A frekvenciatartományok kiosztása feletti jog mindenhol nemzeti érdek, ezt az ENSZ sem írhatja felül, egyszerűen azért, mert a nagyhatalmakon túl még a középhatalmak és kishatalmak sem szeretnék, ha más mondaná meg, hogy márpedig XYZ frekvenciát ez és ez használhatja, azt a másik és így tovább. Beleszólást és vétót akar mindenki.
Ezt egy nemzetközi egyezmény és szerv próbálja koordinálni, ez a Nemzetközi Telekommunikációs Egyesület (ITU). Az ITU régiókra bontotta a szerveket, és korábban meghatározott egyes sávtartományokat arra, hogy oké, itt és itt lehet a műholdas kommunikációt használni. A függetlenséget hétköznapi szinten a régiók és országok megtartották - lásd 4G LTE frekik, ahol az ázsiai, európai és amerikai telefonok más-más frekvenciatartományokat használó modemeket kaptak (ugye a B20 sáv megléte vagy nem léte esete a kínai telefonoknál...).
Ez a műholdaknál némileg egyszerűbb, mert azért ritkán fordult elő, hogy azonos időszakban az ég azonos pontján jártak. Szóval X műhold szolgáltató bejelentette, hogy ő az adott frekin szeretne kommunikálni a műholdjával. Megnézték, hogy ütközik-e valamivel, ha nem, akkor hivatalos lett az engedélye, ha nem, akkor lehetőség volt még mindig arra, hogy egy-egy régió felett megkapja az engedélyt (és mondjuk csak ott kommunikált a műholddal). A GEO műholdak pedig a Föld egy adott pontja felett maradnak, így az esetük még egyszerűbb, mert tudni lehet, hogy oké, ők abból az irányba lesznek mindig.
Az Iridium műholdak voltak az elsők, ahol ez elkezdett probléma lenni, de mivel egy viszonylag szűk sávot használtak, ez sem volt megugorhatattlan.
A műholdas internetszolgáltatás egészen új helyzetet teremt, főleg, hogy sok sávtartományt az 5G-vel párhuzamosan pályáznak. A frekvenciatartományok menedzselése az elmúlt kb. 10-15 évben egyre durván kihívás, de nincs rá jó globális válasz, igyekeznek az országok együttműködni, de ez is egy olyan eset, amikor a piac gyorsabb választ vár, mint amit a hatóságok adni tudnak, ilyenkor jönnek az utólagos szabályok...
Önmagában az, hogy több tízezer műhold kering mondjuk 400 és 1200 km között, még nem akkora nagy probléma, ha pontosan ismerik a pályájukat, és adott esetben a műholdak képesek kis mértékű módosításra, hogy elkerüljék az összeütközést. Ezért is kell ebben az esetben átfedés a műholdak között. A pálya pár km-es módosítása hétköznapi esetnek kell minősüljün. A probléma az, hogy űrszemét, vagyis nem irányítható testekből lehetőleg ne legyen túl sok. Illetve ha van, akkor is pontosan ismerni kell a pályáját.
A cikkbe nem került be a SMOG-P műhold például, ami a második (és az ATL-el a harmadik) Magyar műhold. De például az Egyesült Államokban ezt nem lehetett volna elindítani, mert 5x5x5 cm-es, vagyis minden irányban pont fele az 1U szabvány cubesatoknak, mint ami például az első Magyar műhold, a MASAT-1 volt. A készítők nagyon büszkék arra, hogy ilyen kis méretbe is mi mindent zsúfoltak bele, de közben az űrbéli testeket követő ügynökségek össze-vissza szenvendek, hogy pénzt kerítsenek a még jobb és érzékenyebb radarok kiépítésére, mert eddig nagyjából 10 cm volt az a határ, amit 1000 km-en belül stabilan mindig észleltek. A még kisebb, ráadásul nem irányítható PQ méretű műholdak sok kérdést felvetnek. (A margóra: ettől még minden dícséret megilleti a BME munkatársait és a SMOG programban részt vevőket, nem akarok tiszteletlen lenni velük!)
Ezt például sajnos a cikkben már nem tudtam kifejteni...
Itt látható amúgy a MASAT-1 és a SMOG-P arányosan:
[ Szerkesztve ]
(néha élő közvetítésben is láttam) Szóval az SN1 sem "simán" lett sima, sőt, nem is annyira lett sima... Már az előtt eldőlt, hogy ez nem repül sehová, mielőtt kivitték volna az "indítópadra". Addigra már tweet-elte Musk, hogy 3 Raptor először az SN2 alá kerül, az SN1 alá csak 1 (vélhetően földi tesztekhez). Simábbnak ígérte Musk az SN2-t, aminek büszkén tweet-elte is az alkatrészeit, amiből aztán mégse SN2, hanem egy újabb teszttartály lett (~tegnap-tegnapelőtt).
