Az előző lakásunk egy olyan házban volt, ami 6 emeletes, és emellé függőfolyosós volt, utcafrontra nézett. Az első 2-3 hónapban elég nehéz volt nem arról fantáziálni, hogy hány parkoló autót találok el, ha most esek le, és hányat, hogy két lépés múlva, télen gyakorlatilag gyök kettővel, falhoz lapulva mertem közlekedni. Akkor "győztem le" ezt, mikor a középsulis központi felvételi napján elaludtam, és bizony sprintelni kellett a buszhoz akkor, nem volt idő araszolni. Utána szép lassan megbékéltem a saját lakásunkkal. A kilátókat, ilyesmiket a mai napig kerülöm, főleg ha ingatag fa építményről van szó.

Cserébe nekem a mozgólépcsőktől van érthetetlen szintű félelmem, amit a mai napig nem sikerült legyőzni.

[ Szerkesztve ]