[Re:] [Carlytoo:] Az intelligencia hiánya, vagy túlzott közvetlenség? - BLOGOUT fórum

üzenetek

hozzászólások


bambano
(titán)
Blog

a tiszteletnek ez a szintje tőled függ.
te leszel több vagy kevesebb, ha megadod vagy nem.
az, hogy hogyan nyitsz egy új ismeretségben, nem függhet attól, hogy a másik micsoda, mert az ismeretség új, tehát nem tudsz róla semmit. kizárólag tőled függ, a te neveltetésedről szól. pont ugyanaz a szint, hogy véletlenül rálépnek a lábadra a buszon. reális eséllyel sose láttad korábban, jó eséllyel nem is fogod többet. hogy szólsz hozzá?

én is azt látom, hogy felnőtt egy generáció, amely minden eddigi szabályra fittyet hány. majd jól meg fogják taposni, mint annak a rendje. sokszáz éves szokásokat nem fognak egy frissen felnőtt generáció kedvéért kidobni.


bambano
(titán)
Blog

mondtam, hogy letegezhetsz? :P


Bjørgersson
(félisten)
Blog

Nem fogok senkivel magázódni egy internetes fórumon, kérdésre kérdéssel pedig nem válaszolunk. Ezek alapján így elmondhatjuk, hogy ugyanúgy nem adsz tiszteletet itt másoknak, mint amennyire négy hozzászólás óta papolsz róla. :)


Yutani
(nagyúr)
Blog

Talán mekdönci: alig húsz éves kislányka a legalább 70 éves néninek sziával köszön, mert az a policy a pultban. Szerintem meg egyáltalán nem helyénvaló.

Másrészt meg középkorú lévén eléggé zavar, ha a fiatalabb eladónak sziával köszönök, de az ragaszkodik a jónapothoz. F@szom, öreg vagyok már én is. :DDD


Carlytoo
(aktív tag)
Blog

Ugyan írtam a posztban a véleményemet, de különösebb kifejtést nem rendeltem hozzá. Megteszem most engedelmetekkel.

Úgy gondolom, hogy a tegeződés/magázódás története nem csupán a tiszteletről szól. Vannak (jobb esetben) értékrendjeink, amihez jó ha igazítjuk magunkat. Ez egy kapaszkodó és egy védelmi vonal. Nem feltétlenül másokkal szemben véd meg, hanem a bizonytalanságtól, ami sok esetben rosszabb is. Tehát ha az én értékrendem szerint vallom a tegeződés/magázódás szükségszerűségét, akkor nem azt jelenti, hogy egy begyöpösödött relikvia vagyok, hanem az én foglalatomban azt, hogy kellően távolságtartó. Amit bambano kolléga ír szintén tényező. Hova sorolod magad? Ha bemész egy hivatalba, vagy hivatalos közegbe, akkor nem tegeződünk. Megtartjuk az etikus távolságot. Bőven tűnhet úgy a letegezettnek, hogy te felsőbbrendűnek tekinted magad nála és valószínűleg tudat alatt ezt is teszed. Ez helytelen. Beosztása, rangja, kora, neme szerint működik a besorolás, ahogy a kolléga is írta. Ez könnyen tűnhet a rég múlt idők röghöz kötött magatartásának, de ez is a káosz ellen van. Az állatvilágban erőszakkal vívják ki a tiszteletet. Mi ezt többnyire (persze sok kivétel van) kinőttük és ez az a pont, ahova kényszerítenünk kell magunkat, hogy a megfelelő tiszteletet és távolságot megadjuk.


kemotox
(addikt)
Blog


elder troll
(senior tag)

Első munkahelyemen mindig rám szóltak, ha magázni mertem egy 70 év körüli sori dolgozót.
Azóta eltelt ~15 év, és "sértőnek" érzem a magázódást a fiatalabbaktól, ennyire nem vagyok vén trotty. Már csak az hiányzik, hogy "lebácsizzanak"...


D1Rect
(félisten)
Blog

Tisztelettel megkérem az egyik fórumtársat, hogy pár mondatban foglalja össze, hogy mi a gyakorlati haszna a magazodásnak!
Köszipuszi <3


Ghoosty
(őstag)

"akiket magad elé soroltál, azoknak elsőbbséget adsz, előre köszönsz és ők ajánlják fel a tegeződést. akiket meg magad mögé soroltál, azoknak te ajánlod fel stb."

Addig teljesen rendben van, hogy elsőbbséget adok, előre köszönök, de miért nem elég ennyi, miért kell ezt egy másfajta nyelvtani szerkezettel is kifejezni? Csak mert régen így csinálták?

A másik dolog, meg logikailag is hibás. Tegeződés nem alakulhat ki ez alapján két azonos rangban lévő között, csak egyértelműen létező alá/fölérendeltségből esetén. Mert különben valaki tahó. Pl Két gyári munkás soha sem fog ez alapján tegeződni. Társadalmi rangjuk azonos, így egyikük sem ajánlhatja fel a tegezést, mert akkor az tahó.

Szerintem a tegeződés pont arról szól, hogy egyenrangúnak tartod a másik felet, így a kommunikációdat sem változtatod meg irányába. Ha mégis változtatok a kommunikációmon, akkor az azt jelenti, hogy valamiben másnak tartom őt.

Én úgy jöttem ki az iskolából már nagyon sok éve, hogy magázódás az elsődleges. Aztán jött szembe a világ és folyamatosan kaptam a visszajelzést, hogy jajj ne magázzam, nem olyan öreg, ne magázzam hisz egy helyen dolgozunk, ne magázzam hiszen ő a fiatalabb..
Szóval a magázást félreraktam olyan helyzetekre ahol károm származhat abból, hogy rögtön tegeződök. Ezt hívhatjuk tiszteletnek, vagy fölérendeltség elismerésének, de igazából inkább csak egyfajta félelem, hátha egy pöcsfej az akivel beszélek és ez miatt hátrányom lesz.
Az, hogy egyre több cég szólítja meg reklámjaiban vagy alkalmazottain keresztül tegezve az ügyfeleit, azt mutatja, hogy elkezdődött ennek a sok-száz éves szokásnak a kidobása.


Carlytoo
(aktív tag)
Blog

Akkor egy életszerű példa:

Szerinted mi maradt volna egy halandó közkatonából az Impériumban, ha egy beszélgetés kapcsán telibe tegezi Roboute Guilliman-t? ;]


D1Rect
(félisten)
Blog

Oké, de ott a fanatikus tömeggyilkos űrnácik a jófiúk.


hcl
(félisten)
Blog

Bizonyos helyeken a megfelelő kulturáltság megtartása érdemes, az. Nem igazán vehető komolyan egy tárgyaláson valaki, aki nem tud normálisan viselkedni.


bambano
(titán)
Blog

"Tegeződés nem alakulhat ki ez alapján két azonos rangban lévő között, csak egyértelműen létező alá/fölérendeltségből esetén.": soha nem lesz a rangsorban két azonos. A három főszabály mellett (nő-férfi, beosztás, kor) mindig lesz sok másik apróság is, mióta van a cégnél, stb. stb. mindig kiderül a sorrend. Már annak az esélye is nagyjából nulla, hogy az életkor nem dönt.

"Szerintem a tegeződés pont arról szól, hogy egyenrangúnak tartod a másik felet, így a kommunikációdat sem változtatod meg irányába.": a tegeződés arról szól, hogy túljutottatok a kezdeti kölcsönös ismeretlenségen, megismertétek egymást valamennyire, és akkor elő lehet venni más szempontokat is, amelyek alapján tegeződni kezdtek. Ráadásul kiemelkedően fontos, hogy a tegeződés mindig *KÖLCSÖNÖS*. Más szempont: például az, hogy befogadott a csapat.

"Aztán jött szembe a világ és folyamatosan kaptam a visszajelzést, hogy jajj ne magázzam, nem olyan öreg, ne magázzam hisz egy helyen dolgozunk, ne magázzam hiszen ő a fiatalabb..": ezek azok a tipikus kis hazugságok, amik a jólneveltség részei. ne magázd, mert nem olyan öreg, de kitépte volna a nyelved, ha letegezed... ne magázd, mert egy helyen dolgoztok, mondja, miközben arra gondolt, hogy végre valaki, aki nem neveletlen tahó és tud viselkedni. és amikor konstatálta, hogy te nem neveletlen tahó vagy, akkor megengedte, hogy tegezd.

a tegeződésre váltás a következménye annak, hogy megfelelő volt a belépőd. másképp fogalmazva: a jutalma.

"Az, hogy egyre több cég szólítja meg reklámjaiban vagy alkalmazottain keresztül tegezve az ügyfeleit, azt mutatja, hogy" egyre több cégnek fontosabbak a nagyon fiatalok, mint az idősebb korosztály. Az 50-es korosztály már sok sales szerint nem komoly vásárlóerő.


erdey_a
(őstag)
Blog

tegeződés mindig *KÖLCSÖNÖS*.

Apósomat, anyósomat magázom, ők tegeznek engem. Mi már csak ilyen bunkók vagyunk... :D


D1Rect
(félisten)
Blog

Mi a gyakorlati haszna?


hcl
(félisten)
Blog

Ez. Vannak olyan körök, ahol nem lehet alpárian viselkedni, illetve nem is érdemes. Nem egy grillparti az egész élet.


Bjørgersson
(félisten)
Blog

Már most ott tartunk, hogy aki nem magázódik, az alpárian viselkedik? Nevetséges. :D


somogyib
(őstag)
Blog

Pont leírta: komolyabban vesznek a tárgyaláson, így nagyobb az esélyed egy bizniszt nyélbeütni. Ez gyakorlati haszon.

[ Szerkesztve ]


Bjørgersson
(félisten)
Blog

Mi van akkor, ha mindenki önként tegeződik a tárgyaláson?


elder troll
(senior tag)

Egy ismerős mesélte régebben, hogy vennie kellett egy megrágott almás notebook-ot, hogy tárgyaláson komolyan vegyék. Őskori suzuki-val ment a helyszínre, aminél a notebook drágább volt, de kocsit nem látták az üzleti partnerei. Nála láttam először e-mail aláírásban az ügyvezető igazgató kiírást. Egyéni vállalkozó volt :DDD
A "komolyan vételhez" több dolog is kell, első a mekkbúk ;]

[ Szerkesztve ]

üzenetek