A konkrét méretek leírásánál ütöttem a hasamra (tehát lehet, hogy tán nem 7,5, hanem 8,5 cm), mert már nem emlékszem, mit nyilatkozott az illető szakács (aki talán Michelin-csillagos magyar volt, ha jól rémlik), hogy miért nehéz vagy lehetetlen is itthoni alapanyagokkal elnyerni a nyugati gasztro-bírák tetszését.

Itthon jelenleg - bármilyen forgalmasnak is tűnjenek - sorra zárnak be a jó helyen lévő éttermek és kávézók is, ilyen adózás mellett nem könnyű nyereséget termelni. Amelyik életképes, abból kevés van és rendre nyugatról rendel, tehát nem képeznek komoly felvevő piacot, a hétköznapi embereknek pedig érthető módon nincs is igényük az egyenzöldségekre.

Itthon jóformán termelni sem éri meg azt a szerencsétlen zöldséget, mert a gazda haszon nélkül vagy termelési ár alatt adja el, valamennyi haszon általában az állami támogatásból és alkalmi állami segélyekből adódik. Ha ezek mellé még nyugati elvárások szerint kellene válogatni is...

A magyar mezőgazdaság nagyon nehéz helyzetben van az európai, de a hazai piacon is. Nem segít rajta az sem, hogy hozzánk nem özönlenek a k-európai elkeseredett munkavállalók, mert az itteni potom bér nem ottani potom bér... mert hát mi vagyunk gyakorlatilag K-Európa.

Hieronymus: Az íz (ami általában a cukortartalmat jelenti) többnyire a választott fajta függvénye. Paradicsomban, répában, mindenben. Ahhoz nagyon el kell szúrni a termesztési technológiát, hogy amiatt ne legyen íze. A tömegtermelt, nagyüzemi fajtáknak általában (de nem mindig) kevésbé jó az íze. A Mari néni díjnyertes ízű paradicsomja meg nem felel meg az étteremnek, mert lehet, hogy egyik évben gyönyörű sikerül, másik évben meg elviszi a paradicsomvész, és nincs. Én ezért is termelek minden zöldséget itthon, aztán ha nem sikerül, legalább tudom, hogy az a nyamvadt pocok aknázta alá a répát, azért ágazik el.

[ Szerkesztve ]