Playstation 4 egy PC gamer szemével
A nextgen konzol vásárlással szerintem nem érdemes túl sokáig várni, el kell hagyni a mostani generációt! – írta: haddent, 10 éve
Dualshock 4, játékok
Kontroller
A konzoloknál perdöntő lehet a kontroller, hiszen nem nagyon vannak alternatívák, azzal kell játszanunk, amit kapunk. Utoljára PS2-vel játszottam, ezért a kiosztás nem volt teljesen ismeretlen, mégis nagyon fura volt.
Amennyire meg tudom ítélni, az elsőtől a harmadik Playstation generációig semmi túlságosan lényeges "deformáció" nem érte a Dualshockot. Itt is szakított a hagyományokkal a Sony és az eddiginél szélesebb, vaskosabb, masszívabb kontrollert rakott össze.
Érzésre nagyon jó, egyből kézre áll, még olyan nagy kezű embereknek is, mint én. A "ravaszok" hajlítottak, nem "ujjraállnak", könnyű a használatuk. Az analóg stickek is óriási változáson estek át. Távolabb kerültek, összementek, tetejükön egy perem került kialakításra és az anyaga is szokatlan, gumisabb, jobban tapadó.
Tovább nem is húznám a dolgot, a lényeg, hogy még egy "konzol analfabéta" is, mint én, könnyedén elboldogul vele. Évek óta először tartottam a kezemben kontrollert, de 2 nap után belejöttem még az FPS-be is. Élvezetes, kényelmes, jó. Nagyot alkotott ezen a téren (is) a Sony idén. Fontos megemlíteni egy hátrányt is. Kb. 2 hét használat után már látszik enyhe kopás nyoma. Persze ez nem meglepő, nem egyedi, nem csak PS4-en van, felesleges is erről hosszasan beszélni…
Most akkor egyből egy kis nyugtatás is: a DS4 analóg stickjei széle "textúrázott", érdes hatású. Ez kopott meg, kezd kisimulni. Nem a perem maga tűnt el természetesen!
Játékok
Na igen, a játékok nélkül sokat nem ér egy játékgép sem. Ugyanis a PS4 ez, nem pedig multimédia központ. A PS4 kifejezetten játékokra lett optimalizálva, olyannyira, hogy jelenleg túl sok más extra funkcióval nem is bír. Persze ez a jövőben bővülhet és bővülni is fog.
Természetesen a PS4 is megkapta a multiplatform játékokat, úgyhogy ez érdektelen számunkra. Az exkluzív(ok) viszont annál érdekesebbek. Az év során egészen sok és érdekes címmel megismertettek minket, majd szépen el is tolták jó részüket jövőre.
Sajnos igazat kell adjak azoknak, akik azért vettek Xbox One-t, mert ott több induló exkluzív van az első naptól kezdve. Az már más kérdés, hogy minőségre vagy mennyiségre akarunk-e menni, illetve hogy érdemes-e 5-6-7 évre előre döntést hozni egy-két hónap késlekedés miatt.
Jelenleg az egyetlen AAA+ exkluzív cím a PS4-re a Killzone Shadowfall. Ez hozza az elvárt szintet, gyönyörű, lélegzetelállító grafika, fix. 30 ill. 60 FPS, Full HD felbontás. Ennyit a technikai hátteréről. A legtöbb helyen már-már szánalmas középosztálybeli pontszámokat kapott ez a játék, olyanok utasították maguk mögé, mint a CoD Ghosts.
Nehezen tudom elhinni, hogy ezek a cikkírók valóban játszottak is a Killzone-nal. Nem vagyok Killzone fan, nem ismerem kifejezetten mélyrehatóan a háttérsztorit, ez az első Killzone amivel játszottam, bénáztam is, DE nagyon élveztem az első perctől az utolsóig. Változatos és izgalmas volt, az elmúlt néhány év legjobb FPS játéka számomra, ami az egyjátékos módot illeti.
Multiplayerben is hasonló élményt nyújt, de sajnos nem játszanak vele annyian, mint pl. egy BF4-gyel, vagy egy CoD Ghostsszal. Szerintem érdemes megvenni, kipróbálni. Messze-messze jobb annál, mint amilyennek leírták néhányan.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Miért vegyél PlayStation 4-et? (szerintem)
Ez nem egy PlayStation 4 bemutató, hanem válasz a kérdésre, hogy szerintem miért a legjobb választás a PS4 játékra.
-
Playstation 4 és Dualshock 4 szokatlan szemszögből
A PS4 és a DS4 szétszedéséről, tisztításáról, újrapasztázásáról, alkatrészek cseréjéről és esetleges modolásáról.
-
The Last Of Us Bemutató
Egy újabb zombiapokalipszis, világvége, ebből mi új sülhetne ki? A válasz igen csak meglepő!
Előzmények
-
Sorcery - PS Move bemutató
Megmutatták máshol is van élet a Move-on belül: készülj a harcra, mert az erő veled van!
-
Archos GamePad - „játszani is engedd”
Handheld konzol és tablet egy személyben? Az Archos megkomolyodott és alapított egy új kategóriát.
-
N-Gage - a játékos legenda
Összegzés a Nokia legendás konzol-telefon-zenelejátszó hibrid produktumáról!