Bizony, hogy azok. A házban is az 5,25 colos meghajtó helyére lehet csak beépíteni, így akinél kétféle floppymeghajtó foglalta ezeket a helyeket, annak jellemzően szívás volt. Ez már az optikai meghajtók korában nem volt zavaró, addigra kihaltak az MFM merevlemezek.

A gyártók és a technika abba az irányba mentek el, hogy kicsi meghajtók legyenek: könnyebb kisebb adattároló felületet egyenletes minőségben legyártani, könnyebb a kisebb és könnyebb alkatrészeket mozgatni, kevesebbet fogyaszt, csendesebb, kevésbé rezonál.

Lényegében az MFM merevlemezek egy nagyméretű, teljesen buta floppymeghajtók voltak, amelyekben fixálva volt a lemez. Amúgy épp olyan hangos és megbízhatatlan volt, mint egy floppy, hasonlóan lassú is volt, kilobájtokban lehet mérni a másodpercenkénti szekvenciális átvitelét, a random írás/olvasás ennél is lassabb volt rajta, egy modern USB-s slim kisfloppy meghajtó veri sebességben, nem hogy egy ócska, régi SD-kártya. Vezérlőelektronika sem volt benne (ezért buta), külön vezérlőkártyát kellett a gépbe tenni, meg a BIOS-ban is külön kellett a vezérlőkártyához igazítva mélyformázni, meg típus alapján a technika adatait megadni (vagy TYPE 1-46 megadásával, vagy TYPE 47 esetén az adatok külön részletes megadásával), különben nem működött. Ez azzal járt, hogy ha áttetted egy másik gépbe, amelyikben másik vezérlőkártya volt, az nem tudta olvasni a lemezt, így újra mélyformázni kellett. Minden leállításkor külön kellett parkoltatni a fejet. Nem véletlenül jelentek meg az IDE meghajtók, amelyekbe be volt építve a vezérlő, és a külvilág felé szabvány felületen látszott a meghajtó, nem kellett mélyformázni (néhány BIOS engedte, de ilyenkor is csak egy egyszerű zerofilles törlést csinált a drive, aztán a SATA korszakban már erre sem volt lehetőség BIOS szinten), így akármelyik IDE csatolós gépbe áttéve ugyanúgy működött, nem kellett a fejet sem parkoltatni, azt megoldotta a drive intelligensen kikapcsoláskor. Csak aztán az IDE is túlhaladott lett, ahogy nőtt a cache és a meghajtók sebessége, igény lett a nagyobb sávszélre, a jobban párhuzamosított műveletekre, a külön kábelezhetőségre (ne kelljen master, slave, cable select jumperrel szenvedni), így átvette a helyét a SATA, amely mára szintén elavulni látszik (bár egy éve jelent meg a 3.3-as revízió) az M.2 PCI-E csatoló / NVME protokoll javára, amely még nagyobb sávszélességet biztosít, még több műveletet lehet párhuzamosítani, nem kell kábelezni, kisebb helyet foglal (ami vékony ultrabookoknál fontos leginkább). Plusz az SSD-k is mennek egyre össze, egyre kisebb csíkszélességen gyártják a Flash memóriákat, egyre inkább beleintegrálnak mindent 1-2 chipbe, aztán már csak egy kis nyák az egész 1-2 chippel, már akkora, mint egy pendrive.

[ Szerkesztve ]