Köszönet az írásért, nagyon jó volt olvasni!
Ennyire sajnos nem ismertem a zenekar történetét, de szerencsére a zenéjéről ezt már nem mondhatom el.
Mondjuk ami legjobban meglepett, az a Smoke on the water története. Nem gondoltam volna, hogy szinte szó szerint lehet értelmezni a szöveget. 
Bár inkább hallgattam/hallgatom, ráadásul apám egyik kedvence is ez volt.
Viszont a Sabbath témájú írást már nagyon várom, őket jobban szeretem, mint a Purple-t.
Értem, nagyon örülök!
Én csupán egy lelkes hallgatója lennék - úgy látszik, kicsi ez a cyber-világ is... 
Szívesen olvasom majd a következő írásokat is!
Régi kedvenceim ma is szívesen hallgatom őket ."amit alkottak, az örök. Tanítani kellene, mint a klasszikusokat: Mozartot, Debussyt vagy Beethovent" Azért ez egy kicsit túlzás. 
Sem a pop,sem a rock,zenében nem található olyan zenekar vagy alkotás amire az monható hogy örök. egyszerűen azért,mert maga a műfaj,a klasszikus zenéhez képest még gyerek cipőben jár.Majd ha több száz év elteltével is olyan népszerűek lesznek, és zene főiskolákon tanulnak,és játsszák a szerzeményieket mint az általad leírt nagy mestereknek,na majd akkor egy lapon lehet őket említeni.Egyébként jó írás,a jó zenekarról
A pop-ot én nem szívesen keverném ide, nemcsak mert a cikk sem említi egyetlen szóval sem, hanem mert az teljesen különálló "műfaj", más célokkal: siker- és pénzhajhászat, nem több. 
Természetesen, ahogy szinte mindenhol, itt is vannak átfedések, nehéz az egyértelmű beskatulyázás - és persze szükségtelen is.
A gyerekcipős dologban igazat kell adnom, de egy dolgot azért ne felejtsünk: a 70-es évek végeztével minden megszületett a rock-ban, ami csak megszülethetett... Ez eddig 30+ év, türelmesen kivárnék egy százast, hogy aztán visszatekinthessek arra, ami megmaradt. Szerintem nem csalódnék, bezony!
Egyrészt popról nem írtam, nem a műfajom. Másrészt: szerinted túlzás, amit írtam? Ajánlanám figyelmedbe az a két linket, amit korábban beraktam ide Lord alkotásáról, a Concerto for Group and Orchestra-ról. Aztán hadd ne kezdjek most argumentálni a rock operákkal, a Képzelt riporttal, a Hair-rel stb... Egy korszak szerves alkotó része, ahol a zene jobban a "dühöngő ifjúság" tiltakozásának eszköze volt, mint Debussy idejében. Mondok neked még valamit. A Skorpions DVD-m interjú részeit lefordítgatta a feleségem, mert az angol nyelvtudásom (tudatlanságom) sok kívánni valót hagy maga után. Meglepő dolgok derültek ki arról, hogy a nyugatnémet banda, akiket elsőként ebből a világból még Gorbacsov is fogadott, mennyivel hozzájárult ahhoz, hogy a szocializmus erjedni kezdjen. Sokan azt hiszik - hangzott el - hogy a Wind of Change (Követem a Moszkva folyót, le a Gorkij parkba, meghallgatni a változás szelét) a peresztrojka nyomában kullogott. Hát nem. Először volt a dal és utána jöttek a változások és még maga Gorbacsov is azt nyilatkozta, a Skorpions zenéje nagy mértékben, úttörőként alakította azt a hangulatot, ami a berlini fal leomlásához vezetett.
Smetana Moldváját nyilván nem lehet zeneileg összehasonlítani Ozzy Killer of Giants számának zenei értékével, csakhát, az a dal egy korszak szerves része a szövegével: Ha senki nem hisz a háborúban, meg tudnátok mondani, mire valók a fegyverek? Hallgasson már meg végre valaki: ha megnyomják a gombot, nem lesz hova futnunk".
Az állításom tehát nem az, a 60-as évektől kialakult progresszív rock ekvivalens Verdi Trubadúrjával, Bach toccataival; de ez nem zárja ki azt, hogy a mai zenei igénytelenségben ne kelljen oktatni, tanítani, hiszen sok esetben a rock klasszikusok a régi klasszikusokból "táplálkoztak": Lord, Pink Floyd, Malmsteen, ELP... apropó, az Emersonék Muszorgszkíj feldolgozása, szerinted nem remekmű?
én igazán rock-párti vagyok, az elp a mai napig az egyik kedvencem, de azért a kiállítás képeinek az eredetije a remekmű, az elp feldolgozása pedig egy nagyon jó erődemonstráció, virtuózkodás (amit amúgy is előszeretettel műveltek). az sem csoda, hogy a legtöbb rockzene szövege ma már elavult és ezért funkciótlan. a scorpions (c-vel...) is egy tök jó együttes, és a tiltakozás a zenében valóban létező jelenség, de azért ezek a gyerekek (old rockerek ma már 
) sosem voltak se írók, se költők, a számaik azért elég egyszerűek...
Köszönjük az írást! 
Mostanában kezd érdekelni a zenetörténet, jó volt olvasni!
Ha már ennyit emlegettetek (ELP)
Muszorgszkij Egy Kiállítás Képei eredetileg zongoramű, amit Ravel ültetett át nagyzenekarra, majd kicsit később Emerson adaptálta billentyűsökre, gitárra, dobra, énekhangra.
Illetve Tomita szintetizátorra.
Tulajdonképpen a Ravel- és az ELP-feldolgozás a legismertebb és a legnépszerűbb verzió, nem is az eredeti.
Sokan nem is tudják, hogy eredetileg "csak" zongorára készült.
Talán pont a rock-szövegek azok, amik nem elavulósak.
A napi politikával foglalkozók már most igen: Trabant, URH...
De egy Loksi-ban mi az, ami már elavult, vagy egy Hey Joe-ban, vagy Cseh Tamás dalaiban?
De, ha szigorúan nézzük, akkor már elavultnak kéne lennie a Sevillai Borbélynak, az Othellónak vagy a Diótörőnek is.
Mindazonáltal összességében valamennyi zene az aktuális kor tükre, a jövő nemzedékek számára ezért érdekes lehet.
Az biztos, hogy majd az idő szelektálni fog köztük, mert túl sok zene készül ma a "gyárakban", de a gyöngyszemek majd fennmaradnak. Én abban bízom, hogy ezeket a gyöngyszemeket hallgatom.
A pop(uláris) zenét pedig én sem keverném ide. Nagyon messze van a kokakóla egy finom olasz bortól. Az egyik a mekiben egy hamburger mellé elmegy, a másikat pedig éttermekben szolgálják fel.
A Scorpions természetesen cével van; egyszerű freudi, vagy nem tudom milyen, elütés, nem a tudatlanságom tükrözi.
Nem voltak költők? Ez a nemzedék éppen úgy kitermelte a maga költőit, íróit, Kerruactól kezdve Dylan, Sting, Garfunkel, Morrisonon át, mint a korábbi századok. A gond inkább ott van, hogy a zenész költők kifogyóban vannak.
Magyarországnak van egy Ákosa ... a többi néma csend.
[ Szerkesztve ]
ja, bocs: egy szóval sem állítottam, hogy Muszorgszkíj eredetije nem igazi remekmű.
Az átdolgozás egyébként is csak epigon, bár van, amikor jobb, mint az eredeti. A kiállítás képeivel kapcsolatban szó sincs ilyesmiről, csak ... én 9 évig gordonkáztam, zenetagozatos iskolába jártam; aztán egy idő után azon kaptam magam, szívesebben hallgatom a klasszikusokat (nem mindig) nyersebb, karcosabb hevimedárd hangszerelésben. Gordonkázni lehet Pabló, Onczay stb. módra és lehet úgy, mint az Apocalyptica. Hozzám most az utóbbi áll közelebb.
Még valami. Az ismert Somewhere over the rainbow-t hallgasd meg Malmsteen mester előadásában. Ahogyan ugyanazokat a hangokat mindig másként intonáltatja a gitárján ... sosem fogom megunni. Pedig csak az ujjait érinti ezerféleképp a húrokhoz; ettől egyedi és mégis elsőre felismerhetetlen.
[link]
A Mester a Japán Filharmonikusokkal[link]:
http://www.youtube.com/watch?v=KsR_SQG2_l0&feature=related
[link]
és az i-n a pont: [link]
Száz évente születik egy ilyen gitáros...
aki esetleg nem tudná: autóbaleset után 5 napig kómában feküdt, a bal oldala le volt bénulva. És akkor jött hozzá az anyja halálhíre is...
legnagyobb bánatom, hogy az asszonnyal képtelen vagyok megszerettetni az ELP-t. pedig akkor nyomhatnánk a brain salad surgery-t vagy a tarkust az esküvőn.
Nem is értem. Esetleg próbálkozz a Toccata-val. Az hátha bejön neki
Nah, mit találtam 
Ezen röhögök 5 perce
[ Szerkesztve ]
Ha már emlegetve lett szegény Ronnie James Dio, ezt a nekrológot érte a tévénkben én követtem el: [link]
Az írás nagyon jó, de nekem a DP túl lágy sajna. Maradok a hullazabáló halálmetálomnál.
Megérdemelte az Öreg!
Már régebben is elgondolkodtam ezen: az összes kedvenc zenészem a szüleim korosztálya. Ők meg Kordagyuriztak....
Apám néha értékelte ezeket az előadókat, de - kordajúra kivételével - kósjani, kovácskati stb. volt nála a favorit.
Egy gimis osztálytársam terelgetett a keményebb, progresszívabb zene felé. Első a Qrrn volt, a második az ELP.
Addig kedvenc számom Herman's Hermits: No milk today...
Aphrodites Child: Rain and tears
Bee Gees: Massachusetts
Manfred Man: Ha-ha, said the clown.
Majd Emerson, (Nr.1), Kraftwerk, Tangerime Dream, 1-2 Purple szám, 1-2 Rainbow...
Az igazi áttörést onnan datálom, amikor az Aida receiver mellé vettem egy Tesla lemezjátszót, hozzá Ortofon tűt, megvettem a kazettákon szaporodó Purple számaim (+ Rainbow, Nazareth, Pink Floyd, Dire Straits, Eloy stb) gyűjteményemhez az első bakelit lemezt, a Perfect Strangerst. A nővéremtől 30. születésnapomra megkaptam a Scorpions Worl wide Live dupla koncertalbumát - a többi viharos gyorsasággal történt. Black Sabbath, Y.J. Malmsteen, Tony Mc Alpine, még több Purple, még több Rinbow, ami aztán éveken keresztül a kedvencem volt. Aztán a Pink Floyd. Sting. Paradise Lost, Garry Moore, Stilkins, X Japan stb...
A brit hardrock zenei élet zászlóvivői, akik elnyerték a Guiness Rekordok könyvében a világ leghangosabb zenekara címet.
Ezt mar hallottam a The Who kapcsan, meg Pink Floyd-dal is.
Purple szerintem nem eleg hangos hozzajuk kepest.
Mivel szeretem a Purple mk2 dallamvilagat, probalkoztam hallgatni Rainbow-t, de nekem nagyon nem jon be Dio enekhangja , stilusa 
Valamelyik nap lattam egy plakatot, Lord iden megint jon, csak most nem a MuPaban lep fel, hanem valahol videken
(Kar hogy a 2 evvel ezelotti Concerto For Group and Orchestra turnejarol lemaradtam, tavaly Sarabande-dal potoltam.)
[ Szerkesztve ]
azt ugye tudod (bocs, ha írtad és átsiklottam felette), hogy volt még egy ilyen megmozdulása a deep purple-nek, a Gemini Suite?
Aztan 1975-ben Lord onalloan is elkovetett egyet Sarabande cimmel.
Tavalyi MuPas koncertrol CryFee jovoltabol talalsz videokat.
[ Szerkesztve ]
Jön Lord bácsi, méghozzá a paksi Gastroblues fesztiválra...
Najóóó ,de az az ár akkoriban többet ért mint monst egy dobozos kóla ára !
Kicsit más világ volt annak idején
Akkor jöhet a Rainbow története? 
AH! Alig várom!!!!!!!
Előre is tisztelettel köszönöm! 
Köszönöm az elmúlt két rock-ról szóló cikket!
Hihetetlen, hogy milyen mélységeket ölel fel az a zene, amit sokszor csak a fejrázás miatt hallgatok. Ilyenkor azt érzem, hogy milyen keveset tudok a kedvenceimről. Azonban ha jobban beleásom magam a dalokba, akkor még intenzívebb a zenehallgatás élménye. Purple nagy kedvenc volt eddig is, de most azt hiszem átértékelem. Lehet még nagyobb favorit lesz.
Köszönet mégegyszer!
Pedig a Smoke On The Water örök. Semmit sem akar mondani az ember mikor megszólal az a dal. Volt, van, lesz. Ami akkor a levegőben van, az a Rock.
Mikor itthon játszom a D és G húron azt a négy hangot (persze a volume és a gain rendesen kitekerve) úgy érzem mintha ezer wattal szakítana át egy stadiont. Mágikus. Annyi Rock lesz a szobában, hogy néha vödörrel kell kimerni az ablakon. Mindenkit megtanítottam arra a riffre aki csak leült a fotelembe. Nem egy törékeny vagy teltkarcsú lány - plusz az összes haverom - bárhol, bármikor egy gitárt az ölbe véve két ujjal csippentve elpöngeti a témát hibátlanul, mert azt tudni kell. Mindenki mosolyog mikor társaságban egy "laikus" bemondja, hogy "Csak egy valamit tudok eljátszani a gitáron: [link]." Kötelező! A Föld minden pontján szavak nélküli jelentése van. Pár hang megszólaltatása egy beszélgetés, egy barátság kezdete lehet. Szerintem minden túlzás nélkül az alapműveltség része.
...és nem mellesleg örök.
(Zongorán csak a Pink Floyd - High Hopes című dalának az első akkordjait ismerem - ami nem sok, de mégis minden hangszerboltban kedvesen mosolyognak az eladók, mikor a hangszertől ellépek.)
Más: ...a Rolling Sones jövőre 50 éves zenekar lesz! Történelem. Biztosan összehoznak egy turnét az évfordulóra...
[ Szerkesztve ]
BTW, jovo heten Roger Waters jon erre fele haknizni a 30 eves Fallal.
Én csak most akadtam a cikkre, szóval csak a többiek után 2 évvel tudom véleményezni. Tetszett, teljesen lekötött, el is ment elég sok idő az íráson felbuzdulva ez-az meghallgatására.
