Te, a numerus clausust 1920-ban vezették be, akkoriban nem volt háborús helyzet, a nácik Németországban csak álmodoztak a hatalomról. Aztán az elsőt '38-ban, a másodikat '39-ben. Élenjártunk benne, hidd el.
Van valami a hozzászólásodban, ami miatt mégis reflektálnék erre a mellékszálra. Miszerint ''háborús helyzetben (és pláne olyan viszonyok közt) azt hiszem, nem nevezhetők durvának'' (ti. a zsidótörvények). Nem tudom beszélgettetek-e töri/filozófia/társadalom ismeret órán az emberi jogokról. Az angolban ezeket a jogokat az unalienable, elidegeníthetetlen jelzővel szokták illetni, a magyar és a német nyelvben szimplán emberi jogoknak, Menschenrechtének nevezik őket, pedig nem lényegtelen az angolban használt jelző. Ezek a jogok ugyanis mindenkit, minden helyzetben megillet(né)nek. -Hogy miként veszik őket a világon semmibe, arról sok oldalt meg lehetne tölteni, de ezt helyettünk rendszeresen teszi az Amnesty International.- Ezekre az ember nem azzal formál jogot, h valamilyen etnikumhoz, valláshoz, párthoz tartozik, hanem egyszerűen azzal, h embernek született, így nem elfogadható érv, h van oylan helyzet, amikor egy-egy népcsoport büntetése, emberi jogainak korlátozása megengedhető. (Ráadásul ez az érved a magyar viszonyokra vonatkoztatva nem helytálló, mert még a komoly háborús helyzetet megelőzően életbeléptették, ugye 1942-ig mind a négyet.) Implicit talán pont erre vonatkozik a fenti cikk üzenete, emberek vagyunk mindannyian.
Végezetül nézd meg az aláírásomat! Magyarra úgy fordítanám: Ne lőj, a földid vagyok!


[Szerkesztve]