Banális, őszinte, szívfacsaró.

Nagyjából egykorúak lehetünk. Ennyi idősen a legtöbb embernek már van egy Erikája (vagy Erikje). Ha nincsen, akkor vagy olyan szerencsés volt, hogy összejöttek a dolgok, vagy egy (az?) igazi megtalálása és elveszítése előtt beletörődött abba, ami kéznél volt.

Az írásnak nyilván nem volt célja ezt bemutatni - sőt, kifejezetten üti a témát -, de bennem azért hiányjelként maradt meg a szerző és felesége viszonya. Sok éven, és két gyereken keresztül valaki mellett, miközben más váltja ki belőle a fent leírtakat.

Azoknak, akik nem értik, miért hagyta ott a lányt: Ténylegesen létező lelki jelenség a kisebbrendűségi érzésből, és megfelelési/teljesítési kényszerből fakadó blokk. Amikor folyamatosan azt hiszi, hogy nem elég jó a másiknak, az jobbat érdemel nála stb. A szerző hátterével ez teljesen érthető érzés is.
A szakítást követő gyászmunkát meg mindenképp el kell végezni. Van, akinek ez megy két hét alatt, és van, akinek évek kellenek az egyes lépéseken való átjutáshoz.