Xiaomi Huami Amazfit Bip Lite – kitölti az űrt

Tökéletes megoldás azok számára, akik intelligens órát keresnek, alapvető lehetőségekkel, kedvező áron. – írta: bloggiold, 9 hónapja

Külső, kijelző

Az Amazfit Bip félúton van az okosóra és a fitnesz karkötő között. Gyakorlatilag a Xiaomi Mi Band 2 és a Huami Amazfit Pace közti űrt tölti ki, árban és tudásban egyaránt. A formavilága a klasszikus kerek óradizájnnal ellentétben, az almás gyártó szögletes stílusát idézi.

Egyéni ízlés kérdése, hogy a hagyományos kerek, vagy a négyzet alakú kialakítás tetszik jobban, szerencsére van bőven választék mindkét formavilágból. Az óraszerkezet kiterjedése 39,4×34,1×9,5 milliméter, súlya 31 gramm, viselése abszolút kényelmes, effektíve mióta megkaptam, le sem vettem a kezemről. Az IP68-as védelemnek köszönhetően fürdéskor vagy zuhanyzáskor is rajtam volt, elvileg 1,5 méter mélységig, 30 percig nem ázik be. Igazság szerint a meleg víz, a tusfürdők, samponok károsodást okozhatnak, valamint úszás közben a hirtelen fellépő nyomáskülönbség miatt is beázhat a szerkezet, erre a gyártó is felhívja a figyelmet. Személyes tapasztalat alapján, a családtagok által használt Mi Band 2, az eltelt egy év alatt jól bírja a mindennapos fürdést, az Amazfit Pace négy hónap alatt több alkalommal is karon maradt tusolás közben (mindkét eszköz IP67-es védelmű). Az 5 ATM minősítésű Pace 2 pedig az uszodában úszás közben is rajtam volt.

A fenti képen jól látható a forma- és legfőképpen a méretbeli különbség a Bip és a Pace 2 között. Árban és tudásban is inkább az első generációs Amazfit Pace áll hozzá közelebb. Vásárlás előtt fontos az óra átmérőjének helyes megválasztása, általánosan elmondható, hogy a hölgyek számára a 39 mm-es vagy annál kisebb, míg a férfiaknak a 39-46 mm közötti tokméretű órák ajánlottak. A Huami Amazfit Bip mindkét nem számára ideális méretekkel rendelkezik.

Az orvosi minőségű, hőre lágyuló műanyagból (Makrolon) készült óratest hibátlan összeszerelési minőséggel rendelkezik. Az óraszíja is jó minőségű szilikonból készült, hipoallergén, ezért vélhetően senkiből nem fog allergiás reakciókat kiváltani. A gyors zárral rögzített, 20 milliméteres, szabványos, cserélhető óraszíj jól igazodik a csuklóhoz.

Az óra jobb oldalára egy nyomógomb került, ami három funkcióval rendelkezik. Ezzel tudjuk bekapcsolni, vissza tudunk lépni a menüben, illetve nyomva tartás esetén az előre kiválasztott edzésprogramot indíthatjuk, vagy az órát kapcsolhatjuk ki. A hátlapon a töltő csatlakozási pontjait és a pulzusmérő szenzort találjuk.

A legszenzációsabb része a történetnek az Amazfit Pace családnál is alkalmazott kijelzőtechnológia. A 2,5D-s lekerekítéssel és speciális ujjlenyomat-taszító bevonattal ellátott, Gorilla Glass 3 üveg által védett, 1,28 hüvelykes, 176×176 pixel felbontású, mindig aktív (always-on) LCD megjelenítőtől, az adatok láttán a pixelhuszárok nem dobnak hátast, az biztos. A színes érintőkijelző azonban transzflektív, ami egy kis magyarázatot igényel. Az egész dolog lényege egy, a panel mögött elhelyezett, hihetetlenül vékony tükör, amely visszatükrözi a külvilág fényeit, és ezt használja fel a kijelző a megvilágításra. Azaz minél nagyobb a fény, annál jobban látható a kijelző is. Bizonyára nem kevés felhasználónak okoz bosszúságot más eszközöknél, hogy tűző napon szinte lehetetlen leolvasni a kijelzőt. A Mi Band 2 mellett sok egyéb okosórának, karkötőnek, de akár csúcstelefonnak jelent kihívást az erős napfényben való láthatóság. Természetesen van háttérvilágítás, amely bekapcsolható egy gombnyomással, vagy a karunk felemelésével, így minden fényviszonynál jól látható a kijelző tartalma.

Van még egy hatalmas előnye a transzflektív technológiának, ez pedig az, hogy gyakorlatilag nem használ energiát, így brutális üzemidő jön ki. Már 2005-ben is rácsodálkoztam erre a megoldásra, a Nokia 9300 Communicator telefon esetében. Egy olyan kaliberű cégnek, mint a Xiaomi, érdemes lenne újragondolni, továbbfejleszteni, és piacra dobni egy transzflektív kijelzős mobilt.

Hirdetés

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

  • Ticwatch 2 – ments meg

    Funkciók tekintetében a Ticwatch 2 a tökéletes edzőtárs, de néha szó szerint életmentő is tud lenni.