Speciel ülök a váramban, és néha amikor rámjön, akkor terrorizálom a környék lakóit (persze csak kicsit;t), és a mindenféle suttyó követőimet / zsoldosaimat / bérelt embereimet / szövetséges kalózaimat zavargatom, de néha elkúrnak dolgokat, és akkor saját karmos mancsomba kell venni az irányítást.

Egyébbként ez az első olyan alkalom, hogy a mesélő nem szivat. Az eddigiekben általában sűrűn jöttek a dolgok (pl a 18-as Harcos / Papom 3x építette újra a várát, és a templomát a saját költségeiből, aztán megunta, hogy egy földrengés, egy vulkánkitörés, majd egy Tarresque rombolta le...

A hszben, meg nem szerepjátékról, hanem a rendszer táposságáról volt szó, és számadatok mellé írtam számadatokat.

Komponensekek miatt igenis kell siránkozni, Deeppockets, és hasonló extradimenziós megoldások enyhén veszélyesek, ha kombinálva vannak, márpedig szerintem fontosabb a biztonságos pihenőhely, mint a ''mélyebb'' zsebek. Arról az apróságról nem is beszélve, hogy némely varázslat komponensének az árából veszek egy falut, és még marad is. Az idézések, meg a kiirtok egy hadsereget, teljesen igaz, de pont a komponensek, és a memorizálási rendszer remekül megakadályozza, hogy ez legyen a default megoldás. Persze ha muszály, akkor megoldható, de megvan az ára.

Hogy a szerepjátékról is essen szó, két kis sztori.

Mélysötét. Full ChaoticEvil Drow party, járőrcsapatként. Hogy-hogynem két erősebb (rivális) ház is képviselteti magát a csapatban egy-egy papnővel. A tiszta játékidő több mint 30 óra volt, a modulnak nem értünk el a 15%-áig sem, mivel úgy lett vége a játéknak, hogy az utolsó túlélő a város határában döbbent rá, hogy mégsem blöffölt a Harcos-Tolvaj (mielőtt meghalt tüdőgyulladásban, mert túl hideg volt a kés), amikor azt mondta, hogy mérgezett volt az előző vacsora Két apróság: a 12 fős csapat egyetlen tagja sem mélysötét veszélyei (hacsak a másik 11 PC-t nem soroljuk közéjük) miatt pusztult el, és mégis olyan feelinges volt a mindenki a másik hátát figyeli, hogy mikor döfheti bele a kést játék.

Dragonlance. Pénz kellett egy hajóútra. A Solamniai lovag állandóan beszóllt, hogy ne csináld ezt, nem kéne így, stb, aztán a végén sajnos a surranó elvesztette kártyán a páncélját és a kardját, majd leitattuk, és eladtuk rabszolgának. A vicc az egészben, hogy addigra már a srác is lazán vette a dolgot, hogy hát végülis sikerült megakadályoznia, hogy ártatlanokat fosszunk ki a pénzért