Na, ahogy megígértem, most hosszabban reagálok. Végre van egy kis időm erre.

"miért 15 év barátság után kellett megtudnom, hogy fél a sötétben"

Saját tapasztalat, hogy a félelmekkel nehéz elbánni. Sokszor az ember szégyenli, vagy egyszerűen csak nehezen, esetleg egyáltalán nem tud beszélni róla. Ilyen esetben néha a bizalom sem elég. Rá kell szánni magunkat arra, hogy kimondjuk és ezáltal szembenézzünk vele.

"Miért okoz problémát, hogy én önállóan akarom megoldani a gubancokat, amiket csináltam magamnak?"

Ezzel szerintem semmi gond. Amíg meg tudod oldani te magad, addig nincs baj. A baj ott kezdődik, amikor valaki nem tudja megoldani a problémáit egyedül, de mégsem kér segítséget. Ez nem feltétlenül kell, hogy szakember legyen, mert sokszor elég egy barát is.

"Azt is meghallgattam nemrég, hogy nem vagyok kedves."

Sokan összetévesztik a kedvességet a bájolgással. Attól, hogy valaki őszintén elmondja a véleményét és adott esetben a szavakat sem válogatja meg, még lehet kedves. A legtöbb embernek egyszerűen csak fáj az igazság, vagy derogál nekik, hogy másnak nem az a véleménye, mint neki. A kedvesség nem igaztalan udvariaskodásból és üres szavakból áll.

"A srácok főleg söröztek, és senki nem kötözködött velem azért, mert én inkább a kólámat kortyolgattam."

Én szerencsére sosem mozogtam olyan körökben, ahol azért szólták volna meg a másikat, mert kilóg a sorból. Már csak azért sem, mert legtöbb esetben mindenki kilógott a sorból és ez teljesen normális. Szerintem. Nem vagyunk egyformák, miért kellene ezért bárkire is furcsán nézni?

Érdekes, hogy te segíteni akartál egy nagymamán és az unokáin, mégis úgy néztek rád, mint a véres rongyra, miközben teljesen normálisan nézel ki. Érthetetlen számomra is.
Én viszont pont az ellenkezőjét tapasztalom. Pont úgy nézek ki, mint a véres rongy, mégis tőlem kérnek segítséget. Kifordult a világ a sarkaiból.

Az őszinteség nekem is fontos, mind másokkal, mind önmagammal szemben. Másokkal szemben, viszont gyakran kényszerülök arra, hogy ne a teljes igazságot mondjam el. Tudom, hogy belegázolnék a lelki világukba ezért inkább én érzem magam rosszul amiatt, hogy hallgatni kényszerülök.
Önmagammal szemben sokak szerint (talán igazuk is van) túlzottan kritikus vagyok. A hibáimmal tisztában vagyok (legalábbis elég sokkal), de amikor az erényeimre hívják fel a figyelmet, csak nézek és nem értem, hogy miről beszélnek. Ez leginkább az önbecsülés és az önbizalom hiányára vezethető vissza nálam.
A bizalommal amúgy is hadilábon állok. Másokkal szemben is. Sokszor, mikor azt érzem, hogy meg tudok bízni valakiben, az agyam mást mond. Ez a múltban bekövetkezett pofonok és csalódások miatt van. Az elmúlt néhány hónapot azzal töltöttem, hogy ezt elemeztem ki. Nagy nehezen elfogadtam, hogy a múlt, az a múlt, a jelen, pedig a jelen. Még dolgoznom kell azon, hogy ebben az ügyben a szívemre hallgassak, de azt hiszem, hogy jó irányba haladok. Nagy szerencsémre van, aki segít ebben, van, aki által talán jobb emberré válhatok.