Fogadd részvétemet.

Vigasztaljon az a tudat, hogy nagymamád nem szenved többé.

Köszönöm. Ez a tudat bennem van, hogy jobb neki így. Csak ugye az emlékek, nagyapám és apám lelki állapota, meg az, hogy ha ezt most ki is bírom, még ott lesz a temetés. Bár még az is segít, hogy értem, hogy ez az élet rendje, egyszer mindenki elmegy.

Őszinte részvétem

Fura lesz amit írok, de a temetés után már könnyebb lesz. Nem fáj már annyira és megnyugszik a szíved és a lelked is.

Köszönöm. Remélem igazad lesz. Kiskoromban egyszer már volt egy ilyen eset, de nem emlékszem, utána hogy éreztem magam. Minden esetre az első mélypontot még kibírtam összeomlás nélkül, láttam összeomlani a család többi tagját.

Ezt is ki kell bírnod összeomlás nélkül. Te vagy lelki támasza az egész családnak.

Jelen pillanatban igen. Szerencsém, hogy egyelőre megy. Ha pedig a temetésen is túlleszünk, talán jobb lesz a helyzet.

Én is csak azt tudom mondani, hogy részvétem, és hajrá.

Köszi, meglessz a hajrá.

Fura lesz az, amit mondok. Amikor a temetés után hazamész, engedj az érzelmeidnek, és sírd ki minden bánatod. Hadd oszoljon a lelki teher, a feszültség.

Részvétem

(#9) Vakegérke: Hasonló az én fejemben is megfordult, bár még attól függ, hogy alakul a temetés. Vagy az általad írt módszert választom, vagy a régi, jól bevált módszeremmel igyekszem megoldani. Utóbbi működött már pár alkalommal, bár kevésbé hatásos.

Danielssss: Köszi.

Ha nem titok, mi lenne a jól bevált módszer?

Általában ha nagyobb lelki gond ér, akkor igyekszem sokkal aktívabban élni a közösségi életem. Mind személyesen, mind pedig interneten keresztül. Ez abban szokott segíteni, hogy ne érezzem magam egyedül. Persze nem a gondjaimat mesélem el, és találok meg vele másokat, hanem mondjuk beülök valakivel meginni egy sört, esetleg itt az interneten elbeszélgetek vele mindenféléről. Ha nem elég hatásos, akkor vagy kimegyek sétálni míg bírom, vagy valamilyen módon lefárasztom magam. Aztán amennyire lehet, maximalizálom az alvással eltöltött óráimat. Rémálmok, és álmatlanság esetére pedig mindig ott pihen az Angyalbőrben című sorozat a telefonomon. (Megunhatatlan számomra, 10. alkalommal is épp úgy röhögök rajta, mint mikor először láttam.)

Néha bele szokott csúszni egy kisebb kockaság is, ha van ihletem.

Tüneti kezelés. Kell, hogy megszabadulj a lelki ballaszttól.
Sajnos tudom, hogy miről beszélek.

Nálam többnyire bevált. Csak kihagytam a leginkább lényeges részét, vagyis hogy ezek között végiggondolom, és tisztázom magamban a dolgokat. Mondjuk egy régebbi esetnél ez így nézett ki:
Eléggé erős csapás ért lelkileg, amit egy lány osztálytársam okozott. Először arra jutottam, amit javasoltál, de csak egyre rosszabbul éreztem magam mind lelkileg, mind fizikailag. Egy ponton sikerült megállnom, és az első lépésem az volt, hogy akkor ezen a fájdalmon most enyhítenem kell. Így elkezdtem beszélgetni az akkori legjobb barátommal, aztán több más emberrel is. Utóbbiakkal csak általános dolgokról, a kínomról semmit sem mondtam. Aztán elmászkáltam ide-oda, először BKV-val, aztán többnyire gyalogosan. És közben mindig egy kis részét a dolognak feldolgoztam. Megértettem, hogy mi is történt, miért történt, ezt el is fogadtam, és aztán a megoldás is meglett. És bár így hosszabb ideig tart kiheverni a dolgot, sokkal kíméletesebben tudtam megoldani. Csak egyszer itattam az egereket -na ez most egy érdekes szófordulat, ha elolvasom a felhasználóneved- így, mikor még nem tudtam ezt a módszert használni. Utána mindig működött. Megértettem a dolgokat, letisztáztam magamban, ha harag volt bennem, azt kiadtam magamból, és nem tartottam magamban a véleményemet, ha egy másik emberhez köthető eseményről volt szó. És egyszerűen nem maradt bennem semmi nyomás, kétely, szorongás, semmi. De kinek mi válik be. Lehet itt ez most kevés lesz.

Ez a legrosszab amit tehetsz..tapasztalat, én úgyanígy tettem, a sok szart magamba tartottam, próbáltam nem figyelni/gondolni rá, a vége az lett, hogy depresszióba estem, és azóta sem megyek olyan gyakran emberek közé mint régen, 3 évembe telt, mire rátudtam magamat arra venni, hogy egyáltalán a szobából kimozduljak, persze, ha muszály volt menni, akkor muszály volt (pl bolt), de azt ne tudd meg mivel jár egy ilyen, add ki, ha kell verd szét valakinek a fejét, csak ne tartsd magadban.

Beleestem abba a hibába, hogy kihagytam a lényegi részét, ezt pótoltam a #15-ös hsz.-ben.

[ Szerkesztve ]

Fogadd őszinte részvétem ilyenkor kell erősnek lenni, és túllendülni a dolgon... Felejteni persze sosem szabad... Engem kb 1 éve ért hasonló eset, apai nagyapámat vesztettem el... Ha a Szatyor 95-ben a 95 a születési évedre utal, akkor csak eggyel vagy nálam öregebb, szóval kb tudom milyen az első komolyabb trauma... Talán szerencsés, hogy nem valaki sokkal közelebbit veszítettél el. Tudom, egy nagyszülő is tud nagyon közeli lenni, így ez a kijelentés nem teljesen alátámasztható.

Kifejtve:
Nekem "szerencsém" volt azzal, hogy nagyapámat veszítettem el legelőször (macska után persze...), és így érezhettem, milyen a gyász, de mégsem a legközelebbi körömből veszítettem el valakit. Sokkal lehangolóbb volt látni nagyanyámat és apámat gyászolva, mint maga a tény, hogy meghalt valaki. "Szerencsére" nagyapám nem volt annyira közel hozzám, így az eset egyfajta "védőoltás", mint amikor a legyengített vírus készít fel a valós támadásra. Nem is tudom ki írta felettem, de csatlakozom ahhoz a gondolathoz, hogy a temetés után kicsit könnyebb. Nem véletlenül van minden kultúrában valamilyen rituális szertartás a halott elbúcsúztatására. Szerintem sokkal kellemesebb és emberibb lenne azt a szokást tartani, amit sok afrikai vagy Dél amerikai törzs művel: vidám tort rendezni, és átérezni, hogy ez az élet rendje. Szerintem a temetés nem a gyászról, hanem a búcsúról szól, ami nem feltétlen szomorú. Ezért is tartom a temetést vízválasztónak.

Remélem, hogy hamar jobbra fordulnak a dolgaitok

Köszönöm szépen. Te is fogadd részvétemet, így 1 év után. Igen, a 95 a születési évemből maradt meg. Hát igen, lehetett volna rosszabb is, ha bármelyik másik rokonomat veszítem el. (Tömören: Nagyanyám bár velem mindig jó volt, Ő választotta szét a szüleimet több év mesterkedés árán. És hát ezt nem fogom elfelejteni.) Persze így is eléggé rosszul esett, de ennyiből "szerencse". Meg hát azért hosszú, kínokkal teli betegséget senkinek sem kívánnék. Szóval mint Te is, én is mint "védőoltás" kaptam. Az a szertartásosdi nem rossz ötlet, csak ugye a szokás hatalma, meg azért mégiscsak ott van az, hogy egy emberrel kevesebb.

Én is remélem, hogy hamar rendbe jönnek a dolgok.

Ott van, hogy egy emberrel kevesebb, de sajnos, vagy inkább szerencsére, ez az élet körforgása. Minden így van rendjén, és szerintem ilyenkor igazán közel tudja érezni magához az ember az életet. Akkor tudod megragadni a pillanatot, ha tudomásul veszed, hogy múlandó, és a semmibe hullik értelmetlenül, ha nem éled meg. A fájdalmas pillanat ugyanúgy hozzátehet az ember jelleméhez, mint a boldog, szóval kitartást

Kicsit nekem most túl magas filozófiai szint, de a napokban ezen fogok még rágódni.

bocsánat, nem mindenben úgy látom a világot, ahogyan a többség, és nem szerettelek volna sérteni a véleményemmel Kitartás

Félreértés ne essék, nem sértetted. Csak jelenleg hozzám képest a kenyérpirító Albert Einstein. Pár nap kelleni fog, míg visszaszokok a normál logikámhoz, és gondolatmeneteimhez.