskolában. Erre jó alternatíva lehet az otthonoktatás (feltéve ha lelkiismeretesen és okosan teszi a szülő). Sajnos en is félek attól, hogy a más "rossz " gyereke nevelje az én gyerekem.


tildy
(nagyúr)
Blog

Ez ahhoz vezet majd, hogy akik okosabbak lennének elhülyülnek, mert nem foglalkozik velük senkii. Áldom az eget, hogy anno "szegregáltan" tanultunk matekot és magyart. Egyes- kettesek egy csoportban, 3asok külön csoportban, négyes ötösök megint egy csoportban. És persze küzdött is a gyerek, minnél jobb csoportba kerüljön....


FPéter
(aktív tag)
Blog

Igazából ez nem új dolog. Én a 90-es években voltam elsős, és már nálunk is voltak olyan emberek, akiknek segítségre lett volna szüksége. Az osztály átlagosabbik és értelmesebbik fele már rég tudott olvasni és számolni, de a gyengébb képességűek miatt még hónapokig a legelemibb dolgokon szüttyögtünk. És persze mindenki kapta a lebaszást, ha nem figyelt százezredszer is ugyanarra a példára. Így maradnak a rosszul teljesítő gyerekek a saját szintjükön (mert igazából az ismétlés sem ért sokat), és ugyanakkor így veszik el a tehetségesek kedvét az egésztől.


Gergő_
(őstag)

Anno volt olyan osztálytársam aki 6. osztályban sem tudott rendesen olvasni, és a családja nagyban le is szarta(nem cigány volt, de bizonyos szinten elmaradott hátterű). A trend most olyan, hogy az ilyenek 10 év múlva már egyetemet végeznek, természetesen a büfé szakokra gondolok.


Myers
(senior tag)

Csak pár mondatot olvastam el az írásból.

Érdekes, de valahogy úgy láttam kb 20 évvel ezelőtt, hogy akkor nem volt szükség ilyen integrált okosságokra. Nem hiszem, hogy butább lett az átlag gyerek.

Mi változott azóta? Beköszöntött a nagy szabadság: a gyereknek ma már mindent lehet. Vannak osztályok, ahol a gyerek kineveti a tanárt, sőt meg is verheti, vagy bejön a szülő tanárt verni. Ahol ilyen gyerek van, ott képtelenség tanítani, mert a tanárokban óriási a stressz. Ezen kívül megjelent a mobil és a laptop, meg az mp3 lejátszó. Órán lehet ezekkel szórakozni. A tanár kezében semmilyen eszköz sincs a szép szón kívül.

A megoldás:
meg kéne nyirbálni ezeket a szabadságjogokat. Aki nem ért a szép szóból, arra nyomást kell gyakorolni. Az ilyen bajos gyereket meg kéne pofozni, aztán tanulna rendesen. A verekedő szülőt, meg 1 évre becsukni.
Nem az IQ-val van itt a baj, hanem a mértéktelen szabadsággal. Rengeteg a lusta gyerek, köztük sok jó képességű is van. És mindez azért, mert senki nem követeli meg tőlük, hogy tanuljanak.

Pl a kínai iskolákban azért van rend, mert a tanárt tisztelik és a tanár megköveteli a rendet, és ehhez meg is vannak az eszközei. Fura módon a gyereknek sem azon jár az esze, hogy linkeskedjen. Én még nem hallottam olyat, hogy kínában tanárt vernek, mert az a szülő megnézhetné magát. Elbeszélgetnének vele a rendőrségen. Márpedig ott szó szerint ezerszer több iskola van.


Dany007
(veterán)
Blog

Ez szerintem is jó ötlet.
Bár nálunk anno (5 évvel utánad) már az ment, hogy sokan, akik a határon voltak, inkább 'lejjebb' akartak kerülni, mert ott 'könnyebb' a tanulás, kisebb a követelmény.
A versenyszellemet nehéz úgy megteremteni, hogy a padtárstól matekórán fele annyit várnak el...


Bocha
(HÁZIGAZDA)
Blog

Inkább a cikket olvastad volna el a sületlenségek írása helyett. Eleve minek szólsz hozzá valamihez, amit el sem olvastál.

A gyerek nyilván nem magától hülye, a pofozkodás pedig a legnagyobb baromság, amit egy tanár csinálhatna egy gyerekkel, mert az a gyerek, akit vernek, szintén verni fog valakit, nyilván a nála kisebbet. Gratulálok, hogy ennyire elgondolkoztál a témán, plusz ahhoz is, hogy az MP3 lejátszóban látod a figyelem elveszésének okát, nyilván 20 éve még nem volt olyan dolog, ami elvonhatta volna a gyerek figyelmét, a Rubik kocka sem létezett és az amőbázás is ismeretlen dolog volt a kisdiákoknak.

Abban egyet tudok érteni veled, hogy túl nagy a szabadság, de ácsi, ez alapvetően a felnőttek tulajdonsága és egyben az ő hibájuk az, hogy a gyerekek is ilyenek, azok nem magától hiszi azt, hogy mindent szabad nekik az iskolában, hanem azért, mert otthon nincsenek ésszerű korlátok és mindent megtehetnek. Elképesztően leegyszerűsítve látod a dolgokat, most körülbelül ugyanaz az érzés fogott el, mint akkor, amikor eldöntöttem, hogy ez a cikket megírom. Nyilván azt hiszed, hogy a gyerekek maguktól hülyék, agresszívek és fegyelmezetlenek — szerintem a buta felnőttek miatt azok, ************

[ Módosította: Racecam ]


angyalpc2
(aktív tag)
Blog

Hehe pont most írtam "fikázó" cikket a társadalom elhülyítéséről....

Egyértelmű, hogy szegregálni kell, ennyi a szezont a fazonnal ne mossuk össze.
kevés az a gyerek aki egy számára erősebb csoportban jobban fog teljesíteni...azt válogatni kell mert kudarc érheti és semmi értelme a dolognak viszont a gyengébb lehúzza az okost és legtöbbször mindig ez érvényesül:

Építeni mindig nehezebb, mint rombolni. :K


RiScero
(csendes tag)

Nagyon örülök, hogy Bocha már pedzegette a pedzegetnivalót. De én még tovább mennék: Állejtően szűklátókörűek vagytok, ha valóban azt gondoljátok, kizárólag a gyerekek hibája, hogy a tanórák működésképtelenek. Hát, egy nagy sz*rt! Ez túlnyomórészt a tanítók/tanárok felelőssége. Egy valóban jó oktató, aki érdekes órákat tud tartani, képes felkelteni és fenntartani a diákok érdeklődését, az abszolút az elfogadható tartományba képes fékezni az atrocitások mértékét. A gond az, hogy jelenlegi oktatói garnitúra nagy része, olyan műveletlen, gyakorlatiatlan, jellem-gyenge és szociálisan kényelmetlen helyzetben lévő egyénekből áll, akik nem tudják, vagy nem akarják behúzni - a már említett - "féket".

Egyébként nem új keletű ez a fajta integráció, én cirka 15 éve kezdtem meg az általános iskolai tanulmányaimat, és akkor sem volt se iq-teszt, se semmi. Akármilyen debilt felvettek bárhová. Pontosítanék: Budapestről beszélek. Az, hogy Taktaharkányban mi, hogy működött, azt nem tudom. De most legalább hivatalosan is kimondták. "Hurrá!"

Szó volt a fogyatékosokról, szó volt az átlag képességűekről, a tanárokról, a világon mindenről szó volt, de mi a helyzet zseniügyben? Az átlagos képességekkel rendelkező megkapja az átlagos-szintű képzést, a sötétvagyokmintazéjszaka kategóriába sorolt kisemlős is megkapja a maga 6000-féle korrepetálását, csak épp' a zsenik fejét pottyantják le jó messziről. Engem ez zavar a leginkább.


Szeg007
(csendes tag)

Én gondolkoztam ezen a témán, és mindig arra a következtetésre jutok hogy a szociálisan hátrányos helyzetü gyerekek tömegével(és itt nem falvakrol beszélünk hanem városkorol ahol az ilyen gyerekek létszáma a 6-8 év és alatti korosztályba eléri a 70%-ott ) akik ellepik az általános képzést nyujto oktatási intézményeket az utobbi évtizedekben olyan problémát jelent amit ezek az intézmények képtelenek megoldani hiszen az ott dolgozo tanári gárda nem arra lett felkészitve hogy ilyen gyerekeket kezeljen akik közül sokan kiskoru bönözöknek is tekinthetök. Mégis mit kezdjen egy tanitoképzöt frissen végzett huszonvalahány éves tanárnö az olyan esetekkel ahol a kisdiákok osztálytársaikat orális szexre kényszeritik és megalázzák? Tudom ez egy extrém példa, de ma magyarországon ez megtörténehet és egyre többször meg is történik általános iskolákba. Azok a gyerekek akik ehhez hasonlott követnek el már szinte menthetetlenek, viszont az eljövendö generáciokon még lehetne változtatni és itt csakis drasztikus lépéseket tudok elképzelni, mert extrém helyzetek extrém megoldásokat igényelnek. Mégpedig aki gyereket válla azt egy erre hivatott szerv ellenörzi a szülö képes e megfelelö körülményeket teremteni a gyermek számára. Ellenörzi hogy a szülök milyen elöélettel rendelkeznek, hogy egy többszörösen büntetett visszaesö bünözönek ne lehessen joga a gyermeket felnevelni. Ahol ezek a feltételek nem teljesülnek ott a gyereket még csecsemö korába el kell venni és speciális nevelö központokba küldeni ami természetesen nem egy szép dolog, de jobb mintha a gyerek olyan környezetbe szocializálodik ahol egy teljesen deformált értékrendet kap a szüleitöl és igy a büdös életbe nem tud majd beilleszkedni a többségi társadalomba annak értékrendjét semmibe fogja venni. Mindenesetre ha vezetöink idöben nem tesznek semmit akkor lehet hogy több ilyen bentlakásos nevelöközpontra lesz szüség mint általános iskolára...


talmida
(Közösségépítő)
Blog

:(

Szerintem pénzhiány, vagyis spórolás miatt döntöttek így. :(((


Crystalheart
(senior tag)
Blog

Ömm... itt lassan minden (hülye) döntést amiatt hoznak... :D


rudi
(nagyúr)
Blog

És emellett ott a pénzszag is a levegőben - szokás szerint. Ha tovább ölik az állami oktatás szinvonalát, akkor reális igény alakul ki a drágább (magán, alapítványi stb.), kvázi elit oktatás iránt. És azzal kezdődik majd meg az igazi szegregáció gazdag és szegény között.

Szerintem az oktatáson spórolás az egyik legrosszabb befektetés, amit egy állam megtehet. Persze, amíg az lesz a "boldogulási modell" hogy a tudásomat külföldre viszem...


Gergő_
(őstag)

Ott van mellette a tudatos népbutítás is. :(((


Crystalheart
(senior tag)
Blog

Bizony. Eddig legalább szellemi tőkénk volt, ha már anyagi nem is... Még mindig van, de sikeresen pazaroljuk.


cucka
(addikt)
Blog

A pénzhiány és a "leszarom attitűd" mellett szerintem a problémához hozzá tartozik a társadalom álszentsége is. Senki nem meri kimondani, hogy igen, vannak buta gyerekek és okos gyerekek. Sőt, a buta gyerekek száma nagyobb, mint az okos gyerekeké. Mint ha azt hazudnánk magunknak, hogy minden gyermek különleges, ezért mindegyiknek egyforma elbírálásban kell részesülnie, pedig ez nem így van. Szerintem a szegregáció ebben az esetben jobb lehetőség, mint az összes gyereket egy színvonalon kezelni. A buta gyerekeknek így adhatunk egy kis sikerélményt, mert nem kell versengenie az okosokkal, az okos gyerekek pedig fejlődhetnek, nem húzzák vissza őket a többiek.

üzenetek