No, még egy hozzászólás.

"A szerelem jó, a szerelem fáj,
A szerelem szép, a szerelem fáj..."

Való igaz. Vulkán szerű, mindent elsöprő érzelem. Bárminél jobb érzés, bárminél szebb, és bárminél jobban tud fájni.

Szerintem a szerelmet nem a szép embereknek "találták ki". Mi a fene szüksége lenne egy bombázónak, meg egy tökéletes srácnak szerelemre?
Ellenben a szürke, jelentéktelen egérkék mentsvára lehet.
A legcsúnyább lány is társra lelhet, a legkorcsabb fiú sem marad magányos, ha szívükbe fészkel a szerelem, persze viszonzottan.

Anno pár nap alatt ejtett rabul egy szempár. Kerültem a tulajdonosát, de be kellett valljam magamnak, hogy nem tudok tőle szabadulni. Egy osztályba jártunk, így akár akartam, akár nem, kénytelen voltam megremegni, ha csak megláttam.
Nem, nem volt szép, nem volt bombázó.
Győzködtem magam, hogy ilyen lány nem furakodhat az érzelmeimbe. Sikertelenül.
Győzködtem a többieket, hogy figyu, egész jó csaj ez a *****. Sikertelenül.

A sors elválasztott minket. Fájt a hiánya, de még ma is szép az emlék.

Hoppá, azt nem mondtam, hogy én sem vagyok ideál nők számára...

Jó kis írás, heydaddy, csak így tovább.

[ Szerkesztve ]

Verusról... hmmm.. talán röviden összefoglalva:
Én olyan Budapest Parádés típus vagyok,
Ő inkább erkölcsös típus.

"A szerelem örök, csak a személyek változnak időnként."

Ez jó, ez tetszik. Ezt megjegyzem. Hátha kérdezik egyszer egy kvízműsorban.

A szerelemnél a legnehezebb kérdés, hogy a szerelem=önzőség -e. Mert ugye akit szeretünk, azt mindig magunkkal és magunknak akarjuk tudni. De az a szerelem ha ragaszkodunk hozzá, vagy ha átlátjuk a globális képet és tudunk gondolkozni, hogy mi a jobb a másiknak? Szerintem a szerelem lényege az őrültség, és hozzátartozik egy nagyon erős önzőség. Aki képes a szerelmet, és azt hogy mi a jobb a másiknak kívülről szemlélni, az nem elég önző, ergo nem elég őrült, így nem elég szerelmes. Ez persze a tiszta szerelem. Ebből is látszik hogy az a szerelem, amit mi ismerünk, és mi szeretnénk hogy legyen, egy rendkívül összetett érzés, hisz a klasszikus "szerelem" sok érzésből tevődik össze.

A 2,5 éves határ szerintem teljesen igaz. Nálunk a rózsaszín köd élmény kb 1-1,5 évig tartott. Szerintem ezután jön az a fázis, ami valóban a szakítópróba. Megtudod, hogy a kiszemelted valójában milyen ember. Az szinte mindig csalódás, amikor az ideálod darabokra esik, de ebből egy hosszú kapcsolat, és boldog hosszan tartó szeretet lehet. Mi már 1 éve ennél a szakítópróbánál tartunk, és most kezdem felfogni hogy van élet a "mindent elsöprő szerelmen és rózsaszín ködön" túl is. Itt jön elő és itt lehet megtudni azt, hogy a szexen, a szenvedélyen és az elvakultságon kívül más is összetartja-e az adott párt

És elhet valamit tenni az összetartás érdekében?

Ha meg már szerelem, akkor szintán klaszikust idézve:
[L:http://youtube.com/watch?v=eK9tXoUWt9w]" A szerelemnek múlnia kell,
Ha múlik akkor fájnia kell.
Hogy érezd mennyit ér,
Míg tart, míg ér.

A szerelemnek múlnia kell,
Akkor is ha égig emel,
Még szép, hogy mást hiszel,
Mert mást ígér."[/L]

[ Szerkesztve ]

Hey Baby, hey Baby hey!
Heydaddy, tösször is visszanézhetnél.
Méghogy egy fecske nem csinál nyarat!

Javítás követekzik:
Ha meg már szerelem, akkor szintán klaszikust idézve:
" A szerelemnek múlnia kell,
Ha múlik akkor fájnia kell.
Hogy érezd mennyit ér,
Míg tart, míg ér.
A szerelemnek múlnia kell,
Akkor is ha égig emel,
Még szép, hogy mást hiszel,
Mert mást ígér."

"A szerelemnél a legnehezebb kérdés, hogy a szerelem=önzőség -e. Mert ugye akit szeretünk, azt mindig magunkkal és magunknak akarjuk tudni. De az a szerelem ha ragaszkodunk hozzá, vagy ha átlátjuk a globális képet és tudunk gondolkozni, hogy mi a jobb a másiknak? Szerintem a szerelem lényege az őrültség, és hozzátartozik egy nagyon erős önzőség. Aki képes a szerelmet, és azt hogy mi a jobb a másiknak kívülről szemlélni, az nem elég önző, ergo nem elég őrült, így nem elég szerelmes."

Épp ezért írtam, hogy szerintem embere válogatja. Hogy mit minek nevezünk, az tökmindegy, azon nem kell elkezdeni vitázni. Számomra a szeretet, és így a szerelem is éppen az önzetlenségen alapul, de legalábbis szoros összefüggésben van vele. (Ezért nem volt még barátnőm... )

Hm...Oké, oké szerelem, de szerintem ez csak egy része az életnek, nem az élet. Ha szerelmes vagyok, akkor a szabad percekben a persze rá gondolok, de én próbálom mindig észben tartani, hogy elsősorban ember vagyok- aki él- és nem szerelmes...
Vagy nemtom
Nagyon nem bírnám ezt a "úgyszeretem-mindig-vele-vagyok" kapcsolatot...
Őszintén szerintem a szerelem két ember közötti (átmeneti) szövetség, ami arról szól hogy a két ember a hétköznapjaiban hogyan tud emberileg megfelelni a másiknak. És az az optimális, ha a jellemek jó irányba fejlődnek közben... Én ezt látom az eddigiekből

Kösz, mindenki

A szerelem számomra másodlagos a többi ember iránt érzett szimpla szeretet mellett. Nem mondom, hogy kevésbé erős, nem, de számomra másodlagosnak kell lennie, hiszen ez társadalmi érdek is. Ez az egyik ok, hogy nem bánom annyira, hogy lényegében 0 időt fordítok rá, hiszen nincs párom.

Ebben van valami igazság,sőt, nem is kevés. Mármint az első részben. Ha épp nincs velem a szerelmem, nem szenvedhetem végig ezt az időszakot. Ha itt van velem, az csak egy plussz, de nem szabad, hogy a szerelmem egyenlő legyen az életemmel. Mert akkor amikor nincs velem, nem fogoktudni mit kezdeni magammal. Most is hasonló van, és épp most próbálok így emberré válni. Izgalmas dolog, de eddig minden jól megy

Csak ott a féltékenység, aminek azért van egy kicsi alapja, legalábbis a múltat nézve. De ezen meg fölösleges rágódni, mert nem tehetek semmit, csak megkeseríten a napjaimat vele. Úgyhogy most folyik a bizalom erősítés is

Az élővilágban minden az önzésen alapul, még az is, ami önzetlenségnek tűnik.

És az az optimális, ha a jellemek jó irányba fejlődnek közben

ezt már mi is észrevettük, nagyon sokat változtunk, változott a jellemünk mióta együtt vagyunk, szerintünk mindketten pozitív irányban

Nagyon nem bírnám ezt a "úgyszeretem-mindig-vele-vagyok" kapcsolatot...

én is így vagyok

De ehhez egy olyan partnerre is szükség van, akivel a jó irányba lehet elindulni, és egyikük sem húzza a rossz irányba a másikat. Persze kérdés, hogym i számít rossz iránynak. Például, ha egyikük dohányzik, a másik fél pedig nem elég erős jellem ahhoz, hogy ő maradjon nemdohányzó, és a partner miatt rászokik. Ez egy abszolút rossz irány, inkább fordítva kéne történnie, a dohányos félnek kéne leszoknia.

De sok hasonló példát tudnék még hozni.

Így van, vagy ha az egyik fél őszinte, de a másik szarik rá és kibeszélik mindenhol.

A szerelem egy nagyszerű állapot, de ugyan olyan szörnyű is tud lenni.

Nem hinném hogy erkölcsös lennék Csak más szemszögből látok dolgokat

Hogy ON is legyek: A szerelem, igen összetett, talán bonyolult is, sokrétű, színes, változó és mindig más.
Azért van szívünk hogy használjuk. A szerelem az élet része, de nem kell hogy minden téren jelen legyen.
Én szeretem az érzést, amikor semmit sem érzek lehetetlennek, szinte szárnyalok. És ott van Ő.....Aki az életem része, akiért képes vagyok bármekkora áldozatot hozni és odaadom magam teljes egészben, szívvel lélekkel, jó tulajdonságokkal, hibákkal.

Mondjuk ezzel nem sok újat mondtam....

Érett gondolkodásra utalnak szavaid.
Korod persze nem kívánom firtatni, udvariatlanság lenne.

Keresd meg közösségi oldalakon, és fény derül a rejtélyre.

Nem szeretem a szerelmet. Mert könnyen beleesek sajnos.. de mindig én kerülök ki rosszul a dologból. Engem ez még sohasem tett boldoggá. De remélem egyszer azzá fog tenni...
A versekre visszatérve. Van egy személyes kedvencem: Tóth Árpád: Esti sugárkoszorú. Annyira szép ez a vers, és érzelmileg színes, és gazdag.
Az utolsó négy sor pedig ... oda már tényleg költőnek kellett lenni
"És éreztem: szívembe visszatér,
És zuhogó, mély zenével ered meg,
Mint zsibbadt erek útjain a vér,
A földi érzés: mennyire szeretlek!"

De itt a vers teljes egészében: [link]

[ Szerkesztve ]

A szerelemben az a csavar, hogy nem az a fontos, hogy téged boldoggá tegyen

Uhh... ezt jó tudni

Ahha, sokkal jobb adni, mint kapni.