Vodafone Smart Tab III 10

A Lenovo által gyártott alapszintű tablet inkább olvasásra és böngészésre való, mint a multimédiára. – írta: petipetya, 11 éve

Külső felépítés

Egyszerűen gyönyörű és nagyon vékony!

Ha fekvő módban fogom a kezemben, akkor bal oldalt található a SIM és SD kártya foglalata, felette a micro USB és a micro HDMI csatlakozó. Végül a hangerő gombok kaptak helyet a felső saroknál. Szívem szerint felcserélném a power és a hangerő gombokat, mivel nagyon könnyű véletlenül benyomni a hangerőt, és ezzel elállítani azt.

A tablet tetején figyel a bekapcsoló gomb, mellette a 3,5-ös jack és egy mikrofon. A másik két oldal teljesen üres.

A hátlap tapintása kellemes, köszönhetően a rücskös kivitelezésnek. A közepén egy Vodafone logó kukucskál (piros pont, amiért nem piros), vele egy vonalban pedig egy Lenovo felirat. Fent figyel a kamera (LED nélkül), és kétoldalt felül a hangszóró páros - ezek elhelyezését jelesre értékelem, hiszen kevés az esély arra, hogy a kezemmel eltakarom.

Az előlapon a kamerától balra 1-1,5 centire rakták a fényerő szenzort (mivel van automatikus fényerő funkció). Csak azután találtam meg, miután a felső kávát megtisztogattam az ujjlenyomataimtól és a közvetlen fény felé fordítottam.

A kijelző körüli perem nem túl vastag, ám a vasat még kényelmesen kézben lehet tartani, mivel az ujjaim simán elférnek rajta. Lekapcsolt kijelző mellett egy szinte teljesen fekete előlapot lehet látni, amely már-már Sony Xperia Tablet Z utánérzést biztosít - itt a kamera látványa segít abban, hogy hol van a tablet teteje és alja. Mivel fekete rajongó vagyok az ilyen kütyüknél, így ez nagyon bejön.

A formavilága szögletes, de azért a sarkokat szolidan lekerekítették. Az anyaghasználat príma, nem recseg-ropog, stabil. Összességében ez egy nagyon szép eszköz.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények