Életemben sok jó könyvet olvastam már, sok írót mondhatok kedvencemnek. Nagyon szeretek olvasni. Nem is emlékszem, hogy máshogy is lett volna. Mindig szerettem a könyveket. Óvodás koromban már tudtam olvasni, persze ez annak volt köszönhető, hogy a nővérem akkor kezdte az iskolát, amikor én 5 éves voltam. (Az írás viszont nagyon nehezen ment. A tanítónő folyton a fülemet csavarta, mert az Istennek se tudtam rendesen megfogni a ceruzát, és szabályos gombócokat rajzolni szép sorban.)
Szóval ahogy nőttem-cserepedtem újabb és újabb írók felé fordult a figyelmem. Mituán elhagytam az általános iskolát, s ezzel a habos leányregényeket, melyeket szinte már kívülről fújtam, gimnazista koromban először beköszöntött a XX. századi magyar és külföldi írók, majd a kortárs világirodalom kora.
Nagy élményeim közé tartozik Bulgakov Mester és Margaritája. Harmadikos gimnazista koromban voltam, amikor elolvastam. Nagy hatást tett rám, bár az osztálytársaim többségének nem tetszett. Pont a szürrealizmusát imádtam benne, amire a többiek ki voltak akadva.
Aztán negyedikes koromban Kundera-fan lettem. Minden könyvét elolvastam, és ezt értsétek szó szerint, Mindet. Egy nyár alatt. Ő is az a fajta író volt, akit a villamoson állva is olvastam, minden egyes szabad percben, amikor csak belemerülhettem a könyvébe.
Aztán Milan Kundera hozta magával Kurt Vonnegutot. Ő is ilyen sose le nem tevős olvasmányokkal gazdagított. Sajnáltam is nagyon, amikor megtudtam, hogy tavaly meghalt. De szerencsére nagy életművet hagyott hátra, van még mit olvasnom tőle. Valahogy hihetetlenül megfog a világa. Azt mondják rá, hogy sci-fi író. Szerintem annál valami sokkal komolyabb. Nagyon szeretem a könyveit.

Jah, képzeljétek, hogy annyit túlóráztam novemberben, hogy szépen megtömtem vele az állam zsebét. Nekem aztán ne jöjjön sírni se a Fecó se senki, miattam nem lesz válság, én aztán fizetek mint a katonatiszt!

Ami egyrészt áldás, másrészt átok is tud lenni...

A héten szabin vagyok, így van időm ajándékok után szaladgálni a népes családnak. Persze ha csak egyvalamit veszek mindenkinek, akkor is rámegy a fizetésem. Jónéhány hónapja nem költöttem magamra egy fillért se. Najó, amit az autóra költöttem, részben magamra költöttem, hiszen én használom.
De őszintén megmondva szükségem lenne néhány új bugyira. Nameg nadrágra. Na mindegy... majd januárban.

Vonnegut volt a legjobb jóbarátom.

"Kurt Vonnegut avatási beszéde a Massachusettsi Műegyetemen, 1997-ben

Hölgyeim és Uraim, idei végzősök!

Használjanak fényvédő krémet.
Ha a jövőt illetően csupán egyetlen tanácsot adhatnék, az a fényvédő krém lenne. A fényvédő krém hosszú távú áldásait a tudósok igazolták, viszont a többi tanácsomnak nincs egyéb alapja, mint saját összekuszálódott tapasztalásaim. Ezeket most szétosztogatom.
Élvezzék ifjúságuk hatalmát és szépségét. Ó, ne is törődjenek vele, hogy ifjúságuk hatalmát és szépségét addig nem érthetik, míg el nem múlik. De higgyék el, húsz év múltán fényképeik láttán eszükbe jut majd, amit most még nem vehetnek észre, hogy mennyi lehetőség várt Önökre, és hogy milyen mesésen néztek ki. Nincsenek úgy elhízva, amennyire beképzelik.
Ne aggódjanak a jövő miatt. Vagy aggódjanak, de tudniuk kell, hogy az aggódás körülbelül annyit segít, mint szöveges példának a rágógumi. Az Önök életében az igazi bajok olyan dolgok lesznek, amelyek szorongó elméjükben még soha nem bukkantak felszínre, de egyszer, valamely álmos keddi délután, úgy négy óra felé majd elsötétítik a látásukat.
Minden nap csináljanak valamit, amitől rettegnek.
Énekeljenek.
Törődjenek más emberek érzéseivel. Ne tűrjék, ha más emberek nem törődnek az Önök érzéseivel.
Használjanak fogselymet.
Ne pazarolják idejüket féltékenykedésre. Egyszer elkésnek vele, másszor meg még korai. A verseny hosszú, és a végén kiderül, hogy magad voltál az ellenfél.
Ne felejtsék el a dicséreteket. Felejtsék el a sértéseket. Ha ez sikerül, nekem is árulják el a receptet.
Ne dobják ki régi szerelmes leveleiket. Dobják ki a folyószámla-kivonataikat.
Nyújtóztassák az izmaikat.
Ne érezzenek bűntudatot, amiért nem tudják, hogy mit akarnak az élettől. Érdekesebb ismerőseim közül huszonkét éves korában egy sem tudta, hogy mit akar kezdeni az életével. A legérdekesebb negyvenes ismerőseim még most sem tudják.
Egyenek kalciumot. Kíméljék a térdüket. Ha majd cserbenhagyja Önöket, hiányozni fog.
Lehet, hogy megházasodnak, lehet, hogy nem.Lehet, hogy gyermekeik lesznek, lehet, hogy nem. Lehet, hogy negyvenéves korukban elválnak, és lehet, hogy hetvenötödik házassági évordulójukon elropják a csirketáncot.
Akár így, akár úgy, ne nagyon ünnepeljék magukat, de ne is ítélkezzenek túl szigorúan. A választásuknak ötven százalék az esélye a sikerre. Mindenkinek ennyi az esélye. Élvezzék a testüket. Minden elképzelhető módon használják ki. Ne féljenek tőle és attól sem, hogy más emberek mit tartanak felőle. Ennél nagyszerúbb eszköz úgysem kerül a birtokukba.
Táncoljanak, akkor is, ha csak a nagyszobában tehetik. Olvassák el a használati utasításokat, akkor is, ha nem tartják be őket.
Ne olvassanak szépségápolási irodalmat. Attól csak csúfnak érzik magukat. Ismerjék meg a szüleiket. Nem tudhatják, hogy még meddig van erre módjuk.
Legyenek kedvesek a testvéreikhez. Ők kínálják a legjobb kapcsolatot a múltjukkal, és nagyon valószínű, hogy együtt kell maradni velük a jövőben is.
Legyenek tudatában, hogy barátok jönnek, barátok mennek. De ahhoz a pár értékes barátjukhoz mindenképp ragaszkodjanak. Dolgozzanak keményen, hogy életmódbeli és földrajzi hiányaikat áthidalják. Minél öregebbek lesznek, annál inkább szükségük lesz azokra az emberekre, akik ismerték Önöket, amikor még fiatalok voltak.
Átmenetileg költözzenek New York Citybe, de jöjjenek el onnan, mielőtt még túlságosan is megkeményednének. Költözzenek Észak-Kaliforniába, de jöjjenek el onnan, mielőtt elpuhulnának.
Utazzanak.
Törődjenek bele, hogy léteznek alapszabályok. Az árak emelkednek. A politikusok lódítanak. És hogy Önök is megöregszenek. És mikor megöregedtek, azon morfondíroznak majd, hogy amikor fiatalok voltak, az árak nem emelkedtek, a politikusok tisztességesek voltak, és a gyermekek tisztelték az időseket.
Tiszteljék az időseket.
Ne várják, hogy valaki majd gondoskodni fog Önökről. Lehet, hogy megbízható a jövedelmük. Vagy lesz egy gazdag hitvesük. De azt sohasem tudhatják, mikor apad el a pénzforrás.
Ne sokat vesződjenek a hajukkal, különben negyvenéves korukra úgy néz majd ki, mint egy nyolcvanöt évesé. Legyenek óvatosak, hogy kinek a tanácsát fogadják meg, de legyenek türelmesek azokkal, akik a tanácsot adják. A tanács a nosztalgia megnyilvánulási formája. A tanácsadás pedig horgászás: a hulladékból kikotorjuk a múltat, letörölgetjük, a rút részeket átmázoljuk, és újra felhasználjuk, többért, mint amibe került.
És hallgassanak rám: használjanak fényvédő krémet."

Szántó György Tibor fordítása

[ Szerkesztve ]

Írogatok a fórumba, de semmi rieksön. Mindenki kidőlt, én szedek egyedül Béres-cseppet.

Nagyon nem jó állapotban vannak a téli gumik. :-( Ahogy zúgok lefele a hegyről, hallani a dum-dum-dum hangot. Nem, nincs defektem ez tuti, dehogy szálszakadás és tükörradiál az van, az még tutibb...
Nézegettem abroncsokat a neten. Nagyon vackot nem akarok, de csúcskategóriásat se, mert egy kettes Golfba, ami 55 lóerős nem kell Michelin. Nem szoktam száguldozni, meg nagyokat fékezgetni. Kinéztem Daytont. Állítólag, most akciós 8900 Ft-ért, mert eredetileg 14.000 Ft az ára. Na persze, hiszi a piszi.
De mindegy, Bridgestone gyártja, annyira rossz nem lehet... Szóval most már csak a pénzt kell rá előteremteni. Intéztem is egy felhívást az ismerőseim körében, hogy akinél az életem megéri 4 új téligumi árát, az jelentkezzen. Persze csak viccből, kiírtam msn-en személyes üzenetként. Nem szeretek kölcsönkérni pénzt, nem is szoktam.
Úgyhogy a Jóistenre és Szent Katalinra bízom magam (biztos nem örülnek a több melónak, dehát ez van), nameg az ABS-re, de gyanítom, hogy sz*r gumikkal az ABS szívből csókoltat.

"Nyáron nyaralok, télen telelek, a Trotechnikus az mindig Elek." Micimackó

Furcsa és ijesztő dolog történt velem. Tegnap a barátomnál töltöttem az estét. Ahogy szoktunk ökörködtünk, csiklandozott, harapdált, én meg viháncoltam. Aztán a nagy vihánc közben bemenekültem a fürdőszobába, meg hát a sok nevetéstől folyó ügyeket is kellett intéznem.
Ahogy ott ültem a vécén, egyszercsak a barátom kint lekapcsolta a villanyt. Ez egy ablak nélküli fürdőszoba, tehát semmit nem láttam. Aztán kinyílt az ajtó, s mivel kint is lekapcsolt minden lámpát tényleg semmi nem láttam, csak a szemközti konyhában lévő hűtő ledjeit. Tudtam, hogy ő van ott, és csak meg akar ijeszteni. Ekkor már ment föl bennem az adrenalin, mert nem láttam semmit, teljes csend volt, hiába meresztgettem a szemem a sötétben, semmit nem érzékeltem. Már rég elvégeztem a dolgomat, de csak dermedten ültem a vécén. Szólongattam, nem felelt, kértem, hogy kapcsolja fel a lámpát, nem tette. Könyörögtem, akkor sem. S akkor éreztem, hogy valami (félelem? pánik?) elönti az agyamat, s hisztérikusan sírva, káromkodva üvöltöttem, hogy kapcsolja már fel azt a k... villanyt.
Erre ő is megijedt, gyorsan lámpát kapcsolt, s bejött hozzám. A vécén ültömben átölelt vigasztalt, én meg a pániktól pár másodpercig kapkodtam a levegőt, fuldokoltam, aztán már csak sírtam.
Borzasztóan ijesztő volt a teljes sötétség, ahogy nem láttam semmit, nem tudtam mi van, csak azt tudtam, hogy meg akar ijeszteni, de nem számíthattam rá, hogyan. Amúgy is szeret ijesztgetni.
Később azt mondta, hogy depressziós vagyok, meg túl sok horrorfilmet nézek. Hát... nem tudom más hogyan viselkedne hasonló helyzetben...

Kész, anyám pörög mint a búgócsiga. Tegnap óta megcsináltuk: bejgli, mézeskalács, püspökkenyér, gyümölcskenyér, most meg nem bír leállni és az edényeket pakolgatja a konyhában.
Közben én persze elrohantam még délelőtt natúr gesztenyét venni, meg a görög salihoz a hozzávalókat. Rettegtem a nagy tömegtől, de egész kellemes volt a b.örsi Tesco. Tele volt a parkoló, de szerencsém volt, mert a bejárathoz közel elcsíptem egy helyet, ahonnan épp álltak ki. Szinte minden pénztár nyitva volt, úgyhogy gördülékenyen mentek a dolgok.
Most azért vagyok gondban, mert minden ajándékot, amit vettem felhánytam a szekrényem tetejére, mivel ott nem keresné senki. És most elfelejtettem, hogy mit kinek vettem. Holnapig megpróbálom kitalálni.
Holnap délelőtt karácsonyfadíszítés. Ami abból áll, hogy a nővérem, Lenke áll a fánál és dirigál, hogy mit adjunk a kezébe, amit ő a fára aggathat. Merthogy az ő reszortja a karácsonyfa-díszítés, annak okán, hogy neki van a legtöbb szépérzéke (nekem meg zenei hallásom van, ami neki nincs ) csakhogy igazi oroszlán-jegyűként imád középpontban lenni és vezényelni, ezért elvárja, hogy az egész család a keze alá dolgozzon, minekután elégedetten hátradőlve mondhassa, hogy: "Na, szépen feldíszítettem?".
Szóval holnap szaloncukrot kampózok, kókuszgolyót, franciasalátát készítek, égősort bogozok anyuval térdelve a nappali közepén. Apu néha keresztültrappol rajta, eltörik majd néhány izzó, amiért mi leszünk a hibásak, mert miért kell ezt a szoba közepén csinálni. Lesz ordítozás, majd rá két percre a legnagyobb egyetértésben való énekelgetés, Oszi, az öcsém bezárkózik a szobájába train szimulátort játszani, max. hangerőn bőgetni az erősítőt (najó, igazából már nagyon profin gitározik) és csak néha jön le, hogy 16 éves kamaszhoz méltón hómaróként faljon valamit a konyhában.
Anyu ki fog borulni, mert a krumplisalátába való krumpli nem olyan krumpli ami krumplisalátába való, mert túl lisztes, túl kicsi, túl nagy, túl sokáig kell főzni, túl hamar szétfő. A rizst elfelejtette megsózni, a szépreményű bejglibe belekóstolt a macska, a bundáját meg megégette a zongorán jártában-keltében a zongora gyertyatartóiban meghitt hangulat varázsolása végett égő gyertyáktól. Ezután kétségbeesve vernyákol, hogy sürgősségi simogatásban, vigaszfalatkákban részesüljön.

De a végén minden jóra fordul.

Tudtam, hogy nem úszom meg. Délben rámreccsent a tesóm (épp diót törtem a kókuszgolyóhoz), hogy kéne venni égősort, mert 4 karácsonyfa van a lakásban (!), és csak 3 égősor. Hátjó. Mivel a nőneműek közül egyedül én szoktam vezetni, apám épp az unokaöcsémet, Andrist játszótereztette, gyorsan megdumáltak, hogy ugorjak már el kocsival a Délihez a 100 forintos bolthoz.
Jjjjoh, elmentem, dugó volt, parkolóhely jó messze, de találtam, volt égősor is, megvettem, kész. Erre telefon, hogy szerezzek már vízzel tölthető fenyőfatalpat is, mert abból is kevés van, és a luc gyorsan dobálja szanaszét a tűleveleit, ha nem áll vízben.
Jobb ötletem nem lévén a Déliből kiautóztam megint a Tescóhoz. Tudtam, hogy egy ekkora hipermarket nem foglalkozik olyan piszlicsáré dolgokkal mint fenyőfatalp, de azért tettem egy halovány kísérletet. Eredménytelenül. Praktikerbe át. Ott van vizes talp, de akkora hordó, hogy beleállíthatnám a kerti fenyőfát, ami 11 méter magas, ha nem sajnálnám kivágni, meg persze, ha beférne a lakásba. 6000 pénzért. Ezek engem hülyének próbálnak nézni. Mi kerül egy zöld műanyag lavórban, meg 3 csavarban 6000 fointba? Eh, mindegy. Ilyen áron nem kell, akkor majd kitalálunk valami mást (ki is találtunk).
Otthon aztán elvonultam megint a pincébe diót törni. Apu lejött, hogy beállítja a fenyőfát a talpba. Persze kicsi fenyőfáink vannak, a legnagyobb, ami a nappaliban lesz, az kb. 130 cm magas. Szóval ezt kellett beleimádkozni a talpba. Nem volt ez olyan egyterű, volt nagy szentségelés, már csak azt vártam, mikor jön az "Ezérttartittezazország" kezdetű mondata. De azért nőtt fel apám a kommunizmusban, hogy így vagy úgy, de mindenre találjon megoldást (és a megoldás végrehajtása közben elmondta, hogy kamaszként egy vasúti talpfából fűrészelt ki magának egy lapgitárt. azokban az időkben az ember a leleményére volt utalva.)
Most csak lehuppantam ide. Fürödni akartam, de a kedves öcsém elfoglalta a fürdőszobát.

Boldog Karácsonyt mindenkinek!

[ Szerkesztve ]

Nah, idén is megvolt a Karácsony. Jó hangulatban telt el, este a vacsit ketten csináltuk a nővéremmel, anyut hagytuk pihegni a karácsonyfa alatt az ajándékokkal.
Nálunk minden Szenteste rántott hal van francia- és krumplisalátával, főtt rizzsel, jóféle borral. Nem vagyok valami borsznob, ne értsen félre senki, de annyit tudok, hogy halhoz, meg úgy általában a fehér húsokhoz fehér bort "illik" inni. Nyár óta azt is tudom, hogy a kedvenc fehér borom a Chardonnay, ami tökéletesen illett volna a halhoz, de csak vörösbor volt itthon. Úgyhogy jó kis testes egri bikavérrel öblítettük le a halat.

Egyik nap (asszem hétfőn) egyedül voltam délelőtt itthon, úgyhogy hosszú idő után elővettem a gitárt és pöntyögtem egy kicsit. Nagyon jól esett, még mindig fenntartom azt az állításomat, hogy a zene felszabadít (és nem a munka. ).
Nem vagyok egy Clapton. Általános iskolás koromban 3 évig tanultam gitározni, aztán már gimis voltam, amikor apu megtanította az akkordokat. Most is ilyen akkordozósakat játszottam, amik eszembe jutottak (hát nem volt túl sok, végülis inkább előhalásztam a pincéből a régi kottákat ), Beatles-től pár dal, a Hotel California (örök kedvenc!), Madonnától a La isla bonita . Meg ilyenek. És persze hozzá hangos éneklés dukál, úgy az igazi. Komolyan mondom jobb stresszoldó nem is kell.

Holnap megyek reggel 24 órás ügyeletbe. Hát, most ehhez nagyon nincs kedvem. Igaz, holnap itthon nagy vendégség lesz, úgyhogy nem is tudom, hogy rossz-e nekem, hogy dolgozni megyek...

Jah, egy hozzászólásban emlegettem a Hotel Californiát meg azt, hogy holnap munkába megyek. Ezek aztán össze is passzolnak. "On a dark desert highway, cool wind in my hair..." Reggel fél nyolckor ilyen lesz sztem az M7-es... Csak kúl vind nem lesz a hajamba, mert nem tekerem le az ablakot.

Nehéz okosan szeretni

Egy kis virág is okozhat nagy zavart,
Néhány ostoba szó szörnyű bajt.
Valami elszorul legbelül,
És úgy szorít, hogy az ember nem menekül.

Nehéz úgy szeretni, ahogyan kell,
Amit a másik örömmel elvisel,
Nehéz szeretni okosan, józanul,
Szeretni sajnos senki nem tanul.

Távol tart egy félénk mozdulat,
S a vallomáshoz nincsenek szavak.
Valahogy mindig rosszkor érkezünk,
És néha magunk elől is megszökünk.

Nehéz úgy szeretni, ahogy az jó,
Ahogy az örömmel elfogadható.
Nehéz szeretni okosan, józanul,
Szeretni sajnos senki nem tanul.

Búcsúzom Tőled, de látlak még talán,
Isten Hozzád, kedvesem, gondolj néha rám.

A közeledés is félreérthető,
S a hazugság is lehet megnyerő,
Néha túlérzékenyek vagyunk,
Máskor meg a büszkeség a bajunk.

Nehéz úgy szeretni, ahogyan kell,
Amit a másik örömmel elvisel.
Nehéz szeretni okosan, józanul,
Szeretni sajnos senki nem tanul.

Búcsúzom Tőled, de látlak még talán,
Isten Hozzád kedvesem, gondolj néha rám

Bejöttek a nagy hidegek, nem is akart indulni a kocsim. Be kellett húzni az Ignáccal (Ignis), persze hideg motorral az is szenvedett, hegynek felfele húzni egy majdnem olyan súlyú terhet, mint maga... (Nem, hegynek lefele sajna nem lehetett menni, különben simán begurítottuk volna.) Valószínűleg azért nem indult, mert délelőtt cseréltük a kis üzemanyagcsöveket a motornál, és levegőt kapott a rendszer (látszott is, ahogy kúsznak befele a buborékok). Apu mondta, hogy a Skodában (évekig volt 105-ös, majd 120-as Skodánk ) volt egy pumpa, ahol ki lehetett pumpálni a levegőt. A Golfon ezt nem találtuk meg, úgyhogy levegősen kellett berántani a motort.
Én vezettem a vontató autót. Még sose vontattam, ijesző volt, ahogy nyomtam a gázt egyesben és majdhogynem lefulladt az erőlködéstől, de szerencsére mégsem. Apu mondta, hogy tekerjem le az ablakot, hogy tudjon nekem a másik kocsiból kiabálni, de az meg befagyott és nem ment le. Megállapodtunk, hogy ha gáz van, akkor dudál. Mire nagy szuszogva felértünk az utca tetejére szerencsére beindult a Golf, és az Ignác is megúszta baj nélkül a hideg motorral való hegynek fölfele történő vontatást (ez szép magyar mondat volt DDDD).
Aztán gyorsan tankoltam Alpesi dízelt, hogy kicsit kényeztessem és ne legyen gond a reggeli indulásokkal... Most pöccre indul mínuszban.

[ Módosította: 7 ]

Több napos ihletetlenség után végre valami említésre méltót találtam az internet sűrű, ködös mocsarában.

Napok óta rágja a fülemet, hogy írjak végre valamit ide. Tényleg, alkotói válságba kerültem, hogy szerényen fejezzem ki magam, napok óta semmi érdemleges eszembe se jut. De most már meguntam, hogy szinte sírva kéri, hogy hadd olvasson már valami frisset a blogomban. Hát most megihletett Ő. A Férfi. A "barátom", ha úgy tetszik.
Kibeszélem az uram.
Nagyon barátságos természet, könnyen teremt kapcsolatokat. Mármint a vele egykorúakkal. Kora ellenére (25) szeretne még kicsit kölyök maradni, minden hülyeségbe bele lehet rángatni, az ilyen "betegséggel" megfertőzött egyedeket az "egyetemista" gyűjtőszóval jellemzik. (Csak irigykedem, én már 3,5 éve fejeztem a főiskolát, nekem egy egyetemista életmódja távoli galaxis.)
4 év után még mindig távol áll tőle bármiféle elköteleződés. Ő ezt most az egyetemmel magyarázza, amit maximálisan megértek, de belül a kis megérzés azt mondatja velem, hogy egyetem nélkül se köteleződne el. (És itt most nem a csinnadrattás esküvőre gondolok.) Néhányak szerint találhatnék olyat, aki... De kitérdekelnek az "olyanok", mikor ittvan Ő... Senki nem tudná ugyanúgy mondani nekem, azt, hogy "pókicka". És ez nagyon-nagyon hiányozna. Lehet, hogy nem vagyok sikeres ember.
Meg már azért se lehetek az, mert (biztos bennem van a hiba, de) 4 év alatt én soha, senki mással... De tényleg (najó, volt egy 5 hónapos szünet, közben volt más, de tudtam róla, hogy sose lehet belőle semmi, így is álltam hozzá, nem is lett). És ahogy egyre több embert ismerek meg, mintha ez lenne az abnormális. Olyanok, akikről sose gondoltam volna, kiderül, hogy korántsem olyan kisangyalok, mert a férjüket... A barátnőm nem csinál titkot belőle, ő aztán rendszeresen csalja a barátját (mondjuk dobhatná azt a .... pasiját, de tényleg, és akkor nem kéne "megcsalnia" senkit... dehát, biztos a tiltott gyümölcs a legédesebb). Szóval, mintha az életben a nagy átlag által elfogadott lenne az, hogy bizony az emberek néha félrelépnek. Hát nemtudom... Nekem még nem sikerült. De nem török pálcát az felett, akinek igen. Persze ha engem csalnának meg, akkor asziszem annak vérengzés lenne a vége. Féltékeny természet vagyok egy kicsit, ezt nem tagadom.

Szóval az "uram". Így írom, idézőjelbe inkább, mert azért még nem az.

Félelmetesen hasonlítunk egymásra. Nem, nem külsőre. Hanem a bensőkben. Nagyon sokszor ugyanazok a dolgok tetszenek. Fél pillantásból tudjuk, hogy a másiknak most éppen milyen a kedve, és utána nekiállunk faggatni, hogy mostmiabajbaba, miközben mindketten tudjuk, hogy ilyenkor ez a legrosszabb kérdés. Kiismertük egymást. Ez Őt zavarja, mondta is, hogy nem szereti, hogy így belélátok, mintha nem lehetnének előttem titkai. De közben Ő ugyanúgy belémlát, hisz' mindketten skorpiók vagyunk. Most szóljatok hozzá!

Most azért kíváncsi leszek, hogy ehhez mit fog szólni, mert elolvassa, az hétszentség.

Csocsirogyi Krumplibogárka!

Na, ezen is túl vagyunk...
Megint volt egy két napos tréning, megint el kellett menni rá, és megint azzal jövünk haza, hogy mindenkinek rohadt sok pluszmelója lesz, de azért örülünk és persze nagyon jól éreztük magunkat.

Naná.

Először is, a hely ahol voltunk valami nagyon alap panzió. Ami nem is lenne baj, mert nekem elég ha van egy fűtött szoba egy ággyal, és elégedett vagyok. De hideg volt a szoba, éjszaka nagyon nehezen aludtam el. Végül a szekrényben találtam még pokrócot, de az meg büdös volt. Mindegy, többen halnak meg a hidegtől, mint büdösbe, így inkább azt is magamra terítettem.
A kaja nem volt annyira rossz, csak a kávéhoz nem lehetett tejet kérni (nálam minden reggel egy nagy bögre tejeskávéval indul, imádom), és a rántott csirkecomb tocsogott a zsírban, a zöldborsóleves édes volt, mint a napközis tea. Na, de legalább a tea olyan volt, igazi napközis. Jó édes, citromos ahogy szeretem/szerettem, mert ma már nem, vagy csak ritkán iszom teát. Cukorral nem akarom, édesítővel meg borzalmas.

Kezdhetek gondolkodni, hogy hogy osszam be az időmet. Így is túlórázom "szeretetből".

Hát, gyerekek, ezt most megszívtuk.
Rettenetesen szennyezett a levegő és nem csak Budapesten, hanem szinte az egész ország területén meghaladja a szálló por koncentrációja az egészségügyi határértéket. Budapesten konkrétan 3,5-szer.
Ez azért gáz, mert a kis mikroszemcsényi porszemekhez nehézfémek, azbeszt, rákkeltő anyagok és egyéb finomságok tapadnak, amiket aztán mi jól belélegzünk. A nagyobbacska porszemek még fennakadnak orrunk csillóin, és egy orrfújáskor (vagy egy kiszámíthatatlan, orbitális tüsszentéskor) takony képében távozik belőlünk az összegyűlt szmötyi, de az egészen aprók lejutnak a tüdőnk legmélyére.
Az nem volt elég, amikor önmegtartóztatásra szólítottak fel, mert ugyanúgy kocsikáztunk tovább (igen, én is, tegnap 17 km-t mentem autóval). Így hát Demszkygrádban bevezették a szmogriadót ma délelőtt.
Én épp a nyolcadik kerületben voltam, amikor utolért a szmogriadó. Hát, gyorsan hazamentem, de útközben egy darab rendőrrel nem találkoztam, aki figyelmeztetett volna (nekem ma nem szabad autózni, mert az autóm páros rendszámú). Sőt, az egyik utcában láttam, amint a rendőrautó egy páros rendszámút előz, de nem állt meg, hogy figyelmeztesse.
Holnap mehetek dolgozni autóval, kedden szabadnapos vagyok, szerdán megint autózhatok, aztán, hogy csütörtökön is használhassam az autómat, szerdán leállítom a kocsit Budaörsön és onnan hazabuszozok. Igen, tudom, hogy nyugodtan használhatnám az autómat arra az 5 km-es távra, ami a lakóhelyem és Budapest határa között van, meg úgyse ellenőrzi senki. De én megteszem, ami megkövetel a haza, valamint jól az orra alá dörgölök a szálló pornak, miattam nem fog hízni, legalábbis Pesten nem.
Üdvös dolog, hogy talán kevesebb autó lesz Budapest belvárosában. De. Erre talán akkor is gondolni kéne, amikor épp nincs szmogriadó. Hogy nem kéne beépíteni az összes szabad helyet, meg zöld területet, mert az ingatlanpanama ural mindent. Hogy legyen egy természetes szélcsatorna Budapesten, hogy tudjon szellőzni a város. Hogy négyes metró helyett sokkal de sokkal fontosabb dolgokra kellene pénzt költeni, többek közt parkokat létrehozni (sokkal többet) P+R parkolók garmadáját, és ehhez kapcsolódóan kifogástalan, zökkenőmentes felszíni tömegközlekedést. Nem, ez nincs. Egy zöldellő park nem hoz pénzt a konyhára, de egy milliárdokért elpanamázott pláza telke igen.
Eszeveszett kapkodás súlyos légszennyezettségkor, az van. Diplomáciai, önkormányzati autók kivételes helyzete van. Olajfűtés a gázvita miatt, és ezáltal további súlyos légszennyezettség, az is van (reményeim szerint csökken a légszennyezettség, ha vége a gázvitának).

Éljen Demszky, éljen a párt...

[ Szerkesztve ]

Ostobaság.

Ja, amúgy loptam kacsfát (karácsonyfát). Amik ki voltak rakva az utcában, azokat bevonszoltam a kertbe az éj leple alatt. Jó lesz eltüzelni a kályhában...