Értem. Pontosabban nem értem.
Ha egy digitális adatfolyamot egyik eszközről a másikra, hibajavítás mellett, akkor küldő és fogadó eszközön bitpontosan egyezik meg az adattartalom. Ha nem így lenne, akkor a mai informatika nem létezhetne.
Ha a CD-t nézzük, akkor mindenki elfogadja, hogy a ráírt adatokat bitpontosan vissza lehet nyerni az adathordozóról. Ha a ráírt adatokat zenének tekintjük, akkor már beindul a vita.
A CD meghajtó elektronikája nem tudja, hogy mit olvas. Az adatot és a zenét ugyan úgy olvassa. Ha a hibajavítás nem lehetséges, akkor leáll az adatolvasás lemezhibával.
Az információ deformáció az adatátvitel analóg formáiban lehetséges. A forrásból elindított analóg jel sohasem egyezik meg a fogadott jellel. Minden esetben módosul az információ az adatátvitel során. A jelsorozat digitális értelmezése korrigálja az átvitel során keletkező deformációt.
Amikor már a beszéd teljesen érthetetlen volt a rádióhullámú adatátvitelen a zavarás miatt, a Morze kódok alkalmazásával még értelmezhető volt az átvitt információ. A géptávíró rendszerek bevezetése után az emberi beszéd adatátviteli sebességét meghaladó átvitelt sikerült elérni. És ez még hibajavítást nem tartalmazó adatátvitel volt.
Van egy másik megközelítése a problémának.
Az analóg (vinyl) lemezek esetében minden lemezhallgatás rombolja a következő lejátszás hangminőségét. A tű koptatja a barázdákat. De az optikai adatátvitelben úgy lehet keresni a hibát, mint kákán a csomót.