Bármilyen élethelyzetben is vagy, kell-e maximálisan őszintének lenned?
Inkább az a kérdés, hogy aki csak játszmázni akar veled, azt kiszúrod-e (őszinteség magad felé, hogy ez bizony nem barátkozás, csak annak van álcázva), és ha már kiszúrtad, akkor hogyan térsz ki előle gyorsan és hatékonyan, nehogy bajod legyen belőle. Ilyenkor ügyesen kell bánni az őszinteséggel, mert a másik sem hülye (csak eljátssza), szóval a kamudat kiszúrja. Ha azonban teljesen őszinte vagy, akkor - a mentális zavar mértékétől függően - jöhet a sz@ráradat rád - hiszen a sokadik szopatás után már őszinte undor alakulhat ki benned felé, vagy lesajnálás, de ez sem csapódik le jobbnak a másikban, mert leereszkedőnek hat.
Itthon annyi az ilyen nyomorult, hogy ennek a kérdésnek sajna mondjuk havi aktualitása lehet, ha több ember között forgolódsz napi szinten. (Külföldön nem tudom, de az irodalom szerint Mo-on kb. bő kétszeres a mentális izék aránya a nyugati globál-átlaghoz képest.)

Gondolok itt a nárcisztikusokra elsősorban, akik az alacsony önértékelésük (értsd: önundoruk) miatt azon vannak, hogy téged kibillentsenek, hadd üdüljön egy pillanatra a lelkük.

Szóval az őszinteség nem csak jólneveltségi kérdés: légy nagyon óvatos vele, mert néha még a pontos és tudatos adagolás sem elég!
Igaz a bölcs mondás is: senkinek sem szabad olyasmit adni, amire nem áll készen, mert abból csak a bajod van, és vele sem teszel jót. Talán még ártasz is neki. Szóval őszinteségi roham: isten ments!

Filmajánló: A kábelbarát.

[ Szerkesztve ]