Távoli vidékeken: Langkawi és Sabah

Sokat gondolkodtam eleinte, hogy milyen módon lenne a legjobb meglátogatni az ország egyéb részeit is, hiszen bár az AirAsia, a Malindo Air, a FireFly és társai gyakran szó szerint fillérekért osztogatták a belföldi repülőjegyeket, jó lett volna közelről is megvizsgálni a tájat. A sors úgy hozta, hogy végül busszal, vonattal és repülővel is jártam erre, úgyhogy most nézzük meg a legelső említett módit.

A kiterjedt országos buszhálózatnak köszönhetően ilyen módon akár a thai határtól egészen Szingapúrig is eljuthatunk, ám a buszjegyeken nem véletlenül nincs feltüntetve az érkezés időpontja, így érdemes rugalmasan kezelnünk efféle utazásaink időbeosztását. Kuala Lumpur legnagyobb, Terminal Bersepadu Selatan (vagy röviden csak TBS) névre keresztelt buszpályaudvara a belvároson kívül, Sri Petaling közelében kapott helyet, ám szerencsére azt metróval, vonattal és helyi busszal is kényelmesen megközelíthetjük. Malajziai tartózkodásaim során két alkalommal vettem igénybe a TBS buszpályaudvar szolgáltatásait, de nagyon újszerű élményben egyszer volt részem: A pályaudvar gyakorlatilag egy nagy Népliget, a buszok (többségének) felszereltsége pedig simán megállná a helyét az európai nemzetközi járatokban is, bár szerencsétlen esetben ki lehet fogni viszonylag szakadt járműveket is. Mindkét buszos utam eseménytelenül telt, melyet annyira nem bántam, hiszen például Kuala Lumpur és Kuala Perlis között – a nagyrészt autópálya ellenére is – közel 10 óra volt az út.

A Langkawi komp felé igyekvők indulás előtt gyönyörködhetnek egy kicsit a kompterminálhoz közeli Al Hussain mecsetben.

Na, de minek menne bárki ebbe a világvégi kisvárosba, főleg, ha ott van Thaiföld is egy köpésre. Kuala Lipisből indulnak ugyanis a Langkawi szigete felé tartó kompok, ahol az egyszeri utazó aztán tényleg megtapasztalhatja, milyen az, ha abszolút nincs tömegközlekedés. A szigetre a hajóút nem kifejezetten érdekes, a sok hányó utastárs okozta izgalmakon felül nem sok minden stimulálja idegrendszerünket. A közeli Penang felől érkező, mintegy háromórás kompút sokkal rosszabb. Legendák szerint előfordult, hogy valaki annyira hányt, hogy rövidebb ideig leállították a komp motorjait és csak hánykolódtak a vízen.

Szóval nagyjából egyórás hajókázás után elérhetünk Langkawi szigetére, ahol Kuah városában találjuk magunkat. Ugyan a szigeten gyakorlatilag semmiféle tömegközlekedés nincs, viszont könnyedén foghatunk taxit, hosszabb távra érkezők viszont megfontolhatják az autó- vagy a robogóbérlés lehetőségét is.

Jellegzetes langkawi tengerparti látkép Pantai Cenang közelében.

Penanghoz és Labuanhoz hasonlóan Langkawi is „duty-free” területnek számít, így rendkívül olcsón, mindössze 40-50 ringgitért juthatunk nagyméretű Absolute vodkákhoz és más alkoholos italokhoz, melyet az idelátogató turisták gyakran ki is használnak.

Az olcsóbb szállások jellemzően a kikötőnél, Kuah-ban találhatóak, de természetesen a sziget partvonalai mentén szép számmal akadnak az utazási irodák prospektusaihoz alapanyagot szolgáltató luxus üdülőhelyek is. Érdemes emellett AirBnB-n is nézelődni, ugyanis egészen olcsó, gyakorlatilag saját stranddal rendelkező apartmanokat is ki lehet fogni. A szigeten egyébként minden szükséges tartós és nem tartós fogyasztási cikket be lehet szerezni a főzéshez használt PB gáztól kezdve, az ágymatracon át a vajas csirkéig, azonban egyes termékek (pl. tej) jellegükből adódóan némileg drágának tűnhetnek.

Ha esetleg elfelejtettük volna, még mindig egy muszlim országban vagyunk.

Talán nem mondok nagy újságot, de a sziget vonzereje természetesen a tengerben rejlik, így – ha nem is olyan türkizkék a víz, mint a felkapott thai partoknál – mégis alternatíva lehet mindazok számára, akik malajziai tartózkodásuk során megfizethető, de mégsem igénytelen tengerparti pihenésre vágynak. A sziget nem különösebben nagy, így edzettebbek akár biciklivel is közlekedhetnek.

Ez is Pantai Cenang.

Én magam egyébként nem vagyok különösebben oda a tengerért, ami azért ritka jellemzője a környékre látogató turistáknak, ennélfogva pár nap után ismét felkerekedtem, hogy az ország másik végében, a Borneó szigetén található Kota Kinabalu felé vegyem az irányt.

Ezúttal a kevésbé hánytatós és jóval gyorsabb repülőt választottam az utazáshoz, mely egy irányban 150 ringittel (kb. 13000 forint) terhelte meg a költségvetést, ráadásul a kiválasztott Malindo Air egy fapadoshoz képest meglepően nagyvonalú szolgáltatásokat nyújtott.

A Malindo Air egy ATR 72-es gépe várakozik Langkawi repülőterén.

Ugyan nem volt rá szükségem, de pl. feladhattam volna 30 kilónyi poggyászt teljesen ingyen, mely a nagy, neves légitársaságok közt is kiemelkedőnek számítana. A Langkawi és Kuala Lumpur közötti repülőút mindössze bő egy órás volta ellenére az utazóközönség italokat, rágcsálnivalót kapott, sőt, az interkontinentális járatokhoz hasonló érintőképernyőkön filmeket, zenét, sorozatokat lehetett nézni / hallgatni. Hangsúlyozandó ismét, hogy fapados járatról van szó!

A Malindo Air egyik A320-as gépének utastere. A gép felszereltsége és az utazás alatt tapasztalt szolgáltatások színvonala nagyon sok nemzeti légitársaság járataival vetekedhetne.

Langkawi mellett a másik szigetes élményem így a Borneón található Kota Kinabaluhoz és a Semporna környéki vidékekhez köthető. A koreaiak körében valamilyen okból kifolyólag rendkívül népszerű Kota Kinabalu Malajzia második legforgalmasabb repterét rejti és kiindulópontja a legtöbb, a Mt. Kinabalut megmászni kívánó látogatónak is. Kota Kinabalu a maláj félsziget felől jellemzően repülővel közelíthető meg, ám Brunei felé Kota Kinabalu, Beaufort és Miri környékéről is rendszeresen indulnak buszok, míg Indonézia felé nem beszélhetünk nagyobb forgalmú közúti határátkelőről. Kota Kinabalu reptere és belvárosa közt egy taxiút nagyjából 20-30 percet és 30 ringgitet vesz igénybe. A helyi tömegközlekedésként szolgáló minibuszokkal előfordult már szervezett emberrablás, de azért nem ez a jellemző, úgyhogy végszükség esetén ezeket is igénybe vehetjük.

Kota Kinabaluban is található ám mecset, nem is egy.

Kota Kinabalu nagy gyűjtőhelye a város közelében húzódó néhány sziget, Manukan, Mamutik stb. felé induló turistáknak is, akik rendelkezésére kis, legfeljebb 10-15 főt befogadó hajók állnak. A szigetek között cikázó megannyi ilyen kis ladikot üzemeltető „cégek” a város északi részében található Jesselton Point Ferry Terminalban versengenek a leendő utasok kegyeiért, és bár mindegyikük hasonló árakon kínál hasonló szolgáltatást, ha nagyon szeretnénk lefaragni a költségekből, érdemes végigböngészni a kínálatot.

A szigetekre látogatóknak először az öt választható célpont közül ki kell választaniuk azokat, melyeket meg szeretnének látogatni, majd ennek függvényében kell kifizetni a szigetek és a kikötő közti viteldíjat, fejenkénti 10 ringgites belépőt az egyébként egy nemzeti park részét képező szigetekre (ez egyszeri díj), valamint 10 ringgites „kezelési költséget” (ez független az utazók számától). Esetemben két szigetet terveztem meglátogatni, mivel relatíve mindegyik ugyanúgy néz ki, és ugyanúgy tele van háromezer, a sörsátrak alatt a telefonját unottan bámuló kínaival, koreaival.

Kota Kinabalu szigetei közül Manukan volt kirándulásom első állomása.

A mókáért összesen 48 ringgitet fizettem, melynek kb. fele a kormány és a fuvarozó cégek kamudíjai. Mondom ezt azért, mert a 10 ringgites belépő ellenére Manukan és Mamutik egyes partszakaszai is tele voltak uszadékkal, szeméttel, sőt, én még egy elázott, ám bontatlan 10-es pakk cigit is találtam a parton barangolva. Szóval ja, buli minden, csak a „kijelölt” helyekről ne kóvályogjon el az ember...

Manukan partjain barangolva az uszadék között efféle „kincsek” is megbújnak.

A kispénzű, egzotikus élményre vágyó turisták mellett valamennyi szigeten lehetőség van eltölteni egy-két éjszakát is, bár helyenként fel kell adnunk olyan természetesnek tűnő szolgáltatásokat, mint a WiFi, az elektromosság vagy éppen a folyóvíz. Manukanon a pácolódás mellett méregdrágán mért alkoholok és a normál ár háromszorosáért kínált kókuszdióba fojthatjuk a napon érlelt testünket, ám feláras szolgáltatásként természetesen búvárkodásra, jet-ski üzemeltetésére, vízisielésre stb. is lehetőségünk van. Az öt sziget közül a legkisebb Mamutik nyújtja a legkevesebb lehetőséget a tartalmas kikapcsolódásra, bár természetesen a vízi sportok itt is opciók.

Kilátás Mamutik partjáról.

Nézegetem amúgy a szigetekről feltöltött képeimet, melyek annyira hasonlóak, hogy tényleg nem nagyon bánom, hogy nem látogattam meg a többit. Ennek tükrében végül viszont tudnám-e ajánlani őket? A mindjárt bemutatásra kerülő Malajzia keleti csücske ilyen szigetes szempontból sokkal egzotikusabb, ahol a tenger tényleg olyan „Bounty csoki reklámosan” kék és áttetsző, így a Kota Kinabalu környéki szigeteket inkább csak ilyen kiegészítő programnak tenném be pl. egy esőerdei túra vagy hegymászás előtt / után.

A több mint 4000 méter magas Mt. Kinabalu látképe a távolból.

Semporna és környéke, pontosabban a Tun Sakaran Marine Park így sokkal jobban tetszett, hiszen azért helyenként visszaköszöntek a prospektusokban látható tengervíz és a zöldellő szigetek színárnyalatai, valamint úgy en bloc az egész „egzotikus hangulat”. Ehhez először kemény 29 ringgitért a közeli Tawau városába repültem, ahonnan busszal értem el Semporna városkát. Innen a Kota Kinabaluban tapasztalt módhoz hasonlóan, véletlenszerű közvetítők segítségével járhatjuk be a parkot 100, legfeljebb 200 ringgitért.

A szigetet jellemzően üdülőházak, illetve a helyiek cölöpházai tarkítják, de emellett kevés nyoma van bármiféle civilizációnak, így a víz is sokkal tisztább volt, mint bárhol, ahol eddig tapasztaltam. A búvárkodásra kiválóan alkalmas környéken emellett a közeli, még inkább apróbb szigetek egyikén, Boheydulangon még túrázási lehetőség is van, melyekről csodás kilátás nyílik a tengerre. A korábbi, szigetes tapasztalataim után ez volt az első olyan alkalom, hogy úgy gondoltam, hogy nem csak kamu a képeken látható áttetsző tenger és a szigeteket körbeölelő sekélyebb víz már-már természetellenesen kék árnyalatai sem csak a Lightroom színtelítettség csúszkájának megerőszakolása nyomán léteznek.

Kilátás Boheydulang szigetéről.

A cölöpházak között utazva lehetőségünk van megfigyelni a helybélieket is, akik bár vélhetően nem bennem látták meg életünk első fehér emberét, ázsiai szokásoknak megfelelően azért rám, illetve rögtönzött útitársaimra csodálkoztak.

Semporna közelében a helyiek idejét nagyrészt a különféle tengeri herkentyűk beszerzése és értékesítése teszi ki.

Az eddigi részek kicsit kapkodósnak, „kipipálósnak” tűnhetnek, amivel azért valahol egyet tudok érteni. Ha legközelebb a környéken járok, biztos, hogy hanyagolnám a „vizet”, és inkább a már említett borneói esőerdő vagy a Mt. Kinabalu felé venném az irányt. Ne csüggedjen azonban senki, a következő fejezetekben lesz szó a helyi kultúra (egy részéről) is.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!