üzenetek

hozzászólások


Cifu
(nagyúr)
Blog

A nem GEO alapú műholdas internet kapcsán is sokszor hangzott el ez az érv, és kvázi okkal mutogatták az Iridium és IridiumNEXT esetét példának, amely erre próbált építeni és kínkeservesen, csődök közepette tudott csak fennmaradni.
Azt már a 2010-es években viszont lehetett látni, hogy lehetne benne ráció, csak rá kell szánni a pénzt. Ma ott tartunk, hogy senki sem kérdőjelezi meg a létjogosultságát érdemben, és kezdik sorban ráépíteni a földi infrastruktúrát is, hajók, repülőgépek, vonatok, sőt, autók kommunikációja terén. Minél több felhasználó, annál nagyobb bevétel -> csökkenhetnek a szolgáltatás árai egy szintig (ha van verseny) így pedig további felhasználók jelenhetnek meg. Öngerjesztő folyamat, mint minden ilyen, ha megvan az a felhasználói réteg, aki hajlandó megfizetni...

A műholdas mobil-internet pont ugyan ez a történet, csak nem egy 40-50cm-es (amúgy csúcstechnikás) AESA antenna kell hozzá, hanem egy marokra fogható.

Mondok egy egyszerű példát: a közismert quadkopterek 2.4Ghz-es frekin kommunikálnak általában a "távirányító" mobiltelefonnal. A hatótávolságukat ez befolyásolja alapvetően, 1-2, olykor 3-4km elérhető velük, de városi környezetben olykor csak pár száz méter. Műholdas mobilinternet esetén a kommunikáció immár külön tényező, és így a hatótávolságot teljesen az akkumulátor jelenti, nem pedig a kommunikációs távolság...

Ez elsőre legkézenfekvőbbnek a katonai alkalmazás terén brutális ugrás, de kvázi minden más terén is az lesz, a tavalyi cikk alatt az Alaszkai dömper-sofőrok 1000km-ről történő home office-a lehetett téma, de ez szintett lépett ilyen téren is...

üzenetek