Köszi az első témába vágó hsz-t!

Lehet, hogy csak a gyerek empátiáját kell fejleszteni - legalább neki legyen belőle valamennyi.

A témaindító cikk egyébként a gyerek elismeréséről/bátorításáról szól, vagy úgy általábn az odafigyelésről, csak éppen egy nyelvész szemszögéből íródott.

Nekem a legjobb élményem az, hogy a középiskolai ofőmtől (magyar/töri) kritikus gondolkodási mintát kaptunk 4 éven át.
Vagy a 6. osztályos fizikatanárom személye, aki megszerettette velem a fizikát. Fizikus is lettem. Érdekes módon rajta kívül más női tanár nem jut eszembe, aki különösebb pozitív benyomást tett volna., bár voltak kedves női tanáraim.
A 6-7. osztályos férfi énektanárom (igazgatóhelyettes) is kétségkívül adott nekünk fiúknak egyfajta tartást. A gimis matektanárom meg úgy tanított matekot, hogy egyetem alatt én is inkább matektanításból tartottam fenn magam.

Ezzel együtt sokszor éreztem, hogy nagy ostobaságot művel a tanár, pedig a szüleim sose mondtak ilyesmit emlékeim szerint.

[ Szerkesztve ]