Az Interkozmosz repülések folytatódnak

Rjumin a Szaljut-6 karbantartása közben....

Rjuminék viszont nem pihenhettek – noha lehetőség lett volna, hiszen június 15-én tönkrement a futópad. A két űrhajós nem sietett a megjavításával (hivatalosan azért, mert a futópad szétszereléséhez rengeteg csavart és rögzítést kellett eloldani majd visszarakni, de feltehetően az unalmas testedzések helyett más, kellemesebb feladatot szívesebben találtak maguknak), végül a földi irányítás orvosi része pár nap után kifejezetten utasította őket, hogy minden mást félretéve igenis javítsák meg. Július elsején megérkezett a Progressz-10, fedélzetén egy színes TV-vel, Polaroid fényképezőgéppel és szovjet popzenével teli kazettákkal – és persze egy újabb adag hajtóanyaggal. A Progressz-10 július 17-re lett kipakolva, illetve hulladékkal feltöltve, majd lekapcsolódott és a légkörben elégett. Július 19-én a Szaljut-6 személyzete az 1980-as Moszkvai Nyári Olimpia résztvevőit üdvözölte élő adásban a nyitóünnepségen, kivetőn, kihangosítva.

Gorbatko és Tuân

Az Interkozmosz program következő útja speciális volt, ugyanis Vietnám utólag, a harmadik fordulóban került bele a programba (mellesleg pedig ennek ellenére megelőzték a második körben szereplő Kubát és Romániát). Az űrhajós-jelölt válogatásuk is elég érdekesre sikerült – csak olyan vadászpilóták kerültek fel a listára, akik a vietnami háború idején harcoltak az Egyesült Államok ellen. A válogatás végén az elsődleges személyzetbe így került Phạm Tuân (érdekesség: ő volt az egyetlen vietnami pilóta, aki egy B-52-es bombázót lelőtt, még 1972-ben) Viktor Gorbatko mellé a Szojuz-37-re. Aligha vitás, hogy politikai üzenete volt az útnak, amely 1980. július 22-én indult a világűrbe, és egy nappal később dokkolt a Szaljut-6-hoz. Tuân anyagtechnikai kísérleteket hajtott végre a Krisztall kohóban, felvételeket készített hazájáról az MKF-6M kamerával, növénytermesztéssel kapcsolatos biológiai teszteket csinált, illetve orvosi kísérleteket hajtott végre magán.

Tuân, Popov és Rjumin az űrállomáson

A hat napos látogatás alatt a látogató személyzet a Szojuz-37-ből átköltözött a Szojuz-36-ba, kicserélve az üléseiket, majd július 31-én megköszönték a vendéglátást Rjuminéknak, bezárták a zsilipajtókat, és visszatértek a Földre. Másnap a szokásnak megfelelően a Szojuz-37-be beszállt a legénység, majd leválva és az űrállomást megforgatva a hátsó dokkolóportról az elsőre átmozgatták az űrhajót. Ebben az időszakban már egyre több fizikai edzés szerepelt az űrhajósok programjában, a lehető legjobban felkészítve őket a Földre való visszatéréshez. Szeptember 16-án pedig a következő Interkozmosz űrrepülés is elindult, fedélzetén Jurij Viktorovics Romanyenko mellett a kubai Arnaldo Tamayo Méndezzel, érdekesség, hogy ezt az űrrepülést "kísértette" az éjszaka. Eleve a startra is éjszaka került sor, majd egy nappal később a Föld árnyékos oldalán közelítették meg az űrállomást (ami miatt csak a lámpák fényét látták), végül a visszatérésre is később éjszaka került sor.

A Szojuz-38 utasai és a Szaljut-6 negyedik tartós személyzete az űrállomáson

A Szojuz-38 esetében már nem került sor űrhajócserére, így a legénység inkább a tudományos munkára tudott végig koncentrálni. Tamayo természetesen a "szokásos" felvételeket elkészítette az MKF-6M kamerával hazájáról, de emellé több orvosi kísérlet (az agy elektromos aktivitása, a lábfej változása a súlytalanság hatására, sztressz-vizsgálat, csont- és izomszövet vizsgálat és véráramlással kapcsolatos vizsgálat), súlytalanságban zajló sejtosztódás megfigyelések, illetve cukorkristály-növesztésekkel kapcsolatos tesztek is végrehajtása kerültek.

Tamayo és Romanyenko a Szaljut-6-on

Tamayo és Romanyenko nem egész egy hetet töltött az űrállomáson, majd a tesztek eredményeivel együtt beszálltak a Szojuz-38-ba, és szeptember 26-án visszatértek a Földre. Noha Rjumin és Popov utolsó napjait töltötte a világűrben, szeptember 28-án még egy teherűrhajó, a Progressz-11 indult el a Szaljut-6 felé, és már a később érkező Szojuz T személyzete számára hozott szükséges ellátmányt, és noha elkezdődött a kirakodása, ez csak félig fejeződött be. Október elején a legénység egyre inkább a visszatérésre koncentrált már, tovább emelve a testedzésre fordított időt, illetve amit lehetett, a Szojuz-37 fedélzetére pakoltak be, majd október 11-én visszatértek a Földre. Popov és Rjumin 185 napot voltak a világűrben, természetesen újabb világrekordot felállítva. A kezdeti félelmeket meghazudtolva a két űrhajós nagyon jól érezte magát a világűrben. Rjumin szerint össze se lehetett hasonlítani a harmadik és negyedik tartós Szaljut-személyzet útjánál szerzett élményeket – az, hogy a harmadik esetében nem találkoztak emberekkel, igencsak komoly lélektani hatással bírt, míg a negyedik út alatt a különféle nemzetiségű űrhajósokkal való találkozás feldobta őket. Ugyan nem tette hozzá, de azt egyes megfigyelők azért hozzáteszik, hogy a folyton vidám és kedves Popovval igen jól kijött Rjumin, míg az előző űrrepüléskor vele tartó társa, Ljahov sokkal csendesebb, magába forduló személyiség volt.

Rjumin naptárába bevési, hogy újabb dolgos napon vannak túl

A két űrhajós pedig amikor csak tudta, ugratta egymást és a földi irányítás tagjait. Rjumin például tudta, hogy Galina Necsitailo, az űrhajósok kísérleteit felügyelő tudósnő imádja a virágokat, és mivel Phạm Tuân kísérletei között növénytermesztési kísérletek is voltak, egy rádiókapcsolatkor jelezte, hogy sikerült egy virágot is életre kelteni. A tudósnőt nagyon felvillanyozta a hír, pláne mikor megtudta, hogy a vietnami űrhajós vissza is fogja hozni azt a Földre. Csakhogy az nem volt más, mint egy papírból hajtogatott virág, amit Rjumin csinált a vicc kedvéért. Egy másik esetben egy űrruhába egy előre felvett hangfelvételt tartalmazó magnót helyeztek el, majd az elkövetkező TV-interjú közben a földi központban ülők is jól hallható kopogást hallottak, az űrhajósok hátra fordultak, hogy a csukott zsilipajtó felől hallható hangokat megvizsgálják – mire egy hang belépési engedélyt kért. A két űrhajós széttárta a karját, majd kinyitotta az ajtót, ami mögött az űrruha lebegett. A földi irányítás köpni-nyelni nem tudott először, majd hangos nevetésben tört ki mindenki, ahogy leesett nekik a tantusz...

Rjumin és Popov űrruháikkal együtt készült csoportképen
(erre egy kisebb felbontású, de többet mutató kép)

A visszatérés után mindkét űrhajós úgy érezte, mintha legalább kétszer nagyobb gravitáció hatna rájuk, és noha Rjumin megpróbált elsétálni a kapszula mellett felállított széktől a helikopterig, ez nem ment segítség nélkül – nem csak fizikuma, de egyensúlyérzéke is cserbenhagyta. A rehabilitáció ismét cirka egy hónapig tartott, mire az űrhajósok az induláskori fizikai állapotukat elérték.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!