Havzik.

[ Szerkesztve ]

Hétfőn és kedden egy továbbképzésen vettem részt, mégpedig a "Kábítószer-jelenség többoldalú megközelítése" címet viselő pompás előadássorozaton. Igazából sok újat nem tudtam meg, viszont az igazságügyi-orvosszakértő előadása a drogok élettani hatásáról nagyon tetszett. Csomó sztorit mesélt, amiken a legtöbbször nevettünk, annak ellenére, hogy tulajdonképpen sírnunk kellett volna. Az egyik ilyen sztori annak a fickónak az esete, aki LSD bélyegeket akart Hollandiából behozni. Mivel nagyon ideges volt, úgy gondolta a testére erősíti a két ív bélyeget. Csakhogy annyira izgult, hogy mi lesz a határon, hogy megizzadt, az LSD meg szépen kioldódott a bélyegekből. Azóta pszichiátrián van a tag, mert ő a teáskanna füle...

Ééééééééés igeeeen, 3 hét után újra van itthon net.
Gyorsan el is mondom, hogy mik történtek velem mostanában.

A TOP 5:

1. Tegnap éjjel a fejemre szakadt az ágyam felett lévő polc. Oltári szerencsémre nem csapott agyon a sok, nehéz tankönyv (pl. Atkinson Pszichológiája, vagy a Fejlődéslélektan című röpke irományok. Darabonként vannak vagy 3 kilósak). Arra ébredtem, hogy fáj az arcom, és beborítanak a könyvek. A polc meg a fejem felett lógott, szinte a levegőben. Ez ilyen egyszerű deszkalap, két konzollal felcsavarozva a falra.
Mire valamennyire realizáltam, hogy mi is történt, és hogy valóban megtörtént-e (hajnali 2 óra volt), elkezdtem a könyvek jótékony sátra alatt megoldási stratégiákon gondolkodni. Valahogy ki kell jutnom a könyvek alól, és kiszedni a falból a polcot, mielőtt még az is rámzuhan, és akkor kampec doloresz. Aztán a könyveket elsuvasztani máshová.
Végül sikerült áttörnöm a keménytáblás papírkötegek rengetegét, majd a polcot megragadni, mely így azonnal a kezemben is maradt. Tiplistül kijöttek a csavarok.
Atkinsont és a többi pszichós 3 kilós okoskodást meg feltettem a szekrény tetejére, bár nem voltam arról meggyőződve, hogy nem ugranak rám, amint újból elalszom.

2. Na, kiakirály, kivett a nagy havak előtt új téligumikat? Hát éééén!

3. Közeleg életem első közigazgatási hivatali ellenőrzése. Nem azt vizsgálják meg, hogy mennyire voltam jó családgondozója egy-egy családnak, milyen segítséget nyújtottam nekik, hanem azt, hogy a törvényben előírt adatlapok ki vannak-e töltve. Magyarország, bürokrácia a neved.

4. Vége lett az angolnak! Sőt, hiába folytatom majd, esetleg, Julie megy vissza Spanyolországba és nem ő fog tanítani. Nagyon jó tanár. A tanfolyam végi felmérőt 76%-ra töltöttem ki, pedig sok közöm nem volt eddig az angolhoz. Iskolában mindig németes voltam, gimiben második nyelvként latint nyomtam.
Sokat gondolkodtam, hogy akkor mégis hogy sikerült mégis bekerülnöm egy angol tanfolyam 'Intermediate' szintjére. Hát, 200-as IQ kizárva. Aztán rájöttem, hogy az egészet annak köszönhetem, hogy a 90-es években, még általános iskolásként elég sok amerikai ember volt a környezetemben. Fél évig nálunk lakott egy amerikai lány, a szomszédnál egy évig szintén egy amcsi pár, aztán meg már ők hozták az ismerőseiket. Szóval mint a szivacs, szívtam magamba az angolt, és mint tudjuk, a gyerek agya tényleg olyan mint a szivacs, nagyon könnyen tanul.
Aztán megismerkedtem a barátommal, ő meg elkezdte nézetni velem a South parkokat szinkronizálatlanul felirattal, aminek kvázi függője lettem. Asszem eddig minden részt láttam.
Szóval ragadt rám az angol, mint a légypapírra a légy.

5. Még holnap se lesz fizetés, pedig nem biztos, hogy ennyi gázolajjal még be tudok menni dolgozni.

Remélem élvezetes olvasmány volt, üdv újra mindenkinek itt!

Ez az egyik kedvencem. Hiába, no, élek halok az oldies zenékért (is).
Itt meg Michael Bublé, a mai, egyedülálló huszon-harminconéves, magasan kvalifikált nők bugyilehúzó nézésű kedvencének előadásában.

Na, megvolt a közighivatali ellenőrzés, mindent rendben találtak.
A természetgyógyász önkéntes szerint az energiapályák teljesen rendben vannak, nincs bennem sehol "blokk", és különösen a koronacsakrám - vagyis ami a szellemiséggel (nem az intelligenciával) kapcsolatos - működik kiválóan.

Ez egy nagyon régi szám, bár szerintem mindenkire vonatkoztatható, a 12 millió mobilelőfizetés országában! (Aki megfejti, hogy mikori ez a szám és ki énekli, annak főnyereménye egy Föld körüli luxusutazás. *)

Korán reggel ébreszt
az én szeretett telefonom
csengő szép szavára
kezdődik a napom.
A telefon szabja meg
hogy én mikor mit tegyek
úgy érzem, hogy nélküle
élni nem lehet

Az én kis telefonom
soha nem hagy el, tudom
és előfordult már
hogy róla álmodom
Csábított egy másik
nagyon jó kis vonala volt
de hűséges maradtam
bár közvetlenül szólt

Vigyázz, ha telefonálsz
vigyázz kedvesem
a telefon ismeri jól
az életem
Vigyázz, ha telefonálsz
vigyázz kedvesem
a telefon ismeri jól
az életem

Néha kitör a botrány
a telefon nem hallgat el
azt hiszi, hogy az ember
mindent elvisel
Talán egy szép napon
a telefonnak lelke lesz
csak akkor szólít engem
ha igazán érdemes

Vigyázz, ha telefonálsz…

*prospektusa

[ Szerkesztve ]

Ma, a forradalom és szabadságharc 161. évfordulóján többnyire nem voltunk sehol. Aztán kinéztem a neten, hogy a Sziklakórházba ma féláron lehet bejutni. Úgyhogy fel is kerekedtünk és kisebb nehézségek árán, de éppen lemaradtunk az utolsó tárlatvezetésről (mivelhogy csak vezetővel látogatható). Voltak olyan jófejek, hogy a kedvünkért indítottak egy utolsó utáni túrát is, csapódott még hozzánk néhány ember és nekivágtunk. A Sziklakórház egy a budai várhegy gyomrában lévő barlangrendszerből kialakított kórház és atombunker.
A második világháború végén 1944-ben helyezték üzembe először, persze rögtön 300%-os kihasználtsággal... A személyzet 40 fős volt.
A kiállított gyógyszeres fiolák, orvosi eszközök, stb. az ötvenes-hatvanas évekből maradtak, állítólag annyi, hogy még a szuvenírboltban is azokat lehet kapni. Pl. fecskendőt tűvel... A kedvencem az összecsukható, mobil röntgengép, amit sose használtak, csak egyszer, amikor a gondnoknak eltört az ujja, és egy röntgenasszisztens ismerőse készített pár felvételt. A legtöbb kiállított gépezet nem volt használatban, ugyanis a sziklakórházat az atombunkerrel együtt folytonos készenlétben kellett tartani, mert hidegháború és ilyenek... Szóval a gondnokbácsi néha megjáratta a szellőztető gépeket, a többi gépeket, a gondnoknéni meg kéthetente tiszta ágyneműt húzott a sose használt ágyakra.
Nagyon nyomasztó volt, legalábbis számomra, ez az egész. Beleképzelni, hogy a még nem is olyan távoli múltban mik zajlottak ezek között a falak között, például Budapest ostromakor és az 56-os forradalom idején.
Állítólag a mai napig a János kórházhoz tartozik, és egy esetleges atomtámadás, vagy bármilyen vegyi, biológiai támadás esetén a kórházból kell átjönnie x kiképzett orvosnak és nővérnek, akik 72 órára hermetikusan lezárnak minden kijáratot. 3 nap után kinyitják, és a túlélőket ellátják. Jó mi?
Babámnak vettem a végén az ajándékboltban egy gázálarcot, teljesen odavolt érte.
Aki teheti, menjen el és nézze meg....

[ Szerkesztve ]

Látjátok feleim szümütükkel mik vogymuk... többpártrendszeri demokrácia diktatorikus díszítőelemekkel és minden észszerűséget nélkülöző bürokrácia vogymuk.

Az előbbiről nem beszélnék, legalábbis nem most, nehogy még valakit is megsértsek, az utóbbit meg ma esmént volt szerencsém megtapasztalni.

Mert ugyanis biz. okokból biz. gyógyszeres kezelésre vagyok szorulva, immáron 4,5 éve, és ez azzal jár, hogy 4 havonta vérvételre kell járnom. Namost, én mint a XI. kerület, Budapest legnépesebb kerületének (ennek még jelentősége lesz) büszke honleánya vérminta adására egy helyen vagyok jogosult, méghozzá az Újbudai Egészségcentrumban (leánykori nevén Fehérvári úti szakrendelő). Ez a szívet melengető, biztonságérzetet keltő elnevezés akár rossz vicc is lehetne. Ugyanis az egész kerület (már akinek laboros dolga van, pisi, vér, kaki, van itt minden) be van zsúfolva egy szűköcske váróterembe, és az érkező tömegeket 4, azaz négy darab néni veszi kezelésbe. Kettő felveszi az érkezőket, kettő meg szúr.
Vérvétel reggel héttől kilencig van, úgyhogy ha az ember háromnegyed óra alatt végezni akar, akkor jó, ha háromnegyed hétkor már ott szobrozik a bezárt egészségcentrum előtt (első rossz vicc: hogy lehet egészséges dolog télen, hajnalban toporogni egy helyben). Ezt csináltam én is decemberben, ugyanis dolgozom, meg ilyen apróságok, és különben sem ésszerű pár csepp vérért órákat áldozni az életemből. Szóval odaálltam háromnegyed hétkor, hétkor kinyílt az egészségcentrum, negyed nyolckor a nénik is helyükön voltak már és elkezdődött valami. További ácsorgás a sorban. (2. rossz vicc: hosszú ácsorgás=visszér=trombózis?) Ja, a két fogadónéniből az egyikhez soron kívül mehetnek a várandós anyukák és a gyerekkel jövők. Nem vitatom el az elsőbbségüket, magam elé engedném őket amúgy is, csak nem így kéne megoldani, de mindegy. Hiába örülsz mint majom a farkának, hogy végre sorra kerültél a Nofretiti medálos, gyöngyös-szemüvegláncos, aranygyűrűs, mogorva néninél, aki bevitte az adataidat gépbe, utána a soron kívül ácsorogsz, mert majd név szerint szólítanak. Aha. Ülőhely alig, és persze nem ülök le amíg öregek és kismamák állnak. Közben meg pozitv energiákat próbálok küldeni a lábamnak, hogy légyszi vérecske ne sűrűsödj be a lábamban, nem akarok visszeres lenni.
Hiába vagyok ott korábban, természetesen nem sorrendben szólítják az érkezőket.

Ma fél kilencre mentem, hagytam magam aludni, hiszen úgyis mindegy, ígyis úgyis várni kell. Így csak 25 percet vártam az ablaknál, és további egy órát, míg szólítottak.

Persze a nép hőbörög. Érthető okokból. Közben meg a laboros nők visszahőbörögnek. Mindkét oldalt megértem. Ma én voltam a 200. akit megszúrtak. Ezért sajnos csak egy gézlapot kaptam ajándékba, odaszorítandó a megszúrt vénához.

Egy éve még a szépemlékű Bártfai utcai rendelőben is vettek le vért, ahol ugyanígy két laboros fogadta a bejelentkezőket, csak valahogy ott mindig sikerült 30-45 perc alatt végeznem, ha a nagyüzem kellős közepén érkeztem, akkor sem voltam ott egy óránál tovább, nemhogy másfél órát. Nem tudom mi volt a titkuk, de átadhatnák a Fehérvári úti kollégáiknak. Ezzel persze nem azt mondom, hogy a fehérváriak nem tettek meg mindent, és nem dolgoztak volna maximálisan, csak valamiért a Bártfaiban jobban mentek a dolgok...

Egy 136000 fős kerületben miért négy ember végzi a laboratóriumi mintavételt? Molnár Gyula monnyon le! Meg a Hordágy Ágnes is... Ja az már lemondott, akkor mindenki monnyon le, én is lemondok, pá!

Azthiszem ennél jobban én se tudtam volna elmondani.

Asszem komolyan el kellene gondolkodnom az idő múlásán... Gyakornokot kaptam a munkahelyemen. És szerintem máris utál. Mindig elfelejtem, hogy tulajdonképpen azért van ott, hogy fogadja az instrukcióimat, vagy hogy megengedjem neki, hogy hazamenjen, lemenjen cigizni az udvarra, stb. Nekem viszont annyira természetes, hogy egy felnőtt ember azt csinál amit akar, hogy nehezemre esik a fejemben tartani, hogy bízzak rá feladatokat, küldjem el délben, ha látom, hogy semmi érdemleges meló nincs, vagy hogy külön meg kell engednem, hogy odaüljön a számítógépemhez, amikor épp nem dolgozom rajta, mert ő nem kérdezi meg. Csak látom, hogy unatkozik.
Egyébként nem én akartam, a felettesem döntött úgy, hogy mivel más nincs, nekem kell tereptanárnak lennem. Én meg teszem a magam dolgát, szép sorban a feladatokat, fura, hogy meg kell osztanom mással. Na de belejövök én, mint kiskutya az ugatásba.

Tegnap nagyon jó délelőttöm volt. Fent voltam a Normafánál, ragyogott a Nap, és bár néha elkaptak a szélrohamok, nagyon jól éreztem magam.
A nordic walking-ot próbáltam ki egy négyórás alapképzés keretében. Hát nemmondom, hogy piskóta volt, de azért túléltem, és a végére egész jól belejöttem a diagonál lépésbe. Botokat az edzők adtak kölcsön, és egész délelőtt a lépéseket tanultuk. Mert nagyon nem mindegy hogy mozog az ember. Ha jól csinálja, akkor a fejen lévő izmok kivételével gyakorlatilag az összeset alaposan átmozgatja. De ha menet közben grimaszolunk, akkor az arcunk is edzésben marad. Najó, ez szar poén volt...
Szóval én csak ajánlani tudom mindenkinek, hogy próbálja ki, megéri, nekem nagyon megtetszett. Idősebbek is elkezdhetik. Én náluk voltam alapképzésen. Többen trénerkednek Magyarországon, nekem ők tűntek meggyőzőnek, és nem csalódtam. (Igen, ez reklám volt, nem is burkolt)

Más.

Már egy hete megbeszéltük a szerelőmmel, hogy ma reggel viszem hozzá a Golfot csapágycserére. Reggel negyed kilenckor felhívtam, hogy akkor indulhatok-e, de azthiszem felébresztettem. Szóval tízre elgurultam a kocsival a Gyáli útra. Azt mondta, hogy 1-2 óra körül meglesz, majd hív ha készen van és indulhatok.
Szóval haza metróztam és buszoztam, s most várok. Közben főztem gyorsan ebédet is. Nem valami nagy szám, bolognai tésztát csináltam (természetesen nem holmi üveges, vagy alapporos szószból, hanem made by Csemi szósszal). Mivel régebben mindig azon ment a vita, hogy ki mennyi szószt tesz a tésztájára (négyen vagyunk testvérek, plusz szülők...), s mivel az mindig a tészta előtt elfogyott, ezért néhány éve azt találtam ki, hogy a szószt és a tésztát és egy kis sajtot összekeverek, sajttal megszórom, és kb. negyed órára a sütőbe teszem. Nem szabad sokáig sütni, mert kiszárad, csak épphogy ráolvadjon a sajt. Tudom, egyeseknek ez az igénytelenség csúcsa, de amikor sok embert kell etetni (bérből-fizetésből), jönnek a kényszermegoldások. Mellesleg így is finom.

Van before-after kép is. Mármint before sütés és after sütés. (Azért ilyen rossz minőségű a kép, mert remegett a kezem, hogy mit fogtok hozzá szólni. )

[ Szerkesztve ]

Nem véletlen, hogy tegnap bolondok napja volt. Én ennyi hülyével, mint tegnap nem találkoztam az utakon. Pedig csak 20 km-re van a munkahelyem.

De mindegy, örülök, hogy tavasz van és süt a Nap!

Egészen különös dolog történt ma velem.
Szabadnapos vagyok, mivel egész hétévégén ügyeletes voltam. Szép kényelmesen szunyókáltam délelőtt tízig, felkeltem, kávét főztem, reggeliztem, majd nekiálltam takarítani a szobámat.
Ragyog a nap, meleg van, jó idő, s ez eszembe juttatott egy régi slágert (30-as, 40-es évekbeli, a Hot Jazz Band repertoárjában is szerepel) és hangosan dúdoltam is:

"Valamit adj nekem a tavaszból,
hogy a lelkem ne fázzon így,
Hisz' szemem könnyes lesz egy szavadtól,
Egy mosoly kell, mely felbátorít.
Egyszer majd rájössz arra magadtól,
Hogy valaki kéne, aki megért,
Valamit adj nekem a tavaszból,
Hisz' örök kár lesz a szívemért."

Szóval ez járt a fejemben, s ha a végére értem, kezdtem elölről dúdolni. Takarítás után is, a zuhany alatt is...
Aztán leültem a géphez, megnézni az e-maileket, megnyitom az explorert, s látom, hogy a winamp villog a tálcán. Megnyitom, s ez a szám van a listán...

Ez most mi volt szerintetek?

1. winampot nem is igen szoktam használni.
2. Hot Jazz Band-et nagyon régen hallgattam a gépen, mivel ki van írva cédére és a kocsiban szoktam inkább hallgatni.

És akkor most mondjátok, hogy Isten nincs, és nem szokott "üzeneteket" küldeni!

Délelőtt fent voltam a Normafánál, lenyomtam egy menetet a János-hegyi kilátóig meg vissza, nordic walkingban. És nem igazán fáradtam el... Jó, örültem, mikor visszaértem a kocsihoz, mert szomjas voltam, bizsergett a lábam ésatöbbi, de amúgy most így simán mennék megint.
Közben meg bámultak az emberek, hogy miért kell nekem két bot a gyalogláshoz, legalábbis nagy szemeket meresztettek. Szokatlan látvány ez még itthon.

Amúgy itthon döglök, a pasim autóstalin van, arra persze én nem mehetek. Holnap délután taliról hazafelé menet beugrik. Legalábbis ez lett beígérve.

Úgy néz ki május 1-én dolgozni fogok. Úgysincs semmi dolgom, gondoltam, bevállalom (Éljen a rumba ünnepe!) Másodikán kb 9-re érek haza, délután meg egy volt osztálytársamnál lesz valami zsúr. Kivi leszek a többiekre. 2006-ban volt az ötéves érettségi találkozónk. Nem volt valami nagy fergeteg, de lehet, hogy most lesz közös téma is. DDDDDDDDDD

[ Szerkesztve ]

"Adj vért, és ments meg három életet!"

Októberben voltam utoljára vért adni, úgyhogy épp ideje, hogy megint elmenjek, s 4,5 dl vérrel járuljak hozzá a vérkészlethez. Először 18 éves koromban adtam vért, és azóta rendszeres donor vagyok. Mindenkit csak bátorítok, hogy adjon vért. Egyelőre a kedvesemet nem sikerült meggyőzni arról, hogy miért is fontos ez, de dolgozom rajta. Aki még nem volt vért adni, annak egy rövid tájékoztató:

Először is, kell hozzá személyi és TAJ-kártya, ezek nélkül nem lehet vért adni. A helyszínen oda kell menni egy nénihez/bácsihoz, aki előtt laptopot látunk, aki rögzít minket a rendszerben, valamint a kezünkbe nyom egy kérdőívet. Először ezt kell kitölteni. Ezeken olyan kérdések szerepelnek, hogy pl. egészségesnek érezzük-e magunkat, voltunk-e az elmúlt 3 évben Európán kívül, volt-e egyszerre több emberrel nemi kapcsolatunk (a kérdőívet csak az orvos olvassa el ), az elmúlt 1 évben átestünk-e tetováláson, füllyukasztáson, operáción, szülésen, egyéb beavatkozáson. Szóval kérdeznek ezt-azt rólunk. Ha ezzel megvagyunk, akkor továbbirányítanak egy másik nővérkéhez, aki egy pici tűvel megböki az ujjhegyünket (általában a gyűrűsujjat), majd néhány csepp vérből megállapítják a vérünkben lévő vörösvértestek számát (120 alatt nem lehet vért adni, mert az vérszegénységet jelent), illetve a vércsoportunkat (A, B, AB, O). Sajnos a Rhesus faktort itt nem állapítják meg, csak a következő véradáskor lehet rákérdezni, hogy akkor végülis rh negatívok, vagy pozitívok vagyunk-e. Addigra kiderítik a levett vérből.

Ezután irány a doki, aki megméri a vérnyomást, kérdez ezt-azt (testsúly, stb.), megnézi a kérdőívet, esetleg rákérdez egy-két dologra. Ha igazán lelkiismeretes, akkor megkérdezi, hogy volt-e az elmúlt 1 hónapban bármiféle megfázás, herpesz, influenza, ugyanis ezek kizáró okok, mert ha egy magzat kapja a vérünket, akkor ezekbe belehalhat, ezt meg ugye nem akarjuk (ezt eddig csak egy doki kérdezte tőlem, ki is zárt a véradásból egy két héttel korábbi kétnapos orrfújásos móka miatt).
Ha a doki továbbenged, akkor felfekhetünk/ülhetünk/térdelhetünk, ahogy kényelmes, a véradó ágyra. Először egy kémcsőbe vesznek vért. Ez a kis vér megy a laborba. Ebből fogják kiszűrni a Hepatitist, a HIV-vírust és egyátalán, a vérünk paramétereit (csoport, rh faktor).
Szóval kémcső tele, utána jön a zacsi. 4,5 dl vért vesznek le egyszerre. Ez lecsöpög 5 perc alatt is akár, de ha nagyon be van sűrűsödve a vérünk, akkor több időt is igénybe vehet. Ajánlatos a véradás napján sok folyadékot inni, hogy ne úgy csurogjon a vérünk mint a szabadnapos méz. Esetleg a kezünkbe nyomnak egy kis gumilabdát, hogy ütemesen szorítsuk-engedjük, ezzel pumpálva a vért.

Ha készen vagyunk, elfogadjuk a kedves nővérkétől a csokit, ásványvizet, még ülünk egy kicsit egyhelyben, majd megyünk dolgunkra.

Akit nem riasztott el ez a röpke tájékoztató, és szeretne segíteni úgy, hogy a legtöbbet adja, saját magát, annak itt vannak a véradás helyszínek.

Azt is el is felejtettem mondani, hogy egy-egy véradás egyenlő egy szűrővizsgálattal. Ugyanis ha bármi oda nem illőt találnak a vérünkben, arról értesítenek és behívnak újabb vérvételre.
Szóval aki épp társat keres, olyat keressen, aki rendszeres véradó és ezt véradó-igazolvánnyal is bizonyítani tudja.

"Ha íróasztalomnál ülve tenyeremet a homlokomra szorítom, mert mögötte, ahogy beléptem a hivatal kapuján, jobb és bal felől zakatolni kezdett egy-egy elnémíthatatlan, törpe írógép, szakadozott, kellemetlen mondatroncsokat dobálva figyelmem napról napra zsugorodó mezejére,
ha idegeimben elindul néhány korty pálinka, mint egy porlepte, kivénhedt televíziós készülékben a villanyáram, s ettől egész zsibbadt agyvelőm sercegni kezd, s megszabadulva a tűrhetetlen kopácsolástól, elsötétített recehártyámon zajlani kezdenek a képek, várakozásteljes, gyermekkori torlódással előbb, bicegő, vonalas szerkezetekkel utóbb,
ha nem szól senki, nem erőszakoskodik a telefon, nem hörög a fűtőtest, nem hív senkit sehová a hangosbemondó, nem dörren percenkén a felvonófülke csapóajtaja, nem kaparásznak ablakpárkányomon az örökké hasmenéses galambok, és nem csoszognak ablakom alatt a veszendő lábbelik tétova és leselkedő gazdáikkal az üveg mögött,
ha kiejtettem a lomkamrához mindinkább hasonlító emlékezetemből az öklüket rázó hadügyminiszterek, a puszta leheletnél is kevesebbet mondó illetékes szóvivők, a bírósági üvegkalitkában bóbiskoló tömeggyilkosok, a halkan kicserélt mesterkémek, a barátaikat felköttető, újdonsült népvezérek, az emberevő istenkirályok, a szoborleplező, új kenyeret szegő, hídavató, díszszázad előtt ellépő, virágcsokros kislányokat homlokon csókoló, üdvözlő táviratokat küldő és rendjeleket osztogató, katódsugarak hullámain minden szobába bemosolygó buboréknagyságok tolakodó nevét,
ha előző este feleségemet átkarolva csendben végigjárjuk szokott sétautunkat a hegyoldalon, ha a lakbért, villany- és telefonszámlát már kifizettem, s maradt pénz tejre, húsra, almára, kávéra, dohányra és borra is, ha éjszaka sikerült hosszan és ájultan aludnom, majd ha a keltőóra robbanásától a mosdó elé lökve időben elvégeztem a fölkelés elhomályosuló gondolatokkal központozott szertartását, s a kávé friss gőzével fejemben, az autóbusz ablakánál ülőhelyet kapva becsukódhattam felebarátaim füst-, eső- és konyhaszagú kabátjai között,
akkor, istenem, akkor is csak olyan lesz ez a nap, mint a többi."

[I]

Konrád György: A látogató

[/I]

A sertésinfluenza hírére meglevesedett az orrom, pedig egész télen semmi bajom nem volt, mégcsak náthás se voltam. Úgyhogy vérembe fagyva búcsúzom tőletek drága barátaim... De előbb kinyitom a gááááááááázt!

Tegnap voltunk a repülőgép emlékparkban az öcsémmel és a Kedvessel. Jó volt. Más nem történt.
Ja, de.
Délutánra nagyon megfájdult fejem, le is feküdtem egy picit, minek az lett a vége, hogy negyed tízkor ébredtem fel a telefoncsörgésre. Babám hívott, már sokadszorra, szegény, azt hitte, hogy valamiért haragszom rá, és azért nem veszem fel. De miért haragudtam volna? Bánt, hogy azt gondolja rólam, hogy minden előzmény nélkül csak úgy megsértődnék, és nem beszélnék vele.

Régen voltam nordikolni, ma szerintem kimegyek valami terepre, aztán hajrá. Csak kéne ismerni valami jó kis túraútvonalat.

Pesszimistáknak Panaszkórus.