A vályogot a praktikum és a kényszer szülte. Régen (és itt most nem 30-40 évre gondolok, hanem 100+) ha valaki építkezni akart és nem volt pénze (a vidéken élő nagy többség ilyen volt, a háború(k) után oltári nagy volt a szegénység még sokáig) akkor csak ez az egy lehetősége maradt. A telkeket régen ingyen adták és mérték ki. Az első egy ilyen telken a kút kiásása volt. Ha volt víz, mindened volt. Semmi rezsi nem volt az állam fele. Nálunk például a háború után 10 évvel kezdték meg a villamosítást. Az ilyen vályog ház készítese a következő módon zajlott. Az adott telken árkot ástak, a fellazított földbe (vagy sárgaföldbe, aki szerencsésebb helyen lakott) vizet engedtek, szalmatöreket tettek, és taposással elkeverték. Nagyon kevés helyen volt vályogvető, és sokkal macerásabb, lassabb is volt - ezért a falakat zsaluzták, ameddig volt zsaluanyaguk és rétegenként feltöltötték, tömörítették, majd így tovább. A vastagság azért is kellett, mert az ilyen anyag vékonyan ebben a halmazállapotban nem tartotta volna meg magát. Általában 10-15 cm-es rétegeket raktak egymásra, attól függően, hogy a gödörben mennyi anyagot tudtak bekeverni. Ez, mivel kalákában ment, azaz akinek előtte te segítettél és akinek ezután fogsz, az eljön neked is segíteni, tehát a munkadíj zéró, max kaja+pia.
Anyagköltség zéró, ha nincs zsaludeszkád pár darab, akkor esetleg az, de az nem volt tétel.
A tető faanyaga lehetett tétel, de általában úgy csinálták, hogy a családból többen elmentek a fatelepre és ledolgozták a faanyag árát, esetleg aki tudott olcsón faanyagot szerezni (az erdőn dolgozott napszámba és ott kapott érte fát) az levágatta a fatelepen. A cserép még akkor nem létezett, volt a nád. Az is ingyen volt. Azt kötegekbe rakták és bezsuppolták (ebből ered a zsuptető). Ez nagyjából fék méter vastagon fedte a tetőt. Baromi jó hőszigetelő volt a nádszálak közti légréteg miatt, főleg ebben a vastagságban és pille könnyű is.

Mivel régen nem léteztek 125 rétegű, 58 légkamrás, 25cm vastagságú nyílászárók, hanem csak egy db. sima kis ablak, négy pici üvegdarabbal, - egy rétegben természetesen - ezért fontos volt, hogy a leggyengébb láncszem, az ablak kicsi legyen. Egy ilyen házban a 3 helyiségben a legbelső szobában volt egy kis ablak, a középsőben, ami a kocsha is volt, ott volt a bejárati ajtó, tehát ablak nuku és végül az utcára néző hálószobában (tisztaszoba) volt max 2 kis ablak. A szobák "padlója" döngölt föld volt, amit ünnepek előtt nedves ronggyal, gyökérkefével kisimítottak. Ez keményebbé is tette a felületét.

Ki lehet ezt röhögni, de egyrészt ez azt a személyt minősíti, aki így reagál, másrészt rávilágít arra, hogy milyen tudatlan. Ahogy írtam, ezt annak idején a kényszer és az olcsósága, na meg mert nem volt más - alakította így. Téglagyárak a háború után épültek nagy volumenben, no meg nem volt sem olcsó, sem könnyen hozzáférhető. Az "ingyennél" minden tekintetben hátrányban volt. Sokszor messze is volt, a fuvar drágább lett volna, mint a tégla. Ráadásul "régen", azaz a háború(k) előtt, alatt nem volt gépesítve a szállítás lakossági szinten, tehát minden lóval oldottak meg. Ha csak 20 km-re volt a téglagyár, az oda-vissza 40km. Ez 8 óra lovaskocsival, plusz a rakodás. Ezt eleve kevesen tudták volna megfizetni a tégla árával együtt. Ezért is volt eleinte szinte mindig a nagyobb városokban, vagy ahhoz közel a téglagyár, mert oda sok kellett (főleg a háború után) és közel is volt a városiaknak.

Egy tömés/vályog házban, ha kint 35-40 fok van, bent akkor is csak ~max 20, vagy kevesebb, ha van redőny. Klíma nélkül. Ez azt is előrevetíti, hogy télen is ilyen jó a hőszigetelése. A főfalak általában egy méteresek voltak, a közfalak 70-90 centisek.
A legnagyobb hátránya az ilyen házaknak, hogy nincsen alapjuk, azaz ha a talaj mozog a csapadék függvényében a falak is mozogni, repedezni fognak. Valamint ha olyan helyen van, ahol alacsonyan van a talajvíz, akkor felázik. Ezt utólagosan is lehet korrigálni, szigetelőlemezeket vágnak a fal tövébe és ezzel megszűnik a felázás. Sok helyen, ha magasabb, dombon fekvő részen vesz valaki ilyet, azok általában nem vizesednek. Az ilyenek olyan, betonnál is keményebbre tudnak az idők folyamán keményedni, hogy egy tartókonzol kifúrása nem fog pikk-pakk menni. A mi egyik házunk ilyen. Kicseréltük a nyílászárókat, belül teljesen felújítottuk, tetőcsere, belül is szigetelt aljzattal, új elektromos hálózattal..stb. 2005 óta egy repedés nincs sehol, egyik falon sem. Igaz, ez dombtetőn van, sokat mentünk, mire ki tudtunk egy jót választani. De tökéletes. Ebben nem lesz klíma. 1846-ban épült.