0) Ez jó kérdés, erre nem is gondoltam, de ebből kiindulva fogalmam sincs melyik lenne a járható út így első blikkre
1) 30 éves vagyok (amúgy már korábban elkezdtem volna ezt a saját lakás dolgot, csak sajnos az élet nem úgy hozta)
3) Természetesen be vagyok jelentve
7) Körbenézek, hogy ismerősi körben van-e ügyvéd, ezt el is felejtettem hogy kellene
Nagyon köszönöm a válaszod
#29775 axioma
Tehát ha jól értem két opcióm van, vagy a megvásárolandó ingatlan lesz a fedezet, vagy mondjuk édesapám családi háza is lehetne?
Illetve annyi volt a fejemben amikor más ügy miatt mentem a bankba, hogy direkt lakáshitel célra kell majd időpontot kérnem. Egyszer full random bementem, és mondták az a kollega nem is lesz bent egy ideig
#29776 Dizzt
Erről a 10% önerőről már én is hallottam még tavaly télen, de nekem egy banki ismerősöm azt mondta hogy az elvileg a csok+. Aztán hogy azóta változott-e valami azt nem tudom.
#29778 CorsairS
[ Szerkesztve ]