Parancsba adta a főnök, hogy írjak végre valami a blogomba.

Nemtok mit írni...

Vége lett tegnap a konferenciának. Ciki, hogy minden európai előadó (lengyel, belga, portugál, görög, ciprusi, bolgár, angol, ír) képes volt angolul megtartani az előadást, a nagyrészt külföldi hallgatóságnak, kivéve a magyarokat... Még a miniszter se tudott angolul. Ciki.

Tegnap még a konf.-on levetítették az Iszka utazása c. filmet. Mindenki odáig volt érte, hogy mennyire átjön rajta, hogy még mindig vannak akik kirekesztődnek a társadalomból, és még mindig vannak kallódó gyerekek... Hát nem tudom... valóban volt benne néhány ütős jelenet, még sírtam is, de nekem (ha már gyerekdrámáról beszélünk) jobban tetszett a Lilja 4-ever. Igaz, hogy az Iszka utazása meg magyar film. Mégiscsak a mi kutyánk kölyke...
Utána volt egy rövid beszélgetés Csere Ágnessel, a film producerével, aki elmondta, hogy a főszereplő, Varga Mária valóban olyan körülmények közül jött, ahogy az a filmben megjelenik, s a testvérét is a testvére játszotta. Máriának sikerült kitörnie ebből a közegből (16 éves most), a húga, Rózsika viszont visszament a forgatás után az anyjához. Hát igen... akárhogy üti-veri, éhezteti mégiscsak az anyja.

Ébenlibikókákat ácsoltak végig a Futaki úton
és ott libegett és ott billegett egész Újvidék.

Ébenlibikókák az éjben, mondottam felijedve anyámnak,
Igen, válaszolt közömbösen, de hallatszott a kopogás.

De nem mondott igazat, hisz' őt is ott láttam libegni
Bő, fehér szoknyában,
Egy gyöngyházintarziás libikókában.

Újvidék és az újhold között.

Nem kell semmi!

Unom a rádiót, unom a tévét,
Unom az elejét, unom a végét,
Unom már, hogy minden áldott reggel,
Ugyanaz a nyomorult seggfej szól, hogy kelj fel!

Nekem már nem kell semmi, hagyjatok békén ennyi,
Nem kell levél, nem kell bélyeg,
Hagyjátok, hogy végre éljek,
Nem érdekel semmilyen kényszer,
Hadd rúgjak be végre elégszer már,
Én másnapos akarok lenni.

Unom a villamost, unom a buszokat,
És unom már, hogy mindenki baszogat,
Unom a hétfőket, unom a keddet,
És leszarom a szobámat, nem csinálok rendet!
Iszom a kávémat, iszom a kólát,
És várom a percet, várom az órát,
Amikor azt csinálok végre amit akarok,
És nem érdekel már többé, csak a buli meg a pia meg a haverok!!!

Nekem már nem kell semmi, hagyjatok békén ennyi,
Nem kell levél, nem kell bélyeg,
Hagyjátok, hogy végre éljek,
Nem érdekel semmilyen kényszer,
Hadd rúgjak be végre elégszer már,
Én másnapos akarok lenni, és ennyi!!!

Iszom a kávémat, iszom a kólát,
És várom a percet, várom az órát,
Amikor azt csinálok végre amit akarok,
És nem érdekel már többé csak a buli, meg a pia, meg a haverok!!!

Nekem már nem kell semmi, hagyjatok békén, ennyi!
Nem kell levél, nem kell bélyeg
Hagyjátok, hogy végre éljek!
Nem érdekel semmilyen kényszer,
Hadd rúgjak be végre elégszer már,
Én másnapos akarok lenni!

Nekem már tényleg nem kell semmi,
Hagyjatok békén ennyi!!!
Nem kell levél, nem kell bélyeg
Csak hagyjátok, hogy éljek!
Nem érdekel már semmilyen kényszer,
Csak hagy rúgjak be, végre elégszer,
Én másnapos akarok lenni!!!

Ó, jeee!

Ez tök jó. Egy órája azzal a szándékkal tettem a fejemre a fejhallgatót, hogy valami jó kis nyugis zenét fogok hallgatni, így elalvás előtt, az ágyamban fekve.
Ehhez képest már túl vagyok Eagles-en, Cranberries-en, Hobón, Steve Milleren, Kylie Minouge-on, Supertrampon és most Haddawayt hallgatok (!!!). Ilyet szánt szándékkal kb. 10 éve tettem utoljára. A Life pörög most tőle, sztem egy méltatlanul elfeledett szám, talán jobb is mint a What is love. Abszolút hozza a kilencvenes évek diszkóhangulatát. Még jó, hogy akkoriban én nem nagyon jártam diszkóba zsenge korom miatt. Igaz, később se nagyon tettem tiszteletemet ilyesmi intézményekben.

Hát nemigaz, ez a Rock my heart (Haddaway) is mekkora retró tüc-tüc.

Aki tud valami helyet Pesten, ahol kilencvenes évek zenéi mennek, az szóljon, megyek, nyomok ott egy téböl denszt.

[ Szerkesztve ]

Hosszú napok óta ma voltam először a munkahelyemen. Már hiányoztak a megszokott arcok. Ez már beteges, valami nincs rendben velem, ha örülök annak, hogy dolgozni mehetek...

Tegnap volt a szociális munka napja. Ennek örömére a kollektíva elvonult tekézni. Életemben először csináltam ilyet, és milyen a kezdők szerencséje, 6 menetig vezettem, aztán a maradék 4-ben ketten is megelőztek (a 6-ból). Mindegy, amúgy élveztem, el fogok ilyesmi helyekre járni.

Tegnap este megnéztük a Gothikát. Nekem tetszett, bár volt benne egy-két jelenet, ahol majd' megállt bennem az ütő...

Ja! És kész lett az autóm. Két hétig volt a szerelőnél, de most minden meg van rajta csinálva, le van vizsgáztatva, megvan a zöldkártya. 99.200 Ft.
De legalább nem kell többet a Volánnal szívnom, és sok pénzt megspórolok. (Igen, jóval olcsóbb autóval járni, mint kifizetni a teljes árú jegyet. Ez sajnos a BKV-ra is igaz.)

[ Szerkesztve ]

József Attila: Lassan, tűnődve

Az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent, nem remél.

Én is így próbálok csalás
nélkül szétnézni könnyedén.
Ezüstös fejszesuhanás
játszik a nyárfa levelén.

A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok.

Nagyon szeretem az ilyen mélázó verseket. József Attila amúgy is egy szívcsücsök nálam Radnótival, Adyval, Nagy Lászlóval karöltve.

Völáááá

Ma esti filmek a tívíben:

Butch Cassidy és a Sundance kölyök: m1 20:15
Jóravaló feleség: Duna tv: 22:00
Mephisto: m2 22:35
Grindhouse, Terrorbolgyó: TV2 23:00
Az utolsó cserkész: RTL Klub 22:05

Csak győzzek tévézni... Ennyit meg se lehet nézni egyszerre! Pedig még egyiket se láttam.
Amiket kiemeltem, azokba mindenképpen bele szeretnék kukkantani. Pedig elvileg még dévédé felvevő is van itt, de asszem üres dvd-m sincs, meg beállítani se egyszerű.

Fent vannak a téli gumik a kocsin. Elmentem beállítani a gumi nyomást. Gondoltam megcsinálom a Teszkónál a kúton. Hát nem. Valami egysejtű odaparkolt az ezeréves melós kisbuszával és morcos képpel pakolászgatott. Miközben mellette meg ott tornyosultak a szabad parkolóhelyek. Rádudáltam, de mint aki meg se hallotta. Gondoltam egyet az egyenesági felmenőjére, aztán elhajtottam az autópálya túloldalára az Agiphoz. Gyönyörűen beállítottam a jobb oldali kerekeket, de a bal oldaliaknál nem tudtam.
Nem tudom mással is elő szokott-e fordulni, de rátettem a szelepre a csövet, de csak sziszegett, eresztette a levegőt és így nem is tudtam felnyomni 2,2-re. Nagyon mérges lettem, visszamentem a pálya túloldalára és a másik Agipnál végre befejeztem a baloldali kerekeket is. Ott nem sziszegett a szelep... Viszont a mellettem állt egy kiscsaj egy öreg opel corsával, az meg hisztizett, mert úgy volt feltéve a dísztárcsa, hogy a szelep takarásban volt, azt meg nem tudta leszedni.

Kínzó kérdés: a benzinkutas hölgyek miért mindig szőkék és műkörmöt viselnek?

Ma este is megyek dolgozni túlórapénzért. Nem baj, kell is Karácsonyra a lóvé. Remélem nyugis éjszaka lesz, és hagynak aludni.

Végülis nem volt annyira nyugis az éjszaka. Egy kismamának éjjel elfolyt a magzatvize, és 5 perces fájásai voltak. Kihívtam a mentőket, elvitték, és ma megtudtam, hogy csak délelőtt 10-kor született meg a baba, Benjámin, kerek 4 kilóval. Ugyanoda vitték, ahonnan ma el kellett hoznom egy 5 napos babát és az anyukáját, így találkozhattam a pár órás kissráccal. Szép nagy gyerek, nem csodálom, hogy majd' 12 órán keresztül tartott a szülés.

Egyre komolyabban fontolgatom a továbbtanulást. Egészségügyi szociális munka szerepel a repertoárban. Kár, hogy csak Nyíregyházán meg Pécsett van ilyen képzés, és mivel az első diplomámat az állam fizette, most már nekem kéne kiköhögnöm félévente a tandíjat (+útiköltség, szállásköltség). Diákhitelt egyszer már felvettem, mégegyszer nem akarom. Meg munka mellett is ilyen messzire menni egy második diplomáért... De akkor is nagyon vonz. Szívesen tanulnék, továbbképezném magam.

Biztos mindenki ismeri ezt a gyermekverset:

Egy szeg miatt a patkó elveszett
A patkó miatt a ló elveszett
A ló miatt a csata elveszett
A csata miatt az ország elveszett
Máskor verd be jól a patkószeget!

Nekem valahogy ez jutott eszembe, mikor erről olvastam... Lehet, hogy csak egy sör volt.

Nagyon kedves dolog történt ma velem.
Van egy családom, ahol 3 gyerek van (4, 3, és fél évesek). Édesanyjuk megkért, hogy legyek a legnagyobbnak, a kislánynak a keresztanyja. Örömmel el is vállalnám, mert nagyon szeretem őket, de sajnos nem lehet. Addig nem, míg a klienseim. Aláírtam a Szociális Munka Etikai Kódexét, vagy mi a szösz. Azért megkérdeztem a főnököm, de ő is azt mondta, hogy nem szabad vállalni. Rokoni, vagy más befolyásoló kapcsolat nem állhat családgondozó és gondozott között.
Érdekes, hogy a kollégám meg is jegyezte, hogy mennyire másképp bánok ezzel a családdal mint a többivel. Őket valóban megkedveltem. Ez nem jelenti azt, hogy kivételezek velük, vagy olyasmit megengedek nekik, amit nem szabad, hanem másképp folyik a kommunikáció közöttünk. Már-már baráti a kapcsolatunk. Az anya egyidős velem, 3 pici gyerekkel él együtt az anyaotthonban. Senkije nincs akire számíthat, se családja, se barátok (a gyerekek apja jobb is, hogy inkább nincs képben...), mégis ő az, aki sose panaszkodik. Minden segítséget elfogad, és a maga egyszerű módján meg is köszöni. Ha sütit süt hoz belőle pár darabot (bár ezt is tilos lenne elfogadni ), vagy ha valami pakolnivaló van az otthonban, akkor ő az első aki ugrik és segít. Imádja a gyerekeit, ők is imádják az anyjukat, és a nincstelenségükben mégis olyanok ők négyen mint valami nagy szeretetsziget. Ma a 3 éves kisfiú odajött hozzám az irodában, amikor már égnek állt a hajam a sok problémától és azt se tudtam hol áll a fejem, felkéredzkedett a karomba és megkérdezte, hogy mérges vagyok-e. Mondtam, nem vagyok mérges, csak sok dolgom van. Erre azt mondja ez a 3 éves kis csipasz, hogy "vigyázz magadja" és megpuszil.

Szóval édesek, na. De keresztanyu sajna nem lehetek.

Szóval... neki futok mégegyszer. Az előbb már elkezdtem írni, de véletlenül megnyomtam az F11 gombot és eltűnt a böngészősáv. Én meg nem tudtam, hogy mit nyomtam meg, és kétségbeestem, ugyanis ez a főnököm gépe, és ha elállítok rajta valamit, akkor hiszti lesz.
Na szóval, ma végre esett egy kicsit a hó. Nem sokat, csak úgy 20 percen keresztül zuhogott. Itt vagyok most az Isten háta mögött, állítólag le vannak fagyva az utak. Holnap este nekem valahogy haza kell jutnom.
Elég húzósra sikeredik ez a november hónap. Két 36 órás hétvégi ügyelet, csomó helyettesítés éjszaka is... Nem baj, ebből lesz a pénz Karácsonyra, úgyis olyan nagy a család. Magamnak is vennék pár dolgot, de ennek nem most lesz az ideje. (Pl. kinéztem egy nagyon szép Tommy Hilfiger karórát. Baromi drága (az én pénztárcámnak), de nagyon tetszik. Vennék még pár szép ruhát is.)
Ajándékötleteket várok. Utálok kommersz cuccot ajándékozni, de nem szeretek sokáig tépelődni, mert abból cselekvés sose lesz. Azt tudom, hogy a nővéremnek veszek egy derékmelegítőt, mert szereti a csípőnadrágot. Ez egy nagyon praktikus dolog, az ember csak felhúzza a derekára és nem fázik meg a veséje, meg semmi ilyesmi.
Lassan kezdek úgy beszélni mint a nagyanyám. Ő mondogatott mindig ilyeneket, de persze mint mindig, most is igaza lett. 26 éves fejjel már tudom, hogy az egészség nem játék, ezt a testet csak egyszer kapom meg, meg kell becsülni. Mondom én, mint rendszeres dohányos.
Szeretnék leszokni, őszintén. Persze tudom, hogy az nem úgy megy, hogy az ember cigivel a kezében sajnálkozik, hogy milyen szar az élet nikotinfüggőként, hanem cselekedni kell. Leszokós módszereket is várok priviben!
Szóval vigyázni kell magunkra, ezt most tanítgatom a Drágámnak. Mintha az anyja lennék, veszek neki C-vitamint, lándzsás útifű szirupot a köhögésére, és számonkérem rajta, hogy bevette-e. De persze a legjobb és legolcsóbb mindig a megelőzés. Én idén még nem voltam beteg (kopp-kopp).
C-vitamin, E-vitamin... Az E-től végre meggyógyult az évek óta smirgliszerű könyököm. Hátha a hajam is erősebb lesz tőle.

Reggel, amikor kinéztem az ablakon, látom, hogy szép egyenletes hótakaró borít mindent. Mondjuk igazán eshetne most is, az olyan szép látvány. Kezd karácsonyi hangulatom lenni. Mindjárt rákeresek a Stille nachtra a youtube-on.

Nem tudom ki hogy van vele, de én még életemben nem voltam szoláriumban. Viszont kipróbálnám. A bőrgyógyász is javasolta az ekcéma miatt. Tényleg, nyáron sose jön elő, nem száraz a bőröm, de ilyenkor, amikor nincs UV-sugárzás, a szobában a fűtéstől száraz a levegő, olyan bőröm mint a rinocérosznak. Jó, nem is tartok be minden orvosi utasítást. Pl. mosogatni csak kesztyűben lehetne, mosakodni csak teljesen illat- és színezőanyag mentes, lehetőleg olajos tusfürdővel (Igen, az Eucerinnek van ilyenje, de 200 ml 2500 Ft-ba kerül...), vagy babáknak való gyógyszertári mosdókrémmel (nem túl kellemes a szaga). Szóval felelőtlen disznó vagyok, mert ezeket nem tartom be.

Lehet, hogy hasznos lenne hetente pár percre szoláriumba menni. Mondjuk elég finnyás vagyok, és nem fekszem le meztelenül olyan helyre, ahol ki tudja ki feküdt előttem, meg lehet, hogy nem is fertőtlenítik rendesen a szolikat. Egy ismerősöm ennek kiküszöbölésére ajánlotta az állószoláriumot. Majd kipróbálom és beszámolok az élményeimről.

Tudom már honnan ismerős Vincent Cassel! Most mondta, hogy vannak magyar gyökerei, Sinkó nevű rokonai. Akkor esett le, hogy mennyire hasonlít a fiatal Sinkovits Imrére. (Akinek a testvére a Sinkó nevet viseli, Sinkó László.)

El kéne utazni az Egyesült Államokba, még nyáron csináltattam szép új útlevelet. Akkor még úgy volt, hogy szükségem lesz rá, de mégse kellett. Most viszont foghatnám magam és elutazhatnék a tengeren túlra. Ha lenne annyi pénzem.

8 éves jogosítvánnyal még mindig vannak a közlekedésben olyanok, akik meg tudnak lepni. A vezetési stílusomról annyit, hogy egy 55 lóerős, szívódízel ótóval pattogni nem nagyon lehet, úgyhogy ehhez igazodtam én is, és higgadt sofőrként szelem a kilométereket.
Mondhatnám magam udvariasnak is, hisz ha látom, hogy egy nekem elsőbbségadással tartozó autós mögött már kilométeres a sor, mert senki nem engedi bekanyarodni balra, akkor megállok és elengedem. Szóval ilyenek. De lassan már elgondolkodom azon, hogy megéri-e.

Ahol én lakom, többnyire szűk kis utcák vannak, 30 km-es korlátozással, fekvőrendőrökkel, stb. (igen, sajnos errefelé volt a tegnapi óvodás-baleset). Szóval elég gyakran kerülök olyan helyzetbe, hogy útszűkület miatt egyszerre csak egy autó fér el az utcán. Nos, én ilyenkor megállok, mert tudom, hogy vannak olyan tapírok, akik számára elképzelhetetlen, hogy a kötelezőn kívül bármikor is elsőbbséget adjanak. Sokan megköszönik, egy intéssel. Viszont nem hittem el, amíg saját bőrömön nem tapasztaltam, hogy a beszari vénemberek (bocsánat, de nagyon fel tudnak húzni) merednek előre, kapaszkodnak a kormányba, 20-szal jönnek, de közben 6000 fordulaton bőg a motor. És nem és nem köszönnek meg semmit. Többször volt rá precedens!

Ma este hazafelé menet a zsákutcánkba akartam behajtani. Ez egy kis utcácska, meredek, szűk, stb. Tetején van egy vendéglő, a vendégek gyakran elég bosszantóan tudnak parkolni. Kanyarodok be, keresztezem a villamossínt, merthogy az is van, és látom, hogy az utca közepén egy Thalia áll, ég a tolatólámpája. Na, mondok magamnak, most ide félreállok gyorsan a sínekre, amíg kitolat.

Hát gyerekek....

Félreállok. Thalia laaaaaaaaaaaaasssssssssssaaaaaaaaaaaaannnnnnnn gurulni kezd. Meg-, megállva... Csak lassan, persze, hova is sietnék este fél kilenckor munkából hazafelé, még van 11 órám a következő műszakomig, hogyne, persze, gyere csak, csorogj szépen, addig én megszámolom a szemöldökszőreimet...
Thalia mellém ér... Miért is nem vagyok meglepve... Tatter vezeti. Olyan igazi, kalapos úrvezető, aki hetente egyszer kigurul a garázsból, hogy mamit elvigye az onokákhoz. Mondjuk swift jobban illett volna hozzá, de a Thalia is bőven megteszi.
Tatter rámbámul, csak bámul, közben megy hátrafelé... Mondom neki (magamban), igyekezni kéne, mert gyön a villamos, aztán lesz itt móka kacagás. Tatter bámul... Hátrafele nézzé', mer' még becsorogsz ide szembe a temetőbe. Nekem mindegy, de az onokáknak biztos nem gyön jól anyagilag még egy temetés is így karácsony előtt.
Na mindegy. Meg se lepődtem, köszönet semmi. Sőt, mintha enyhe szemrehányást véltem volna felfedezni a tata szemében...

Tatter végre kinyomja a kocsit az útra, én végre haza tudok menni aludni...

Szeretem a reggeli utakat a munkahelyemre. Télen különösen. Lehet örülni annak, hogy megy a fűtés, jó meleget csinál, jó kis dízelszag van. A köd misztikussá teszi az autópálya melletti tájat. Szépen felveszem a 100-110-es utazótempót, hallgatom a jó zenéket, ha olyanom van hangosan énekelek is hozzá.
Így elég sokáig elautózgatnék, de sajnos az autópályáról egyszer le kell jönni. És egyszer be kell gurulni a munkahelyem udvarára, és ki kell kapcsolni a rádiót, és ki kell szállni a jó akolmelegből a hidegbe. (Azért a munkahelyemen is van fűtés.)
Hazafele dettó.