üzenetek

hozzászólások


robohw
(aktív tag)

"Az OS ROM-ban van, gyakorlatilag az MS basic van felbővítve."

Lehet, hogy megcsal az emlékezeted.
Az Apple II 1977-ben startolt, a ROM-jában akkor még Wozniak integer BASIC-jével.
Az IBM PC viszont 1981-es keltezésű, opcionális ROM BASIC-kel. Ez ugye a korszakos 5150 tipusjelű gép.
Ugyanakkor, az Apple számára Bill Gates csak 1982-ben fejleszt teljes értékű (lebegőpontos) BASIC-et.

"Ha a TRS-hez hozzá veszed a bővítő dobozát, akkor ott vannak a slotok is. De ez logikus, mert mindegyiknek kb. ugyanannak kellett megfleelnie. Ez hasonlít arra, ahogy a bálnák, delfinek, halak, cápák alakja hasonló."

Ezt értem és készséggel el is fogadom, azonban a látszólagos apróságok számomra komoly jelentőséggel bírnak, hiszen ezekből alakult ki a használható PC, a szabványok, a kvázi szabványok sora.
Gondolok itt pl arra, hogy a bővítés, a bővíthetőség jelentőségét fel kellett ismerni, amit ugyan megtett a TRS külön dobozzal, de ezt tette az IBM is a maga külön dobozával. A járható út mégis az lett, amit az Apple alkalmazott, hogy megcsinálták a mai motherboard-ok ősét.

Commodore PET.
A PET kb. fél évvel az Apple II után jelent meg, tehát a PET fejlesztő gárdájának azért volt miből merítenie (pl. belső táp), már ha volt ilyen késztetésük, mert rágalmazni persze nem akarom őket.
Amiért én megjegyzem ezt, az inkább utalás az időbeliség jelentőségére. Hiszen azért nem mindegy, hogy ki, mikor alkalmazott 1-1 megoldást, mivel azzal egyrészt úttörő volt, másrészt kockázatot vállalt. Mert, azért mégis csak más egy sikerre vitt elgondolást lemásolni, mint elsőként piacra lépni vele.

Az Altair esetében tény az S100-as busz, az "üres" alaplap.
A PET motorháztetejének felnyithatósága viszont már visszaköszön az IBM gépében, ahogy az egybe integrált "alaplap-szerű" modulárisan bővíthető kiépítés is.

"A kazetta nem is tudom miért került rá amikor a floppy az elsődleges tároló"

Szerintem azért, mert 1981-ben még irgalmatlanul drága volt a floppy meghajtó. Ez egyben jelzi is, hogy az IBM nem egészen az üzleti szférának fejlesztette a gépét, hiszen a szintén általa kifejlesztett mágneslemezes tároló abban a szegmensben azért megfizethető volt, pontosabban lett volna.

Még annyit, hogy jóllehet, a tápegység más gépnél is a dobozba került, de nem volt külön leburkolva. Ezt először az Apple lépte meg, az IBM meg követte ebben (is).

[ Szerkesztve ]

üzenetek