Szia!

„Inkább azt nézem, hogy szerintem min akadhat meg a dolog még akkor is, ha elindulni látszik a projekt.”
Attól tartok ez közel visz ahhoz, hogy mit hogyan nem lehet megoldani.

„van-e egyáltalán erre gyakorlati igény? Mármint arra, hogy egy történet közben döntéseket kelljen hozni.”
Nyilván, hogy ez egy új élménnyel ruházza fel az olvasót. (Nem véletlenül nem használtam a gazdagítja jelzőt.) Aki nem csupán azért olvas, hogy kikapcsolódjon, hanem esetleg egy kicsit tornáztatni is kívánja az elméjét, annak bizonyára élményszámba megy egy ilyen mű olvasása.
Sokfélék vagyunk, mindenkinek más-más stílus tetszik. Ha azon rágódok hogy kinek, hány embernek fog tetszeni, akkor nem haladok semerre.
Nem akarok példákat, főleg túlzott példákat felhozni, de nem is olyan régen, még azt sem hite senki, hogy 0-kal és 1-ekkel le lehet írni, meg lehet nyerni a világot és most itt levelezünk.
Nem mondtam, hogy egyszerű, azt sem hogy mindenkinek erre van szüksége, sőt azt sem, hogy ehhez én kellek. ...de lehet ilyet csinálni. Van annyi értelem benne, mintha a hintaszékben söröznék, leinnám a pólómat és várnám, hogy teljenek a napok.
Azt akarom csak mondani, hogy ha nem kezdem, kezdjük el, akkor -mint írtam – marad a fiókban. Ha nekifogunk, lehet vkinek – akár írói, akár olvasói oldalon - tetszeni fog.

„Lehet olyan verzió is, mikor a végkifejlet nem változik, csak az oda vezető út... ez szerintem egyszerűen unalmas”
Ez nyilván a Te szubjektív véleményed, ami alátámasztja az intelligenciádról alkotott álláspontomat, de ne feledd sokan olvasnak olyan műveket is, egymás után, amik szinte azonosak egymással. Romantikus igényüket mégis kielégíti, hogy a szereplőkön kívül szinte semmi nem változik a sablon működik.
Ezzel nem minősíteni akarom ezeket az olvasókat, csak ismét rávilágítani arra, amit fent írtam, hogy „Sokfélék vagyunk...”. Ne döntsünk mások helyett!

„ha másodjára máshogy történik a dolog, eléggé megkavarodnék és elveszne a varázs.”
...de kapnál egy másik varázslatot, amitől most még idegenkedsz.
Valaki pedig előbb, vagy utóbb megcsinálja. Mégsem hinném, hogy ezzel vége lenne a varázslatnak, szerintem csak fokozódik, színesebb lesz.
Másrészt viszont, a jelen művek ezzel egy időben nem tűnnek el. Azok a zseniális alkotások, amiket említettél, megmaradnak és bizonyára születnek újak is. Ez egy alternatíva csupán. Az olvasó meg a piac úgyis tudja melyikből mennyi kell.

„Technikai dolgok”
Igen ezt hasonlóan látjuk. Mindez kell hozzá. Sőőőt...!!!

„Viszont, ha az általad összehívott csapat megkapja a lendületet, akkor egyszerűen nem lesz rád szükség”
Én úgy gondolom, hogy az alapötlet – mármint ami az írást, annak technikáját illeti - nagyjából kiment azzal, hogy megjelent a cikk. Innentől kezdve, ha valaki meg akarja csinálni, simán megcsinálhatja nélkülem. Mint írtam a cikkben, jogilag nem tehetek semmit. Ha benne leszek, akkor mázlista vagyok, ha nem akkor így jártam.
Tételezzük fel, hogy nekem sikerül és megjelenik az első ilyen mű, netán még sikere is lesz, gondolod nem lesz más, aki tud és akar is ilyet összehozni. Dőreség lenne ezt feltételezni.
Nincs védelem. Mindenki olyat, és úgy ír ahogy akar. Így van ez rendjén. Mindenki gazdagítja a palettát, még ha nem is a saját kölyke teljes mértékben, amit szül.
Ez már csak egy ilyen világ.
Mindenesetre az ötlet nem maradt a fiókban.

Hogy életképes legyen az egész, fontos egy jó csapat, akik jót és jól írnak. Az olvasó ezért válassza őket. Ugyanúgy működik ez itt is mint más könyvek esetén, nem kell ezt ragozni.

„kell neki egy nagy nyíl, ami mutatja az utat.”
A nagy nyíl maga a stílus. Ha valaki fogékony rá, dolgozik érte, mert elragadja az alkotás élménye, ha nem érzi magának, akkor nem is annyira akarom hogy itt tevékenykedjen.

„Egyvalamit biztos elértél egyébként: már ketten gondolkodunk a dologról”
Ennek nagyon örülök és megtisztelsz, hogy velem gondolkodsz!

Egy kérdés?
Mond csak, Te hogyan képzeled a kiadást, a megjelenítést?

Köszi
DS