Nekem tetszik, hogy a single fps-eknek lett egy olyan műfaja, amit az olyan embereknek találtak ki, akik kinőtték a "dejólőni, sokanjönnek" mechanikát, de egy-egy jó történetet szívesen "megnéznek". A Starcraftban (ami pont stratégia, de jó sztorival) - mai, felnőtt fejjel - nekem elég fárasztó, hogy egy-egy pályán kb. ugyanazt kell csinálni, kampányonként 10x, 20x, 30x, és akkor szépen feltárul a történet.

Erre tökéletes megoldás a walking simulator, amiket nagyon bírok. Nincs ellenfél (általában), a sztorit a játékos maga fedezi fel, persze megfelelően "megrendezett" körülmények között. Itt nincs kecmec, írni kell, mesélni, nincs sallang, színes tank rózsaszín ágyúcsővel, ami 16x AA mellett eltereli a figyelmet a hiányokról. Dramaturgiailag bizonyára még jobban is oda kell figyelni az ilyen esetekben, mint egy sima játéknál. Firewatch, Gone Home, Everybody's Gone to the Rapture, Tacoma, SOMA (ez picit talán kilóg), - ezek mindegyike jó élményt adott. A következőnek a "The Station"-t néztem ki, az van felírva.

És ezek mind relatíve friss cím, egyik sem régi, és csak azok, amelyket ismerek. Amiket nem, vagy nem jöttek be (Ethan Carter), azokat nem is említve. Nemhogy single, nemhogy fps, de még elég speciális altípusok is, és élnek, virulnak. Szóval . . .