Gagarin rögös útja

Az űrprogram körülötti kaotikus politikai állapotok egyik hozománya volt, hogy a hadsereg, elsődlegesen pedig a frontlégierő (VVSz) magáénak tekintette a személyzettel kapcsolatos teendők ellátását. Természetesen ez leginkább arról szólt, hogy a leendő űrhajósok mind vadászgép-pilóták legyenek - amely céljára 1960-ban életre hívták az első űrhajós csoportot a jelöltek felkészítésre. A több körös váltogatás után hat jelöltből a két végső Jurij Garagin és German Tyitov lett, Gagarin az elsődleges és Tyitov a tartalék - ők innen kezdve olyan szigorú biztonsági intézkedések által voltak óvva, mint például hogy nem ülhettek ugyanarra a repülőgépre...

Gagarin és Koroljov közös képen...

Az űrhajó előkészítése közben kiderült, hogy 25 kilogrammal nehezebb volt, mint az előző példányok, de ezt a súlytöbblet Koroljov szerint kezelhető kategóriába esik, noha a mérnökök javasolták, hogy a Gagarinnál valamivel könnyebb Tyitov repüljön inkább, de a főkonstruktőr nem hajlott javaslatukra...

Eljött április 12-e, a kiválasztott nap, Tyitov és Gagarin a reggeli orvosi ellenőrzésen simán átmegy, majd elkezdik a beöltözést az SzK-1 "Szokol" űrruhába. Ez kilenc orvosi szenzor felhelyezésével kezdődik, majd egy selyem alsóruha következik, ez után egy "puha" belső ruha, amely a szabad levegőáramlásért is felelős, erre egy kékesszürke hőszigetelő réteget vesznek fel, majd a narancssárga külső öltözet következik, amelyhez a speciális bakancsokat és a sisakot is rögzítik - a kesztyűk csak az űrhajóba beszállás után lesznek becsatolva.

Gagarin beöltözése közben

Utólagosan sok beszédtémát okozott az, hogy a felvételeken Gagarin sisakján hol látható a CCCP felirat, hol pedig csak a felirat nélküli fehér sisakban látni. Ezek mögött egyszerűen annyi a történet, hogy a propaganda-felvételekhez mindenféle felkészülési és gyakorlatok képeit is felhasználták.

Fotó Gagarinról az indulás előtt - fehér sisakban

Gagarin egy próba-beülésen a Vosztokban - sisakján CCCP felirattal

Az indítóállásnál egész fogadóbizottság várja a leendő űrhajóst, aki végül az indítóállás liftjével elindulhat a rakéta orra felé. A gömbbe beszállva ellenőrzik a rádiókapcsolatot, Gagarint bekötik, majd a csaknem 100 kilogrammos ajtót felhelyezik, és 30 csavarral rögzítik. Csakhogy az egyik visszajelzőlámpa a három közül nem gyullad ki, amely az ajtó tökéletes záródását mutatná, tehát a technikusoknak újra le kell szerelniük, majd miután mindent ellenőrizve nem találnak semmit (és Gagarin kérdő kézmozdulatára sem tudnak mit reagálni) ismét visszaszerelik, és ezúttal már kigyullad mindhárom lámpa.

Az indításra április 12-én, Moszkvai idő szerint 9 óra 07 perckor a rakéta elemelkedik. Különféle okok miatt erről csak fotók maradtak fent, filmfelvétel nem, így a szovjet média az 1960. július 28-dikai indítás filmfelvételét mutogatja - amely amúgy sikertelen volt.

Az indítás alapvetően zökkenőmentesen zajlik, két perc után kiürülnek a gyorsító fokozat tartályai, és leválnak, a második fokozat pedig folytatja az emelkedést. Két és fél perc után az áramvonalazó kúp is leválik, szabaddá téve Gagarin kilátását. Mintegy öt perccel az indítás után a második fokozat is kiürül, az űrhajó azonban még csak 5,5 km/s sebességgel halad. A második fokozat leválásakor még mintegy tíz másodpercnyi súlytalanságot élvezhet az űrhajós, mielőtt a harmadik fokozat beindul, és végső keringési pályára állítja cirka 8,5 km/s sebességgel az űrhajót. A harmadik fokozat mintegy 12 perccel az indítás után leválik, és immár Gagarin a Föld körül kering...

A Vosztok-1 indításáról készült festmény, arról a pillanatról, amikor a négy gyorsító fokozat leválik

Csakhogy neki alapvetően alig több a dolga, mint a korábbi Vosztok és Korabl-Vosztok utasainak - nincs befolyása a repülésre, csak egy utas az űrhajójában. Mivel nem tudták előre megjósolni, milyen hatással lehet a másfél órás súlytalanság az emberre, ezért nem tervezték az esélyét sem megadni annak, hogy esetleg egy gyengébb pillanatban hibázzon, vagy ne adj isten akarattal veszélyeztesse a feladatát és a saját életét. Ugyan volt egy lezárt boríték, amelyben a kezelőpanel feloldásának eljárását elrejtették, ám azt csak végszükségre tartogatták. Tehát Gagarin dolga csak az volt, hogy mindent feljegyezzen, amit tapasztal.

Erre a célra egy jegyzetfüzet és egy ceruza, valamint egy hangra aktiválódó magnó állt rendelkezésére, amellyel a beszédét tervezték rögzíteni. Kipróbálta milyen enni és inni a súlytalanságban, és alapvetően semmiféle nehézséget nem vett észre eközben. Viszont menet közben elveszett a jegyzettömbhöz cérnával rögzített ceruzája, és utána arra kellett ráébrednie, hogy a hangrögzítőjének szalagja végigfutott és leállt (a vártnál sokkal több zaj volt a kapszulában, így szinte folyamatosan aktivált állapotban kerülve rögzített mindent - csakhogy a szalag hossza korlátozva volt). Kézzel visszatekerte, és utána csak kézi módban rögzítette megjegyzéseit - csakhogy a visszatekerés miatt a korábban rögzített anyag egy jó része elveszett.

A felszerelés része volt egy TV kamera is, amely az űrhajós fejét vette végig az úton - a rossz minőségű rádiókapcsolat miatt viszont ez szinte egyáltalán nem produkált értékelhető felvételeket. Később dokumentumfilmek és propaganda felvételeken jobb minőségű TV képet is látni róla - ám ezek feltehetően még a kiképzés alatt készültek, vagy utólag vették fel őket.

Ilyen minőségű volt a legjobb videójel, amit venni tudtak Gagarinról

Menet közben persze rádiókapcsolatot is igyekezett tartani a földi kommunikációs pontokkal, az első ilyen alkalommal többször is rákérdezett arra, hogy a keringési pályája megfelelő lett-e, ám ezekre nem kapott egyértelmű választ. Hogy amiatt, mert valóban nem tudtak, vagy azért, mert Koroljov nem adott az adatok közlésére engedélyt, nem tudjuk. Az indítás után 47 perccel kapott megerősítést, mely szerint a pályáját kiszámolták, és minden rendben van. Gagarin feltehetően teljesen tisztában volt azzal, hogy akár alacsonyabb, akár magasabb pályára kerül, mint tervezték, az könnyen az életébe kerülhet. Előbbi esetén olyan területen érhet Földet, ahol esély sincs a megmentésére. Utóbbi esetén a fékező manőver elégtelen lehet, és ő a világűrben ragad, lassú kínhalálra ítélve. Hogy ez a megnyugtató hír pusztán csak megnyugtatására szolgált, vagy készakarva hazudtak neki, szintén nem tudjuk...

Az igazság ugyanis az volt viszont, hogy az eredetileg tervezett 180x230 km-es (alsó pont x felső pont) keringési pályája helyett cirka 181x372 km-es pályára sikerült állítani az űrhajót (a TASZSZ indítás utáni közleménye 175x302 km-es, a Pravda leszállás utáni híre 181x327 km-ről szólt). Ennyivel magasabb keringési pályára állni nagyon is veszélyes, ez ugyanis messze a biztonságosnak kikiáltott zóna felett volt. Ugyebár az eredeti terv szerint, ha a fékező hajtóművet nem sikerül begyújtani, a pálya elég alacsony ahhoz, hogy legfeljebb 10 napon belül a légkör eléggé lefékezhesse az űrhajót. Csakhogy az új pálya ennél sokkal magasabb volt, így jóval tovább tartott volna, amíg a űrkabin visszatér. Szerencsére a fékezőhajtómű tökéletesen működött...

Gagarin útja a Föld felett

A lassító manőver az indítás után 78 perccel következett be, a tervek szerint. Ekkor az űrhajó elkezdett pörögni, ám a műszaki modul nem vált le... Ennek oka az volt, hogy a hajtómű egy másodperccel korábban állt le, ám a szelepek nyitva maradtak, így az üzemanyagrendszert túlnyomás alatt tartó gáz is kiszabadult a hajtóművön át, és ez egyre nagyobb mértékű forgást generált. A hajtómű megfelelő leállását nyugtázó jelet várt a fedélzeti rendszer ahhoz, hogy a műszaki modult leválassza a kabinról - ám az sose érkezett meg. Pontosan nem tudjuk melyik fedélzeti rendszer (akadt ugyanis több is), de végül mintegy 10 perccel később mégis kiadta a leválasztásra a parancsot, és a űrkabin, ha pörögve is, de immár szabadon haladt a Föld felé. Gagarin tisztában volt a helyzettel, ám úgy vélte, hogy a probléma nem komoly, úgyhogy a kezelőpanelen megnyomta a "Minden Rendben" üzenet gombját...

A Vosztok-1 űrkabin a földet érés után

Az űrhajó visszatérve a légkörbe elégő hőpajzsát feláldozva túlélte a légkörbe lépést, és lassulva zuhant tovább. 7 km-es magasságban a katapultülés feletti ajtót az automatika leválasztotta, és az ülést kilőtte. A fő ernyő kinyílt, majd kicsivel később az ülés levált az űrhajósról, ám eközben a tartalék ernyő is aktiválódott, így Gagarin két ernyő alatt ereszkedett a föld felé. Az ereszkedés 6-10 percig tartott, és közben az űrhajósnak kisebb küzdelem árán sikerült csak szkafanderének külső légkört beengedő szelepét kinyitnia, amely nélkül akár meg is fulladhatott volna. Szántóföldön ért talajt, és egy krumplit ültető anya és kislánya voltak az elsők, akivel beszélni tudott. Végül mind az űrhajóst, mind a űrkabin sikerült épségben összeszedni. Az már utólag derült ki, hogy Gagarin életét az erős nyugati szél mentette meg, ha az nem fúj, feltehetően a Volga folyóban érkezik, a nehéz szkafandere pedig lehúzta volna a mélységbe...

A tökéletes repülés mítosza....

A rengeteg probléma ellenére Gagarin túlélte a repülést, és ez volt a lényeg. Kifelé egészen a 2000-es évekig tökéletes és hibátlan űrrepülést kommunikáltak le, nem említve a tervezettnél magasabb keringési pályát, a műszaki modul kései leválását vagy azt, hogy nem sok kellett volna, hogy a sikeres út után a folyóba esve fulladjon meg az első világűrt megjárt ember.

Ember az űrben - harsogja a Pravda...

A Vosztok-1 útja komoly propaganda értékkel bírt, amit a Szovjetunió maximálisan ki is használta - Gagarint hősként ünnepelték, a szovjet technikai vívmányok világelsőségéről harsogtak, és az űrkorszak új időszakának fényes jövőjét festették le. Az Egyesült Államok kevesebb, mint egy hónap múlva, május 5-én egy űrugrást hajtott végre Alan Shepard-dal, de a Gagarin repüléséhez mérhető orbitális keringésre 1962 februárjáig kellett várni, a Mercury-Atlas 6 repülésig, amelyben John Glenn első amerikaiként megkerülhette a világűrben a Földet, rögtön háromszor. Csakhogy Glenn mindössze a harmadik ember volt, aki orbitális pályára állt, ugyanis a Vosztok-2 még 1961 augusztusában German Tyitovval a fedélzetén több, mint egy napig keringett fent. A szovjetek fölénye továbbra is látványos volt.

Csakhogy nem sokkal Shepard űrugrása után, 1961 május 25-én Kennedy elnök bejelentette, hogy az évtized vége előtt az Egyesült Államok embert juttat el a Holdra, és onnan vissza is tér biztonságosan. Ezzel pedig meghatározta a két szuperhatalom űrprogramját az elkövetkezendő bő egy évtizedre...

A Vosztok-2

Gagarin repülése a technikai problémákat leszámítva teljesen jól alakult, nem tapasztalt semmi olyasmit, amely az emberi viselkedést vagy az egészségét károsan befolyásolta volna. Koroljov tehát egy egész napos utat szeretett volna következőre - ezt sokan ellenezték, a kutyás repülések tapasztalatai alapján, ahol többször is sokkos állapotot észleltek a negyedik-ötödik keringéskor (lássuk be, szegény ebek reakciója a súlytalanságra korántsem volt meglepő). A probléma alapvetően az volt, hogy csak és kizárólag úgy lehetett tervezni, hogy az űrhajó a Szovjetunió területére térhet vissza. Ez viszont legkésőbb a hatodik Föld-megkerülés után nem volt lehetséges a Föld forgása és a pályaszög miatt. Leghamarabb a 13. teljes fordulat után volt ismét lehetőség erre, de igazából csak egy nappal az indítás után, a 16-17 keringés körül volt újra optimális az űrhajó és a Föld helyzete a visszatéréshez. Itt derült ki egyértelműen, hogy milyen jól jött volna, ha az űrhajó képes lenne a világűrben is manővereket végrehajtani - ám mivel erre nem volt lehetőség, így nekik kellett a pályához alkalmazkodni.

German Sztyepanovics Tyitov, a második ember az űrben...

Koroljov persze ismét kiharcolta a saját igazát, és beavatta terveibe Tyitovot, a kiszemelt űrhajóst. A tervezett program az űrhajó irányítása a személyzet által, a Földről készített fotók készítése a világűrből, és persze az egy napos világűrben tartózkodás emberi szervezetre gyakorolt hatása.

Tyitov útja 1961 augusztus 6-án indult, ismét délben. Ez némi kényelmetlenséget okozott az űrhajósnak, akinek két órával az indulás előtt már be kellett öltöznie, a nyári hőségben... A Vosztok-2 elődjével ellentétben tökéletes, 183x244 km-es pályára állt.

Kamerafelvétel Tityovról a világűrben

Egy órával a felszállás után Tyitov felbontotta a biztonsági kódot tartalmazó borítékot, és feloldotta a kezelőpanel zárját. Az irányítókarral mintegy tíz percig próbálgatta az űrhajó pozícióját kontrollálni, és tökéletesen sikerült az eltervezett manővereket végrehajtani - később több hasonló pozícióváltoztatást hajtott végre, mindegyik problémamentesen zajlott le. Az elkövetkező időben videó és fotó felvételeket készített és többszöri űrbéli étkezés és ivás, majd az első űrbéli vizelés is sikeres volt. Ami viszont valahol az út 8 órája környékén elkezdett elhatalmasodni rajta, az a rosszullét - Tyitov volt az első, aki megtapasztalta az "űrbetegséget", a tartós súlytalanság miatt bekövetkező rossz közérzetet. Az alvásra kijelölt időperiódus előtt ki is adta magából az összes addig bevett ételt. Ezt leszámítva még a pihenési fázis is teljesen jól alakult.

Összefoglaló videó a Vosztok-2 útjáról

A tizenhetedik keringéskor az űrhajós előkészült a visszatérésre, majd az automatika a megfelelő irányba fordította az űrhajót, és beindította a fékező hajtóművet. A műszaki modul leválása ismét nem sikerült tökéletesen - ugyan a rögzítő kábeleket az apró robbanótöltetek "elvágták", viszont a két modult összekötő tápkábelek, amelyek az elektromos kapcsolatot, illetve az oxigén-ellátást biztosította, sértetlen maradt. Végül a légköribe lépve a fellépő erők a kábelt széttépték, és a űrkabin biztonságosan belépett a légkörbe. Az űrhajós útjának utolsó kellemetlensége az volt, amikor a űrkabin elhagyása előtt egy, az arca előtt szálló darabkát meglátva félrefordította a fejét, így a katapult működésbe lépésekor az orrát felsértette a sisakja.

Balra John Glenn, középen John F. Kennedy és jobbra Tyitov, 1962 május 3-án, a Fehér Házban

Tyitov útja technikai szempontból messze sikeresebb volt, mint Gagariné. Roppant fontos megfigyelésekkel gazdagodtak az orvosok a tartós(abb) súlytalanság hatásairól, és közben persze az út politikai hatásai is a szovjeteknek kedvezett - Tyitovból is celebet kreáltak, és a fél világon végigutaztatták. Érdekesség, hogy mind a mai napig Tyitov a világ legfiatalabb űrhajósa - egy hónappal a 26 születésnapja előtt járt (először és utoljára) a világűrben.

A páros Vosztok repülések és a Zenyit kémműhold.

A Vosztok-2 repülése után a célok már alaposan átrendeződtek. Nyilvánvaló volt, hogy válaszolni kell Kennedy elnök kihívására a Holdraszállás terén, ám ehhez többek között a hosszabb távú űrbéli tartózkodással, az űrsétával, a világűrben történő randevúval és dokkolással kapcsolatos problémákat kell megoldani.

Nyikolaj Petrovics Kamanyin, a szovjet emberes űrprogram első szakaszának talán második legbefolyásosabb embere

Az elkövetkező Vosztok repülések az egyre tovább tartó űrbéli tartózkodásra koncentráltak, illetve az űrbéli megfigyelésre. Nyikolaj Kamanyin, az űrhajós kiképzést irányító katonatiszt a hadseregnél lobbizott a katonai célú felhasználásra, elsődlegesen az emberes űrbéli megfigyelés (kvázi kémrepülések) illetve tovább lépve, a későbbi katonai harci alkalmazásra, vagyis az űrbéli ellenséges műholdak / űrhajók megsemmisítésére való célra. A hadsereg vezetése nem rajongott annyira az ötletért, Koroljov a Vosztokon alapuló Zenyit kémműholdakkal ígérte megoldani a kémrepüléseket, az utóbbi pedig még túl messze volt a realitásoktól - semmi reális értelme nem volt annak, hogy a világűrben zajló harcra készüljenek, ha már a feljutás is orosz rulett módra zajlik.

Egy Zenyit kémműhold visszatért kapszulája (sok szeme van, hogy jobban láthasson...)

A Zenyit eredetileg Objekt OD-1/-2 néven kezdte az életét még 1958-ban, egy kémműhold koncepció volt, amely Föld körüli pályára álló műholdba szerelt kamerákkal fotózta volna le az Egyesült Államok és potenciálisan az egész Föld területén a katonailag fontos objektumokat. Az OD-1 egy dedikált kémműhold lett volna, az OD-2 egy, a későbbi Vosztok űrhajóban és Zenyitben megvalósuló kettős célú rendszer, azonos fő elemekkel. A fő különbség, hogy a kabin belsejébe összesen öt kamerát helyeztek el (négy 1 méteres gyújtótávolságút, amelyek 200km-es magasságból ~60x60km-es területet fotóztak le, és egy 200mm-es gyújtótávolságút, amely a részletes kép környezetét fedte fel, segítve a pontos helyzet megállapítását), amelyek egyenként mintegy ezer képkockát tudtak rögzíteni. A kamerákon kívül egy antennarendszerrel is ellátták, amellyel a NATO radarjait deríthette fel, ehhez a fogott jeleket mágnesszalagra rögzítették, amit utólag a földön elemeztek ki.

Az első Zenyitek a Vosztokkal azonos hordozórakétával indultak, és kívülről csak a külső ajtón lévő nagyobb ablakokról lehetett megkülönböztetni az embert szállító űrhajótól. A Vosztokkal kapcsolatos titkolódzás részben oda volt visszavezethető, hogy a kémműholddal nagyban megegyezett...

A hivatalosan Kozmosz-4 nevű műhold végszerelése, ránézésre is jól látható a kapcsolat a Vosztokkal

Az egész család annyira egy tőről fakadt, hogy eredetileg a kémműholdak is Vosztok néven voltak illetve, de Gagarin útja után átkeresztelték őket Zenyitre. Az első indításig 1961 decemberéig kellett várni, és sok köszönet nem volt benne, mert a harmadik fokozat hibája miatt nem állt megfelelő pályára - ennek megfelelően kiadták az önmegsemmisítésre a parancsot, és a kémműhold felrobbant a világűrben (a kornak megfelelően hivatalosan a létezését sem ismerték el az indításnak). A második indítás 1962. április 26-án viszont sikeres volt, hivatalosan Kozmosz-4 néven illették a műholdat, és három napnyi keringés után vissza is tért terv szerint, ám sajnos a pozicionáló rendszer hibájából a legtöbb kép használhatatlan lett, noha ennek ellenére a program ment tovább. Június elsején a harmadik kémműhold indítása viszont komoly katasztrófába torkolt - rögtön a start után az egyik gyorsító fokozat leállt, majd leszakadt induláskor, megrongálva az indító állást, a rakéta pedig alig 300 méterrel odébb csapódott a földbe.

Ez főleg azért volt kritikus, mert ez volt az egyetlen működőképes Vosztok indítóállás, és ez utánra tervezték a Vosztok-3 és Vosztok-4 repülést, amelynél az első űrhajó felküldése után egy nappal még egyet indítanak, a két űrhajó viszonylag közel elhalad egymás mellett, rádióval felveszik a kapcsolatot egymás között (ezzel tesztelve az űrbéli kommunikációt), majd még 3 napig fent keringve új időtartam rekordot állítanak fel, és visszatérnek a Földre.

Pável Popovics és Andrijan Nyikolajev

A Vosztok-3 így csak 1962 augusztus 11-én tudott elindulni, Andrijan Grigorjevics Nyikolajevvel a fedélzetén, egy nappal később, a Vosztok-4 fedélzetén követte Pável Romanovics Popovics. A két űrhajó a világűrben "mindössze" 6,5km-re közelítette meg egymást, sikeresen tudtak kommunikálni egymással, ám az idő teltével egyre nagyobb és nagyobb lett a két űrhajó közötti távolság. A két űrhajós abban is első lehetett, hogy kiszíjazva magukat a katapultülésből "szabadon" lebeghettek a kapszulában.

Popovics a súlytalanságot mutatja be (ez a kép tükrözött)

A Vosztok-3 és -4 közös űrrepülése a nyugati megfigyelők kedélyeit eléggé felborzolta - a jelek szerint a szovjetek újabb öles lépést tettek tovább a világűr meghódítása felé, miközben az Egyesült Államok "mindössze" két, egyenként 3 fordulatig tartó emberes űrrepülést volt képes felmutatni, az űrrandevú pedig messzi-messzi cél volt még csak a tervekben. Persze a szovjetek titkolódzása is segített a valós helyzet hibás felmérésében, hiszen nem sokat árultak el a technikai részletekről, és arról, hogy valójában a Vosztok űrhajó képtelen volt keringési pályáját megváltoztatni. Az "űrrandevú" valójában csak a második indítás megfelelő időzítésének és persze a közel azonos keringési pályának volt köszönhető...

Szovjet propaganda plakát az első négy szovjet űrhajósról és űrhajóikról...
Szegény grafikusnak (és a világ nagy részének) nem sok információja volt arról, hogy is nézett ki a valódi Vosztok...

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!