[Re:] [Eastman:] Egy hír a setét jövőből: - BLOGOUT fórum

üzenetek

hozzászólások


#90088192
(senior tag)
Blog

Eső vizet gyűjtik erre a célra, lágy is, és ingyen van. :K


8th
(addikt)
Blog

"Az üzemanyag max 3 hónapot bír ki mióta biodizel adagolva van".

Na ez a tévhit. Egy két évvel ezelőtt leállított dízel ducatoval járkáltam a hétvégén. Mentem vele majd 400km-t. Azt a két éves állott gázolajat hajtottam ki belőle éppen amit 2019-ben beletankoltak. Semmi baja nem volt pöccre indult szépen járt jól húzott a motor. De rendben játsszunk el a gondolattal, hogy tényleg csak három hónapot bírna ki. Az ember nyár elején hazavisz a kútról egy 20 literes kanna gázolajat az azt a szezont simán végig tudja csinálni vele.

"A motorolaj évente egyszer csere+szűrők is."

Ez igaz lenne ha nem csak az áramszünetes időszakokat kellene kiváltani vele ami nem lehet több évi két napnál. Úgy értem összeadva, összesen. Teljesen felesleges két naponta cserélgetni.

"Az indító akkumulátor pedig folyamatos patyolgatast igényel."

Folyamatos pátyolgatás = havonta 1x rá kell tölteni.
Aki nem akar bajlódni az vásároljon berántós verziót, abban nincs akku.


Tikakukac
(titán)

Na ez a tévhit.

Na ez az igazi tévhit, hogy ha egyszer ezt kibírta a nagynyomású rendszer, majd fogja kétszer-háromszor vagy éppen így tesz majd egy még újabb rendszer is. Dízelrendszerrel foglalkozó műhelyeket érdemes megnézni, van pár youtube csatorna is róluk, sokan megpörrennének az ott elhangzottaktól.


nevemfel
(senior tag)

Örömmel olvasom, hogy a görögök megtalálták a megoldást:

Az energiaügyi minisztérium arra kérte a görögöket, hogy ne állítsák 26 Celsius foknál alacsonyabbra a légkondicionálók hőmérsékletét.


Tüzi
(veterán)
Blog

Csak ami hő az erőműbű' gyün', az kisugárzódik a zűrbe' éccaka'.
Viszont a szénalapú energiahordozók nagyon jól megfogják azt a hőt ami az UVból lett IR képében menne kifele, mivel változik a hullámhossz. (Ez a közismert "azért vörös a naplemente, mert kék az ég" effektus)
Ez a züvegházhatás' dióhéjban.


#90088192
(senior tag)
Blog

A korrozio valós dolog, a bio dízel hajlamosabb rá.
A biodozel másik átka a baktériumok...
A dízel Ducato meg ha jól sejtem még pre Common rail/pd korszak, azok nem érzékenyek erre.
A baj nem azonnal jön elő a CR esetén sem.
Vagyis

Az olaj elkezd savasodni az olaj teknoben, higroszkopikussá válik.
Azért kell évente cserélni.

Akinek 6 anyja van, az toltogesse az akkumulátor havonta, akkor már egy intelligens töltő, ami szinten tartja.
Csak ugye az extra fogyasztás.
3 havonta illik beindítani mint teszt, ahol pl tuziviz szivattyúzzás történik vele.

Most tervezem ezt össze hozni, igaz kicsit nagyobb amiben gondolkozom: kaptam 2db ~100kW os generátort 3 fázisú, óránként 15l amit kér darabja.
Erdő közel van, ezért is agyalok rajta.

Ehhez az kell variálni az egész villamos rendszert mert kb 100m-re akarom a háztól rakni.
Persze én kicsiben csinálom meg azt ami a generátor telepen van, mert az feszültség és frekvencia szabályozott.


Tüzi
(veterán)
Blog

Hát, tekintve, hogy a globális co2-ért a globális járműflotta kb 12%ban vesz részt (hajókat nem számolva), ennek farigcsálásában nem sok értelmet látok én sem.
Ellenben, ezt könnyebb lenyeletni az átlagidiótvál és sötétzölddel mint azt, hogy heti max kétszer egyél rántott húst és hamburgert, ne pedig naponta kétszer. Mert mondjuk a globális kérődző-állomány kiböfögött/fingott metánja simán egy lapon említhető az összes belsőégésű motor co2-jével, a környzetei károkról nem is beszélve (erdőkivágások a legelők érdekében).

"On a commodity basis, beef and milk from cows are responsible for the highest proportion of these emissions. And almost 40% of that seven gigatonnes is methane produced by fermentation in the stomachs of ruminants – mainly cows."

Namost a 3 gigatonnát szorozzuk be 84-el (ez kb a szorzószám metán-co2 viszonylatban 25-30 éves időtartamban), és ebből a 250 Gtonnából azért lehetne faragni sokat.
Aztán mondjuk az EU is elmehet a 3.14csába a földalapú agrártámogatással, mert még egy ekkora piactorzító f.szságot nem nagyon látsz a világban még egyet... viszont kb ökológiai katasztrófát okoz a kontinensen.
Aztán mondjuk a 40-50 éves szénerőművek 25%os turbináit lehetne cseréni 40-es hatásfokúra.
Aztán mondjuk nem kellene a sok minden szart összerendelni aliexpresszről.
Aztán telefont sem kellene minden évben cserélni.
Lehetne sorolni, de egyrészt sötétzöldeknek nem lehet megmagyarázni ezeket, mert nem veszi be az agyuk, másrészt ugye a gazdaság a Szent Tehén, ahhoz nem nyúlunk, mert akkor nem nyerjük meg a következő választást... és qrva nehéz változást elérni úgy, hogy változni senki nem akar (lásd a SUV-ok esete), a politikus meg 4 évben gondolkodik.

Én simán támogatnék egy olyat, hogy jegyrendszer.
Kap mindenki akinek jogsija van havi 50 liter nyálra jegyet, aztán tessenek beosztani, spórolni ér. Egyből kilőne ám a biciklis közlekedés (ha télen nem akar ráfagyni az ülésre), főleg jóidőben, és a tb-nek is jót tenne a sok elhízott lusta állapógár' (idehaza 40-45% a férfiak között) mozogna egy kicsit.
El lehet menni a sarki közértbe/cigiboltba gyalog is, nem kell arra a 4-500 méterre autóba ülni. El lehet küldeni a gyereket az 1km-erre lévő iskolába gyalog is, mi is úgy mentünk anno, nem haltunk bele. Ezt a brutális pazarlást ami van, ezt már rég meg kellett volna szüntetni, de leginkább elszabadulnia sem lett volna szabad. De ugye ettől pörög a Szent Tehén...

[ Szerkesztve ]


bkercso
(nagyúr)
Blog

A megoldás szinte megfejthetetlen.
Egyet tudok érteni azzal a meglátással, hogy fogösszeszorítva nem lehet ezt a problémát megoldani. Globális méretű életmódváltást és szemléletváltás csak belső motivációból mehet végbe hatékonyan. Ha ezt most sem ugorjuk meg, akkor evolúciós szemétdombra kerülhetünk - ha nem is mint faj (ez nem fenyeget jelenleg), de a civilizációnk a világnézetünkkel együtt elfelejtődhet.

Az amerikaiak 65%-a nem szereti a munkáját, amit nap mint nap végez. Hogyan akarunk így hatékonyan változtatni bármin is? Máshol sem kisebb ez a szám lényegesen.

Központilag pl. a műa csomagolóanyagok kiváltását, illetve hulladékként értékként kezelését és nagyfokú újrahasznosítását lehet szabályozni. Azt mér nem, hogy kapcsoljak-e klímát vagy vonatozzak-e autózás helyett. Meg lehet próbálni, de csak rendőrállam lesz belőle szerintem.

[ Szerkesztve ]


Noukoum
(veterán)

Elmondjam mi a különbség egy sötétzöld te és közted?
Hogy az előbbi dolgozik, te meg semmit nem csinálsz. Azzal hogy mit lehetne meg mit kéne csinálni tele van a padlás. De te a nagy nulla teljesítményeddel lesötétzöldezel másokat.


stickermajom
(addikt)
Blog

Na már csak te hiányoztál innen. :DDD


Rive
(veterán)
Blog

A 'sötétzöld' címke azoknak jár, akik drága, látványos ám szélsőségesen hatékonytalan intézkedések mentén verik a mellüket milyen zöldek ám ők, és túlduzzadt felsőbbrendűségi érzésük mentén csípőből visszautasítják a kritika jogosságának a látszatát is.

Mittudomén, például azok akik a német energiaforradalmat védik és kampányolják még mindig.

Szóval - az ilyen bár ne dolgozna ;]

[ Szerkesztve ]


Tüzi
(veterán)
Blog

Nincsen bajom a kritikával mert én sem vagyok (közel sem) tökéletes, lehetnek téves információim, vagy simán emlékezhetek rosszul is, csak akkor indokold meg az állításod, és ha lehet, ne ilyen hangnemben.

Köszi.

De ha szerinted is le kellene lőni az összes atom-gáz-gyorsindítású erőművet, és a helyükre PV elemeket telepíteni, akkor inkább bele se kezdjünk az vitába. Úgysem menne.


8th
(addikt)
Blog

Tisztában vagyok vele, hogy egy cr motornál ez milyen veszélyekkel járhat, én sem tegnap kezdtem a dízelezést. Ennél a motornál semmilyen kockázat nem volt. Olyan emberrel beszéltem ezt át aki dízel injektorokat és magasnyomású szivattyúkat javított főállásban két évtizeden át Kecelen az ország egyik legprofibb dízeles műhelyében, és azóta is dízel autók javításával foglakozik immár saját műhelyben. Ő tudja mit beszél.

Agyturbina "A dízel Ducato meg ha jól sejtem még pre Common rail/pd korszak, azok nem érzékenyek erre."

Jól sejted. Egy multijet motorral biztosan nem etettem volna meg az állott naftát de ennek teljesen mindegy. Emlékezetes eset volt amikor a rossz tank műszer végett teljesen kifogyott az üzemanyag belőle akkor a látótávolságban lévő teszkóból hoztunk két kanna 5L-es étolajat azt borítottuk bele az út szélén, hogy tovább tudjunk menni az első kútig. Amit nem vettünk észre időben az az, hogy miközben mi bent voltunk vásárolni addig beálltak a rendőrök az út túloldalán lévő zöldséges bodega mellé és az autóból figyeltek, hogy mit csinálunk. Szépen végignézték ahogy jövedéki adót csaltunk és beleborítottunk 10 liter étolajat az autóba. Aztán kiszúrták, hogy kiszúrtuk őket. Bukta. Szépen jöttek utánunk végig a benzinkútig. Ott beálltak mögénk és igazoltattak. Elmondtuk mi van és amikor látták, hogy tele tankoljuk a kocsit békén hagytak. Amúgy 2004 környékén hónapokig futott az autó kifőzdés használt étolajjal és sima gázolajjal felváltva. Meg se kottyant neki simán bírta. A tank utáni 300 forintos univerzális üzemanyagszűrőt kellett havi 1x kicserélni aztán ment tovább.


Tikakukac
(titán)

Hogyan látod akkor, reális az írásod? Mert akkor mehet a fáradt olaj is dízelbe, csak éppen kell egy zöldséges merci mindenki alá:B


kenwood
(veterán)
Blog

Az gondolom megvan mindenkinek, hogy az elektromos rendszer ket fo komponensbol all :
- az eromuvek
- a halozat, ami elviszi az eromutol a haztartasokig a megtermelt energiat.

Az elsonek a kapacitasa ha nem is vegtelen,de a kovetkezo evtizedekben kimerithetetlen.

A masodik szokott a problemasabb lenni, de annak semmi koze nincs a kornyezet(vedelem)hez.

Annyival nem erosebb ez a nyar a tavalyinal, hogy ne lehetett volna elore latni a fejlesztesi igenyeket.

[ Szerkesztve ]


Somatom
(veterán)
Blog

Van egy olyan komponens, amit sztem érdemes külön említeni. A transzformátorok, amik a nagy távolságba szállított magasfeszültséget röfiképessé alakítják. Soxor azok jelentik a szűk keresztmetszetet.

[ Szerkesztve ]


E.Kaufmann
(addikt)

Volt egy Techconnections videó, ami szerint ha már az új lakások úgy is jól vannak szigetelve, akkor pl a légkondit nem feltétlen akkor kell nyomatni, amikor süt a nap, hanem lehet előbb is és pl hasonlóan mint a bojlereket, a légkondikat is lehetne a hálózati terheléstől függően kapcsolni, akár szektoronként. A másik, a napelemekkel pont ki lehetne segíteni napközben a légkondikat nyáron, és azzal is csökkenthető lenne a terhelés. Ha meg mi már építjük a Paks2-t pláne szurkolni kéne inkább a villanyautóknak, had legyen már (még több) értelme. Valamint jogos, hogy a nagy teherszállító járművek is nagy problémák, de a városok élhetőbbé tételében igenis fontos a személyautók villamosítása.


kenwood
(veterán)
Blog

Ezt a klimas dolgot nem igazan ertem.
Ha egy 25 fokos szobaban beallitok neki 25 fokot, akkor nem fog menni, aramot fogyasztani addig, amig nem melegiti fel a nap 26 ra.
Hogy kellene ezt a felkeszulest elkepzelni ? 20-22 fokos hideget csinalsz reggel, hogy delben konnyebb legyen tartani a 25ot ?


Rive
(veterán)
Blog

Ha megfelelően szigetelt a lakás (és mondjuk van hőcserélős szellőzés) akkor éjszaka leviszi 22-re, és nappal nem melegszik föntebb 24-nél.
A jó hőszigetelés nem csak télen jó... A hővisszanyerés meg jelenthet hideg-visszanyerést is.

üzenetek