Ma píntök van, úgyhogy szánsájn és hepinesz és ökölcsapás az agynak.

"Hajszétfésülést vállalok, nagy választékkal."
"Duna parti telek ár alatt eladó!"
"Kérlek, ne legyek öreg, ne legyek olyan ember, aki minden rohadt mondatát azzal kezdi, hogy: Nem vagyok rasszista, de...."

Ma szerencsém volt egy szájmenéses fodrászhoz, egy pökhendi, kioktató röntgenasszisztenshez (de k...a nehéz kedvesnek - legalább normálisnak! - lenni) meg üresen tátongó négyesmetróállomásokhoz is.

?

A héten nem volt időm főzni, erre az uram már teljesen össze van szakadva a rendelt kajáktól meg a több napos kenyérből készített szendvicsektől. Fél kilót fogyott és lázas beteg. Már tényleg megsajnáltam, ezért kérdeztem tőle, ha ma hazamegyek este, mit főzzek holnapra. Titokban reméltem, hogy majd nem kell nekilátni a marhapörköltnek este 9-kor, mert éppen azt enne, de csak szerényen a nyárköszöntő ragut mondta. Kicsit meglepődtem, mert amúgy a hús mellé is húst enne köretnek, de ez a zöldséges egytálétel tényleg laktató és naggggyon finom. Azért végül mégiscsak húsos kajában egyeztünk meg (bolognai).

Kicsit kezdenek összekuszálódni körülöttem a dolgok. Nagyon sok problémám van pl. a munkámmal, amiről napokig tudnék picsogni, de közben az is mindig eszembe jut, hogy mit akarok én. Fehér, egyetemet végzett, uniós állampolgárságú, teljes állásban bejelentetten dolgozó nő vagyok, szóval világviszonylatban k...a jól állok így "társadalmice", benne vagyok a felső 10%-ban. Ennél jobban már csak akkor állhatnék, ha fehér, egyetemet végzett, uniós állampolgárságú, teljes állásban bejelentetten dolgozó férfi volnék.
Szóval, most megint azt érzem, hogy nem vagyok a helyemen. Persze, a világ szerencsétlenebbik felével foglalkozni sosem volt a sikerszakmák egyike, hiába mondják, hogy így megy úgy, milyen szép hivatás az elesettek mellett állni, őket támogatni. Persze, hogy az. És ha beledöglesz is segítek rajtad...
Tavaly ilyenkor beadtam a pályázatomat egy másik állásra, valami mégis maradásra bírt, aztán persze rájöttem, hogy mi, hogy nekem nem a munkahelyemmel van bajom, hanem az egész állami gyermekvédelmi rendszerrel, legalábbis amit annak neveznek. Tökmindegy melyik állami gyerekvédelmi intézményhez kerülök, úgyis ugyanaz fog szembejönni. Úgyhogy körülnéztem kicsit civil oldalon, de ott sem könnyebb a helyzet, sok mindenben meg van kötve az ő kezük is, kezdve ugye a finanszírozási problémákkal. Közben meg az egyik kedvenc egyetemi tanárom, aki időközben Észtországba költözött a tallini egyetemen osztani az észt, folyamatosan posztolja facebook-ra, hogy ott milyen fejlődések zajlanak a szociális munkában, milyen szuperjófej diákjai vannak, akik mindegyike igazi úttörő és majd olyan nagy fellendülés lesz szegényéknél, hogy hajjaj. ÁMEN! Én tényleg azt gondoltam, hogy ez a hivatásom.
Úgyhogy a szakmai és a magánéletem között egyre nagyobb a különbség (holott a szupervízorom épp azt magyarázta, hogy akinek hivatása van, annak csökkent a magánélete), ugyanis épp házasságkötés előtt állok, ami szeptemberben fog bekövetkezni, ha minden igaz. Ha most nagyon negatív lennék, akkor ide írnám, hogy persze ez sem megy simán, mert bárhová mész és kiejted az esküvő szót, mindennek háromszoros ára lesz. Az aranynak, a kajának, a textilnek, stb. És mivel elég negatív vagyok, ide is írom. Éééés mivel egyikünk sem Lázár János rokona, ezért nagy okosságokkal kell összehoznunk. Mert abban mindketten megegyeztünk, hogy nem lesz nagyon vendégsereg meg felesleges cécó, de azért szeretnénk egy jót bulizni a barátokkal meg a családdal, olyan zenére, amit mi válogattunk össze (közel 100-at már összeírtunk), mert nekem ne szintizzen valami részeg nótaénekes amikor épp férjhez megyek! Szóval. lesz egy templomi esküvő, ahová azt a kevéske embert meginvitáljuk, utána meg vacsi és densz hajnalig!
Lehet ám, hogy az eljegyzés vette el a maradék eszem is, mert másfél év alatt egyszer sem felejtettem el bediktálni a gáz- meg a villanyóra állását, most meg mindkettőt egyszerre... Többször is visszakérdeztem az uramnál, hogy egész biztosan biztos abban, hogy pont ilyen zűrös nőszemélyzet kell neki, de elég határozottnak tűnt.

Régóta szerettem volna leforgatni ezt a filmecskét, de aztán beelőztek.
Az interperszonális kapcsolatok mennyire máshogy működnek virtuálisan és mégis annyira ugyanúgy!

[ Szerkesztve ]

A lagzira kölcsönkért erősítő egy házibuliban kimúlt - tárta szét karját sajnálkozón a tulajdonos. Na, nem baj, majd hangosan énekelünk a cédésmagnó mellett.

Jöttem haza az M3-ason, azt tegnap, amikor voltunk a pópánál, hogy elpróbáljuk a nászmisét, teljesen zavarbaejtően zavarba jöttem, vigyorogtam, mint a vadkörte és azt mondogattam magamban, hogy "nekezdjelsírninekezdjelsírninekezdjelsírni!!!!!", mert azért na, hát megható volt, meg minden, pedig nem is a templomban voltunk, hanem a paplakban ültünk teli hamutartók, mindenféle papírok és kutyaszőr között, a pabbácsi kutyája meg ott szuszogott a lábamnál, és összekutyaszőrözte a ruhámat, a pabbácsi maga pedig a kb. 5 perces próbát másfél órásra húzta el, mert nyolcvanszor nyomatékosította, hogy ez ám örökre szól, és tatahalál, tatabörtön, ja az nem, szóval tetőled violám most már csak a halál old el, még meggondolhatjuk, nincs harag, ha mégsem, szóval tényleg, de ez nem olyan, hogy 3 nap cseregarancia, meg hogy én nem is úgy gondoltam, de ha már ott voltam, akkor azt mondtam, hogy oké, ezt teljesen komolyan egész életre szól, szóval így tessék ezt kezelni, meg amúgy is az a fajta bőbeszédű ember, akinek mindenről eszébe jut valami sztori és azt el is meséli töviről hegyire, de amúgy csípem, mert nagyon kedves és szívélyes, ahogy általában a kis falvak plébánosai szoktak lenni, amiről meg most eszembe jutott, hogy eleinte ettől hogy paráztam, hogy majd bámulnak meg minden, erre Laci megnyugtatott, hogy vidéken naná, hogy megbámulják a násznépet, sőt, nem átallanak beülni a templomba a nászmisére is, szóval nyugodjak meg, ott fog állni a falu 50-nél idősebb populációja a kapukban, nekitámaszkodva a kerítésnek, amikor megyünk a templomból a buli helyszínére gyalogosan, mert kb. 200 méterre van, ha meg nem Bogácson, hanem Mezőkövesden lenne az esküvő, akkor a 80-nál idősebb populáció még sutyorogna is, hogy nézz oda, hát Lacikának nem volt jó "kövesgyi lyány", elveszi ezt a "gyüttmentet", és száz százalékra tudni vélik, hogy elváltam/régen drogoztam/van egy házasságon kívüli gyerekem/és ez ilyen "muszájlagzi" mert jön a gyerek, szóval ezek tetszés szerinti kombinációja, de leginkább ez mind egyszerre.
Szóval jöttem haza az M3-ason egyedül, mert Laci már olyan öreg, hogy a 15. érettségi találkozóját ünnepli a volt osztálytársaival szóval ő ott maradt, és még fel is hívott, hogy csak hárman vannak gyerektelenek, mindenki már meglett apuka meg anyuka, ezzel biztos mondani akart valamit, na mindegy, jöttem haza emelkedett hangulatban és mivel a Music FM csak Gyöngyöstől fogható, ezért nem átallottam Celine Diont hallgatni meg énekelni, mert az mindig a lávról meg a förevörről énekel, itthon meg benyomom a netet, és hát ez fogad. Tudom, tudom, nem illik az ilyenen nevetni, mert hát szexista, alpári és tiszteletlen a nőkkel szemben... Ne is nyissátok meg, fuj, fuj!

"Számon tarthatják, mit telefonoztam
s mikor, miért, kinek.
Aktákba irják, miről álmodoztam
s azt is, ki érti meg.
És nem sejthetem, mikor lesz elég ok
előkotorni azt a kartotékot,
mely jogom sérti meg.
[...]
Az én vezérem bensőmből vezérel!
Emberek, nem vadak -
elmék vagyunk! Szivünk, mig vágyat érlel,
nem kartoték-adat.
Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet,
jó szóval oktasd, játszani is engedd
szép, komoly fiadat!"

József Attila: Levegőt!

Azt mondta a védőnő, hogy most már hallja a hangokat, képes megkülönböztetni az én hangomat másétól és mire megszületik, az apjáé is nagyon ismerős lesz neki. Ha van hangszeres tudás, akkor mindennap zenéljünk valamit a kis culának. De az nincs, mármint hangszer, sajnos. Az apja meg dobos... Szóval, most minden este 7-től fél 8-ig ugyanazt a számot kéne hallgatnom újra és újra, mert akkor később, ha nagyon sír, erre tuti meg fog nyugodni. Ezt egy hete mondta a védőnő, és egyszerűen nem tudok választani!
Bár így belegondolva... Ha már... Akkor Mama Cass leszek. És akkor mondhatom neki, hogy "Make your own kind of music!"

Remélem nem vagyok egyedül ezzel a dologgal, ti. reggelente valami ritmus vagy dallam beül a gondolataimba és muszáj hozzá keresnem valami zenét, ami amolyan napindító vagy valami ilyesmi jelleggel bír. Jobb kedvem lesz tőle, felébredek, nyitok a világ felé, stb. Néha egy konkrét szám ez, amit aztán célzottan előveszek és meghallgatok. Van, hogy ez valami nagyon régi rock and roll vagy hippizene a hetvenes évekből, van, hogy Kaláka, de ma például kilencvenes évek hiphop.

Nánánánánáná!

Jó reggelt!

Annyira ilyen...
És tényleg. Első gyerek, problémamentes terhesség, még csak hányinger se. Elképzelem, pont ahogy ott le van írva, hogy majd könnyedén, és 4 óra alatt... Vajúdás közben még humorizélünk is... Mondom az apjának, csináljon egy-két szendvicset, vegyen egy üveg kólát, annyival csak kibírja majd a szülőszobán, elvégre tényleg csak pár óra, nagyon max. 6 és már együtt fotózkodunk a fiunkkal. Úgyis én vagyok a Nagy Magyar Anya, aki könnyen szül, már a szülés után pár perccel anyatejjel eteti a gyermekecskéjét, a baba is mintapéldány, azonnal szopizik, pisil, kakil, no problemo... Minden úgy fog zajlani, ahogy a szülést és a szoptatást túlmisztifikáló anyablogok szerint minden normális anyától és normális gyermekétől az elvárt, erre készülök fel, mást el se tudok képzelni, hiszen én is normális vagyok, nem valami elfajzott csődtömeg.
Aztán persze jön életbácsi és jól belekakál mindennek a közepébe. A választott orvosom váratlanul meghal, 35. hetes terhes vagyok. A klinika ambulanciáján közlik velem, hogy szülésig haza se engednek, mert magas a vérnyomásom (persze aztán a kórházban végig teljesen normális). Már ettől egy kriplinek érzed magad, mert a Nagy Magyar Anya a 40. hétig aktív, otthon takarít, főz, kiszolgálja a Zurát, szabadidejében meg kistakarót, kissapkát, kiscipőt, kisbiszbaszt horgol/köt/hímez gyermekének, de nem egy klinika 6 ágyas kórtermében várja gyermeke világrajövetelét, a VIII. kerület kellős közepén, teljes reménytelenségbe süppedve.
Aztán persze NMA asszimilálódik, elfogadja a helyzetet, már nem bőg mindennap, és nem veszi magára az osztályvezető orvos gorombaságait ("anyuka! cukorterhelés, ultrahang, napi többszörös vérnyomásmérés, aztán majd megindítjuk." én egészen kicsire összehúzva magamat, valahonnan a porból szólok elhaló hangon a nagy magasságba "de én szeretném, ha magától..." "majd azt mi eldöntjük, hogy mikor szül!"). Persze minden vizsgálaton minden rendben, még a vérnyomás is jó, pedig állandó a stressz, ha az ov. mindenáron fel akar vágni a terminus előtt, biztos utálja a képem, és nem akar minden reggeli viziten látni, ezért gyorsan kirakna. Szar érzés a totális kiszolgáltatottság, na. Persze, nem jön be a terve, mert a főnöke szerint nem kell elsietni.
Azért nem adja fel, a 38. héten (3 hete parkoltatnak bent) megint ultrahangra küld. A magzat becsült súlya 4019 g, tovább nem lehetek terhes, nagyon nagy gyerek, gyorsan meg kell szülni, nincs mese. Megindítják. Nem részletezem hogyan. Reggel 8-tól este 10-ig ülünk a szülőszobában várva, hogy beinduljon, hogy legalább fájjon. Nem fáj. Csak elfáradtam. Feszültek vagyunk, apu már elsírja magát, nem bírja nézni, hogy állnak ki belőlem a branülök és a hülye ctg-n feszengek, nem lehet úgy lenni, ahogy kényelmes. A baba szerencsére még mindig jól érzi magát odabent, pedig a magzatvizet már reggel elintézték. Időnként jön a doki, plusz az éppen ügyeletes és a szülésznő is és nyúlkál. Az fáj. Az nem kellemes. Este 10-kor kinyilvánítják, hogy nem érdemes tovább várni, indulás a műtőbe. Nekem már minden mindegy. Gerincérzéstelenítő. Meg se érzem. Ott áll a fél klinika, és néznek, ha volt méltóságom, már nincs. Oda se neki. 22:26-kor meghallom a sírását, gyorsan megnézhetem és viszik lemosdani. 5 perc múlva visszahozzák, odateszik a fejemhez, megpuszilom, mivel le vagyok kötözve meg minden, az arcommal próbálom megcirógatni, el is hallgat rögtön. Nem vagyok egészen magamnál, mert valami lebutítót is kaptam, tudjak aludni. De azért emlékszem. Aztán elviszik. Engem másnap délben engednek ki az intenzívről, megyek le a gyerekágyas osztályra. Akkor tudom meg egyáltalán, hogy makkegészséges, hogy "csak" 3750 g... Két napig nem eszik, nem iszik, én azt se tudom mit csináljak. Mindketten bőgünk, szaranyavagyok érzés, persze az összes szobatársnak minden okén alakul...
Na, azért aztán itthon belerázódtunk a helyzetbe, ha nem is minden úgy alakult, ahogy elképzeltem és végül nem én lettem NMA.

Most már 6 hét távlatából visszagondolva azért voltak kicsit abszurd és vicces momentumai a szülésnek. Pl., amikor előző este a szülés megindításának céljából egy kis ballont helyeztek fel (aminek a feladata, hogy a méhszájat kinyissa) és a szülőszoba bejárata mellett egy kis függönnyel eltakart részen ülök/fekszem egy vizsgálószékben már-már fejjel lefelé, kitárulkozva, közben jönnek szülni és apukák kukucskálnak be, hogy "csókolom, a feleségemnek elfolyt a vize...". Célfotóval se lehetne eldönteni ki nyert a "Ki jön jobban zavarba?" versenyen.
Éjszaka, amikor a ballon épp a feladatát teljesítette, a szokatlan és erős fájdalom alatt végig a Walesi bárdokat motyogtam félhangosan, fogalmam sincs, miért pont azt. A szobatársaim másnap nem jelezték, hogy mit dumáltam éjszaka, szóval szerencsére halk voltam.
Másnap a férfi nőgyógyász faggatására próbálom valamihez hasonlítani, hogy milyen a fájás jellege. Azt bírom neki mondani, hogy mint egy kissé erősebb menstruációs görcs. A férfinak. Erről nagyon sok tapasztalata lehet. Jó, biztos tanult róla, de akkor se olyan mint egy hascsikarás, szóval görcsös fájdalom, meg minden, de ilyen csak a nőknek van.

Most meg, hogy megnyugodhattam, hogy rendesen eszik a fiam, megfelelő ütemben fejlődik, egészséges, kerestem magamnak új, abszolút időszerű és elkerülhetetlen izgulnivalót, ti. hogy hova fog suliba járni, ismerjen legalább 1 idegen nyelvet jól, de egyébként meg miért akarnám versenyistállószerű iskolákba járatni, hogy ne legyen gyerekkora, hát milyen anya vagyok én, hogy már egy 6 hetes csecsemővel szemben jövőbeli elvárásokat támasztok, ahelyett, hogy örülnék, hogy egészséges, erős, ügyesen kitüsszenti a fikuszt és már keresi szemkontaktust, figyel az ismerős hangokra, és grimasz-szerű mosolyra húzódik néha a szájacskája. És egyébként meg hálát adhatok az Istennek, hogy ennyire jó gyerek, mert nem balhézik feleslegesen, nem hasfájós, nyugodt és kiegyensúlyozott baba, úgyhogy tényleg össze kéne húzni magam sürgelékesen és nem morogni, ha szegényke hajnali 5 órakor reggelizni szeretne. Mondjuk, morgás ide vagy oda, ma hajnalban is simán visszaaludtam etetés közben, ülve.

[ Szerkesztve ]

Hehe, de jó kis videjó.

Van ez a dolog, ez a felnőtt színező meg meditatív rajzolás. Már nem úgy, hogy 18+, csak bonyolult, aprólékos, finommotorikailag igénybevevő. Én elkezdtem, bár ilyen, hogy esztétikum, színek igényes összeválogatása, még csak hírből se... Kegyelemhármas voltam rajzból. Szerintem valami baj van a szem-kéz koordinációmmal, de whatever... Fura, mert amúgy általában tök jól elvagyok a szöszmötölős dolgokkal. Lesz olyan, amilyen. Közben meg Lemon Jelly.
Persze, csak amikor drága elsőszülöttem alszik, mint pl. most.

A minap séta közben egy bababolt kirakatában láttam: "snack tálka 1990 Ft". Ez egy teljesen hétköznapi műanyag, fedeles tálka volt, amit bárhol máshol megveszel 200 Ft-ért, csak mondjuk nincs rámondva, hogy babakaját tárolhatsz benne. A döbbenet elindított bennem egy gondolatfolyamot arról, hogy milyen pressziónak vannak kitéve az elsőgyermekes szülők, akik mindent megtennének szemük fénye kedvéért, és a fals "nem vagy igazán gondoskodó apa/anya vagy, ha ezt nem veszed meg neki" érzést sugalló bababoltok, babawebáruházak, babaoldalak, stb. miatt. A "Szerintem" rész következik most (tehát senki ne vegye készpénznek, követendőnek, mindenkinek mások az igényei, ezek a saját tapasztalataim), barangolásaim gyerekisztánban:
Nekünk is voltak felesleges kiadásaink. Pl. kettő hálózsákot vettem az április közepén született gyerekemnek, aki kb. 4 éjszakát aludt hálózsákban, aztán már túl meleg lett, végül kinőtte mindkettőt. Volt egy ikeás meg egy 101 kiskutyás is, mondjuk, mindkettőben cuki volt. Most megint vettem, de csak egyet, mert jönnek a hideg éjszakák, ugyanis a kisfiam előszeretettel rugdossa le magáról éjszaka a takarót. Nem egyszer hajnalban, amikor felkeltem hozzá jéghideg volt a keze meg az orra (a legjobb módja annak megállapítására, hogy fázik-e gyermekünk), és hiába takargattam be, akkor is lerúgta a takarót.
A bébinek hóttmindegy a ruhácskája színe, mintája, a szülő csak maga miatt válogat. Velem a mai napig megesik, hogy meglátok egy rugdalódzót, amit rettentő cukinak ítélek meg és van úgy, hogy meg is veszem. Amit aztán a drágaságom két hordás után kinő.
Ami tehát saját tapasztalat szerint egy babának szüksége van:
- 10-15 db textilpelenka (szájat törölgetni, védeni magunkat a leböfitől, nagyon hasznos, tényleg kell ennyi)
- Újszülöttnek nem cuki kapucnis pulcsi, meg farmergatya való, hanem kényelmes pamutrugdalódzó, alá pedig ujjatlan body. Nyáron persze elhagyható a body, sőt, kánikulában az egyszálpelenka az igazi. Apropó, body: ez is igen hasznos alapdarab. Rövidujjjú, hideg időben hosszúujjú, kell belőle jópár. Ez a babáknak a póló, csak mivel a fenekük alatt összepatentolható, ezért nem lóg ki a derekuk, lehet benne kényelmesen gurgulászni jobbra-balra. Fontos, hogy kényelmes legyen a kicsi ruhája, legyen jól szellőző pamut. Bármennyire is cuki, tényleg nincs szüksége arra egy 1-2 hónaposnak, hogy farmert meg külön pulóvert adjunk rá. Nekünk úgy tetszik, mert milyen cuki már, hogy úgy van felöltöztetve, mintha felnőtt lenne, de a legideálisabb viselet tényleg a pamut kezeslábas (vagy ujjatlan rugdalódzó alatta hosszú vagy rövidujjú bodyval). A fiam most 5 hónapos, neki már van külön nadrágja, de az is pamut mackónaci, széles, gumis derékrésszel, hogy ne nyomja a hasiját. Na ennyit a ruházkodásról. Persze, legyen pár zoknija, télen harisnyája, partedli is hasznos találmány, de csak akkor kell igazán, ha már nagyon nyálzik (fogzás), vagy amikor már elkezd enni gyümölcsöt és nem akarjuk, hogy mindent összekenjen pépesített almával (mindent össze fog kenni). Hidegben ha lehet, 1 év alattinak inkább bundazsák, mint kis overál meg kabátka. Egyszerűen jobban melegít, ahogy az egyujjas kesztyű is melegebb az ötujjasnál.

Jézusom, egy csomó mindent írtam már, mégse írtam semmit. Sietek, mert most alszik, ki tudja meddig.

- Színes lapozgató, amin mutatjuk a babának, hogy cica, kutya, néni, paksi atomerőmű, stb. Sokat kell kommunikálni a babával, lehetőleg nem gügyögve, hanem értelmesen beszélve, állítólag ez nagyon fontos a nyelvi készség, ezáltal az intelligencia fejlődése szempontjából. Mindazonáltal szüksége van a babának is saját időre, amikor elszöszög a plüss-sárkányával, elnézegeti a kezét vagy a kezébe adott csörgőt vagy séta közben babakocsiból a fákat. Mi amúgy még zenét is hallgatunk, nem csak gyerekeknek valót. Elvist pl. kifejezetten szereti, azt vettem észre. De nem kell, hogy "belefulladjon" az ingerekbe. pl. a kiságya ne legyen egy forgó, zenélő, rikítózöld és piros förtelem, hanem egy nyugodt sziget, ahol békésen alukálhat. Most így elnézve a gyerekem kiságyát, azért nekem is volna mit leredukálnom...

- Babakocsit használtan vettünk, travel system, ami azt jelenti, hogy a vázra csatlakoztatható az autós ülés, ami szintén a szett része, illetve, újszülöttkorban a mózeskosár is. Nos, a fiam 3 hónaposan kinőtte a mózest, úgyhogy azóta a sportrésszel hasítunk (sportkocsinak hívják az ülős, de fekvőre dönthető babakocsikat, ki tudja miért). Fontos szempont a babakocsi súlya, minél könnyebb annál jobb. A városi közlekedés, bár már sok az alacsonypadlós busz/villamos, még mindig nem akadálymentes. Sokat kell emelgetni (plusz mi még lift nélküli házban lakunk, igaz csak az elsőn, de így is egy élmény a boltból hazamenni szatyorral és egy babakocsis gyerekkel). Alternatívaként felmerülhet a hordozás, ami sok szempontból jó és praktikus, mi is kipróbáltuk, egyelőre mérsékelt sikert aratott, de szerintem még nem adjuk fel.

Najó, sietek, pelenka: Libero sz@r, Pampers jó, de drága, déemes ugyanolyan jó, mint a Pampers és olcsóbb és van nem drágán öko (teljesen lebomló) verziója is. Majd még folytatom.

[link]

Ha őszinte vagyok magamhoz, valóban igaz, amiket a skorpióról (meg a rákról) írt.

"Esett és zuhogott, és megint esett, és megint zuhogott. Malacka megesküdött, hogy soha életében - pedig megvolt már három- vagy négyéves is - nem látott ennyi esőt egyszerre és egyfolytában. Nap mint nap, reggel, délben, este esett az eső. Mit tehet egyebet egy eső, nem igaz? Esik.
Keserves képpel nézett ki az ablakon. "Legalább Mackó vagy Róbert Gida házában ért volna utol az eső, volna társaságom, nem kuksolnék egyedül itthon, keseregve, hogy mikor lesz ennek vége!" Elképzelte, milyen elmésen társalognának Mackóval: "Láttál már ennyi esőt egy rakáson, Mackó?" - És Mackó azt mondaná: "Rémes, mi, Malacka?" - És ő azt mondaná: "Mi lehet Róbert Gidával?" - És mire Mackó: "Szegény öreg Nyuszit is biztos kiöntötte már a víz." Ilyeneket mondogatnának - és mindjárt könnyebben viseli el az ember, ha az árvíz kiönti, ha közben a szívét is kiöntheti valakinek."

Lacó azt szokta mondani, hogy: "Na, mindjárt felmegyek és megkérdezem, hogy megsimogathatom-e azt az aranyos pónit, akit a lakásban tartanak."

[ Szerkesztve ]

Akárhogy is, sosem lehetsz okosabb az anyukádnál/anyósodnál gyermekgondozás terén. Eleinte persze önérzetesen kijelentettem, hogy én vagyok a gyereknek az anyja, és ha én azt mondom, hogy 4 hónaposan még ne kapjon babapiskótát, akkor ne. Nagy csönd, meg minden, de úgyis tudom, hogy a hátam mögött mi folyik. Persze, mert a hetvenes-nyolcvanas években már a megszületés előtt infúzióban kapta a gyerek a jó kis lecsós nokedlit, meg a csirkemájas húslevest, hadd szokja, de azért mára fejlődött annyit az orvos- és a táplálkozástudomány, hogy ki van az találva, mit mikor kell egy embergyerek étrendjébe bevezetni. Hozzáteszem, abszolút tudom, hogy vannak trendek, egyszer tilos a glutén 1 év alatt, aztán meg ajánlott a későbbi allergiát elkerülendő, szóval van még itt katyvasz. Anyámnak azzal szoktam érvelni, hogy 100 éve meg a pálinkás kenyérhéj dívott, ha fogzás vagy tulajdonképpen bármi miatt nyűgös volt egy baba, de ugye ezt is túlhaladtuk már. Ellenállásomat persze annyira nem nehéz megtörni, szóval 6,5 hónapos drága kisfiam túl van már háztartási kekszen, főtt krumplin, főtt répán, banánon, almán, őszibarackon, meg pár üveg konzerv bébikaján is. Szépen meg is nőtt, 73 centi és 9 kiló, a babakocsiját már vállban kinőtte. Már születése után mondta a védőnő, hogy számíthatunk rá, hogy 2 méteres lesz, mivel én alulról nyaldosom a 180 centit, az apja meg a 190-et, szóval... Anyu bevallotta, hogy egy egészen icikepicike darabka csirkemájjal is megkínálta már, csak ezt több nappal az eset után merte nekem elmondani.
Szóval, a nagyik olvadnak szerteszét az unoka miatt, de azért a hátam mögött szervezkedik a nagyikommandó, főleg az etetés terén, de azért befigyel a "adjál még rá pulóvert, mosd meg a rágókáját, popsitörlő ugyan, lecsapatod a mosdónál, bezzegénmégkézzelmostamapelenkáidat", szóval pff...

Iszonyúan szmogos a levegő Budapesten és a Dunától keletre. Ehhez mondjuk én most nem járulok hozzá, mert egyelőre csesztek átutalni a gyedet, amit szeptember elején megigényeltem, miután lejárt a szülési szabi. Röviden, szegény az eklézsia, most nem tankolunk. Majd ha a férjem hétfőn végre fizetést kap. Legombolok róla egy teletankolást.
Eredetileg úgy gondoltam, hogy a kicsikém 2 éves koráig nem megyek vissza dolgozni (te jó ég, én hogy megörültem annak, hogy kiszállhatok a verkliből egy kis időre!), de az a helyzet, hogy ezt a visszamenős dolgot már másfél éves korában megtenném. Jó itthon, eltelnek a napjaink sétával, játékkal, zenehallgatással (az én zenecsinálásomtól (furulya) elsírja magát rendszeresen, ami kissé csalódottá tett), de egész egyszerűen kell a zsé, na... Meg azért hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem hiányzik a munka, a felnőttek társasága, a szellemi kihívás. Mondjuk, ha erre gondolok, mindig eszembe jut, hogy néha mennyire tele volt a t*k*m azzal a szélmalomharccal, ami a munkám 90%-át kitette és időnként mennyire de mennyire megterhelő volt mentálisan. Mindegy, kézügyességem nincs, tehát nem fogok itthon horgolt-kötött-tűzzománcozott kézműves biszb*szokból megélni (meg azért egy idő után biztos untatna), tehát, marad ez a meló. Persze, azért az anyaság alaposan megváltoztatott, sokkal türelmesebb vagyok másokkal, most már sokmindent értek, ami korábban megütközést, sőt, mások felett való ítélkezést váltott ki belőlem, tehát lehetséges, hogy én sem leszek az a befeszülős valaki, hanem lazábban fogok kezelni dolgokat. És ezzel megkönnyítem a magam dolgát is.
Aaaanyway... Ki tudja mit hoz a jövő, hol fogok dolgozni, nyerünk-e végre a lottón, hol fogunk lakni, ott lesz-e megfelelő napközbeni ellátás, amíg én dolgozom (tehát normális bölcsi, ovi), lesz-e kistesó, stb. Gyerekként hogy irigyeltem a felnőtteket, hogy nekik mindent lehet, aztán tessék, sokkal egyszerűbb az élet gyerekként.

A vidéki nagyszülőknél (anyósoméknál) töltött idő egyik fénypontja (mármint nekem), a helyi hirdetőújság és "gazette" átböngészése. Elbűvölő nekem a világ, ami elém tárul, mármint, született budapestiként tényleg megkapó házasságkötésekről, születésekről olvasgatni, hogy mikor lesz adventi vásár a főtéren (ami minden sznob sallangtól mentes, ahol tényleg a helyi házaknál készített (csakazért se "kézműves") finomságokat, díszeket, mütyüröket, a 80 éves Marika néni által hímzett terítőt lehet kapni), hogy Borika néni turkálójában most ennyi az annyi és mindenki vágja, hogy kiről, miről van szól, mert ez a város egy működő közösség (nem mellesleg turisztikailag is az, mert a rá jellemző népművészeti értékek a világörökség részévé váltak hivatalosan is). Ha az embereknek sérelmeik vannak, akkor nem átallanak egymáshoz átcsörtetni és megbeszélni, nem megy az a Pesten egyre inkább divatba jött kommunikációs műfaj, hogy szomszédok hivatalos levelekben, faliújságra tűzött névtelen fenyegetőzéseken keresztül riogatják egymást a hatóságokkal (én ezt a "feljelentem" típust de nehezen tolerálom! Hofi mondta egyszer: papír, toll akad, ideje van, hát feljelent...). Szóval, megbeszélik, és legközelebb már ugyanúgy támasztják a kerítést, hogy Te figyelj Jóska, segíts már bekapálni a kertet, mert már nem bírom egyedül.
Szóval, kedves világ ez, na. Az apróhirdetések kis humorbombák, legalábbis nekem, tudatlan pestinek, hogyaszondja "9. hónapos üsző és több mázsa tehéntúró eladó" vagy "Xbox 360 és 20 éves Hajdu bojler eladó. Ugyanitt választási malacok." Sajnos nem tudok most pontosan idézni, pedig elhoztam a legutóbbi újságot, csak a kisfiam is ki akarta olvasni, így miszlikbe van már tépkedve. Nagyon remélem, hogy ő is értékelni fogja majd a vidéken töltött időt.

"Borzasztó" ez az anyaság. Elmentek apuval sétálni, hintázni, miután kétségbeestem a "már megint rossz a hűtő, kiolvadt minden a g*c*be!!!", a "ki kéne takarítani a fürdőszobát de mikor, ha drága elsőszülöttem épp most éli át a szeparációs szorongást és azt hiszi, ha eltűnök a látóköréből, az azt jelenti, hogy soha nem fogok oda visszatérni, örökre elveszít és vége a világnak, ezáltal éktelen bömbölésbe kezd, és a kis csutak lábacskáival és kezecskéivel már egész ügyesen kapálózik, kepeszt, mászik utánam (és egy lakás soha nem lehet 100%-ig bababiztos, minden négyzetcentiméteren van valami veszélyforrás, amiről nem is tudtál...)" és a "azt se tudom mit főzzek ebédre meg mikor, meg hogyan" problémakörtől.
Erre elmennek, hogy tudjam kicsit végezni itthon a dolgokat, erre másra se tudok gondolni, hogy vajon mit csinál? Nézelődik a babakocsiból? Alszik? Sír utánam? Biztos be van kakilva... Szomjas, éhes, fázik, de mégsem, mert túlöltöztettem és most izzad szegény, majd emiatt jól megfázik, hát micsoda anya vagyok én??? Jaj, az a kis cuki arcocskája, de imádnivaló, annyira cuki, hát hogy lehet ennyire cuki? Szóval, koncentrálni se tudok a fent emlegetett problémakörre...

[ Szerkesztve ]

Reggel, kapkodás, gyerek bömböl a kiságy rácsába kapaszkodva (két másodpercre hiányolnia kell a testi kontaktust), pizsiből kiugrom, rohangálok két szoba között valami kevésbé agyonmosott ruhadarabért (érezzem már néha embernek magam). Férjem szomorkás mosollyal megjegyzi: "Régen levetkőztél és az enyém voltál, most felöltözöl és a gyereké vagy."

Aztán mindig megbeszéljük, hogy majd 20 év múlva visszaáll minden a régi kerékvágásba.

[ Szerkesztve ]

Annyira akartam már ide írni valamit, de valahogy nem jönnek a szavak, az agyam kong, most egy nagy visszhangos helynek képzelem el. Sok energiát elszív egy 1 évessel az élet (főleg úgy, hogy kiderült, súlyos vashiányban szenvedek, annyira, hogy csoda, hogy még reggel ki tudok kelni az ágyból). 12 kilós a fiam, de mindennap lecipelem és felcipelem babakocsistul, szatyrostul, van, hogy kétszer is, nagyokat sétálunk, játszóterezünk. A derekam néha fájdogál, de semmi komoly. Igaz, hogy az általam ismert anyák mindegyikénél később jelentkeztek gerincsérvek meg ilyenek. Mondjuk, az én anyámnak nincs ilyesmi problémája, kopp-kopp-kopp.
Könyveket sem olvasok már, igaz, hogy beiratkoztam a könyvtárba, mert van ilyen kismama kedvezmény, hát ne hagyjam már ki. Nagyon frankó könyvtár van az Ugocsa utcában, akadálymentes, lift van benne, babakocsi kompatibilis, de a bejárati ajtó olyan szűk és olyan súlyos, hogy babakocsi nélkül is egy élmény bemenni. Bár, lehet, hogy van valahol egy akmentes bejárat. Sose gondoltam volna, hogy ez nekem valaha számítani fog... Meg hogy meg kell várnom az alacsonypadlós buszt. Igen, mert nekem nem segítenek a le és felszállásnál, ha nagy ritkán igen, akkor mindig nők. Sajnos nem vagyok jó nő, így nekem nem jár az udvariasság (amit el is fogadtam, de azért amikor babakocsival állok a zebránál és percekig tosznak megállni, akkor azért már nagyon be tudok dühödni!). Lehet persze mondani, hogy 1., vigyem háti hordozóban a fiamat (nincs rá pénzem, meg különbenis próbáltuk és nem aratott osztatlan sikert) 2., passzoljam le a gyereket, amíg könyvtárazok (kinek?).
Szóval, ki is vettem egy könyvet, az a címe, hogy Nem félek. Egy olasz író műve, film is készült a regényből. Na, a filmet valamelyik este megnéztük, nagyon jó, a könyvvel meg sehol nem tartok, pedig lassan vissza kéne vinnem.
Már csak azt sajnálom, hogy bkv-ra nincs kedvezmény, mert ez a jegylyukasztgatás kicsit sokba kerül. Illetve van, de csak annak, aki a büdös életbe nem dolgozott, adót nem fizetett, ezért neki nem a tb fizeti a babával otthonlevést, hanem az államkincstár. Na nekik van kismama bérlet. Meg nyugdíjasoknak ingyenutazás. Apám is nyugdíjas, olyan nyugdíja van, amilyen fizetésem nekem sose lesz, gyereket már nem kell eltartania, de ő ingyen utazgat (majd, még nem 65, de nincs messze, addig is persze hatalmas kedvezmények). Nekem nincs, köhögjem ki a tízezret ha tudom. Jólvanmár, panasz off... Gyalogolni sokkal egészségesebb, mint a sok rozsomák közé felpréselődni háromszázötvenér'. Úgyis nagypéntek van, szegény Krisztus urunk megfeszítésének napja, hát ő mennyit szenvedett, én meg nyivákolok.

Hát komolyan, ma a játszótéren azt hittem ölbe kapok és összecsókolok egy családot. Ugyanis hallom, hogy a két év körüli kislányt Katinak szólítják. Juhhé! Aztán elgondolkodtam, hogy nem úgy van az, egyáltalán nem biztos a mai világban, hogy egy kislányt Katalinnak nevezzenek el, még ha Kati is a beceneve. Hát nehogymár, hol van abban a különlegesség, az egyediség, ha ma egy gyerek a Katalin, Judit urambocsá' a Mária nevet viseli (fiúban, Laci, Feri vagy - mi balgaság! - István). Hát Bodza legyen már a lyány! Minimum! Vagy Málna, esetleg Cserszömörce. Szóval, lecsitítottam magam azzal, hogy biztos Ketrin vagy Katatónia...
Az én fiamnak elég klasszikus neve van. A vezetéknév igen-igen rövidke, ezért két nevet is kapott. Egyrészt az apja nevét, mert az nekem tetszett, másrészt a Gergelyt, mert azt meg az apja akarta, de nem hívjuk így. Idegenek, pl. az orvos csípőből legergőzte, de mondtam, hogy nem úgy hívják, aztán csodálkozott majd örült egy kicsit, hogy magyar neve van. Másoknak elképzelhetetlen, hogy a másik, sokkal hagyományosabb nevén szólítjuk (najó, elárulom, Lacó), volt olyan, aki azt mondta, hogy hát végülis az ilyen Károly, Sándor, István, László típusú nevek közül még a László a legkevésbé gáz. Mondom, neked meg anyukádat.
Fordított világban élünk, ma az lázad, aki összeházasodik, aki nem idegennyelvből fonetikusan átvett névvel illeti gyermekét... A sort még lehet folytatni. Aki nem jár Ringatóra (hihetetlen, de én fejből tudok dalokat, amiket énekelek Lacónak, meg a tököm akar földön ülni, hogy a hónaljam is elzsibbadjon egy csapat CEO pozícióból szülni ment sovány, és szép anyukával, hogy körbeudvariaskodjuk egymást gyerekestül, és miértígycsinálodszegénygyerek nézéseket kapjak, mert nem kötöm magamra éjjel-nappal szegényt. Amúgy az ilyen értelmiségi anyakluboknak a földön ülés a mániája, nyilván, hogy közben lehessen gyerekezni, meg igény esetén kutyafuttában a mellet mindenféle szemérem nélkül előkapni és "ciciztetni" ahelyett, hogy hagynák szerencsétlen gyerekeket együtt játszani, felfedezni a környezetet, az adott szobát, a játékokat). Na, szóval ilyenek.

Csak nekem vannak furcsa érzéseim a kutyakaja házhozszállítással kapcsolatban? Nem konzervekről van szó, hanem arról, hogy kutyáknak főznek rendes (tehát emberi fogyasztásra teljesen alkalmas) húsokból, szép zöldségekből ételt, komplett menüt, amit aztán házhoz lehet rendelni jó pénzért. A kutyának. Ma láttam a hirdetést, meg is néztem a honlapot. Szállítási terület Budapest, és Észak-Buda környéke (árulkodó).
Hát ilyen nagyra nyílt már az a bizonyos olló?

Végre kiolvastam egy könyvet. Czeizel Endre Születésünk titkai című eposzát, ami jó sok volt, ellenben az első tudományosnak mondható mű, amit az elejétől a végégig egyszuszra elolvastam (bizony, enélkül végeztem el egy főiskolát meg egy egyetemet!). Najó, volt az több szusz is, mert két hétig tartott. Miután drága kisfiunk 9 körül elalszik általában beszélgetünk suttogva vagy valami sorozatot nézünk (most már fél éve kb. a Vészhelyzetet). Viszont megbeszéltük a férjemmel, hogy mivel ő nagy gamer (lenne, ha lenne rá ideje) én meg szeretek olvasni, legyenek estéink, amikor ő a fején a hallgatóval gépezik, én meg az ágyon döglök és olvasok. Rálátunk egymásra, néha odabiccentünk, hogy na helló, mizu, sokszor a férjem leveszi a fejhallgatót és ordítva suttogja, hogy most éppen mi van a "dzsítíéjben", vagy a Far Cry-ban épp kinyírta a főgenyát és mekkora menet volt, az persze nem érdekli, hogy épp el vagyok merülve egy könyvben, és volt, hogy már mondtam neki, hogy cssss! Még szerencse, hogy abszolút ki tudom csukni a külvilágot, ha elmerülök valamiben. Egyszer állítólag a férjem azt mondta, hogy ad nekem egymillió dollárt, ha most ránézek én meg annyit se mondtam, fapapucs. Simán hihető.
Mikor a férjem mesélte a munkahelyén, hogy vannak ilyen együtt, de mégis külön töltött estéink, állítólag nem akarták neki elhinni, mondván, ilyen nő nincs is, aki hagyja gémerkedni a férjét. Szóval egy angyal vagyok! Igaz, hogy a gémerkedésben én is érdekelt vagyok, mert azalatt én meg olvasok.
Meg egy áldott asszony is. Ezt azért kaptam, mert jövő héten a férjem és zenekara vidéki, egyállomásos turnéra indul. Ez azt jelenti, hogy egyik reggel a férjem elmegy dolgozni koncertszettestül (pergő, cinek, pedálok, vicces lesz), a munkába érte mennek a többiek, felpakolják, éjszaka megy a dorbéz, hajnalban hazaér, lefekszik aludni, miközben majd ordítva horkol mert beborozik, és akkor ez szokott történni. Erre viszont baromira nem lesz tekintettel a kis pulya, szóval ő biztos, hogy fél hétkor kukorékolni fog, de itt jövök én a képbe, és nagylelkűen felajánlottam, hogy gyermekkel elmegyünk reggel otthonról, hogy a rocksztár férjem kialhassa magát. Erre fel kaptam ilyen bókokat.

[ Szerkesztve ]

Drága utódomat a közoktatás karmai közé dobtam, beírattam óvodába. A férjemmel már előre azon vihogtunk, hogy hány Zétény és Zalán lesz a csoportjában, hány öko-ezo-flowanyu fogja feltartani az egész szülőit azzal, hogy az ő Bársonykája csak vegán-glutén-mentes-mentes étrenden van, és ezt mégis hogy képzelik kivitelezni, és egyébként is mit keres a csoportszobában királylánybarbi,mert hova vezet ez a kislányok között (najó, ezzel még úgy egyet is tudnék érteni, le a bugyuta rózsaszín sz*rokkal!) de végülis elterelődött erről a figyelmem az első szülői értekezleten, mert már azon is túlvagyunk, bizony... A két óvónéni tök aranyos, elnéző leereszkedéssel beszéltek az értelmi fogyatékos szülőkkel, akik még azt se tudják, hogy igen, az összes váltózokniba, váltóbugyiba bele kell hímezni a jelet, de ha lehet, akkor a gyerekbe is (najó, oda nem). Most már csak azon kell izgulnom, hogy mire iskolába megy, legyen valami jelentős színvonal emelkedés az oktatásban, de a holnap gondja legyen a holnapé, koncentráljunk a hímzésre. A hideg verejték futkosott ugyanis a hátamon, úgy értek a szép hímzéshez, hogy szerintem Fekete Laci bácsi is szebben tudna hímezni a lapátkezével. De szerencsére egy viszonylag egyszerű jelet választottunk (perec), én meg egyszerűen majd alkoholos filccel rajzolok pereceket mindenhova.
Amit még megtudtam, hogy focipályát építenek az udvaron, aminek feltehetően nagyon fog örülni gyermekünk, ugyanis a fene tudja miért, meg hogyan, de szeret focizni és most már igazi focilabdával, a gumilabda az fuj. Ez valahol mégiscsak az Y kromoszómával jön a férfiaknál, mert a foci szeretetét tőlünk biztos nem tanulta. Még én vagyok az, aki nagyobb focieseményeket aránylag figyelemmel kísér, a férjemet semmilyen szinten nem érdekli a foci. De 3 évesen már rendes focilabda kell... Meg rajta látom, hogy tényleg mindent szívnak magukba a gyerekek, mint a szivacs. Olyan dolgokat tud, mond, amiket tőlem nem hallott, csak nézünk néha az apjával egymásra, hogy jé, ezt meg honnan tudja... Kiváló tükröt tart, az összes hibánkat leutánozza, elismétli a csúnya szavakat nagy vigyorgások közepette, szóval észnél kell lenni, rendesen. Pl.: a hétköznapjaink rohanással telnek, korán reggel rohanás a bölcsibe, mert tényleg rohanni kell, mert 3 évesen az ember persze hogy inkább Thomas a gőzmozdonyt nézi, minthogy hajlandó legyen úgy ülni, hogy legalább a zokniját ráadhassam, aztán késve indulunk, anya türelmetlen, menjünkmárkisfiam, gyönyörűamackód, demáradtálapucinakpuszit, nemmostnemcsöngethetszbemarikanéniékhez, nemérdekelhogyszomjasvagyazonnalbeülszakocsiba!!!!! Gyerek ordít, anya mondtam már, hogy ne legyél mérges! Anya összeszégyelli magát és mire bezuhan a munkahelyére, úgy érzi, hogy egy műszakot már ledolgozott.

Gyerekszáj:

- Anyu! Ha nagy leszek, rendőr leszek, és majd jól elkaplak, mert már elegem van a rámszólásból!
- o_O
Ezt egyszer mondta, egyébként hónapok óta mentőorvos akar lenni. A nínó varázsa.

Most már szokott ő is mesélni, kitalál történeteket. Az egyiknek pl. "királyanyu" a főszereplője, aki mindig balra ingatja a fejét (???, agyvérzést kapott talán), a másikban pedig egy "buta, rászólós apu" van. Apu persze kikéri magának: majd abbahagyom a rádszólást, ha befejezed a hülyeségcsinálást!

A hülyeségcsinálás pl. ott kezdődik, hogy a játszóházban kihisztizett dodzsemezéskor (már egyedül vezeti, megőrülök) bámészkodik és elgázolja szegény kezelőt, aki szerencsére nem sérül meg, de szerintem többet oda nem megyünk.

Szerintem jó ez a Margaret Island szerintem. (Igen, az Eső meg a Nem voltál jó is jó.) A Lábas Viktória csak egészen-egészen kicsit hajlítgatja a hangját, ami különösen tetszik.
A másik, hogy van az a tök jó sorozat, az Egynyári kaland (ki se néztem volna egy ilyet a köztévéből), annak is jó a zenéje. Örülök amúgy, hogy tetszenek mai "fiatalos " zenék, mert már magamnak voltam ciki... Mai... Ez a sorozat, ha jól emlékszem, akkor jött ki, amikor újszülött volt a fiam, pedig az is már 6 éve volt...
Kicsit úgy
Ákos dala Lucának
Meghogy ne csak prünty-prünty depis zene van benne, ez a főcímdal.

Flow: itt ülök a badacsonyi Balaton-parton, hallgatom a kedvenc zenéimet, nézem a vizet meg a kikötőt, néha belelapozok a pletykalapokba ( anyukáknak kotelező nyaralási kellék!) és minden olyan jó.

Úristenúristen!

Milyen élmény már, mikor találkozol egy rég nem látott baráttal és ugyanott fel tudjátok venni a beszélgetés fonalát, ahol 20 éve letettétek? Soulmates vagy hogy hívják az ilyet.
Őrületes jó volt, pedig féltem a találkozástól (a Moszkván, mindig ott találkoztunk, az volt az ütközéspont). Annyi minden változott, de most már tudom, hogy van ami örök... Két gimis barátnőmmel töltöttem a péntek estét és fergetes volt. Boldog voltam, hogy a kínos, udvarias feszengés helyett tárt karok, széles mosolyok, őszinte gesztusok, röfögve-visítva röhögések , de mély témák is... És bakker, az idő! Milyen relatív! "Mi van?!?! Már 3 órája itt ülünk????" És nem is ittunk sokat... (Te jó ég, akkor mi lett volna?! Let's find out... )

Alanis Morisette nem jön Budapestre. Kár, mert bírom. Kár, mert pont a szülinapomon lett volna a koncert.
Isn't it ironic?
Amúgy meg... Mivel, szombat reggel az orvosi ügyeleten kötöttem ki pufira dagadt szemhéjakkal és kiderült, hogy többet inkább semmilyen sminket ne használjak a szememre, így minek bárhová is menni, szottyadt békaszemekkel nézni a bármit minek?
"A traffic jam when you're already late,
A "no-smoking" sign on your cigarette break,
It's like 10000 spoons when all you need is a knife
It's meeting the man of my dreams
And then meeting his beautiful wife."

L: Ha nem mehetek át a mamához, valóra váltom a legrosszabb rémálmodat!
Én: Mit?!
L: Tévét fogok nézni...
Zsarolás lvl: 1000

Én tudom, hogy mindenkinek a maga gyereke a legszebb, legügyesebb, legokosabb...
De hogy én milyen ajándékot kaptam... Néha emlékeztetnem kell magamat rá a konstans szülői bűntudat, szorongás, és olyan sehová nem vezető gondolatok között, miszerint ilyen világra, ilyen országba, társadalomba gyereket vállalni... De ki tudta ezt 7 évvel ezelőtt? Senki. Vagy valakik, de nekem nem szóltak.
Néha (átvitt értelemben) pofáncsap a saját gyerekem a szövegével, olyan, mintha egy életet már végigélt ember bölcsessége szólna belőle. (Biztos túlzok, mert az én gyerekemről van szó, de akkor is igazam van )

Tegnap este, miután ledolgoztam a napomat, hazamentem, megfőztem mára (mert ma is dolgozom) és épp már 8 óra volt, a gyerekem elkezdett nyüstölni, hogy menjünk az állatkertbe, mert állatkertek éjszakája van. Erőt vettem magamon és elindultunk. A hangulatomnak az sem tett jót, mikor odaérve szembesültem azzal, hogy nemám a szokásos jegyár van. Ketten 9000 Ft-ért jutottunk be. Mivel már induláskor sem voltam a helyzet magaslatán, innivalót nem vittünk magunkkal, így természetesen venni kellett a büfében vizet, méregdrágán. Nagyon szimpatikusan ki van írva, hogy petpalackost nem forgalmaznak az anyatermészet védelme érdekében, de azért ilyen műanyag, sötétben világító pálcákat méregdrágán azt igen, na hagyjukmá'...
Szóval kellőképpen hangulatban voltam, morogtam, hogy ennyi pénzt kiadni, ráadásul én még világosban sem igazodom el az állatkertben, nemhogy setétben.
SZÓVAL... Morogtam, mint a bolhás kutya, mire a fiam azt mondja: "sajnálom, hogy fáradt vagy és nem volt kedved eljönni, de én ezt most annyira élvezem..." Többet nem is morogtam.
Aztán mi is vettünk ilyen világítós pálcikákat, amiből a gyermeknek "nyakláncot", nekem meg macifüleket hajtogattunk. Mondtam, hogy á... Nem veszem fel, ki fognak nevetni, egy 40 éves nő mit teszi magát ilyen gyerekes dolgokkal... Mire a kisfiam: de én szeretném, hogy felvedd, mert cuki és te nekem így is a legszebb vagy, amit meg mások mondanak azzal nem kell foglalkozni! És megölelt.
Hát basszus... Még ma is felvettem a macifüleket.

BKK app, te görény

App-pal venni jegyet jó,
Gondolná a halandó.
App-pal átszállójegy? Jó!
Villamos, majd a metró-
ra átülök a Moszkván,
(Kéne egy rím... Aeroplán... )

Így gondoltam vidáman,
de amikor ott álltam
a megállóban,
az app
lefagyott,
a villamos otthagyott.
Mert
bliccelni nem merek.
jön a karácsony, ott a gyerek...
A pótdíjazás rohadt sok,
anyátokat, app-osok!

Valahova majd elkezdem felírogatni, hogy milyen furcsa reklámokat tol elém a zinternet.
Pl. miért gondolja bármilyen logaritmus, hogy nekem érdekes lehet a sírkő feliratozó festék arany színben...? (Direkt nem keresek rá, nehogy újra elkezdje adagolni a témát... Vagy már mindegy? Mert ide is leírtam? Nos, akkor írok néhány témát, amit feldobhatna... Vagy inkább azt mégsem írom le. )

Now that's what I call vezetőszene.

Én azt hittem szeretek főzni, amíg nem lett családom. Most már egy megoldandó feladat, mert ugye, enni kell adni a gyermeknek, meg az a szegény ember se egyen már állandóan zacskós tésztát.
Ha csak egy picurit lenne drágább hozatni a kaját, eskü hozatnám. Jó, akkor meg hiányoznának az otthoni ízek, mert húslevest, töltött káposztát, fasírtot, stb. azt mindenki úgy szereti, ahogy az anyukája, vagy ahogy saját maga készíti.
Szinte már majdnem mindent főztem (ok, tintahalat még nem, de azt főzzön az, akinek hat anyja van), mégis, ha valaki megkérdezné, tudok-e főzni, bizonytalanul mondanék igent. Nem gondolom, hogy ügyes lennék benne, vagy egyáltalán, kellene a főzéshez bármilyen hozzáértés. Le van írva a recept, azt követed, beindulnak a megfelelő fizikai és kémiai folyamatok (mint amikor szerelmes lesz az ember ) és kész. Porszívózni se kell tudni, feladat az is, amit megcsinálsz, meg a főzés is. Azért panasz nem szokott lenni a főztömre, azért az bántana, ha nem jót főznék.

Már sok mindent másképp készítek, mint anyám. És amikor viszek neki kóstolót, akkor általában nagyon dicséri, de volt már, hogy beszólt. Szegény anyám, legtöbbször iszonyatosan sietett, mert állandóan nyúztuk a testvéreimmel, hogy mikor lesz már kész az ebéd (aztán fel voltunk háborodva, hogy tűzforró). Időspórolós megoldásokat keresett, amik nem mindig váltak az adott fogás javára. Úgyhogy, én kicsit átalakítottam pár dolgot és ha délután kettőkor van ebéd, akkor í.j. És nem állok neki reggel 8-kor, mert a hétvége nekem is hétvége. (Hétköznap ritkán főzök.) Mert én is megkapom ám, hogy "mikorleszmárkészazebéd?????!!!??!?!?!"
Na, és akkor így legyen az ember ihletett és kreatív konyhatündér.
Eszembe jutott ma is a Marsalkó a mostohám filmből a jelenet, amikor Kim Basinger (által játszott karakter) reggelire a család elé tálalja a többfogásos menüt. Minden családanya álma ez a képesség.

Szóval nem érdekel különösebben a főzés, mégis, két sorozatdarálás között mit szoktam nézni, na mit? Kereskedelmi csatornás főzőshowkat. Fene a kiismerhetetlen pofámat.

[ Szerkesztve ]