üzenetek

hozzászólások


joghurt
(addikt)
Blog

A cikkben arra igyekeztem a hangsúlyt helyezni, hogy a telefonod ugyan ad valamilyen pozíciót, de ennek pontossága nem tökéletes. Igen, az örvendetes, hogy már több, független rendszer is van. Így kevésbé fordulhat elő az a probléma mint a 2000-es évek elején, hogy az egyik GPS műhold atomórája meghibásodott, hülyeséget beszélt, így ezt a holdat használó GPS vevők is hülye pozíciókat számoltak. (Mivel akkoriban még kevés hold volt, ennek nagy volt az esélye.) Kb. a teljes járműflottánk mintha tett volna egy repülőgépes kört Prága felé.

A földi referencia pontok annyira "kezdenek" terjedni, hogy az egyik külföldi ügyfelünknek évek óta precíziós mezőgazdasághoz fejlesztünk alkalmazást. Ők RTK szolgáltatást és precíziós sorvezetőt is árulnak.
Bár a köznyelv (és a városi ember) számára a traktorok szántanak, a precíziós irányításra igazából nem annyira a talajelőkészítésnél, hanem utána van szükség: a sorok vetésekor, majd később az ezekhez igazodó műtrágyázásnál, permetezésnél.

Az EU-ban a folyamatos emberi felügyelet kötelező (mivel nem tudod, mikor lesz veszélyhelyzet).


PDA_FAN
(tag)
Blog

Igen, a pontossága nem olyan, mint egy profi eszközé, de többnyire a felhasználók sem azok :-) Néhány méteres pontatlanság általában nem okoz problémát a legtöbb felhasználási területen. Arról nem is beszélve, hogy milliószám rohangálnak emberek a nagyvilágban okostelefonnal a kezükben úgy, hogy fogalmuk sincs róla, hogy a telefonjuk egyáltalán képes helymeghatározásra.

Anno, mikor az okostelefonok előtti időkben PDA-kkal, GPS céleszközökkel navigáltunk, nagyvárosi környezetben gyakori volt a jelvesztés, vagy a pontatlan helymeghatározás, ami miatt a térkép akár 1-2 utcával odébb mutatta a pozíciót. Ehhez képest az okostelók ma pont a nagyvárosi környezetben teljesítenek legjobban, hála a mindenféle egyéb telekommunikációs hálózati lefedettségnek.


dchard
(veterán)
Blog

Kifejezetten igényes szakmai írás.

Kis kiegészítés:

"Az okosabb (drágább) vevők az ún. L1 frekvencia mellett más sávot is kezelni tudnak (a katonai L2 vagy az újabb polgári L5). A katonaiból a kódolt pontosító adatokat természetesen nem tudják visszafejteni, azonban az is elég, hogy a különböző frekvenciákon más az ionoszférás jelterjedési idő, így több sáv mérésével ez a hiba elég jól számolható."

Mivel a sima vevők a helyzetmeghatározást kódméréssel (CDMA) végzik, és a katonai frekvenciák kódjához nem férnek hozzá, ezért ilyenkor a katonai sáv fázisátmenetét mérik. Először az L1 (vagy C/A kód) segítségével megállapítják a pontos helyzetüket, majd az L2 frekvencián elkezdenek fázist mérni. Ennek a módszernek az a hátránya, hogy csak álló helyzetben működik. Alapvetően a geodéták használják ezt a módszert, illetve pontos órajel generálásra hasznáják például a mobil bázisállomások (vagy bárki akinek pontos órajelre van szüksége). De tájfutáshoz biztosan nem jó :-)

Viszont egyre több műholdrendszer kezdte el az L2C (vagyis a másodlagos civil kód) sugárzását. Ebben az esetben már valóban kiszűrhető az ionoszferikus torzitás menet közben is. Sajnálatos, hogy egyrészt baromi kevés eszköz tudja az L2C kódot venni, másrészt egyik műholdrendszerben sincs teljes L2C fedés. Az ameriaiak nagyon lassan haladnak, a Galileo-nál nem tudom hoy áll az L2 civil kód.

[Részletek a Navstar L2C-ről]

[ Szerkesztve ]


joghurt
(addikt)
Blog

Amit említettem, hogy az újabb telefonokban (és néhány felsőbb kategóriás sportórában) már kétsávos vevő van, az tipikusan a Broadcom BCM47755-öt jelenti. Ez az L1 mellett az L5 frekvenciákat fogja.

A Galileonál nincs L2, hanem E1, E5 (E5a és E5b) és E6. Csak a Glonassnál és a Beidunál használják az L1-L2-L5 címkéket.

Konkrétan az F9P, amivel mászkálni szoktam, ezeket a sávokat tudja: B1I, B2I, E1B/C, E5b, L1C/A, L1OF, L2C, L2OF. Ez minden rendszeren legalább két frekvencia.


dchard
(veterán)
Blog

A telós részt értem. A Glaieio E1-et egészen a szabványosítás utolsó lépéséig L1-nek hívták, de akkor pontosítok:

1. NAVSTAR L1-en jelenleg csak C/A kód van, a modernizált L1C jelet nem sugározzák még. L2C-t szintén csak pár Block3 hold tudja, tudtommal nincs bekapcsolva. Tehát hiába tudja a telefonod :)

2. Galielo: az L1/E1 sávon működik a civil kód, mivel eleve így fejlesztették le a rendszert. Az E6 sávot hiába tudja a vevőd, mivel az titkosított, előfizetős szolgáltatást ad. Próbálom kinyomozni, hogy az E5 hozzáférhető-e normál halandók számára, de ezt még nem sikerült kiderítenem. A jel struktúrájáról hosszasan értkeznek, de arról, hogy mi van benne és az hozzáférhetőe, meglepő módon nem :)


joghurt
(addikt)
Blog

1. Én úgy tudom, hogy 2014 óta, jelenleg 23 holdról jön az L2C. Ugyan hivatalosan még mindig "pre-operational" jelleggel (azaz saját felelősségre), de "healthy" státusszal. A Block IIR-M fázistól kezdve (2005-) lőttek fel ilyen holdakat. Egy viszonylag hivatalos forrás.

2. Nem tudom, milyen mélységben érdekel a dolog. Egy kis doksi. Én úgy tudom, az E5 nem kódolt, csak az E6-ra írják, hogy "a jövőben kódolva lehet".


dchard
(veterán)
Blog

1. Köszi. Akkor az L1C az amit még nem indítottak el és csak a legújabb 5-6 hold tudja?

2. Minél mélyebben :DDD Egyébként köszi, remek dokis. Meg is kaptam a ávlaszt a kérdésemre:

Tehát E5-ön van Open Service. Ez remek hír.

Nem tudod hogy a Qualcomm hogy áll L2C illetve E5 támogatással?

[ Szerkesztve ]


joghurt
(addikt)
Blog

Igen, az L1C az, amit 2018-tól indítottak, és még csak 4 holdnál jár.

A Qualcomm a járműkövetős-vezérlős megoldásainál L1, L2, L5-öt említ. Mélyebben nem ástam az adatlapjaikba, nem használom őket.


Hieronymus
(addikt)
Blog

Galileo szolgáltatások.
1. Open Service. 1164–1214 MHz és 1563–1591 MHz. Nyitott szolgáltatás
2. High Accuracy Service 164–1214 MHz, 1260–1300 MHz és 1563–1591 MHz
A nagy pontosságú helyzetmeghatározás. tervezett szolgáltatás. Például a térképkészítéshez használható majd.
3. Public Regulated Service 1260–1300 MHz és 1563–1591 MHz
Nyilvános előfizetéses szolgáltatás illetve kormányzati szolgáltatás.
4 Keresés és mentési szolgáltatás. MEOSAR-Uplink: 406,0–406,1 MHz
Olyan helyekről is lehet kommunikálni, ahol semmi más lehetősség nem lehetséges. Nyilván nagyon szűk körben hozzáférhető szolgáltatás.

Tavaly gond merült fel a második generációs holdak második csatornájának vételével. Néhány vevőegységnek gondot okozott az adatok feldolgozása. Ezért hibás státuszt kapott az adatfolyam. A javításról még nincs hír.


joghurt
(addikt)
Blog

Igen. És? A kérdés arra irányult, hogy van-e publikus E5.
rövidebb forrás

Ugye itt egy ugrás jött, és "második generációs holdak" alatt nem a Galileo második generációjára (G2G) gondolsz - hiszen azokat még fel sem lőtték -, hanem a L2C-t sugárzó Block IIR-M és újabb GPS holdakra?
Konkrétan milyen tavaly felmerült gondra gondolsz?


dchard
(veterán)
Blog

Én a Galileo-nál "csak" órajel-forrás problémákat hallottam, a Passzív Hidrogén Mézerek elég nagy százalékban váltak pontatlanná, de szerencsére ott a RAFS, ez a felhasználó felé nem jelenti a pontosság csökkenését. Részletek

Szóval engem is érdekelne, hogy Hieronymus mire gondolt pontosan :)

[ Szerkesztve ]


Márton
(nagyúr)

Remek írás, köszönjük!

Galaxy S6-om egy erdő szélén ilyen útvonalat rögzített.

Az ott a bal alsó részen egy combos 50m-es eltérés :D
Bár bőven volt rálátás az égboltra és még nem is volt túl sok levél, a cikk után már nagyjából értem miért ilyen "gyerekrajz"-szerű a nyomvonal.

Kérdésem, hogy mi volna a legköltséghatékonyabb megoldás a pontosság növelére? 1-2 m már elég lenne.. De azt tartsa. Erdőben is. Van ilyen?

Egy L5 képes teló? A Redmi 8-ról olvastam, hogy még vannak bugok, de a Redmi 9 már jó lehet?
Vagy Galaxy S20?

Túraútvonalakból szeretnék Google kékvonalat, de így órákat kell korrigálnom a track-et utólag.

:R


joghurt
(addikt)
Blog

(Lombos) erdőben 1-2 m pontosság szerintem csak RTK korrekcióval hozható össze, plusz egy rakás türelemmel, hogy a fix elvesztése esetén megállj/visszamenj, amíg újra megvan. (Az RTK korrekcióhoz kell mobilnet, méghozzá durván 10 megabyte/óra adatforgalommal.)

Ha regisztrálsz valamelyik ingyenes NTRIP casterre, és nem vagy túl messze Budapesttől, Penctől, vagy Graztól, akkor mobilra elsősorban a Lefebure NTRIP Client alkalmazást tudom ajánlani. Ez lekéri a korrekciós adatokat, és már a telefonon a pontos helyzetet látod. NMEA track logot ő is ment, vagy a GPS mockupot bekapcsolva a kedvenc alkalmazásodból is rögzítheted az útvonalat. Előnye, hogy menet közben is látod, milyen fixed (RTK fix, RTK float, DGPS, 3D, 2D) van épp, sőt hangjelzés is beállítható ennek változására. Hátránya, hogy nekem rendszeresen megszakad a kapcsolata az F9P-vel. (Ez mondjuk nem gond, ha a telefon saját vevője tudja az L1/L5-öt.)

Kicsit feljebb írtam egy adag kétfrekvenciás telefont. Az S20 jó. Redmiből a 9 nem tudja, a Note 9 Pro 5G jó (a sima 5G és 4G nem!), a 9S talán. A friss és drágább készülékekben már benne van, mint a Xiaomi Mi MIX 3 vagy Xiaomi 12.

Nem tudom, pontosan mi az a "Google kékvonal". Túra útvonalat megoszthatsz egy csomó más helyen. Az OpenStreetMap alapúakon ráadásul jó eséllyel már meg is lesznek az ösvények.
De csinálhatod azt is, hogy betöltöd pl. az alltrails.com-on a GPX-et, ami megszűri és az utakra húzza, átnézés után ki tudod exportálni, vagy meg tudod osztani.


Márton
(nagyúr)

Köszi!
Akkor az L5 igazából ott javít, ahol amúgy is van nagy rálátás az égboltra?
Mondjuk városon belül, 10-esek között is jó lenne a méteres pontosság, mert utcakép frissítéshez hasznos. (kékvonal=bejárható utcakép a maps-en)

Bocsánat, nem Redmit, hanem csak Mi 9-et akartam írni. Arról több helyen olvasom, hogy kétfrekis (L5).

Az RTK korrekciós módszerhez szükségem van drága rtk vevőre vagy csak mobilnetre?

És végül, az alltrails-re ha regisztrálok, akkor mindenféle zajos gps jelet ráilleszt a meglévő, legközelebbi útvonalakra és elmenthetem újabb gpx fájlba? :U

:R


dchard
(veterán)
Blog

Hogy válaszoljak saját korábbi kérdésemre:

[GPSTest]

Ezzel meg lehet nézni, hogy adott telefon pontosan milyen GNSS technológiákat támogat.

Nálam megy az L1/L5, az E1/E5a, az orosz L1, a kínai B1/B2a/B1c és az indiai L5.


Márton
(nagyúr)

Igen, én is telepítettem.
Már 4 éves ez a cikk, jó lenne egy friss lista az összes dualfrekis telóról.


joghurt
(addikt)
Blog

A kétsávos vevő a jelterjedési hibák hatását csökkenti leginkább.
Ráadásul az L5-öt (E5-öt) kb. kétszer nagyobb teljesítménnyel sugározzák az L1-nél és L2-nél, és a repülésben használt frekvenciasávban van, azaz jobban védett az egyéb rendszerek interferenciájától. (Plusz tízszer sűrűbb az ún. chipping rate, azaz tized akkora a korrelációs háromszög.)

A sima Mi 9 tud L5-öt/E5-öt. Az Mi 9 SE és az Mi 9T valószínűleg nem.

Az RTK-hoz korrekciós adatokra van szükséged. Ezt hagyományosan a bázisállomás sugározta rádiófrekvencián (pl. a környéken mászkáló geodétának, vagy a közeli traktoroknak), az ezt venni képes készülékeknek. Valaki vagy vett magának egy bázisállomást a farmjára, vagy előfizette a jelet egy országos hálózattal rendelkező cégtől.
De lehet mobilneten keresztül is letölteni az adatokat. Manapság ez az elterjedtebb.

Ha küldesz egy GPX (rosszabb esetben KML/KMZ) állományt, visszaküldöm, az alltrails mit csinál belőle.


joghurt
(addikt)
Blog

Kicsit szkeptikus vagyok, találsz-e ilyet. Annyiféle telefon van, és sokszor még a gyártói adatlapon sincs feltüntetve ez az információ.
Ha van konkrét jelölt a néhány évnél fiatalabbak között, arra rá lehet keresni.
Vagy kipróbálni rajta a GPSTestet.


joghurt
(addikt)
Blog

Na, megnéztem az alltrails-en ezt a feature-t pontosabban. Sajnos elsősorban szűrést végez (kb. 40%-ra), simítást alig, és magától útvonalra sem illeszt:

Azt lehet csinálni, hogy Smart Routinggal lekattintod néhány pontját, és akkor ő az ösvényekre rakja az útvonalat. Az elágazásoknál szoktam besegíteni neki, vagy ha két pont között valahol le lehetne vágni, és ő a rövidebb úton vinne.
A jelzett turistautak elég jó pontossággal fent vannak rajta, az MTSZ-nek van felmérő projektje.


Márton
(nagyúr)

"A kétsávos vevő a jelterjedési hibák hatását csökkenti leginkább."

Tehát akkor mindenhol hasznos, hisz pontosabb jelet kapok, mint csak L1-gyel nem?
50m helyett, mondjuk 10m lesz a hiba a fák alatt? Az is jobb mint a semmi. :)

A Mi 9-nél már jó az említett "körítés"? Akkor egy ilyen használtan lehet a leg-költséghatékonyabb L5-ös készülék?

"Az RTK-hoz korrekciós adatokra van szükséged."
De hardverre is a telón kívül vagy csak mobilnetre?

Szűrni a wtracks is tud, beállítható mennyire egyszerűsítse a pontok számát, sőt szerkeszthető, mozgatható, összekapcsolhatók szegmensek, stb. és free :)

:R

üzenetek