[Re:] [Cyberpunk:] Lássuk, ma éppen... - BLOGOUT fórum

üzenetek

hozzászólások


8th
(addikt)
Blog

Védi őket a fene, sőt az ilyen szélhámosokat úgy vágnám a rács mögé alsó hangon 15évre, hogy csak úgy nyekkennek.

(#31) Dany007: "nem azzal van a gond, hogy az ember próbálkozik meg hisz valamiben, hanem azzal, hogy mindez értelmetlen, úgysem segít és hamis reményt az az illetőnek, ahelyett, hogy ilyen esetben szerencsétlen szépen végigjárja a haldoklás 5 fázisát és nyugalomban távozzon."

Na a haldoklás öt fázisához egy kis adalék. Egyik nagyszülőmnek vastagbél daganata van. Az orvosok arra jutottak, hogy mivel kezdeti stádiumban van és nem képzett áttétet sehová jó esély van a teljes gyógyulásra. Megműtik és helyre jön. Hurrá. Operáció után a műtétet végző orvos annyit mondott, hogy jól sikerült a műtét eltávolították a daganatot és a kemó nem indokolt. Boldogok voltunk, hogy minden rendben van illetve rendben lesz. Varratszedés és csövek kivétele után a szerettünket átrakták a belgyógyászatra és csak ott tudtuk meg az ottani főorvos nőtől, hogy a daganatot nem távolították el csak kiiktatták azt a bélszakaszt amit az idővel elzárt volna. Kérdőre vontuk a műtétet végző orvost aki azt mondta ilyen esetekben ez a protokoll és várni kell, hogy a daganat tovább növekszik-e. Mikor anyám megkérdezte korábban miért hazudta azt, hogy eltávolították a daganatot az orvos csak zavartan pislogott nagyokat, gondolom erre a kérdésre nem volt meg a hozzátartozókat lerázó sablon dumája. Beszéltünk más orvosokkal is és nagyjából a felük egyetértett az fentebb leírtakkal ám a másik felük azon a határozott véleményen volt, hogy azonnal el kell távolítani a daganatot. Sok álmatlan éjszakán vagyunk túl emiatt. Őrlődtünk, hogy mi legyen. Azt biztosan tudtuk, hogy semmi jót nem jelent ha valaki egy rosszindulatú daganattal él együtt de hát az orvos az orvos, csak tudja mit csinál. Telt múlt az idő, eltelt valamivel több mint egy év. Idén ősszel kontroll vizsgálatok során kiderült, hogy ugyan a daganat vérellátását elméletileg megszüntették ám az mégis tovább nőtt továbbá áttétet is képzett a hasnyálmirigybe és a bal tüdőbe. Ha egy évvel ezelőtt amikor ott feküdt felnyitva a műtőasztalon eltávolítják a daganatot lehet, hogy ma már teljesen jól lenne. Ehelyett most ágyban fekszik úgy kell forgatni pelenkázni annyi ereje sincs, hogy segítséggel lábra álljon és átüljön a szoba vécére. Egyedül már sem felülni sem az oldalára feküdni nem tud. Ott vegetál az ágyban és ép tiszta tudattal várja a lassú fájdalmas kínhalált ami egyébként jó eséllyel elkerülhető lett volna. Papírunk van róla, hogy még nem volt áttéte az első műtétnél. Most már van, két helyen. Most már tényleg menthetetlen mert úgy legyengült a szervezete, hogy nem bírná ki a kemót. Orvosi protokoll ide vagy oda ott azzal a döntéssel egy évvel ezelőtt aláírták a halálos ítéletét.
A hátralévő hónapjait de ahogy a helyzet fest talán csak heteit igyekszünk könnyebbé elviselhetőbbé tenni ez minden amit tehetünk érte. Most senki sem fog erre időt pazarolni mert jelenleg az a legdrágább kincs de halála után bíróság elé rángatjuk az orvost a kórházat de ha kell még az atya úr istent is az égből. Mégis csak abszurd, hogy simán lemondanak egy emberről aki megmenthető lenne csak azért mert szerintük már öreg. Hogy egy orvoslás szempontjából fejlett országban európa kellős közepén összevarrnak úgy egy beteget, hogy a daganattal nem csinálnak semmit csupán levarrják azt a bélszakaszt ahol az található. Mégis mit vártak, hogy majd magától varázsütésre visszafejlődik egy rosszindulatú rákos daganat? Ennyit a magyar egészségügyről.

(#32) Lauda: Nekem ne mond végigcsináltam már egyszer ezt az apai nagyanyámmal /tüdőrák/. Neki szerencséje volt ő kevesebb mint három hónap alatt elment. :(

üzenetek