Jelen állás szerint nincs átjárás, vagyis az sem biztos, hogy létezik, ha létezik akkor is irreleváns, hiszen max 1 irányba járható az út, így kb semmit sem tudhatunk még róla.

Ha létezik akkor lehet annyira jó, hogy senki nem akar visszajönni még köszönni sem.

Vagy annyira rossz, hogy nem merik elmondani.

Privát vélemény: számomra lényegtelen, mivel ott már választásom nincs mi legyen velem. Nem mintha eddig sok opció közül választhattam volna

Az elmult 50 ezer ev alatt kb 108 billio ember szuletett, kb 7 most el, tehat marad kerekitve kb 100 billio ember. Jo nagy helynek kell lennie annak a tulvilagnak.

Billion = milliárd.

Személyes meggyőződésem hogy ha itt véget ér a földön az életünk az egyáltalán nem a vég. Azt gondolom hogy jelenlegi korlátozott tudatunk még nem képes felfogni, vagy utat nyitni a válaszhoz hogy kik is vagyunk?(vagy mik?) De az biztos hogy többek vagyunk mint emberek. Csak meg kell nézni hová jutottunk a kőkorszaki embertől, és akkor hol tartottunk és most hol vagyunk. Annyi csoda van a világban, hogy számolni sem lehet, és maga a létezés gyönyörűséges, még akkor is ha néha úgy tűnik hogy beborul az ég, valójában ez utóbbi is szükséges talán. Sőt, minden szükséges minden minden ami történik akár jónak véljük akár nem.

[ Szerkesztve ]

A különleges képességekre való szer-tétel szerintem olyan dolog lehet, hogy visszatéréskor az agyunk nagyobb részébe kapunk betekintést, mivel láttuk azt kívülről is, esetleg. Ez is csak egy teória.

Édesapám mesélte, hogy Ő sosem hitt ezekben a dolgokban és mikor egy-egy idősebb ismerős/rokon mondta neki ezt a fény dolgot, már félvállról szedett hülyeségnek tartotta, mígnem kisebbik fiával (velem) húszon x évvel ezelőtt nem került szembe. Ugyanis 3 évesen meghaltam. Jómagam nem emlékszem semmire, a sztori egyszerű volt, fejest ugrottam az emeletes ágy tetejéről és a kórház felé vezető úton volt 2 perc klinikai halál. Édesapám ott volt. Azt mesélte, mikor felkeltem, felültem és ragyogó szemekkel néztem rá, miközben ezt mondtam: De szép volt ez a díszesen világító alagút, amin jöttünk!

Édesapám elmondása alapján megállt pár pillanatra benne az ütő, ugyanis fényes nappal egy zárt térben jelentettem ezt ki a Soroksár úton haladva.

Nekem semmi emélkem nincsen erről. Mindazonáltal hívőnek sem mondanám magamat.

Mivel jelenleg semmiféle bizonyítékot (A félreértések elkerülése végett: tényleges bizonyítékról beszélek.) nem tudunk perzentálni azzal kapcsolatban, hogy az általunk ismert élet után bármi is lenne, a felvetésed gyakorlatilag kizárólag hit kérdése.
A klinikai halálban látott mennyország/paradicsom igen nagy százalékban a keresztény, vagy iszlám vallásúaknál jelentkezik. Buddhisták nem szoktak ilyesmiről beszámolni. Emiatt gyanítom, hogy ez csak az agy játéka.

Én személy szerint nem vagyok vallásos, de például a lélekvándorlást el tudom képzelni. Leginkább azért, mert ez egy izgalmas felvetés, de valójában semmivel sem reálisabb, mint a mennyország.
Materialista világnézetem azt diktálja, hogy miután elpatkolok, csak annyi történik, hogy elföldelnek és elrothadok (Vagy, hogy hű legyek az avataromhoz: felzabálnak a férgek ). A tévedés jogát minden esetre fenntartom!

Eddig még azt sem sikerült bizonyítani hogy a halál előtt lenne élet

Bármelyik koncepció igaz lehet, majd ha oda jutunk megbeszéljük kinek volt igaza
Minden kedves fórumtag hivatalos a találkozóra az először étkezők kérem várják be a többieket

Természetesen a kérdést nem kell szó szerint értelmezni, a túlvilág bármit jelenthet, akár egy másik univerzumot is. Én sem tartom magamat hívőnek, csak valamilyen szinten izgalmas lehet a kérdés, csupán kíváncsiságból is.

Mr. Y: Az durva! De azért örülök, hogy végül minden rendbe jött és köztünk lehetsz.

ez is csak olyan vigasz keresés mint oly sok minden más. A legtöbb embernek nem "tetszik" az a válasz, hogy pont ugyanúgy, ahogy a létezése előtt elrepült pár milliárd év számára lekapcsolt villannyal, úgy a halála pillanatában ugyanúgy kapcsolják le és megy minden tovább, milliárd és milliárd évekig megint. Semmivel se több ez mint aki a személyes kudarcok, tragédiák mögé egy felsőbb akaratot képzel ami tőle független, igazából csak megélni segít másképp az elkerülhetetlent, feldolgozni a sokszor feldolgozhatatlant.

Ez egy elég ingoványos talaj, tekintve, hogy elképzelhető az, hogy a mai műszerek nem mindent tudnak mérni. Azonban szerintem a tudományos ismeretek alapján megadható a válasz a kérdésre.
A létezésünket, és tudatunkat az agyműködésünk határozza meg. Az agyunk dolgozza fel a sok információt, amit látunk, érzünk, tapintunk, hallunk.
Amennyiben az agy működése leáll és beáll az agyhalál, az ember megszűnik létezni, nincs semmi, amivel a minket körülvevő világot feldolgozzuk.
Az agyunk pedig, mint szerv nem távozik a túlvilágra, így az esetlegesen a túlvilágon tapasztalt dolgokat (még ha látnánk is a "lelki szemeinkkel") sem lehetne mivel feldolgozni.
A halálból visszatérők beszámolói esetében sosem lehet tudni azt pontosan, hogy a gyógyszerek miatt halucinált, a tudatalatti dolgozott (korábban látott valamit, és arra emlékszik később), esetleg (ha le is állt az agy, akkor a leállás előtti pillanatokban) az agyi aktivitás miatt látott fényeket (néha én is látok, ha jó alaposan beverem a fejem valaminek a sarkába).

Szóval a kérdést tovább lehetne vinni: Ha létezik túlvilág, azt hogyan érzékelhetné az ember, és az érzékelt információkat hogyan dolgozná fel? Ha a lélek "bolyongana" valahol (szomszédos kórteremben, vagy egy fényes alagútban), azt melyik érzékszerv tapasztalja, és melyik szerv dolgozza fel, tekintve, hogy a személy földi porhüvelye, amivel ezt megtehetné valahol tehetetlenül fekszik?

[ Szerkesztve ]

Ha létezik akkor olyan mint a Supernatural című sorozatban.

[ Szerkesztve ]

Sokat nem érdemes agyalni a kérdésen, eléggé megrázó ilyeneken gondolkodni.
Ugye a halálból nincsen retúrjegy, a klinikai halálból visszatérteknek még működött az agya, bármit hallucinálhatnak, aki megtapasaztalja az igazi agyhalált, na abból még senki nem tért vissza (max csak zöldségként), sosem tudhatjuk meg, mi van odaát.
Egy dolgot azonban mindannyian megtapasztalhattunk: mi volt születésünk előtt? Én bármennyire is próbálok visszaemlékezni, csak a sötétség van előttem. Tippre ugyanez várható halál utánra is. A jó hír, hogy ez az állapot születésem előtt sem zaklatott fel, remélem halálom után sem fog nagyon érdekelni
De tényleg nem egészséges szerintem ezen agyalni. Éljük csak életünket a lehető legjobban, többet nem tehetünk.

Nekem egy szimpatikus "hozzáállás" ( ) a buddhista létkerék.
Nem annyira 2bites mint a menny/pokol, nem is annyira radikális, mint a "se előttünk se utánunk semmi".

Éljük csak életünket a lehető legjobban, többet nem tehetünk.

Valójában ez a kérdés is erről szól. Az élet értelme, más megfogalmazásban, lényegében az, hogy hogyan kell jól élni az életet.