Ez megint jó nyomasztó lett.

Nézd a jó oldalát: nagy szerencséd, hogy ilyen nagymamád volt. Rosszabbul is járhattál volna.

Tényleg szerencsém volt. Hálás vagyok a sorsnak, de azért időnként eszembe jut, hogy mennyi mindent kellett volna még megbeszélnem vele. Jól jönne a segítsége.

Nem ámítás, hanem a társadalmi normáknak való megfelelés. Persz elő lehet adni az állati éned (talán az az id? ennyire emlékszem arra, amit Freudról tanultunk filozófiából), de ahhoz, hogy ne közösítsenek ki, a szuperegó közbelép és ez az, amit te ámításnak gondolsz, pedig csak egy alapvető reakció a társadalmi kényszerekre.
Lehet, hogy hülyeség, amit mondok, nem szakterületem a pszichológia, de én így látom.

Rengetegen élik le így az életüket. Ebben a harsány, törtető világban, aki másképpen gondolkodik(!), nem ordít és nem villant (a semmire)...stb. az nem fog érvényesülni, idiótának fogják nézni (sajnos).
Mit tesz az ember? Vagy felvesz egy szerepet vagy semmit nem tud elérni. Persze egész életében érezni fogja, hogy nem stimmel valami.
Szerintem nagyon jól leírtad a lényeget.

Jó könyv szerintem a témáról: Susan Cain: Quiet: The Powers of Introverts in a World That Can't Stop Talking

[ Szerkesztve ]

Érződik hogy még keresed a helyed, van egy álarc kifelé ami működik mint konfliktus megelőzés, de hatalmas feszültségek keletkeznek benned miatta.

Lehetne olyan megoldás, hogy nagymamád mintájára, további partnereket keresel, akiket érdekel az hogy neked mi a jó, akiknek nem KELL megfelelni, mellettük lehetnél végre önmagad, ebbe a hibáid és erényeid is beleférnek, mert ez is hozzátartozik a személyiséghez.
Tudnád az ő nézőpontjukból szemlélni a helyzetedet, kommunikáció alapján könnyebben magadra találnál, ehhez csak az kell, hogy kifelé a valóságot mutasd, mert csak ekkor kapsz olyan személyre szabott hiteles visszajelzéseket, amelyek alapján tovább tudnál fejlődni, így olyan kapcsolatot kialakítani, ami neked is hasznos, nem csak te adsz.
Akiket méltónak tartasz rá hogy energiát fektess az elvárásaik teljesítésébe és nem félelemből akarsz nekik megfelelni, azokat tartsd meg prioritásban, a többit rakd át "neutral státuszba", ami annyit tesz, hogy pont annyi energiát adsz nekik amennyit tőlük kapsz.

Drukkolok Neked!

[ Szerkesztve ]

Rossz nevelésből fakadó problémák keserítik az én életemet is. Már kb. 1,5 éve dolgozom a személyiségemen tudatosan, eddig elég sok problémától szabadultam meg, igaz az én esetem már kissé átnyúlik a pszichiáter kategóriába, és csak azért írom le ezt hogy amióta ezeket a dolgokat magamon észreveszem, azóta másokon is egyből feltűnnek. És nyugodj meg nagyon sok ember küzd ezekkel csak még fingjuk nincs mi történik velük.

Ferdinand Ebner: "A nevelés a megvadult elefánt a porcelánboltban."

"És amikor a nevelés befejeződik, az ember nekiállhat összeragasztani a törött darabokat, élete végéig talán elkészül vele" - Hamvas Béla.

Én amióta ezt olvastam megértettem mi a helyzet, ami nehézség volt/van hogy ne haragudjak a szüleimre akik csak "jót" akartak és tényleg a legjobbat adták amit tudtak. Remélem hasznodra válik ez az idézet.

Sok sikert kívánok az utadon, sok türelmet saját magadhoz!

Az emberek nem azt mondják, amit hallani szeretnénk. Nem azt teszik, amit (szerintünk) kéne. Erről szól az élet. Ha ezt felfogtuk, akkor nem fogunk minden egyes alkalommal meglepődni, hanem lehet továbbhaladni...Szerintem ez a lényeg.

Én sem vagyok szakember. Csak a saját gondolataimat írtam le, simán lehet, hogy én beszélek ostobaságot.
Amúgy az állati én és a szuperegó az agy fizikai felépítésében is benne van. A limbikus rendszer (hüllőagy) az ösztönökért felel, a szürkeállomány pedig a tudatos viselkedésért és felülbírálja, kvázi elnyomja a limbikus rendszert.
Nyilván a szürkeállomány a tanult viselkedési formákat fogja felhasználni. A probléma inkább ott van, hogy a társadalmi normák sem egyértelműek. Még akár egy adott országon belül sem és ez rengeteg konfliktust szül.

Ráadásul egy adott nevelési forma valakinek lehet hogy megfelel, de egy másik embernek már nem.
Egyik barátom szembesül azzal, hogy a két lánya teljesen eltérő, pedig egyformán nevelték őket. Mégis úgy tűnik, hogy egyiküknek ez kifejezetten nem jó. Egészen más módon kellett volna foglalkozni vele.
Itt jönne az, ami esetemben megtörtént, hogy egy másik közvetlen rokon veszi át (részben) a nevelését, más szempontok szerint. Nyilván ez nehezen megoldható, de a psichológus nem hiszem, hogy jó megoldás. Sokszor gondolom azt, hogy standardizálni akarják az embereket, pedig ez nyilvánvalóan nem járható út.

Nem azt mondom, hogy nincs szükség bizonyos szabályokra, mert van. Ugyanakkor van, ami egyértelműen ostobaság és valójában inkább hátrányos. Ilyenek például bizonyos udvariassági formulák, amiknek többsége egy túlszabályozott korból származik és ráadásul nem is a közemberek köréből.

Idővel reagálok a többiekre is, de most nincs több időm.

Ennyi a titok, sz@rni a világba és azt tenni ami szerintünk helyes? (nyilván viszonylag ésszerű keretekre gondolok, nem arra, hogy akkor kezdjünk az utcán ámokfutásba kezdeni). Egy párkapcsolatban ez hogy működik?
Nem provokálni szeretnék, csak nyilván mindennek van több nézőpontja és embereknek más-más véleménye.

Persze, hogy azt kell tenni, ami szerintünk helyes. Nem kerülni a stresszt (mintha lehetne!), hanem megtanulni kezelni. Egyébként is, ki akarja egy földigiliszta eseménytelen életét élni...
Kacagj, kocogj, lazíts, érints és segíts másokon. Nagyjából ennyi a titok, persze dióhéjban. Szóval lélekbúvárkodás helyett cselekedni. Minden egyes napon, kivétel nélkül. Mióta így élek, megtaláltam a lelki békém. Nem nagyon tudnak kihozni a sodromból. Ajánlom Dr. Bagdy Emőke előadásait, én rengeteget tanultam tőle. Persze nem elég csak meghallgatni, ki kell próbálni, amiket tanácsol. Nincs vesztenivaló...[link]

...érints...

Nőknek kicsit könnyebben megy a free hug mint a (borostás) férfiaknak.

Geri:

Tipp; keress a felmenőid között egy példaértékű férfit. Akit a cselekedetei alapján tisztelhetsz. Áss a múltba! Keresd meg akire a belső tulajdonságai alapján a legjobban hasonlítasz. Valamelyik dédszülő, nagybácsi. Az ő útja támpontokat adhat.

[ Szerkesztve ]

Amúgy ez igaz. Nekem elég hamar lemerül a social battery-m. Akkor bizony meg kell várni míg újra feltöltődik.

Nem kell ölelkezni Hallottál már az ún. könyvtárkísérletről? Az előbb linkelt előadás 44:44-től erről szól.

thesound Egyébként azért szeretem, mert minden kijelentését tudományos kutatásokkal támasztja alá, szóval lehet tőle sokat tanulni, nem egy lila gőzös, levegőbebeszélő blabla az egész.

Nem elég megnézni, csinálni kell. Legalább kipróbálni. Én jó sok előadást végignéztem, Popper Pétertől (örök kedvencem) pl. Csernusig, amikre azt mondtam: jé, de érdekes, nahát, ez de jó...! És kész. De ettől még nem változik semmi. Csak ha cselekszik az ember. Ha nem tesz egy lépést se, akkor ugyanott marad, ahol volt.
Szerintem ez nem off, mert a stresszkezelés, indulatok, agresszió, lelki megküzdés mind szorosan összetartozik. Ha csak egy picit is jobb lesz ettől Gerinek vagy bárkinek, akkor már nem írogattunk hiába.

Jó a linkelt videód.

Bármi, ami a személyiségfejlődéssel kapcsolatos, az nem off.

"Akit nem nevelnek, az szinte mindig patkány. Akit nevelnek, az pedig eltűri ezeknek a tetűségeit, aztán átgázolnak rajta és ő tűri."

Az '50-es évek első fele eléggé zűrös volt, a sors szeszélyéből több nevelőszülőnél is voltam lelencgyerek. Nevelést nem igazán kaptam, szerencsére verést sem.
Úgy 4 éves lehettem, amikor betoppant az ócsai házba a nagyanyám, valami papírt lobogtatott a háziaknak, engem felöltöztetett szépen, aztán már mentünk is a vonatállomásra.
Kisgömb utca, Katona-udvar, anyám a munkából hazatérve sírva ölelt át. Lakókocsiban laktunk, aztán az '56-os ribillióban mi is foglaltunk egy félkész lakást a Fiastyúk utcai lakótelepen. Egy riadó alkalmával a katonák lezavartak minket (is) az óvóhelyre, és mire vége lett a balhénak, mások foglalták el a lakást.
Ismét Kisgömb utca, Katona-udvar. '57 kora tavaszán lakást kaptunk az Üllői út 124-ben. Na ez volt az igazi öröm. Hatalmas udvar rengeteg gyerekkel...
Elkanyarodtam a lényegtől.

Nem mondhatnám, hogy fogékony éveimben neveltek volna, mégsem lettem patkány, de a patkányok mesterkedései is leperegtek rólam. Soha senki nem vert még meg, és én sem vertem meg soha senkit.