A magam részéről sosem akarok felnőni, úgyhogy ez nem is érdekel.

1. A szülőktől való függetlenség, akkor ha tud minimum egy hónapig nem találkoznak, és csak hetente egyszer hívja fel telefonon.
A napi telefonbeszélgetés szülőkkel, nem jó. A problémákat magunk vagy a társunkkal megbeszéljük és keresünk megoldást. Nem szülőknek (vagy bárki másnak) mondunk el mindent és tőlük várunk tanácsot/segítséget.

2. Anyagi függetlenség a családtól. Például hétvégén nem a szülőknél vagy családtagoknál eszünk.

3. Saját gyerek. (tapasztalat)

4. 23 éves kor minimum kell a teljes érett gondolkodáshoz (valaki soha neméri el).

5. Vállaljuk tetteinkért és szavainkért a teljes felelősséget és nem hárítunk vagy próbáljuk megúszni.

6 Amikor már másokra is vigyázunk, nem csak a saját érdekeinket tartjuk szem előtt

7. Amikor tudunk előre gondolkodni és tervezni egy évre előre

8. Amikor céljaink megvalósításához teszünk is

9. Amikor már rendet tudunk csinálni és tartani

10. Amikor tiszteletre méltóan tudunk viselkedni

11. Határozottság

Szerintem ez mind kell tudni egy férfinak, a teljes felnőtté váláshoz, hogy a férfiasnak tartsák

Hát, semmiképp sem a 18+ határozza meg.

Önellátás, szellemi fejlettség/érett gondolkodás, minimum.

Szerintem ilyen nincs. Már maga az hogy "felnőni" közhely.

De hogyan is értetted pontosan? Fizikálisan felnőtté válni, vagy mentálisan? Mindkét esetben különböző variációk vannak. Ha pl azt nézzük, hogy valaki el tudná látni magát ha rászorulna, és elevickélne magától is, továbbá értelmes, korrekt, és magabiztos hozzáállása van az élet kihívásaihoz, az talán felnőtt ember. Továbbá fontos az optimalizált életvitel, a környezet kímélése és még pontosabban az, hogy az életvitelével ne romboljon, hanem építsen.

Esetleg az is lehet, hogy már az is felnőtt ember, aki már nem fejlődik tovább sehová, de haszontalan a társadalom számára, afféle púp. Mert ugye vannak emberek, akik börtönben csücsülnek, különböző dolgok miatt. Ők nem érték el mindazt (és minden bizonnyal nem is fogják), amit fent felsoroltam. Ők akkor nem felnőttek?

Szóval iskolázottság és egyáltalán intelligencia által bekategorizálni nem kielégítő ebben a kérdésben.

Így ezeket figyelembe véve, olyan 18 és 21 év között válik felnőtté az ember, testileg mindenképp. Mivel kb 21 év körül van az ember ereje teljében, ezért (hacsak nem ütközött gátakba) intelligensnek is kell lennie ilyenkor már. (Az intelligencia alatt az önellátás képességét, és a normális – nem szélsőséges – társadalmi életet értem.)

Topik zárható

Mikor már nem kólával iszod a bort.

Mindenkinél máshogy van szerintem, életkörülmények rákényszerithetnek egyeseket arra, hogy ezt megpróbálják feldolgozni, de van amikor nem sikerül.

Иван Aki sose úgy itta azzal mivan?

[ Szerkesztve ]

Annak gyerekkora nem volt.

Ilyen egyszerű.

És aki utálja a bort?

Az kamuzik.

Vagy kólával issza.

Túl a negyedik X-en (duplanégy ) én is pontosan így gondolom.

Erre rá*asztál. Én rühellem a bort, és sosem iszom bort.

Érdekes.

Orvos látott már?

Látott...azóta feladta a praxist

Azt meghiszem.

Mondjuk én is inkább sörös vagyok, de ha bort kell inni, üsse kavics.

mikor több a hűtőben a tej, mint a sör.

én túl vagyok de még fogalmam sincs.

Én azon a napon nőttem fel mikor Dr Szentes Tamás helyi érzéstelenítéssel operálta meg a lágyéksérvem és 1-2 centivel túlhúzta az elérzéstelenített területen a szikét. Mérhetetlen fizikai fájdalmam volt. Nem tudtam megszólalni, nem mertem üvölteni, fogalmam sem volt arról, hogy mit is kellene éreznem vagy mit nem. ...hogy mi is ez az egész ami velem történik. Letiltott az agyam. A jobb kezemmel megkapaszkodtam a műtőasztal aljában és szorítottam. Közben volt a mellettem álló ápoló egyik combja. Azt átfogva vagy átölelve kapaszkodtam az asztal szélébe, amin feküdtem. Ő nem szólt, csak nézte a szemeim és a tekintetével próbált megnyugtatni. Szerintem egyikünk sem fogja elfelejteni azt a napot. Én biztosan nem felejtem el Tamás, egy életreszóló élményt kaptam tőled. ...de ahogy' hallom a nyilatkozataid ugyanolyan el×$szott politikus vagy mint amilyen sebész. Most már legalább közvetlen kárt nem okozol az emberekben.

[ Szerkesztve ]

Köszönöm szépen a válaszokat! Inkább a mentális felnőtté válásra gondoltam (egy korábbi válaszolónak címezve).

Ez teljesen szubjektív. Kérdezd meg az összes 14 évest, hogy ő felnőtt-e?

Ez olyan kérdés mint a "ki fizessen adót?"
"Mindenki akinek több van mint nekem."

"Ki a felnőtt?"
Aki legalább az "én szintem(korom, képzettségem, stb.)" alatt van picivel.

Az a felnőtt aki képes gondoskodni önmagáról. Ennyi, nincs ezen mit ragozni.

azt is tartalmazza a kérdés hogy "fejben hol kezdődik a férfiasság?"

Témába vágó novellám az alábbi. (Egy lájkolgatós szavazás kapcsán úgyis épp aktuális. ) De említhetnék nagyobb nevektől is ún. beavatás-novellákat, ilyen például A kulcs című Kosztolányitól. A felnőtté válást csak bizonyos szempontokhoz viszonyítva határozhatjuk meg, művészileg talán a beavatás-történet és a háborús történet a legérdekesebb.

Érdekes amúgy, mennyien írják alapvető kritériumként a szülőktől való függetlenséget és önellátást - a kifejezett kérés ellenére, hogy ne erre térjünk ki -, holott volt idő, amikor a népesség nagy részének ez a legkevésbé sem érte meg. (Három-négy generáció is együtt élt.)

"Érdekes amúgy, mennyien írják alapvető kritériumként a szülőktől való függetlenséget és önellátást - a kifejezett kérés ellenére, hogy ne erre térjünk ki -, holott volt idő, amikor a népesség nagy részének ez a legkevésbé sem érte meg. (Három-négy generáció is együtt élt.)"

Az régen volt, ma más értékrendek vannak.

Ha gonosz lennék azt mondanám, hogy ott ahol már nem kell ilyeneket kérdezni.
De nem leszek, mert az utóbbi időben elég keményen "kapnak" a nemi szerepek és totális káosz van sokak fejében ezzel is kapcsolatban.

Fejben hol kezdődik, azt nem tudom.
Az életben ott, hogy képes gondoskodni önmagáról és XY kromoszómával rendelkezik.

Férj/apa/szerető/stb szerepek nem feltétlenül tartoznak hozzá.

Szerintem ez nem értékrend kérdése, hanem anyagiaké. Még mindig.

Én is rühellem, de az élet nem kívánságműsor... Viszont azokat a borokat már kikerülöm, ahol úgy néz ki a folyamat, hogy először letekered a kupakot. (hej, nem volt ez mindig így...! )

Mint mondtam egyéni gondolatokra vagyok kíváncsi, hát persze, hogy szubjektív

A másik, hogy nem azért tettem fel a kérdést, mert nekem nincs véleményem, hanem azért mert tudtommal ide azért nagyrészt értelmes, felnőtt emberek járnak. Mondhatja akárki, hogy kérdezzem meg a körülöttem élő felnőtt embereket, hogy mi a véleményük erről és ne itt lábatlankodjak, de szerintem jó az ha teljesen idegen és akár több 100 km-re élő emberek véleményét is meghallgatjuk.
Egyébként nagyon jó válaszok érkeztek, amiket megköszönök ezúttal is!

Crystalheart, nagyon köszönöm, mindenféleképpen elolvasom!

[ Szerkesztve ]

akkor lettél felnőtt, amikor a gyereked fontosabb, mint te.

Akkor lettél felnőtt, amikor először csontig hatoló mélységben megtapasztalod, hogy a világ milyen egy igazságtalan és szar hely, és ez ellen nem is tudsz tenni semmit (lásd #18).

Innentől csak annyi a dolgod, hogy felállj, leporold magad, majd küzdj és bízva bízzál, hogy mégis csak tudsz tenni valamit.

[ Szerkesztve ]

Igen, ez jó megfogalmazás. Sajnos sokan ezt már tiniként (vagy előtte) megtapasztalják. Bár olyankor még nem biztos, hogy megvan az a szellemi érettség, hogy pozitívan továbbvidd a dolgokat és vannak, akik összezuhannak egy életre.

[ Szerkesztve ]

És ha valakinek nem lehet gyereke?

örökbefogadás?

Jogos.

De én alapvetően nem látok összefüggést a felnövés és a gyermekvállalás közt. Nyilván a gyermekvállalás, nevelés és az ezekkel járó felelősség nagyban segíti a dolgot, sőt, szükségessé teszi (jó esetben) a "felnövést", nem hiszem, hogy követelmény lenne.

Sajnos van a környezetemben pár olyan ember, akinek "becsúszott" egy gyerek, majd nagyban hírdette, hogy ő milyen jó anya/apa lesz, de mikor arra került volna sor, hogy tényleg megmutathatja a "világnak" szégyen szemre 1 hónap anyáskodás/apáskodás után ráhagyta azt a szüleire és az ezzel járó terheket is. Ha nem veszik gyámba a gyereket, lehet már nem is élne és itt most 18-19-20 éves lányok/fiúkról beszélek.

[ Szerkesztve ]

"és itt most 18-19-20 éves lányok/fiúkról beszélek"

Ezt most úgy írod, mintha az a korosztály már olyan érett lenne.

sajna a korosztályom (21-22) nagy része trágya

Az a felnőtt, aki ki megy külföldre.

kimegy*

És az nem felnőtt. Csak racionális.

Jhonny06: éra választja. 20 éve 20-21 évesen már családot illet alapítani, a lányokon is volt egyfajta nyomás, társadalmi elvárás, hogy legkésőbb 22-24 éves korára szüljön gyereket. Szóval elvileg igen, 20 évesen már érettnek kéne lenni. Ha annyi esze nincs is, hogy felneveljen egy gyereket, legalább annyi sütnivalóval rendelkezzen, hogy nem csúszik be.

[ Szerkesztve ]

Én nem tudnám magamat jelenleg apaként elképzelni.

Sőt a generációm többségét sem, bár ki tudja az ösztön lehet mindenkit "megemberelne" egy kicsit.

Összetett kérdés, szerintem sokakat megemberelne, de másrészről mi már nem így nőttünk fel. A legtöbbünk a családalapítást 30 körülre saccolja, nem a húszas évei elején. Addig az ember tanul, karriert épít, falja az életet, élvezi, hogy szabad.
Eszébe sem jut, hogy gyerek, így lehet hogy sokan tényleg belebuknak, mert hirtelen rájuk szakad egy ekkora felelősség. De ez biztos egyénfüggő is.

Én meg már legalább 8 éve a kishúgom pótapja vagyok, oszt az ilyen különélősdi, meg önellátósdi dolgok mégsem teljesülnek. (Azokkal nem is lehetnék pótapu.) Mondom, annyira összetett dolog ez, hogy semmiképp sem lehet ilyen meghatározott kritériumokat felállítani, meg abszolút kinyilatkoztatásokat tenni.

Ez így van.

Valóban úgy írom, mert én még csak 20 éve élek, de anyám mikor szült 18 volt, édesapám meg 27. A semmiből indultak el, de mégis olyan fantasztikus gyerekkorom volt, hogy az hihetetlen. Soha semmiből nem szenvedtem hiányt, pedig ők anno úgy indultak, hogy nagymamám egy szobát adott nekik. Rá 5 évre meg már házat épített teljesen egyedül. Nagyon elenyésző segítséggel és bizony az sem pénzbeli segítség volt. Nekem mindig is ők voltak a példaképeim, miután megszülettem, (és már előtte sem) nem jártak el szórakozni, nem költöttek magukra semmit. Én ezt láttam egész életem során és fantasztikusnak tartom. Nem arra vagyok büszke, hogy gondtalan az életem ilyen szempontból, hanem arra hogy ilyen példamutató emberek mellett élhetek és nőhettem fel. Számomra ilyen egy tökéletes kapcsolat. Azóta is együtt vannak és fel sem merült a válás (ami manapság hatalmas divat).
Sajnos a generációk közti különbségek nagyon csúnyán kirajzolódnak. Teljesen másak a társadalmi értékek/normák, mint anno. Nézzünk rá a mai korombeli emberekre vagy a fiatal lányokra, akik 12 évesen rosszul érzik magukat, mert szűzek. Nem vagyok még én sem felnőtt, de a mai fiatalokhoz képest mindenféleképpen érettebb. És ez köszönhető apám és anyám "régi módi" nevelésének, amelynek az alapja mindig a tisztességes munka és élet volt az alapja.

Nagyon szép gondolatokat osztottál meg.

Manapság úgy gondolkodnak a "fiatalok", hogy előbb legyen meg anyagilag mindenünk, aztán jöhet a gyerek. Teljes tévút és zsákutca. Ha egy fiatal fiú és lány összekapaszkodik, megházasodik és teszi a dolgát, az életfeladatát (ami nem más mint családot alapítani, utódokat nemzeni és becsülettel felnevelni őket), nem issza le magát és nem szórja a pénzét; minden segítő és támogató energiát megkap a projekthez. ...szerintem.

Ha egy nő 20 éves anyától 20 évesen szül, mikor a lánya 20 éves, ő 40 lesz, ereje teljében. Nagymamaként mindenben a lánya és megszületett unokája segítségére lehet. Ha ez a szisztéma így folytatódik akkor 60 évesen lesz/lehet büszke dédnagymama és még simán van ereje segíteni az utódainak. ...és igazán nem mondhatjuk, hogy ha minden nő 20 évesen szül(ne) az túl korai lenne.

Manapság nagymama korú, ráncosodó nők tolják a babakocsikat az utcán, ami teljesen természetellenes és azt kell hogy mondjam nagyon szomorú látni. Torzul az egész társadalom.

Egy ismerősöm 20 évesen szült, most 11 éves a lánya és a szülői értekezleten 31 évesen (OK, csak 20-nak néz ki a hölgy) szinte neki kell meghúznia magát a 40 évesek között, mert rálegyintenek a véleményére és osztogatják neki a lapokat. Mindenki furcsán néz rá.

teljes tévút és zsákutca.

Látom, hogy sok hozzászólás érkezett (nagyjából el is olvastam őket), de nem találtam meg köztük azt a két kritériumot, ami szerintem jelentős mértékben befolyásolja a felnőtté válást:
1. Amikor rájössz, hogy a szüleid is esendő emberek.
2. (ez szerintem a fontosabbik) Amikor rájössz (és elfogadod), hogy te is meg fogsz halni.

amikor a szüleid rájönnek, hogy megvolt a generációváltás.

Én is olvastam a hsz.-eket, sok hozzászólóval egyetértek, de talán a tiéd az, ami fején találja a szöget, eltekintve a neveltetéstől, egyéni élethelyzetektől, sorsoktól. Adódhatnak olyan körülmények, amikor nincs mese, muszáj felnőni, vagy legalább felnőttesen gondolkodni. Én 18 évesen vesztettem el a szüleimet. Egy szempillantás alatt felnőttem. Időm sem volt mérlegelni, filozofálgatni, megtörtént, és kész.
Igazad van, a felnőtté válás valahogy összefügg a szülőkkel és a halállal.