üzenetek

hozzászólások


gerner1
(veterán)

A miénken visszaállt az újkorában realizált 6½ -7ó, 2SiM -mel, Teljesítmény módban, egyetlen soc-media felületet (& APP -ot ) sem használva. Azrán, pont ugyan úgy csökkent az akku degradálódásával, mint az eredetivel.

Most, lassan ismét cserés lesz. Mi, megint a SES -be visszük (Westend).

Sok múlik még, a valóban jónak minősíthető térerőn, hogy mennyit vagyunk mozgásban, és ezek miatt mennyi a fallback, tornyok közti váltás, stb...

Ugyanakkor, szerintem lehet jónak minősíthető plö 2-3ó SOT is ( picit talán túl van misztifikálva), ha mellette van plö sok órányi hívás, vagy BT-zene, stb is (emelyek szintén fogyasztanak) ...

[ Szerkesztve ]


#64638144
(aktív tag)

Jól emlékszel. Én cseréltem, sotot ugyan nem néztem, de legalább kibírta reggeltől estig. De este már nem nagyon lehet így se nyomkodni, töltőre kell tenni. Nekem azt mondta a szervizes, hogy eredeti akkut tesz bele, kereskedelmi forgalomban nem kapható, csak a szervizek vásárolhatják meg. Most is az van benne, de mivel behányt a mikrofon már másodjára, inkább vettem másik telefont.


Hauptmann
(addikt)

Akkor most így nem tudom, visszavigyem-e (felső hangszórót cseréltek biztosan, mert már nem recseg). BT nincs használva, csevegőprogramok mennek leginkább napközben. Hívás van, de nem átlagban max. 1 óra.


#64638144
(aktív tag)

Kérted, hogy gyári akkut tegyenek bele? Mennyi volt az akku? És mikor cserélték?


Hauptmann
(addikt)

A munkahelyem intézte, két hete kaptam vissza a telefont. Akku. meg felső hangszóró cserét kértem. A felső hangszórót biztos, hogy megcsinálták, az akkuban nem.vagyok biztos.


gerner1
(veterán)

Biztosan nincs valami korabbi, saját módszerrel mért eredményed (amikor még jónak minősíthető volt általad is..), amelyhez ha most megismétled ugyanúgy + ugyan azokkal a felhasználói körülményekkel, akkor tudnál viszonyítani ?


Hauptmann
(addikt)

Konkrét mért eredmény nincs. Csak az, hogy elment a telefon kb. ugyanilyen használat mellett reggeltől késő délutánig, most meg akkucsere előtt is kétszer kellett tölteni, meg most is.


gerner1
(veterán)

Akkor marad a dilemma .


baladam86
(aktív tag)

Én kb. 1 éve cseréltettem az Oktogonnál lévő Samsung szervizben, mert előtte egy utángyártott akksicserével nem jártam jól, a gyenge, originál akksihoz képest (ami akkor már 4 éves volt) alig volt jobb az üzemidő, ezért úgy gondoltam, hogy elviszem a Samsungba cserére, mert ők csak nem használnak utángyártott akksikat. Így is lett, a Samsung szerviz cseréje után visszakaptam az eredeti akksiidőket, nagyon megéri kicsit többet költeni rá, ne azon a pár ezer forinton múljon.

Fél évre rá sajnos én is megkaptam viszont a kijelző bezöldülést, hogy nem reagál semmire, amikor megtudtam mennyi egy kijelzőcsere, inkább váltottam, de nem lenne rossz tartaléktelefonnak a Note 9, csak 100.000,- egy kijelzőcserére fáj lelkiekben, mert úgyis a fiókban töltené ideje nagy részét, annak ellenére, hogy hibátlan, és patika állapotú, de nagyon szerettem a készüléket, 5 évig hűségesen kiszolgált.


rstwingo
(tag)

Én mostanáig használtam,igaz főzöt rommal,mert találtam egyet,amelyiknek volt olyan beállítása ami kordában tartotta a zöldülést.(több óra navigálás se zödült).
De kiszálni belőle jóárba szinte lehetettlen a zöldülés miatt.
Mivel vettem egy S24U-t és megtudtam hogy belehet számoltatni egy régi telefont ,igy beszámoltattam utólag.Kaptam érte 68 ezret ,ez egy jó ár árte ugy gondolom.
Szóval igy jól kitudtam szálni belőle.


ace05
(senior tag)
Blog

Mikor vettem a galaxy s9+ tabomat, nekem kb 88k-ért számította be a ses.hu. 38-at adott a telefonért, + 50k-t store kreditként, ami lejött a tab árából.

[ Szerkesztve ]


baladam86
(aktív tag)

Én is használnám a mai napig, ha működne a kijelző :)
De emiatt én is kénytelen voltam váltani tavaly év végén egy S23 Ultrára..
A Note 9-et nem adnám el semmi pénzért, túlságosan a szívemhez nőtt, egy darab karc nincs rajta sehol, majd egyszer cseréltetem a kijelzőt, és akkor nyugodt szívvel tárolom tovább a fiókban.. Néha-néha majd előveszem, és nosztalgiázok.


MaCS_70
(félisten)

Én is így vagyok ezzel. Jó lenne megmenteni a Note9-et, ahogy a Note4-em is használatban van még.

Az S23-at egyszerűen nem ilyen jó kézbe venni...

MaCS


#64638144
(aktív tag)

Mert hiányzik neked a ceruza. Ma fogtam a boltban a 24 Ultrát, azt jó volt használni. És nincs lekerekítve. Szerethető. Próbáld meg cserélni!


Joe.36
(addikt)

Akkor vettem a Note-9et amikor megjelent, nagyon vigyáztam rá, nagyon szép állapotban van a mai napig, soha nem volt szervízben, az aksi sajnos már csak 61%os.
De még működik ! :)
Ezköz specifikus duál töltövel használom ami az órát is tölti.

[ Szerkesztve ]


MaCS_70
(félisten)

Sosem használtam a ceruzát.

A Note2-n még néha igen, a Note4-en egyetlen egyszer, a napját, óráját és a pontos helyét is meg tudom mondani, a Note9 öt éve alatt egyszer sem húztam ki a készülékből. Számomra értéktelen.

MaCS


#64638144
(aktív tag)

Akkor lehet, hogy nem érzed a prémium érzést? Mert nálam ez van az S23-mal. Persze az is lehet, hogy hozzászoktam a jóhoz a Note 9-cel és már nehéz megugrani vagy jobbat csinálni. Mondom, fogd kézbe egy boltba a 24 Ultrát és visszajön az érzés. Legalábbis engem elfogott vele a birtoklási vágy. Csak sajnálom a pénzt amit buknék a cserén, ezért nem váltok. Vagy ha váltok, akkor iPhone-ra. Nem adok több esélyt a Samsungnak. 10 évig tűrtem.


MaCS_70
(félisten)

Én eleve nem vagyok különösebben érzékeny erre a "prémium érzés"-re, de a Note9-en sokkal inkább érzem, mint az S23-on.

Bár ez egész már csak a tok miatt sem izgat.

Egyébként, ha már tok: most nagyon nagyot csalódtam a Samsungban. Gyári fedeles tokot használok, és legnagyobb döbbenetemre az S23 tokját nem tudom támaszként széthajtogatni. :Y

MaCS


#64638144
(aktív tag)

A régi ledeset sem lehetett támaszként használni. Viszont ezt teljesen hátra tudod hajtani, így tokka befigható autós tartóba és hátrahajtva is tudod használni anélkül, hogy azon kellene aggódni, hogy megtörik a szalagkábel.


MaCS_70
(félisten)

LED-est sosem használtam, de a Note-ok Smart/ClearView-jai eleve hátrahajthatók voltak, és nehézkesen, de belefértek az autós tartókba. De érezhetőennem tetszett nekik, főleg azért nem, mert a tartókat nem képesek pár milliméterrel mélyebbre gyártani... :(

MaCS


Prien
(addikt)

Ne féljetek a (teló)cserétől. Én kb.4 évig használtam a Note9-et, imádtam, azt gondoltam, ilyen jó telefonom nem lesz többet.
Tavaly cseréltem le S23 Ultrára, nem bántam meg!


#64638144
(aktív tag)

És az se zavar, hogy gyakorlatilag egy ugyanolyan telefont megvettél mégegyszer mint a Note 9, csak dupla áron, kevesebb tartozékkal?

[ Szerkesztve ]


Prien
(addikt)

Ugyanolyan...oké, megyek, iszom egy sört inkább 😃 🍻


#64638144
(aktív tag)

Miért, mivel tud többet? Pár szoftveres fícsörrel, amit a Note 9 is simán elbírna, ha rátennék... A tollal meg van gesztusvezérlés az Ultrában, de azt se használja szerintem senki. Szóval semmi extra. A Note 9 is gyors, nem laggol. A böngészőben az oldalakat meg az S23+ is újratölti folyton, pedig csak 5 lapom van megnyitva... Én semmivel nem vagyok előrébb az S23+ -szal... Csak hátrább... Se töltőfej, se ceruza, se jack, se optikai pulzoximéter, se íriszszkenner, dupla áron... Szóval "lóf@sz jön itt csikánó, nem csillag" ahogy Csuja Imre mondta az Üvegtigrisben. Kellemes sörözést...


Joe.36
(addikt)

Nekem az értesítő led miatt van meg a Note 9, kár volt megszüntetni.... :F


#64638144
(aktív tag)

Ja, tényleg, azzal is kevesebb van.


MaCS_70
(félisten)

Én egyetlen funkcióval vigasztalom magam az S23+nál: a széles látószögű kameraegységgel. Ez nagyon hiányzott a Note9-en.

MaCS


#64638144
(aktív tag)

Halszemoptika? Minden görbe tőle. A makro jobban kellett volna. De ez viszont tényleg egyéni ízlés kérdése, ezen egészen biztos, hogy nem veszünk össze. :)


Prien
(addikt)

Semmi gond, ha valamikor lesz egy S23 Ultrád, remélem elcseréled egy Note 9-re velem, majd írj. Hisz ugyanolyan.


#64638144
(aktív tag)

Nem lesz ultrám, mert van S23+. És ezt sem vettem volna, ha a mikrofon a javítás után 2 hónappal nem döglik be újra. Nekem az tökéletesen elég lett volna. Nyilván ezért költöttem rá 40 000-et.
Ugyanis azért döntöttem a Note 9 felújítása mellett, mert láttam, hogy minimális újítás van a 23-ban. De még a 24-ben sincs több újdonság ami miatt váltani kellene. Gondolom te sem tudsz 3 eszméletlen nagy innovációt felmutatni.


MaCS_70
(félisten)

Lehet, hogy görbe (nem is igazán zavar), de rajta van a képen. Én döntöm el, hogy használom-e.
Ha nincs a telefonban, akkor nem tudom használni.

Az S23+-om fotóinak a felét ezzel készítem.

MaCS

üzenetek