Xiaomi Redmi 2 Pro

Gyorsan kellett találnom egy olyan telefont, amely kiválthatja a tönkrement Samsung Galaxy S4 telefonomat. – írta: BrianDK, 8 éve

Hardver, szoftver, MIUI

Ez volt az a pont, ahol egyáltalán nem akartam engedni a 48-ból. Minimum elvárásként támasztottam az alábbi feltételeket: 4 mag, 1, de inkább 2 GB RAM, minél nagyobb (lehetőleg legalább 16 GB) háttértár. A Redmi 2 Pro teljesíti ezt kiválóan. Adott a modern, 64 bites SoC, a QC Snapi 410, mellette az Adreno 306, ami megfelelő grafikai élményt nyújt (CSR Racing és NFS No Limits-en tesztelve)...

Szerény véleményem szerint ezek a benchmark eredmények is azt mutatják, hogy nem váltottam rossz irányba. Nyilván nem mindenben olyan szélsebes, mint a Snapi 600 volt, de talán ha kap egy Lolli frissítést, akkor a 64 bites SoC képességeit ki fogja tudni használni a rendszer.

MIUI

Android főverzióból tehát KitKatet kapunk, ahogy azt ki lehetett találni a leírásomból. A MIUI, azaz az egyéni felülete azonban már a 7-es verziónál tart, és ehhez rendszeres, heti frissítések érkeznek. Nekem egyelőre hiányzik a TouchWiz, hiszen már annyira megszoktam, de alapvetően semmi bajom a MIUI-val. Szokni kell, mert ez más.

Ebben minden ott van a kezem ügyében, csak néha pont ott nem keresem. Örökbecsű és egyik kedvenc mondásom is érvényesül: ha valamit el akarsz rejteni, hagyd szem előtt!

Mióta megvan a telefon, már két alkalommal is frissült a MIUI rajta, ami jó jel, mert azt mutatja: a telefont nem felejtették el a fejlesztők. Az is jól mutatja, hogy nem tettem rossz lóra, hogy bár a MIUI kétszer is frissült, a tárhely a frissítéssel nem csökken, szinte egyáltalán.

Egy csomó olyan alkalmazás van benne, amit nem is használok, és azt sem tudom, mire való. De ugyanúgy testre tudtam szabni a telefont, mint eddig bármely androidos készülékem. Eleinte attól féltem, hogy a MIUI nem teszi majd lehetővé egyedi háttérkép használatát, de tévednem kellett. Ami viszont kifejezetten tetszik, az az, ahogy az alapfunkciókat el tudom érni a telefonon. Elég lehúzni a menüt és itt van minden.

Ez a része (is) nagyon tetszik. Igyekszem egyre jobban kiismerni, és mindig találok rajta valami újat. Lassan egy Mi accountot is regelnem kell. Ez egyelőre a telefonról nem sikerült, így kénytelen leszek számítógépről megtenni.

A TouchWiz hiánya ott is fellelhető, hogy nincs menü, amiben lehet barangolni, csak a főképernyőre tudtam az alkalmazásokat kitenni. Ez némi megszokást igényel, de ez van. :)

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények