Milyen cserélhető objektíves gépet? - Digitális fényképezés fórum

üzenetek

hozzászólások


philoxenia
(MODERÁTOR)

Előszó

Az alábbi összeállításban a cserélhető objektíves gépek közül elsősorban a DSLR-ekkel, azaz egyaknás, tükörreflexes digitális fényképezőgépekkel fogok foglalkozni, ezek vásárlásához szeretnék fogózkodót adni. Nem ez az egyetlen cserélhető objektíves géptípus, de (egyelőre) messze ez a legelterjedtebb.

Képminőség

Általánosságban:
A képminőség három dologtól függ (természetesen azonos külső körülményeket feltételezve): A (tág értelemben vett) képfeldolgozó rendszertől, a szenzortól és az objektívtől. Ez utóbbiról nem szabad megfeledkezni, egy jó váz gyenge objektívvel gyenge képeket fog készíteni. Mielőtt gépet választanánk, érdemes az adott márkához elérhető objektívkínálatot átböngészni, megnézni, hogy milyen objektívek, milyen minőségben és milyen áron szerezhetőek be a különböző márkákhoz.

Az érzékelők mérete:
A kisfilmes formátum, amit gyakran 35mm-es formátumnak is hívunk 36x24mm-es képkockaméretet - illetve digitális gép esetében érzékelőméretet - jelent. A digitális gépek közül az ún. fullframes gépek rendelkeznek ekkora érzékelőmérettel.
A Canon APS-H formátum a fullframe érzékelőnél kb. 1,3x kisebb érzékelőátlót jelent, a Canon APS-C pedig kb. 1,6x kisebb érzékelőátlót. A Nikon, Pentax és Sony által használt APS-C formátumú érzékelők átlója kb. 1,5x kisebb a fullframes érzékelő átlójánál, az Olympus és egyébb fourthird rendszerek érzékelőjének átlója pedig kb. 2x - viszont míg az előzőek (a fullframet is beleértve) 3:2 hosszúság:szélesség aránnyal rendelkeznek, a fourthird rendszerek esetében ez 4:3. Tipikusan a nagyobb érzékelőmérethez tartozik a jobb képminőség, de erről később lesz szó bővebben.

Az objektívekre írt gyújtótávolság-értékek átszámítása, a kisfilm-ekvivalens gyújtótávolság:
A látószöget egyértelműen meghatározza az érzékelőméret és az objektív gyújtótávolsága. Azonban, hogy egyszerűen, egy adatból is látszódjon a látószög, az objektív valós, fizikai gyújtótávolságát át szoktuk számítani ún. kisfilm-ekvivalens gyújtótávolsággá. A kisfilm-ekvivalens gyújtótávolság az a gyújtótávolság, amivel az adott szenzorméret mellett használt objektívnek rendelkeznie kéne ahhoz, hogy az adott szenzorra ugyanakkora látószögű képet vetítsen, mintha fullframe szenzort használnánk. A váltószámot gyakran hívják crop-faktornak, vagy egyszerűen csak cropnak.
Példa: egy 1,5x-es croppal rendelkező géppel egy 50mm-es objektív látószöge akkora lesz, mint a fullframe szenzorral használt 75mm-es objektívé.

Váltószámok (kerekítve):
- Full frame: 1 (azaz nincs)
- Canon APS-H: 1,3
- Canon APS-C: 1,6
- Nikon DX formátum: 1,5
- Sony (kivéve A900) és Pentax DSLR-ek: 1,5
- Olympus és más fourthird gép: 2

A pixelszámról, avagy megapixelek bűvöletében:
Egy adott méretű érzékelőre minél több pixelt teszünk - azaz minél nagyobb a megapixelszám -, annál kisebbek lesznek az egyes elemi pixelek. Kisebb elemi pixeleket időegység alatt kevesebb foton éri, így azonos érzékenység eléréséhez nagyobb erősítés szükséges. Minél nagyobb erősítést kell alkalmazni, annál rosszabb jel/zaj arányhoz jutunk, azaz summázva az egészet: minél magasabb a pixelszáma egy adott méretű érzékelőnek, annál nagyobb zajra lehet számítani. Persze, a gyártástechnika fejlődésével, újabb és jobb képfeldolgozó rendszerek használatával a zaj egy ideig szinten tartható a pixelszám növelése mellett is, sőt esetenként még kissé csökkenthető is, de a fizikát egy határon túl nem lehet becsapni, a pixelszám emelése előbb-utóbb visszaüt. Azonos időben megjelent, azonos méretű szenzorok közül durva általánosságban a kisebb pixelszámú a kevésbé zajos. Az elemi pixelméret növelésének egy lehetséges útja az érzékelő méretének a növelése: a fullframes érzékelők felülete kb 2,25x nagyobb, mint egy 1,5-es croppos gépé, így több pixelt bírnak el "büntetlenül", illetve azonos pixelszám mellett jóval nagyobb elemi pixelekkel rendelkeznek, így jobb jel/zaj arány várható tőlük magas érzékenységen is, jó példa erre a Nikon D3/D700.
A nagyobb pixelszámú érzékelő nagyobb felbontásának kihasználásához ezen kívül jobb objektívek szükségesek - egy 14-15MP-es APS-C érzékelő felbontását csak a legjobb minőségű objektívekkel lehet úgy, ahogy kihasználni, miközben legtöbben közel-távol nem ilyen objektívekkel használják őket - így az érzékelő felbontásnövelése gyakran nem hozza magával a kép részletgazdagságának növelését.

RAW vs JPG:
A RAW kb. digitális negatívot jelent, az érzékelőből kiolvasott, minimális mértékben feldolgozott, kvázi nyers adathalmaz, ami jóval tágabb utómunkát, utólagos paraméterezést tesz lehetővé, mint a JPG, emiatt sokszor jobb minőségű képek születhetnek RAW feldolgozás után, mint amilyenek simán JPG-ben történő fotózáskor.
A DSLR-ek képminőségbeli előnyeinek, lehetőségeinek teljes kihasználásához tehát érdemes RAW formátumban fotózni. Az utólagos "képelőhívás" azonban macerás, időigényes, így sokszor JPG-t használnak RAW helyett - a JPG fájlok képminősége pedig nagyban függ az adott gép JPG feldolgozó rendszerétől, egy RAW-ban igen jó képminőséggel büszkélkedő gép is produkálhat a konkurenciájánál roszabb képeket JPG-ben és fordítva. Érdemes tehát vásárlás előtt az adott gép JPG feldolgozó algoritmusának képességeiről tájékozódni - természetesen amennyiben ez fontos szempont számunkra és JPG-ben szeretnénk használni a gépet.

Ergonómia, felépítés

A gép fogása:
Bár nagyon sokszor másod-, vagy harmadrendű dologként van kezelve, én kiemelt jelentőségűnek tartom. Mivel egy hobbi arról szól, hogy élvezetből, az adott dolog űzésének élvezetéből csináljuk azt, amit, alapvető fontosságú, hogy azt az eszközt, ami a hobbink tárgya, jó érzéssel tudjuk a kezünkbe venni és jó érzéssel tudjuk használni, így egy váz ergonómiájának fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni. Kétségtelenül a létező legszubjektívebb dolgok egyike viszont, hogy mit találunk kényelmesnek és mit nem. Általában, ha valaki tanácsot kér a fórumban, szoktunk erről is írni, véleményt foglalni, viszont mivel rendkívül szubjektív dologról van szó, egyetlen korrekt tanácsot lehet adni: gépvásárlás előtt el kell menni egy nagyobb üzletbe, ahol több vázat meg lehet fogdosni, ki lehet próbálni, és mindenki tesztelje le magának, hogy melyik gép mennyire kényelmes, vagy kényelmetlen - enélkül maximálisan ellenjavalt egy gép megvétele, legalábbis meggyőződésem szerint.

Anyaghasználat, szigeteltség:
Egyrészt összefügg az előző ponttal, hiszen nem kis hatással van az ergonómiára. Másrészt sokszor hallhatunk por és fröccsenő víz ellen szigetelt vázakról, illetve ezek jelentőségének hangsúlyozásáról. Azonban az objektívek nagy többsége nem szigetelt, így hiába van szigetelt vázunk, az semmi előnyt nem jelent, ha egyszer az objektív nem az. Természetesen, ha olyan objektívparkot tervezünk kiépíteni vázunk mellé, ami szigetelt objektívekből áll, akkor fontos a váz szigeteltsége.

Keresőfajták, keresőméret, liveview:
A tükörreflexesek nagy részénél a hátsó LCD nem használható komponálásra, így komponálni kizárólag a "kukucskalyukon" keresztül, a kereső segítségével lehet. A kereső felépítése szerint lehet pentatükrös, vagy pentaprizmás. A pentatükrös keresők az olcsóbb modellekre jellemzők, kisebb és sötétebb keresőképet adnak pentaprizmás társaiknál. Fontos viszont hangsúlyozni, hogy mind a pentatükrös, mind a pentaprizmás keresők esetében nagyon erősen szór a keresőméret és világosság is. Egy kereső mérete függ a szenzor méretétől, a kereső lefedettségétől és a kereső nagyításától - mindhárommal egyenes arányosságban áll, ezen három adat felhasználásával számszerűen kiszámíthatjuk egy kereső nagyságát.

Bizonyos tükörreflexes digitálisoknál lehet az LCD-t is keresőként használni, ezt hívják "liveview"-nak. Nagyon sokszor azonban nem olyan egyszerű és gyors a liveview használata, mint ahogy azt kompaktokon megszokhattuk, ezért vásárlás előtt érdemes utánanézni, hogy a kiszemelt gépekben hogy is működik a liveview - már ha van bennük.

A liveview elsősorban fej fölül fotózásnál, illetve talajszint-közeli fotózásnál tud jól jönni - ez utóbbi miatt gyakran igen hasznosnak ítélik makrózáshoz. Kényelmesen, földön csúszás nélkül azonban nem csak liveview-val felszerelt géppel lehet talajszinthez közel fotózni, a normál keresőkhöz is kapható egy tartozék, ami ezt könnyíti meg, ez az ún. szögkereső.

Képstabilizátorok

Mire jó a képstabilizátor?
A képstabilizátor a fénykép kezünk remegéséből adódó bemozdulását hivatott megakadályozni. Nem segít tehát a téma mozgásából adódó bemozduláson - ez esetben rövidebb záridőket kell alkalmaznunk, vagy a blendenyílás növelésével, vagy az érzékenység emelésével.
A képstabilizátor hatásfoka rengeteg dologtól függ, de nagy általánosságban elmondhatjuk, hogy 2-3 Fé előnyt azért jelenthetnek, azaz 4x-8x hosszabb időket tarthatunk ki velük, anélkül, hogy a kép bemozdulásától kéne tartanunk, mint nélkülük. Ettől függetlenül nem igaz, hogy képstabilizátor nélkül nem lehet megélni és jó fotókat készíteni, igen sok esetben egyáltalán nem szükséges a használatuk, sok esetben (pl. állványon) meg egyenesen ellenjavallt.

Vázba épített képstabilizátor vs. objektívbe épített képstabilizátor:
Vázba épített képstabilizátort tipikusan a Olympus, Pentax és Sony DSLR-eknél találunk. Előnye, hogy minden, a gépre feltett objektívnél lesz képstabilizátorunk, legyen az akár több évtizedes manuális objektív, a legújabb halszemobjektív, vagy nagytele.
A Canon és Nikon DSLR-ek nem tartalmaznak vázba épített képstabilizátort, hanem bizonyos objektívjeikbe építik azt bele. Előnyük, hogy a keresőben látott kép is stabilizált lesz, ami a vázba épített képstabilizátor esetében nem mondható el. Közepes/nagyobb telénél a kéz remegése már zavaróan látható a keresőkép mozgásán is, ami nehezíti a komponálást és az AF rendszernek is okozhat nehéz perceket. Ezen kívül a "néphagyomány" szerint az objektívbe épített képstabilizátorok nagyobb gyújtótávolságok esetében hatásosabbak, mint a vázban lévő társaik, bár megfelelő darabszámú, korrekt mérésről személy szerint nem tudok, így megerősíteni nem tudom ennek a hipotézisnek a helyességét.

Vásárlás előtt érdemes körülnézni, hogy mely objektívekben található képstabilizátor (Canon esetében IS, Nikonnál VR, Sigmánál OS rövidítés jelenti az objektív nevében a képstabilizátort), milyen árban vannak, illetve melyik objektíveknek nincs egyáltalán képstabilizátoros verziója.

Linkajánló:

Hasznos topicok:
Canonos topic: [link]
Nikonos topic: [link]
Olympusos topic: [link]
Pentaxos topic: [link]
Sonys/Minoltás topic: [link]
Objektíves topic: [link]
Digitális fényképes topic: [link]
Általános kérdésekkel foglalkozó topic: [link]
Ezeken kívül természetesen még rengeteg hasznos és érdekes fotós topic van itt, a fórumon, érdemes körülnézni!

Ajánlott DSLR tesztoldalak:

Magyar nyelven:
pixinfo.com

Angol nyelven:
dpreview.com
imaging-resource.com
dcresource.com
cameralabs.com

Ajánlott objektív- tesztoldalak:

Angol nyelven:
dpreview.com
photozone.de
slrgear.com

Készítette: Szten Márs

*Ropi* kiegészítése a memóriakártyákról.

Sebesség: a hivatalos mérési referencia a CD-írás 1x sebessége, ami 150Kb/s, ezt kell felszorozni a kártyára írt szorzóval (pl. 150x233), így kapjuk meg a valós sebességértéket. Az újabb, Secure Digital High Capacity (SDHC) kártyáknál a besorolási osztály adja meg a minimum garantált írási sebességét (az olvasási mindig nagyobb valamivel): a class 2 minimum 2MB/s átvitelre képes, a class 4 minimum 4 MB/s átvitelére, stb. Jó esetben ettől klasszisokkal nagyobb értékeket is tudhat a kártya, de nem garantált. A telefonomban lévő class 4-es Sandisk micro SDHC kártya pl. 18MB/s-re képes, és ez nem egyedi példa. Főleg sorozatfelvételek (sport,- állat,- és speciális felvételek) készítésénél van jelentősége, hogy a váz mennyi idő alatt végez az adatok kártyára írásával, mert ha teletöltődik az átmeneti tároló, akkor addig nem enged tovább fotózni, amíg nem írta ki a képeket belőle a kártyára. Az újabb vázak képesek párhuzamosan raw és jpeg egyidejű rögzítésére is, ekkor még több adatot kell egyszerre kiírni. Persze ez felveti azt a kérdést is, hogy egyáltalán a váz ki tudja-e szolgálni a kártyát sebességben, azaz képes-e akkora sebességgel írni, mint ahogyan a kártya maximálisan írható? Tehát felesleges egy Canon 350D-hez Sandisk Ducati 266x UDMA-képes CF kártyát vennünk, mert nem tudja kihasználni. Egyet nyerünk vele, hogy kártyaolvasóban vagy CF-IDE csatolóban nagyságrendekkel gyorsabban fogja beolvasni a képeket az ámítógépünk. Itt egy összefoglaló különböző kártyák, különböző fényképezőgép vázak ill. kártyaolvasók sebességtesztjeiről. Profi vázakon van olyan lehetőség, hogy egyszerre két kártyát lehet beléjük tenni, így a rawokat mondjuk a Compact Flash-re mentem, a jpeg-eket pedig az SD(HC)-re. Vagy mindkettőt mindkettőre. Ez adatbiztonsági szempontból is előnyösebb, mert így rögtön 2 fizikailag elkülönített helyen vannak meg az adatok, ha valaki éppen pótolhatatlan képeket készített.

A mai vázakban leggyakrabban használt adattárolók típusai:

Secure Digital (SD) és ennek származékai: micro és mini SD, valamint ezek nagy kapacitású változatai HC (High Capacity) jelöléssel. Megfelelő átalakítókkal mind kiegészíthetők teljes méretű SD kártyává. Láttam már olyan extrém esetet, amikor az eredetileg CF kártyás fényképezőgép micro SD kártyával üzemelt 3 átalakító közbeiktatásával. :Y Más kérdés, hogy ez mennyire kontakthiba-halmozó megoldás: egyszer elmegy, de nem csinálnék vele olyan fotózást, ahol megismételhetetlen pillanatokat kell megörökíteni.

Microdrive (MD): méretében és kialakításában nagyon hasonlít a Compact Flashéra (kompatíbilis vele bizonyos megkötésekkel), azonban van egy nagyon lényeges különbség köztük: a Microdrive egy mini winchester, tehát mozgó alkatrészeket tartalmaz. És mint minden ilyennél, hatványozottan nagyobb a meghibásodási lehetőségek száma. Ezenkívül jóval több energiát fogyaszt, szintén a mozgó alkatrészeknek köszönhetően, hogy csak a legfontosabb használati értékeket említsem.

Compact Flash (CF): A régebbi vázak kevés kivétellel mind ezt használják, valamint a mai félprofi és profi vázak közül is szinte mind. Az újabb modellek tudnak UDMA módot is, ennek számítógépes CF-IDE csatolóban van jelentősége, hogy ki tudja használni a sebességét. Tudomásom szerint jelenleg 64 GB-os méretig létezik, de felesleges ekkora méretben beruházni rá, egyrészt mert az ára egy kisebb afrikai ország GDP-jével vetekszik, másrészt meg földi halandó normális körülmények közt nem tudja kihasználni. Sportriporterek, akik 10+ kép / másodperces nagy sebességű sorozatokat fotóznak szinte mindig, jól elvannak a 16-32 GB-os kártyákkal is. A dolog másik fele, hogy ha véletlenül betérdel a kártya akció közben, akkor ne 64 GB-nyi adatod vesszen oda, hanem csak 16-32. ;) És ezzel elérkeztünk az adatbiztonság, az adattárolási kultúra megteremtéséhez, sokan nincsenek tisztában ennek fontosságával. Megismételhetetlen képek (legyen ez akár a saját esküvőnk, vagy valamelyik celebünk asztalon hörögve fetrengős kijózanodása, vagy akár egy egzakt tudományos jelenség: kinek mi a fontos) tárolásánál elsődleges szempont, hogy maximális biztonságban tudhassuk adatainkat, ennek feltétele a redundáns, minőségi termékek használata, valamint a minimum 2, de inkább 3 különböző fizikai helyen történő adattárolás. Ez kezdődhet azzal, hogy ne 1 vagy 2 nagyméretű, hanem inkább több kisebb memóriakártyát vegyünk. Ha a nyaralás során a kutya megrágja az egyiket úgy, hogy még az adatmentésre specializálódott Kürt Kft. is csak lemondóan legyint egy nagyot, akkor legalább a másik kártyán megmaradt a többi kép. Nálam például úgy néz ki a munkamenet, hogy a vázból a CF kártya az "image tank"-be kerül (ez egy, az ingzsebemben elférő, hordozható adattároló memóriakártya aljzatokkal és beépített 2,5" laptop winchesterrel), majd innen alkalmas időben továbbmásolódik a laptopra. Így rögtön 3 helyen vannak meg a képek, ha valamivel gond lenne. Amikor otthon felmásolom a gépre az anyagot, az első dolgom, hogy rögtön ki is írom egy dvd rw-re, majd befejezett munkafázisonként újra. Így, ha a gép véletlenül elhalálozna menetközben, akkor is van biztonsági mentésem. Aki még nem került kellemetlen helyzetbe adatvesztés miatt, az túlzott vagy felesleges óvatosságnak gondolhatja az itt leírtakat, de én vakartam már a fejem véletlenül formázott és felülírt adatok miatt (szerencsére sikerült őket megmenteni, de azóta minden fontosat 3 példányban, 3, földrajzilag különböző helyen tárolok). Kezdetnek vehetünk egy könyvszerűen nyitható többfiókos tartót, aminek jobboldalába az üres és formázott memóriakártyákat tesszük, amik használat után a baloldali részbe kerülnek. Lehet fejjel felfelé / lefelé állással is jelölni, vagy az elő,- ill. hátoldalával, stb...Ugyanígy bizonyos egyértelmű tematika szerint rendszerezzük adatainkat a számítógépünkön is, direktben utaló mappa,- ill. fájlnevekkel. Higgyétek el, meghálálja magát, amikor évekkel azelőtti dolgokat tudunk visszakeresni pillanatok alatt.

Összességében a megveendő memóriakártya paraméterei (a szubjektív elvárásainknak megfelelő értékeket nem tekintve) a választott gépváztól függenek: elsőnek a kapacitással érdemes kezdeni, ugyanis minél nagyobb MP-es érzékelő van a vázban, annál nagyobb méretű fájlokat gyárt, tehát annál nagyobb kártyát érdemes venni, hogy gond nélkül elférjenek képeink. Ez fotózási szokásainkon is múlik, gondolok itt pl. arra, hogy sok képet készítünk egy témáról és később válogatunk, vagy már a helyszínen töröljük a felesleget. Vagy hogy simán csak rawban, vagy raw + jpg -ben mentünk. Egy átlagos, 10 MP-es váz 14 MB-os raw fájlokat köp ki magából, meg 5 MB-os jpg-ket (legjobb minőségben). Ez 19 MB egy lendülettel, könnyen kiszámolható, hány kép fér el egy kártyán. Azaz van itt egy trükk, számolásnál figyeljünk rá: marketingokokból (csakúgy, mint sok más számtech vonatkozású dolognál is) kerekített értékkel számolnak: a számítástechnikában használt tényleges váltószám 1024, viszont a marketingesek ezt lekerekítették 1000-re. Így a 2GB-os (2048 MB-os) kártya valójában csak 2000 MB (a gyakorlatban a technológiából adódóan valamivel kevesebb) hasznos adattároló területtel rendelkezik. Vegyünk például egy átlagos 3 kép / másodperc sorozatsebességű vázat: csak rawban 42 MB adat, raw + jpg -ben 57 MB 1 másodperc alatt...És a belépőszintű illetve régebbi vázak jóval lassabbak kártyára írást tekintve. Persze, ha valaki csak jpg-ben lövöldöz, akkor számára nem létkérés a gyorsaság, mivel a jpg fájlmérete jóval kisebb a rawénál, ezért sokkal gyorsabban írható a kártyára. Új tényező a terjedőben lévő, adott esetben a kártya teljes kapacitását kihasználni tudó HD videófelvétel lehetősége: na, ahhoz egy raklapnyi kártya is kevés lenne. :D

Ha kitaláltuk, hogy mekkora kártyát szeretnénk a gépünkhöz, akkor jöhet a többi paraméter, elsősorban a megbízhatóság: mindig igazolhatóan eredeti eszközt érdemes venni, mégha drágább is. Én a Sandisk és a PQI termékeit favorizálom, de az előbbivel vigyázni kell, mert sokszor hamisítják. :((( Utóbbit csak azért nem (még), mert nem ismerik. ;) Mindkét fajta élettartamgaranciás. :K Ugye nem kell hangsúlyoznom, hogy a piacon beszerzett, gyanúsan olcsó "Sándisc" fedőnevű termékekkel nem számíthatunk semminemű terméktámogatásra, ha 2 nap után se kép se hang... :Y

Sokan úgy választanak vázat, hogy a memóriakártyája passzoljon a laptopjukban lévő olvasóba (SD különböző fajtái), így leegyszerűsítve az adatmozgatás műveletét. Itt figyeljünk arra, hogy a notikban lévő beépített olvasók nem mindig támogatják a nagykapacitású (HC) kártyákat: ezt ellenőrizzük, nehogy később, a nyaralás közben érjen meglepetés, amikor nem tudjuk felmásolni a képeinket. :U

üzenetek