Nem tartom magam tökéletes kutyatartónak (sajnos). Abban biztos vagyok, hogy ha a kutyám megtámadna valakit (amit nyilván elképzelhetetlennek tartok, mint minden kutyás), akkor az az én hibám lenne. Ezért ennek a lehetőségét is érdemes elkerülni. Utcán mindig póráz. BKV-n szájkosár. Kutyafuttatóban is tájékoztatom a közvéleményt, hogy a kutyám hangos, ugatós, de közben be is van szarva, szóval ha ez belefér, akkor elengedem, különben keresünk másik helyet. Olyan erdőben, réten, pusztán, ahol nem látok és nem is sejtek másokat én is elengedem, a tapasztalatom az, hogy ettől nagyon boldog, de ha helyzet van, akkor általában azt várja, hogy én mit rendelkezem, nem pedig önállósítja magát. És ezen kívül van az az opció, hogy vannak az erdőn-mezőn más kirándulók roppant kevesen (x<5), akkor róluk is kiderítem, hogy miképp viszonyulnak a kutyához és csak utána engedem el. Mivel a Csutka alapvetően cukinak tűnik és nem is nagy, ezért tök sok jó élményem volt az rövid pórázra vett kutyámmal, amikor random emberek mondták, hogy engedje el nyugodtan, meg a Pistike megsimogathatja-e, és perszehogy. De az az alapvetés, hogy Pistike nem akarja megsimogatni, amíg ki nem derül, hogy mégis.
Én elég sokat áldoztam időt, energiát és lóvét arra, hogy engedelmes, de boldog kutyám legyen. Ebből a boldog az stimmel:-) Az engedelmességi vonalon pedig azóta is dolgozunk, járunk kutyás képzésekre, szocializálódni, megtanulni játszani más kutyákkal, megtanulni az interakciót az emberekkel, mert az én kutyám boldogan ugatva tud rohanni idegenek felé azon örvendezve, hogy mindjárt megismerkedik valakivel, aki meg fogja őt simogatni, csak ezt az idegenek nem mindig látják hasonlóan:-)