A német felső vezetés (Raeder) által követett taktika (és mérlegelés hiánya), ill. a poroszos felfogás: 'a kapott parancsot minden körülmények között teljesíteni kell' volt a Bismarck legnagyobb gyengéje, nem a legénység tapasztalatlansága ("valódi" harci tapasztalata az angoloknak sem volt még, ebben az időben, oly sok...).
A hajó összteljesítményén a rajta tartózkodó Lütjens rontott legjobban és szinte egyedüliként: amilyen kapitális hibákat elkövettek az irányítása alatt, azután mindenre lehetett számítani csak meglepetésre nem, amire pedig a hadművelet erősen alapozott!

Már maga az, hogy egy csatahajót, pláne egymagában küldenek ki az ellenség hátsó kertjébe a kereskedelmi hajókat lövöldözni, már ez egy kapitális baromság volt - az eredeti tervekben erre az útra kifutott volna a Tirpitz is, csak az nem készült el időben (a terv, meg mint a kapott parancs: nem módosítható, vagy halasztható)...

Tirpitz: „Ingenohl Németország sorsát tartotta a kezében. Forr bennem a düh, valahányszor csak rágondolok!”

Na, vmi ilyen Ingenohl-ost reprodukált Lütjens is, amikor a sérült PoW-t futni hagyta és utána nem tért vissza a kiindulási bázisára (az utolsó tankolást is félbehagyta, annyira rohant parancsot teljesíteni, így már eleve, az eredeti küldetéshez is a szükségesnél kevesebb volt az üzemanyag a tartályokban) - a Prinz Eugen nem sok zavart keltett az angol hajózásban és biztosra vehető, hogy a Bismarck-kal az oldalán sem lett volna jobb a végső mérleg (ahogy azt a későbbi bevetések is igazolták), viszont a két begyűjtött trófeával és a megmentett Bismarck-kal sokat javult volna a németek (végig kihasználatlanul hagyott) helyzete...