Könnyű ebéd az Urak Asztalánál

Volt néhány fárasztó kaptató, de átlagos kondícióban még teljesíthető, aki teheti, menjen, mert zöldülés után még szebb! – írta: wetomi, 6 éve

Az Urak Asztala

Az openmaps.eu és turistautak.hu kettős böngészése után rémlett egy felfelé vezető ösvény rövidítés gyanánt, de nem emlékeztem a pontos helyére. A csapaton is látszott, hogy inkább a rövidebb megoldásra hajlanak a biztos, de jóval hosszabb út helyett, megszavaztuk hát, hogy egyszerűen felmegyünk egyenesen a hegyoldalon. Fent egyébként is a célterület van, legfeljebb a kérdéses állapotú kerítésen kell találni nyílást.

Szerencsére a kerítés már elég hiányos, több helyen fa dől rá, így könnyen elértük a volt lérak bázis hátsó területét. A Pilis-tetőhőz képest ez szebb állapotban van. Már ha lehet ilyet mondani egy 15-18 éve elhagyatott, a természet és a rongálók hatásainak kitett emberi építményre. A növényzet itt sokkal sűrűbben benőtte már a területet, a Pilis-tetőn pedig sokkal kopárabb és sziklásabb és/vagy sok betontörmelék van. Többnyire csak ennyit lehetett látni mindkét helyen, a földsáncokat, középen megfelelő módon lebetonozva, de akadt még néhány nagyobb építmény. Keveset fényképeztem.

A felhők időközben elszeleltek, az idő kitisztult. Itt végre elköltöttük ebédünket. Elég könnyűre sikerült, ugyanis négyünkből ketten nem hoztak magukkal ennivalót az egész napos programra. Reggel ettek és volt náluk sör, tovább nem is gondolkoztak. Megosztottuk hát a szendvicseket.
Megkaptam már néhányszor, hogy nem vagyok elég spontán, de ez egyáltalán nem igaz. Az egész napos túrázásra azonban szeretek felkészülni. No, de nem történt semmi baj, volt elég, még maradt is.

A Pilis-tetőn látottakhoz képest ez a hely nagyobbnak tűnt. A vandálok/rongálók tevékenységének hatása azonban ugyanolyan, már-már szabványosítottan erőteljes. Most, hogy nem voltam egyedül, mint a múltkor, valamint világításra alkalmas eszköz is volt nálam, bementünk az egyik bunkerbe, ahol meglepő módon sötét volt.

A kinti világosságról belépve idő is kell, amíg az ember szeme megszokja a fényhiányt, de még így is kevésnek tűnt a telefonom fotófénye, nemhogy a magammal vitt bringalámpámé, pedig indulás előtt még elegendőnek tűnt. Szerencsére a fényképezőgép vakuja kipótolta, cserébe az első percekben szinte vaktában villantgattam, mert egyszerűen alig láttam, mit fotózok. Sebaj, megérte körbenézni, habár rengeteg szemetet láttunk és igénytelen emberek nyomait. Ha arra jártok, normális lámpát vigyetek magatokkal.

A nagy 6 beállásos garázs/tároló/bunkerrel (nem tudom mi a becsületes neve, a kép a Plis-tetőn készültet mutatja) szemben van egy nagyon szép fenyves. Ott bújik meg egy még éppen álló, de belülről már teljesen lerombolt épület. A sok gondos turista mellet bizonyára olyanok is jártak erre, akik nem pókhálózni és portalanítani jöttek.

Sajnos én már abba a korosztályba tartozom, akinek az életéből kimaradt a kötelező sorkatonai szolgálat, de szó nélkül belevágnék, ha úgy alakulna. Ezért is nagy érdekesség nekem mindez, bár mélyebben nem merültem bele a téma tanulmányozásába.
Mivel jelen bejegyzés célja nem a bázis bemutatása, elsősorban a megfelelő háttértudás hiánya miatt is, ezért három linket is beteszek, ahonnan sokkal részletesebb galériákhoz és hozzászólásokhoz juthattok.

azso.net: Budapest légvédelme anno

Kamera által blog: Urak Asztala

Kihalt laktanyák facebook album (elvileg bejelentkezés nélkül megtekinthető, ne féljetek)

Leérve a bázis gondosan eltorlaszolt bejárathoz már a visszafelé vezető úton gondolkoztunk. Legyen a hosszabb, lefelé a műúton, majd a hegyoldalban futó kék jelzésen, vagy rövidítsünk ismét és menjünk vissza ott, ahol feljöttünk? Most biztosra mentünk, a hosszabbat választottuk, amely meglepő módon nem is volt sokkal hosszabb.

Általában a térképen rövidebbnek tűnik a távolság, mint valójában, most azonban sokkal közelebbinek érződött a kék jelzéssel való találkozás, majd a hegyoldalban futó ösvény is mintha közelebb lenne a tetőhöz, mint azt gondoltam. Mivel nem nagy a kerülő és szép az útvonal, ezért inkább délről, a bejárata felől közelítsétek meg a területet, mint a hegyoldalon felmászva.

Nagyon szép a kék jelzés ezen szakasza! Keskeny ösvény a hegyoldalban, a tető felől a nap átvilágít még a fákon, a másik oldalra a levelek nélkül még egész jó a kilátás a távolba. Direkt néztem, merre van ösvény felfelé, de nem láttam sehol. Talán jobb, is hogy nem erre jöttünk először, lett volna meglepetés. A könnyű útvonalon gyorsan visszaértünk a Vízverés nyereghez, majd kis szusszanás után folytattuk utunkat vissza a már ismert terepen.

A kitisztult időben már szebbek voltak a fények is, mintha a virágok is jobban kinyíltak volna. A Moli-pihenő környékén a gerincen továbbra is nagy volt a szél, a Borjú-főre azonban már nem tettük meg azt a 20 méteres kitérőt, mert annyit nem változott a látvány. Mondjuk 2 órával később, vagy naplemente környékére megérte volna kint maradni, de nem úgy készültünk.

Innentől már gyorsan haladtunk. Fáradtak voltak a többiek, én viszont még fel voltam pörögve, ezért talán erősebb tempót diktáltam a kelleténél. Becsülettel bírta a csapat, egy rossz szót nem hallottam tőlük. A Nagy Villám alatt még megnéztük a kék jelzés elejét, mielőtt a nekünk szükséges kék körút jelzésen indultunk volna a parkolóhoz.

Lefelé menet még próbálkoztam a Fellegvár fotózásával, azonban utómunka nélkül nem sokat ér. Élőben viszont nagyon szép volt. Az utolsó látványosság a Görgey Artúr bérc, egy emlékmű. Néhány méteres kitérővel elérhető. Én még megnéztem és lefotóztam az emlékek kiegészítéseként, a többiek addig pihentek. 5 percen belül ismét mozgásban voltunk, végül a madárétkű kocsit is úgy találtuk meg a parkolóban, ahogyan ott hagytuk. Tankolás után ez különösen megnyugtató tény volt.

Délelőtt nagyon megtetszett a szerpentin Pilisszentlászló felé, végül mégis a 11-es úton indultunk vissza Budapestre. Leányfaluig nem is volt semmi különös, azonban oda beérve tudtuk meg a délelőtti torlódás lehetséges okát.

Egyrészt a hétvégén a fővárosból mindenki kirajzott a környező településekre, így megnövekedett a forgalom a keskeny úton. Másrészt a 11-es utat Leányfalu belterületén Szentendréig felmarták és újra aszfaltozzák.

Munkagépek akkor már nem dolgoztak, azonban a kilógó csatornafedelek és az aszfalt marásából maradt szegélyek miatt balesetveszélyes volt az a pár kilométer. Lassan lehetett csak haladni. Egy héttel később, amikor eltekertem Visegrádra, már végeztek a munkával, legalábbis nem láttam semmilyen komolyabb útakadályt. Utólag már sokkal okosabb az ember.

Túléltük. Szentendréről kifelé ismét araszolás következett. Először a lámpák miatt torlódott fel a sor, majd hiába a két sáv, a rengeteg autó miatt nem lehetett haladni. Gusztustalan forgalom volt, persze én nem vagyok hozzászokva az itteni autózáshoz. Nem is akarok. Hiába piheni ki magát az ember, a dugóval szépen lassan visszavezetik a fővárosi életbe, nehogy a nyugalom után kapott hirtelen változás okozta sokktól megkattanjon.


Ideje volna már a Börzsönyt is meglátogatni...

Nem siettünk. Kevéssel 11 óra előtt indultunk a parkolóból. Fél óra alatt kényelmesen fel lehet jutni a Zsitvay kilátóhoz. Pihenővel, fotózással 2 óra alatt értük el Borjúfőt. További bő egy óra alatt, délután negyed 3-kor értünk fel az Urak Asztalára, úgy, hogy a rövidebb, nem feltétlenül szabályos úton mentünk, kerülve plusz fél óra lett volna. Délután 3-kor indultunk vissza kissé feszesebb tempóban. 4 körül voltunk a Moli pihenőnél, majd 5 előtt értünk vissza a Tabánra, a Nagy Villám hegy alá. Van néhány meredekebb szakasz, de ennyi még belefér.

A túra hosszára nagyjából 12-13 km-t tippeltem az elején, de utólag összerakva az útvonalat több lett, majdnem 16 km. Az openmaps azonban egy szakaszon nem volt hajlandó a kék jelzésen tervezni, helyette a kerékpár utat számolta. Ez rövidebb, mint valójában volt. Továbbá az Urak Asztalához felvezető rövidítést sem tudtam megoldani, így az útvonaltervező általi 15,9 km oda-vissza távolság helyett én olyan 15 km-es teljes megtett utat mondok. A teljes szintemelkedés ettől függetlenül nem változhat sokat, az kb. 600 méter. Volt néhány fárasztó kaptató, de átlagos kondícióban még teljesíthető.

Ismét szerencsém volt az időjárással. A festések jól követhetőek, jól kijárt útvonalat mutat a kék jelzés, sok helyen táblák is segítenek a tájékozódásban. Visegrádon és környékén is lehet túrázni szép helyeken, bőven van látnivaló a Fellegváron kívül is. Aki teheti, menjen, mert zöldülés után még szebb lesz!

Köszönöm a figyelmet!

Azóta történt

Előzmények