A mindig kölcsönössel én sem értek egyet, van az a helyzet, amikor egyirányú, erre nagyon jó példa anyós-após, vagy a 70éves bácsika. Őt magázzuk, ő a fiatalabbat tegezi. Ez teljesen normális.
Nálam pl. az egy komoly elismerés volt, amikor az eljegyzés után apósom felajánlotta, hogy tegeződjünk. Ez annak a jele, hogy befogadtak a családba.

Jött szembe a világ: én akkor is megtartom, hogy magázással kezdek, és ha úgy érzi, hogy ez neki kellemetlen (pl."nem vagyok én öreg" és egyéb indokok), akkor váltunk. És itt az a lényeg, hogy ő választhatta meg, nem én "erőltettem" volna rá. Ha alapból letegeztem volna, akkor vagy bunkónak néz, ha kicsit progresszívebb az alak, akkor lehet, hogy nem veszi zokon, de inkább az első.
Szóval én örülök, hogy megvannak ezek a formulák, gesztusok, a többi megegyezés kérdése. (pl. az ismeretség eléri azt a fokot, hogy tegeződjünk).
Vagy pl. régen (értsd pár éve még) 40évesen azért általában már magázták egymást, de közben felnőtt egy generáció, akik multiban nevelkedtünk, a tegezés kényelmesebb. Úgyhogy elég vegyes a kép. Van, mikor a kortársakkal azonnal tegeződünk, de én ismeretlennel inkább magázódással nyitok, aztán úgyis megegyezünk, hogy azért könnyebb tegeződve. Felesleges körnek tűnik, mégis szerintem még fontos.
De bárhol (boltban, hivatalban, mekiben) ha Jó napottal köszönök (ami azért normális és általános is), akkor azonnal beraknak a magázós skatulyába, és úgy kezelnek, ritkán sziáznak vissza, pedig néha jól esne, hiszen "én sem vagyok azért öreg"
De csomószor volt már, hogy ahogy beléptem valahova, és körbenézve látom, hogy az összes ügyintéző fiatal 20-as, akkor gond nélkül tegeződünk, mert nekik is ez a kényelmesebb. (talán zavarba is lenne, ha magázódni kéne, mert sosem tanulta meg rendesen).
Eléggé helyzetfüggő.

(#43) Gargouille : "A gyerekek egyre kevésbé találkoznak a magázódási formával és már nem is fogják tudni kezelni."
És ezt kinek kéne megtanítania nekik, ha nem nekünk, szülőknek?

[ Szerkesztve ]