Iszonyúan szmogos a levegő Budapesten és a Dunától keletre. Ehhez mondjuk én most nem járulok hozzá, mert egyelőre csesztek átutalni a gyedet, amit szeptember elején megigényeltem, miután lejárt a szülési szabi. Röviden, szegény az eklézsia, most nem tankolunk. Majd ha a férjem hétfőn végre fizetést kap. Legombolok róla egy teletankolást.
Eredetileg úgy gondoltam, hogy a kicsikém 2 éves koráig nem megyek vissza dolgozni (te jó ég, én hogy megörültem annak, hogy kiszállhatok a verkliből egy kis időre!), de az a helyzet, hogy ezt a visszamenős dolgot már másfél éves korában megtenném. Jó itthon, eltelnek a napjaink sétával, játékkal, zenehallgatással (az én zenecsinálásomtól (furulya) elsírja magát rendszeresen, ami kissé csalódottá tett), de egész egyszerűen kell a zsé, na... Meg azért hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem hiányzik a munka, a felnőttek társasága, a szellemi kihívás. Mondjuk, ha erre gondolok, mindig eszembe jut, hogy néha mennyire tele volt a t*k*m azzal a szélmalomharccal, ami a munkám 90%-át kitette és időnként mennyire de mennyire megterhelő volt mentálisan. Mindegy, kézügyességem nincs, tehát nem fogok itthon horgolt-kötött-tűzzománcozott kézműves biszb*szokból megélni (meg azért egy idő után biztos untatna), tehát, marad ez a meló. Persze, azért az anyaság alaposan megváltoztatott, sokkal türelmesebb vagyok másokkal, most már sokmindent értek, ami korábban megütközést, sőt, mások felett való ítélkezést váltott ki belőlem, tehát lehetséges, hogy én sem leszek az a befeszülős valaki, hanem lazábban fogok kezelni dolgokat. És ezzel megkönnyítem a magam dolgát is.
Aaaanyway... Ki tudja mit hoz a jövő, hol fogok dolgozni, nyerünk-e végre a lottón, hol fogunk lakni, ott lesz-e megfelelő napközbeni ellátás, amíg én dolgozom (tehát normális bölcsi, ovi), lesz-e kistesó, stb. Gyerekként hogy irigyeltem a felnőtteket, hogy nekik mindent lehet, aztán tessék, sokkal egyszerűbb az élet gyerekként.