Az enyém 10,5 centi... vastag

Egy igen vaskos laptopot szeretnék bemutatni, ami méretével igencsak kitűnik a kor laptopjai közül is. – írta: bacsis, 8 éve

Kapcsoljuk be, és játszunk!

Stunts:

A máig egyedinek számító autós játék, ahol több autó közül választva kell egy egyénileg megépített akadálypályán minél gyorsabban végigmenni, akár egyedül, akár egy számítógépes ellenféllel.

Test Drive3:

Az elég komoly szimulátoros tulajdonságokkal rendelkező autós játék komoly kihívást jelent mindenki számára, hiszen gyorshajtásért a rendőr üldözni kezd/elkap. Ha egy bogár a szélvédőnek csapódik, az elkenődik, amit persze ablaktörlővel letörölhetünk, ha kimegyünk a pályáról, könnyen defektet kaphatunk, nagy sebességnél pedig lesodródik az autó az útról, szóval kis túlzással máig megállja a játék fizikája a helyét a mostani nagy nevek között is

Grand Prix:

Forma 1-es versenyzős játék, amiben a kedvencem, hogy el lehet füstölni a motort, ha túl magas fordulaton hajtjuk az autót.

Simcity:

Ki ne ismerné a városépítős szimulátor első részét? Természetesen már itt is az volt a lényeg, hogy minél nagyobb metropoliszt építsünk.

Dyna Blaster:

Egy kis figurával kell lepakolni a bombákat, amik robbanáskor elpusztítanak mindent, ami az útjukba ér. Arra kell törekednünk, hogy mi magunk ne, csak az ellenség kerüljön a lángcsóvába. A játékot akár négyen is játszhatjuk.

Prehistorik:

Az egyik legjobb mászkálós játék szerintem a korszakból, aranyos grafikájának köszönhetően a gyerekek is kedvelik. A lényege, hogy egy ősemberrel és annak a bunkós botjával fejbe kell csapkodni az ellenfeleket, és így minél több élelmet összegyűjteni.

Street Rod 2:

Az első olyan autós játék, ahol az autónkat viszonylag szabadon tuningolhatjuk, cserélhetjük az alkatrészeket a nagyobb sebesség elérése érdekében, igaz, nitró tudtommal nincs, viszont motor-finomhangolás, s különböző upgrade-elési lehetőségek garmadájával találjuk magunkat szembe, amiknek hála, olyan játék lett belőle, hogy napjainkban is megirigyelhetnék a mostani aktuálisak.

Wolf3D:

Az első First person Shooter játék, igaz, mai szemmel elég kezdetlegesnek néz ki, de a maga idejében igazi korszakalkotó 3 dimenziós játék volt.

Természetesen mai szemmel egy 16 MHz-es 386-os laptop elég gyenge képminőséggel nem túl sok mindenre jó, de ezúttal is be tudtam mutatni jó néhány régi klasszikus játékot, amikkel kellemes perceket tölthetünk el egy olyan gép társaságában, ami remekül vissza adja a 90-es évek laptopjainak a hangulatát.

Azóta történt

Előzmények