Így van! A valódi tudás időtlen. Attól, hogy egy eszközt már nyilván nem fogunk újra használatba venni, attól még alkalmas lehet dolgokra, pl. a működés megértésére, nosztalgiázásra.
Nagy példaképemet, Békát juttattad eszembe. Biztos sokan ismeritek, az ő oldala, főleg a "Szétszedtem" rovata mindig felvidít. Mélyreható műszaki tudása, egyedi humora, öniróniája egyszerűen megunhatatlan:
oldradio.tesla.hu
MÉG SOK ILYET! KÖSZÖNÖM!

Szintén kedvenc!

Kiváló cikk, remek a fogalmazás is!
Egyetlen bajom vele, hogy ráébreszt milyen öreg vagyok már. (nem komolyan venni!)

Ezeket a darabokat én még napi szinten szereltem anno 1988 környékén a Műszertechnikánál. XT-be és 286-ba mentek, szívtunk is velük annyit, hogy az nem igaz.

Nagyon jo volt olvasni ezt a cikket, egyrészt nosztalgia, másrészt szakmai szempontból is. A humor adagolása is pont megfelelő, szóval én is csak azt tudom mondani, abba ne hagyd! Vannak még a korszaknak érdekes megoldásai bőven.

[ Szerkesztve ]

Jó cikk! Majd hasznát veszem, amikor előszedem az ST225/251 gyűjteményemet

Nosztalgiához hozzátartozik a sebesség és a hang is.

Egy ilyen kövületet senki nem használ már éles feladatok ellátására, ugyhogy az adatbiztonság nem igazán releváns elvárás. Ez már csak a technológia szeretetéről, tiszteletéről szól és a barkácsolás őrőméröl. Szentségtörés lenne belekeverni egy mai technológiát, mert ennek az egésznek éppen az a lényege, hogy bemutassa, honnan indultunk, milyen megoldásokhoz nyúltak a mérnökök a kor lehetőségein, keretein belül.
Azzal, ha SD kártyákat kevernénk ide, éppen a dolog lényege veszne el.

[ Szerkesztve ]

Én csak a cikk elolvasása után, YouTube-on tovább nézelődve realizáltam, hogy ezek 5,25"-os merevlemezek. Így máris könnyebb elképzelni, miért voltak képesek rázni a gépházat.

Milyen technológiai okai voltak, hogy kihaltak mára az ilyen fizikai méretű HDD-k?

Hű, akkor tényleg "öreg" vagy (nem bántásként!)...én 1988-ban még leginkább a C-64-en dokkoltam az Elite-ben Vagy már nem? Nem is emlékszem, de milyen régen és mennyire más világ volt.

Bizony, hogy azok. A házban is az 5,25 colos meghajtó helyére lehet csak beépíteni, így akinél kétféle floppymeghajtó foglalta ezeket a helyeket, annak jellemzően szívás volt. Ez már az optikai meghajtók korában nem volt zavaró, addigra kihaltak az MFM merevlemezek.

A gyártók és a technika abba az irányba mentek el, hogy kicsi meghajtók legyenek: könnyebb kisebb adattároló felületet egyenletes minőségben legyártani, könnyebb a kisebb és könnyebb alkatrészeket mozgatni, kevesebbet fogyaszt, csendesebb, kevésbé rezonál.

Lényegében az MFM merevlemezek egy nagyméretű, teljesen buta floppymeghajtók voltak, amelyekben fixálva volt a lemez. Amúgy épp olyan hangos és megbízhatatlan volt, mint egy floppy, hasonlóan lassú is volt, kilobájtokban lehet mérni a másodpercenkénti szekvenciális átvitelét, a random írás/olvasás ennél is lassabb volt rajta, egy modern USB-s slim kisfloppy meghajtó veri sebességben, nem hogy egy ócska, régi SD-kártya. Vezérlőelektronika sem volt benne (ezért buta), külön vezérlőkártyát kellett a gépbe tenni, meg a BIOS-ban is külön kellett a vezérlőkártyához igazítva mélyformázni, meg típus alapján a technika adatait megadni (vagy TYPE 1-46 megadásával, vagy TYPE 47 esetén az adatok külön részletes megadásával), különben nem működött. Ez azzal járt, hogy ha áttetted egy másik gépbe, amelyikben másik vezérlőkártya volt, az nem tudta olvasni a lemezt, így újra mélyformázni kellett. Minden leállításkor külön kellett parkoltatni a fejet. Nem véletlenül jelentek meg az IDE meghajtók, amelyekbe be volt építve a vezérlő, és a külvilág felé szabvány felületen látszott a meghajtó, nem kellett mélyformázni (néhány BIOS engedte, de ilyenkor is csak egy egyszerű zerofilles törlést csinált a drive, aztán a SATA korszakban már erre sem volt lehetőség BIOS szinten), így akármelyik IDE csatolós gépbe áttéve ugyanúgy működött, nem kellett a fejet sem parkoltatni, azt megoldotta a drive intelligensen kikapcsoláskor. Csak aztán az IDE is túlhaladott lett, ahogy nőtt a cache és a meghajtók sebessége, igény lett a nagyobb sávszélre, a jobban párhuzamosított műveletekre, a külön kábelezhetőségre (ne kelljen master, slave, cable select jumperrel szenvedni), így átvette a helyét a SATA, amely mára szintén elavulni látszik (bár egy éve jelent meg a 3.3-as revízió) az M.2 PCI-E csatoló / NVME protokoll javára, amely még nagyobb sávszélességet biztosít, még több műveletet lehet párhuzamosítani, nem kell kábelezni, kisebb helyet foglal (ami vékony ultrabookoknál fontos leginkább). Plusz az SSD-k is mennek egyre össze, egyre kisebb csíkszélességen gyártják a Flash memóriákat, egyre inkább beleintegrálnak mindent 1-2 chipbe, aztán már csak egy kis nyák az egész 1-2 chippel, már akkora, mint egy pendrive.

[ Szerkesztve ]

Ne ess át a ló túloldalára. Nem voltak annyira rossz a helyzet, mint írod.

Egyik floppy sem érte el az MFM vinyók sebességét. Egy ST-225 150kB/s-et tud, vagy megfelelő interleavinggel és turbó XT mellett kicsit többet is. Egy 2x CD-ROM persze már lenyomja...

Az MFM vinyót is át lehetett rakni másik gépbe, csak az adatait fel kellet írni és megadni. 286-on és felfelé erre 90%, hogy volt lehetőség magában a BIOS-ban. XT-nél is volt olyan klón kártya ami debuggerrel elindítva nem akadt le, ha nem mélyformáztad le. Ezt a beállítást az IDE meghajtóknál is meg kellett tenni. Legalábbis eleinte, aztán jött az auto detect és a többi már egész használható.

Neked láthatóan nem sok közöd volt a gyakorlatban ezekhez az eszközökhöz...

Köszi az írást, érdekes!

Jó olvasni az ilyen cikkeket.

Kösz a cikket !
Minden elismerésem !

(Az első winchesterem 20 megás MFM volt és hatalmas 40 megásra növeltem Stackerrel, ami remekül használható volt.
Japán Neat alaplapos gépem volt, ha jól emlékszem. Az a márka is eltűnt, mint ahogy a Thomson processzor, stb. Még a nagy 5 1/2-es floppyk voltak akkor használatban, a kicsik csak akkor kezdtek terjedni...)

[ Szerkesztve ]

Persze az is igaz, hogy amit írtam, azok a korai MFM vinyókra igazak leginkább. Azok a classic teljes magasságú meghajtók, amelyek még az XT-kben és korai AT-kben voltak. A későbbi MFM HDD-k, amelyek már feles magasságúak voltak, azoknál jobb volt a helyzet, nem csak sebesség tekintetében. A 150 KB/sec-et már modern slim 3,5 colos floppy drive-ok is bőven lenyomják, nem hogy a dupla sebességű CD-ROM. Nyilván, az MFM idejében létező floppyk eleve lassabbak voltak (főleg az 5,25 colos floppy), így az MFM HDD hozzájuk képest előrelépés volt sebességben.

Abban igazad van, hogy korai IDE HDD-knél is még kellett Type-ot megadni a BIOS-ban, de a fejlődés nem állt meg, az IDE meghajtóknál gyorsan elterjedt az autodetect. Az autodetectnek is két formája volt, egyiknél a felhasználónak kellett a BIOS-ban autodetectedet beállítani, és a BIOS egy gyors csekkolás és jóváhagyás után mentette a paramétereket Type 47-es beállítással, majd később már nem is lehetett Type-ot beállítani, hanem a rendszer minden bootoláskor automatikusan detektálta a HDD paramétereit, ahogy most a SATA meghajtóknál is történik.

(#32) Vesa: valóban nem, most jól lebuktam.

[ Szerkesztve ]

Szimplán nem lehettek a floppy-k gyorsabbak egy MFM vinyónál. A HD meghajtók interface sebessége 1000kbit/sec. A nettó az 80kbájt/sec alatt van és az elérési idő is 3-4x nagyobb. A HD 3.5" és 5.25" interface sebessége megegyezik.

Van ST-412-es meghajtóm és egy 5150-el simán veri a HD-s floppy-t még ha azt egy 386-ban használod akkor is. USB-s meghajtó sem lesz gyorsabb, mert a forgási sebesség kötött. Gyorsabban meg nem szokták azok sem pörgetni, mert nem lesz olvasható a lemez máshol, ha írod. Amúgy sem logikus a két egymástól 10 évre lévő technikát összevetni. Egy 286-ban (nállam 386-ban) még találkozhatott egymással a HD floppy és az MFM vinyó, de mire az USB megjelent már csak nehezéknek és érdekességnek voltak jók az MFM vinyók.

Auto detect 486-ok környékén jött be. '86 körül jelentek meg az első IDE meghajtók. Elvileg támogathatták az identify drive parancsot. (Vicc, de 94-ben szabványosították csak és ott is Mandatory.) De ez opcionális volt. Régi Conner és az első 40MB-os Segate IDE-s vinyóm sem támogatta, pedig az már 91-92 körül volt. Ha jól emlékszem az újabb 486-os lapoknál jelent meg ez a funkció jóval az MFM vinyók használati idején túl.

A slim FDD-k nagyobb fordulatszámmal működnek? Csak mert a hagyományos 300rpm az 1.44-es lemez sávonkénti 18 szektora mellett 45kB/s sebességet ad. Az elérési időről még nem is beszéltünk, bár tény, hogy az MFM vinyók azért azzal sem állnak nagyon fényesen, de azért floppy sebesség...? Anno a jó öreg ST-225 nagyon szépen muzsikált (szó szerint is ) a floppyhoz képest. A csicsergése nosztalgikus most is nekem - de azért akkor is túl macerásak "gyakorlati" retrózáskor.

Opsz. 1000kbps? Basszus, 500-ra emlékeztem...

@frescho - 386-os lapjaim (SX, DX, SLC) tudnak auto detectet. Vagy ezek túl modernek akkor...?

[ Szerkesztve ]

Az első szériák (DX25, SX16) még nem tudtak ilyen úri huncutságot. Az itthon elterjedt '92 körüli DX40 már másod virágzás volt. Az itthoni speciális viszonyok miatt veszik egy kalapba amúgy az MFM-et és ezeket késői 386-os gépeket. '89-ben "váltottunk" és onnan 3 év alatt ugrottunk 3 generációt miközben németeknél már 486-ot lehetett venni. (OK itthon is, csak nem tudtad kifizetni, mert egy lakás árába került mire átcsempészték a COCOM alatt...)

Ezért volt nekem is öszvér XT-ből MFM 386SX 2MB RAM-os gépem. Amit sikerült összeszedni az volt a "jó"

[ Szerkesztve ]

Nekem 286-hoz volt anno az ST225, aztán még ahhoz a géphez sikerült szereznem egy 120-as IDE WD-t, persze ez már 94-95 táján volt, jóval a 286 "valódi" ideje után. Azóta is bennem él, hogy megszívtam a nem hogy autodetect-et, de a 47-es típust sem ismerő BIOS közreműködésével. Alighanem sikerült egy hangyával nagyobbat beállítani a fix típusokból és a WD egyszer simán "körbeért" és ráírt a lemez elejére, amitől minden bukott, amit addig rávettem...

[ Szerkesztve ]