Tanuljunk angolul! - Tudomány, oktatás fórum

üzenetek

hozzászólások


philoxenia
(MODERÁTOR)
Blog

Hát most alaposabb, nagyon jó már a magyarja, a "lejátszási" módszere is változott, így szerintem jóval több is a feladat. Természetesen, ha olyan mint Te, aki angolul olvas rendszeresen, kezd bele, annak unalmas lesz. Aki viszont nem foglalkozik napi szinten az angol szövegekkel, csak időnként bele, belekap, annak rendszert visz a tudásába. Felfrissíti. Új szót keveset találtam benne, de életszerűbbek már a mondatok. is. A nyelvtant én sosem szerettem könyvből tanulni, magyarul sem, nekem az olvasás által jön át a szabályok 99%-a a magyar nyelvből is, mivel amiket gyerekkoromtól kezdve olvastam, szigorúan lektorált könyvek voltak.
Megérteni természetesen sokkal többet megértek az angol szövegből, mint amit vissza tudok adni, magyarról angolra nehezen fordítom a mondanivalómat, ezen úgy érzem, most sokat segít a Duo. Persze pár hét alatt vége lesz, de könnyebb lesz másba kezdeni, magabiztosabb lettem máris kicsit.
Mikrofonos gyakorlás viszont a PC-s verzióban nincs, de azt telefonon Google Fordítóval is tudom akár csinálni.
Ja és a leírtak a PC verzióra vonatkoznak, most kizárólag azzal haladok a programban.

üzenetek