üzenetek

hozzászólások


hallador
(addikt)

Ekkoriban voltak elterjedtek a durván melegedő, magas órajelen működő Pentium 4, Pentium D és Pentium Extreme Edition procik. A BTX-ek jellemzője volt a hatalmas hűtőborda és a többnyire nem ezen, hanem a ház elején elhelyezkedő speciális ventilátor, ami sok esetben - főleg márkás gépeknél – (jellemzően Dell, Fujitsu, Maxdata) nem volt cserélhető hagyományos 12 centis darabra és egyedi csatlakozóval is rendelkezett. A „szépsége” az egésznek, hogy teljesen értelmetlen volt kifejleszteni, mert a céljának nem felelt meg.

Azért ez nem egészen így van. A Dell annak idején hegyekben gyártott még ilyen gépeket, még 2008-ban is. A technológia lényege az volt, hogy a ma is elavult ATX hűtési megoldásait lecseréljék egy értelmesebbre. Azt ne nevezzük jó megoldásnak, hogy egy ATX házba beleteszünk 10 ventilátort, és mikor terhelés alatt van, akkor épp felszállni készül, de legalábbis az összes port képes megmozgatni a helységben.

A BTX lényege pont az még ma is, hogy a légcsatornát egyszerűsítve a légáramlás során minél kisebb utat tegyen meg a levegő, lehetőleg minél gyorsabban, anélkül, hogy a levegő a házban mindenféle irányváltás, keveredés, és hasonlók nélkül, mint az elavult, és teljesen korlátoltan használható ATX esetén, amit a P6-os architektúra hajnalára terveztek, aztán láttuk mi lett az ATX-el a 2001-környékén, amikor megjelentek az AMD Athlonok.

A BTX működésképtelenségéről annyit, hogy az ATX nagyobb rendszereknél, csak akkor működik jól, ha 2 vagy 3 csatolna megy a házban, mert a levegő adott esetben úgy be tud szorulni, adott helyekre, hogy megáll itt ott egy egy kártya. Lást az ATX-es házak trükközését, amikor a tápegység a ház aljában van, mert amúgy úgy bennmarad a levegő alül, hogy a hűtés 0 marad pl egy tv tuner kártyának. Ez a felépítés is a BTX-et másolja, csak a szabvány "ATX".

Persze az ATX nagyon hatékony tud lenni, a legendás AMD-s Coolink 122+-hoz hasonló hűtőkkel, kár, hogya 7000-es fordulatszámon, és akkora zajjal, hogy mellette a szocializmus legkedvesebb ajándéktárgya a rakéta porszívó is csak kezdő zajforrás volt.

Szóval a BTX-et ma is használják ott, ahol valóban hűteni kell, például a Workstationok, és a szerverek világában.

Az más kérdés, hogy az AMD, és az Intel is megjelentek a kisebb fogyasztású, és a hatékonyabb rendszereikkel, és ott az ATX megint elegendő volt, igaz annak egy igen átdolgozott verziójával.

Hozzátéve, hogy a nagy gyártók sem azért tértek vissza ATX-re, amit fejtegettél, hanem azért, mert az ATX olcsóbb, az az ha elég a processzornak egy sima alacsony teljesítményű hűtő is, akkor nem kell a BTX egyszerűsített de drágább megoldása. Mert senki nem a pénzének az ellensége. Lásd a Dell újabb OptiPlex PC-it.

üzenetek